Utazás Tibetbe

Nem, sajnos nem én megyek, de kaptam egy erre vonatkozó megkeresést, s mivel érdekes a téma, a blogon válaszolok.

 

Tibet, vagy kínai nevén Xizang egy néhány évtizedes de facto függetlenség után 1950-ben visszakerült az akkor már kommunista Kína karjaiba. Bár egyes Tibet-párti vélemények szerint ez a függetlenség nem csak ennyi ideig tartott, a makacs történelmi tények azt mutatják, hogy az utolsó, Qingnek hívott kínai dinasztia uralkodása alatt Tibet önállósága megszűnt. Hogy az udvar nem bonyolódott bele a terület mikromenedzselésébe, az egy másik kérdés, ahogy az is, hogy Tibet függő viszonya a korábbi dinasztiák alatt is gyakran fennállt.

 

5805de64b1447.jpgKína bevonul Tibetbe (fenn), pár évig még szent a béke, a dalai láma kínai kommunistákkal (lenn)
dalai-lama-anniversary-19.jpg

 

Akárhogy is, 1950-ben a Népi Felszabadító Hadsereg bevonult, s az ő értelmezésük szerint felszabadították Tibetet. A helyiek ezt nem fogadták kitörő örömmel, a helyzet annyira elmérgesedett, hogy 1959-ben felkelés tört ki, aminek eredményeképp a dalai láma és a hagyományos tibeti elit zöme és némi egyszerű menekült India felé vette az irányt.
Bár az egészségügy, az oktatás és úgy általában a modern kor vívmányainak megismertetése és bevezetése terén az új hatalom tagadhatatlan sikereket tudott felmutatni, a helyzet ezután sem javult sokat. Túl azon, hogy Tibet eleve fejletlen volt, lakossága éppen csak el tudta látni magát, a kínai kommunizmus ezután következő legsötétebb évei csak súlyosbítottak a helyzeten.

 

tibet-cultrev-08092016.jpg

Kulturális forradalom Tibetben

580736b9a65c1.jpg

A „nagy ugrás” Tibetet sem hagyta érintetlenül. A hagyományos árpa helyett kukorica termesztésére kötelezték a parasztokat, majd a termés katasztrófája nyomán Kína többi részéhez hasonlóan Tibet is éhezett. Az 1967-77 között tomboló „kulturális forradalom” Tibetben az országos helyzetnél is nagyobb zűrzavart és pusztítást okozott. Mivel az éppen aktuális maói ideológia szerint minden régi ellen fel kellett venni a harcot, kolostorok ezreit rombolták le, lakóikat pedig „normális” életre (értsd: nem egyházi) kényszerítették, gyakran házasságkötésre is.
A vörösgárdisták a Potalát is kinézték, de mint annyi más kiemelt műemlék Kínában, ez is megmenekült Zhou Enlainak, Kína miniszterelnökének köszönhetően, aki csapatokat küldött a védelmére.

 

Ahogy Kína egészében, úgy Tibetben is 1978-at követően kezdtek el normalizálódni a viszonyok. A lassan beköszöntő, pragmatikus, Deng Xiaoping nevével fémjelzett korszak alatt Tibetben is megkezdődött az elpusztult műemlékek egy részének helyreállítása, s az elnyomás is enyhült. Bár a mély vallásosságot ezután sem nézték túl jó szemmel, jobban megtűrték. 

 

A nyolcvanas évek utolsó éveiben ismét felerősödtek a helyiek elégedetlenségei, s ’87-’89 között minden évben kisebb felkelések törtek ki, 1989-ben csúcsosodva ki igazán. Ebben az évben zajlott a rendszer országos erőpróbája is, a Tienanmen-téri diákfelkelés, s több kisebb megmozdulás más városokban is. Végül Kína elnyomással válaszolt, a rendszerváltás elmaradt, s Tibetben egészen 2008-ig nem is lehetett hallani nagyobb konfliktusról.

 

Ez a húsz év hatalmas változásokat hozott. Kína gazdasága brutális mértékben fejlődött, s a beruházások Tibetet sem hagyták érintetlenül, a kínai tartományi szintű közigazgatási egységek közül az egyik legnagyobb GDP-növekedést könyvelhette el – az igazsághoz tartozik, hogy volt honnan elindulni.

 

Tibet sem a régi, a fejlődés az elmúlt évtizedek kétszámjegyű gazdasági növekedésének köszönhetően drámai, a képeken Lhásza és Sigace

 

Tibetben a turizmus vált az egyik legerősebb szektorrá, kínai és külföldi látogatók tömege érkezett, s bár a tibeti látogatás engedélyköteles tevékenység volt, a korlátozások sokat enyhültek, s néhány katonai szempontból igazán érzékeny határvidéktől eltekintve még a külföldiek is szabadon mozoghattak. A helyzet a 2008-as, a pekingi olimpia elé időzített felkelés következtében változott meg drámaian ismét. A két évtizedes nyugalom alatt Kína Tibettel kapcsolatos gyanakvása sokat enyhült, s úgy gondolták, az országos recept – gazdasági fejlődésért cserébe társadalmi béke – errefelé is működik, így aztán erősen hátba támadva érezték magukat.

A megmozdulásokra válaszul újra bekeményítettek, s a Tibet feletti kontroll azóta sem enyhül. Ennek része, s ezzel vissza is kanyarodnék a bejegyzés témájához, hogy a külföldiek beutazását is erős korlátok alá szorították.

 

Aki ma nem kínai állampolgárként Tibetbe vágyik, ezt egyéni utazás formájában nem teheti meg. A beutazáshoz szükséges egy ún. Tibet Travel Permit, enélkül fel sem engednek semmilyen Tibetbe tartó járatra. Az engedélyt egyénileg nem lehet megszerezni, csakis erre szakosodott utazási irodákon keresztül, akik egyúttal utazási csomagot is árulnak. Merthogy ez utóbbi is kötelező, kizárólag szervezett körülmények között lehet Tibetben tartózkodni. Ezt azt jelenti, hogy a Tibetben töltött idő teljes programját előre le kell egyeztetni, meg kell tervezni, s el kell fogadtatni az erre jogosult szervekkel. A 2008-as zendülést követően kizárólag csoportosan lehetett bejutni (s egy időben még az is kikötés volt, hogy a csoport tagjainak azonos országból kellett származnia), ez azóta enyhült, s most már akár egy ember is nekiindulhat. Ugyanakkor függetlenül attól, hogy egyedül vagyunk vagy egy tucatnyi más külföldivel együtt, mindenképp kötelező az idegenvezető használata, s Lhászát elhagyva a gépkocsi és a hozzá tartozó sofőr bérlése is. Mindez persze igencsak megdobja az utazási költségeket, így Tibet Kína más részeihez viszonyítva kifejezetten drága.

 

Komoly különbségek vannak Lhászában és azon túl. A tartomány székhelyén az idegenvezető jelenléte csak a kolostorok, más, idegenforgalmi szempontból lényeges helyszínek meglátogatásához kell, s a szabad csatangolásnak nincs akadálya, amíg a város területén marad az ember. Lhászában még a tömegközlekedés használata is megengedett olykor, de ez az aktuális helyzetnek megfelelően változhat. Az idegenvezetőt persze akkor is fizetni kell, ha esetleg aznapra szabad program van, s megúszható, hogy csak néhány órát tölt a társaságunkban.

 

Lhászán kívül már szigorúbbak a szabályok. A Sigace felé tartó vasútvonaltól eltekintve nincs lehetőség tömegközlekedni (ezen a vonalon is úgy néz ki a dolog, hogy az idegenvezető fizikálisan elkíséri az utazót), s így a sofőr és a gépkocsi napidíja is hozzájön a számlához.

Bizonyos területek megtekintéséhez még további engedély szükséges, az ún. Aliens’ Travel Permit, aminek megszerzése inkább csak időveszteséget jelent, mert olcsó, s elég automatikusan kiadják. A még érzékenyebb határterületek meglátogatásához még egy engedély kell, de ehhez már nyomós indok is szükségeltetik, beszerzése nem egyszerű feladat (ezeket a régiókat a kínai állampolgárok is csak a katonai engedély birtokában kereshetik fel, nem annyira a tibetiek elnyomása a restrikció oka, hanem a fegyverekkel dúsan ellátott, India menti határ).

 

img_tibet-travel-permit.jpgTibet Travel Permit fenn, Alieneknek szóló lenn

aliens-travel-permit.jpg

tibet-permit-map-700.jpgA térképen jelzett helyekre kell az alienes engedély is a Tibet Travel Permit-en túl

 

 

Hogy milyen árakat találni így? Egy néhány napos, kizárólag Lhászára és környékére fókuszáló program még a legolcsóbb helyeken is, csoporthoz csatlakozva belekerül 350 USD-be, s ez az összeg nem tartalmazza a belépőjegyek árát s a Tibetbe való eljutást sem, kizárólag a szállást (a saját szoba feláras), az idegenvezetőt és a járművet+sofőrt, esetleg néhány étkezést. Egy egy hetes, Lhásza és Sigace (illetve a kettő közötti érdekesebb részek) tartalmú csomag hasonló kondíciók mellett 600 USD körüli összegbe kerül, s ezek a legolcsóbb árak, drágább irodáknál a többszöröse is lehet.

 

Tibet persze lélegzetelállító hely, s igencsak sajátságos hangulata van, így felejthetetlen élmény lehet, de én személy szerint nem vagyok hajlandó ilyen árak mellett odalátogatni. Szerencsére van kiskapu.

 

Nem, nem az illegális utazás. Hihetetlen, de még mindig rengetegen megpróbálják. Egy időben igen rá voltam pörögve a témára, s gondolkoztam Tibet felkeresésén, s akkoriban olvastam sok meghökkentő esetet.
Az utazási irodák között rengeteg a tibeti tulajdonú, s rengeteg helyi él az idegenforgalomból. Nekik jelentős kauciókat kell fizetni, s felelősséggel tartoznak az általuk beutaztatott külföldiekért. Ezt rendszeresen ki is hangsúlyozzák. Egy rebellis nyugati utazó legfeljebb kitoloncolásra kerül, míg a hülyeségeik miatt az ügynökség komoly pénzbüntetést kap, s az engedélyét is bevonják, ami jelentheti több tucat helyi ember plusz családtagjaik megélhetésének ellehetetlenülését is.
Az ötletes turisták hajlamosak azt hinni, hogy majd ők meglépnek Lhászából (ahol, mint írtam szabad mozgás zajlik), s egyénileg, stoppolva, stb. jutnak el oda, ahová akarnak. Egy kisebb csoport akkor lépett meg, amikor már elvileg indultak vissza Tibetből. A vasútállomáson kirakták őket, ők pedig találtak egy vállalkozó szellemű helyit, aki a teherautója platóján elrejtette őket. Majdnem a nepáli határig jutottak, valahogy sikerült a checkpoint-okon is átjutniuk. Ott azonban lebuktak, s az ügynökség vihette őket vissza önköltségen Lhászába, miután még nekik állt feljebb, s megfenyegették az irodát, hogy olyan értékelést adnak, ami után senki nem fogja őket választani.
Az engedélyük elvesztése is csak éppen hogy nem történt meg.

 

A történelmi Tibet és a mai Tibeti Autonóm Terület földrajzi határai nem esnek egybe. Tibet keleti, északi része más tartományok fennhatósága alá esik. Szecsuán nyugati része pl. tibeti autonóm régiók sora, ahol autentikus tibeti élményhez lehet jutni a fenti macerák nélkül.
Ezekbe mindenféle korlátozás nélkül, a Kínában megszokott normális árakon be lehet jutni (bár időnként egyik-másikban lehetnek utazási limitek, de nem jellemző), s bár a Potala kimarad a programból, kárpótol a helyi táj és kultúra. Én ide mennék, ha utaznék.

 

Az alábbi galéria Garze Tibeti Autonóm Prefektúra (Nyugat-Szecsuán) tájaiba enged betekintést.

 

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

13 hozzászólás

  • kbalazs

    Maximálisan egyetértek az utolsó bekezdéssel, épp azért szólok hozzá, hogy még nagyobb hangsúlyt kapjon ez. Ahogy Liping is írja, drága és körülményes a Tibeti Autonóm tartományba utazni, míg a történelmi Tibet Kham és Amdo területeire (más szóval Kelet-Tibetbe, ami a mai Qinghai, Gansu, Sichuan tartományok nyugati része) nem kell külön beutazási engedély és csak kevés olyan terület van ahova nem utazhat be vagy nem szállhat meg hivatalosan külföldi. Nyugat-Sichuan az egyik kedvenc részem, csak ajánlani tudom mindenkinek.

  • Nalanda

    ‘Bár a mély vallásosságot ezután sem nézték túl jó szemmel, jobban megtűrték. ‘
    Ez elég érdekesen hangzik egy olyan országban, ahol a vallásra épültek a hétköznapok is. Gyakorlatilag minden házban volt oltár, a többségnél volt ‘mala’ stb.

  • Liping

    @Nalanda: Amíg dogmatikus volt a (kínai kommunista) rendszer, ennek elsősorban elvi okai voltak. Később a biztonsági szempontokat megelégelték, az állami kontroll nélküli szerveződések, különösen ha külföldi hatalmak befolyásolják (esetünkben a határon túlra került tibeti egyházi vezetés) veszélyeztethetik Kína hatalmát.
    Ma már nem foglalkoznak az egyszerű halandók vallásosságával, de a Kínában működő egyházaknak kivétel nélkül be kellett tagozódni az állami kontrollt jelentő hivatalos hierarchiába. A hivatalos kínai katolikus egyház is függetlenítette magát a Vatikántól, hasonló okok miatt. Az állami struktúrának részét nem képező egyházak nem kapnak hivatalos elismerést és működésük illegális.

  • sellőlány

    Beutazás szempontjából kábé ugyanez igaz Bhutánra, ha nem még bonyolultabb. Kedvencem, amikor némely spirituális posztban példálóznak egyikkel vagy másikkal, mint „world”s happiest country”, „spiritual retreat” és hasonlók. De még nem szembesültek azzal, hogy milyen ordas lehúzások árán lehet eljutni oda és megtapasztalni valamit, amit kifejezetten a nyugati turistákra szabnak, míg a kötetlen felfedezés lehetősége nagyjából ki van zárva.

  • sellőlány

    @Online Távmunkás: Akkor úgy tűnik, a múltkori pinjines posztról lemaradtál… Kár, mert így felesleges volt az angolnak hitt átírásba belekötnöd. Szóval ismétlés: ebben a blogban csakis és kizárólag pinjin átírással fogsz találkozni.

  • Online Távmunkás

    @sellőlány: Lemaradtam a posztról és cím alapján az utolsó 30 poszt között se találtam. Viszont a magyar helyesírást nem befolyásolja, hogy milyen útmutatót adnak ki Kínában, ami segíti a latin betűs átírást (tipikusan angolra optimális), hiszen nem a magyar ábécé szerint készült és a kínai ettől még nem lesz latin betűs írás…

  • Paracord

    A tibeti kultúra éppen a XX. század ELŐTT érdekes, leginkább a XIV. század, amikor az első dalai lámák hatalomra kerültek és irányadókká váltak Tibetben. A mai Tendzin Gyaco, már a 14. dalai láma. A középkori Tibetről lenne érdekes olvasni valamit.

  • Liping

    Ejnye gyerekek! Nem figyelek ide egy pár órára és gyorsan ideszórtok egy halom kommentet? 😀

    @morpheus.: Engem nem annyira érdekel mélységében, de biztosan sokak számára izgalmas lehet ez a korszak is. Viszont személy szerint elég vázlatosan ismerem ezt az időszakot, így nem igazán lennék megfelelő szerzője egy efféle posztnak. 🙂

    @Online Távmunkás: igen, a szokásos pinyines móka. Itt ez van, ezt kell szeretni. Az angolra optimalizálás egy kissé megmosolyogtató gondolat amúgy. 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük