• Egy alapdiplomával gazdagabban

    Ma hozták nyilvánosságra az utolsó szemeszter eredményét, így most már biztosra mondható, hogy lett egy Írországban szerzett alapdiplomám. A besorolásra sincs panasz, first class, vagyis a legjobb fokozat lett, ami 70 feletti átlag felett jár.

    A diplomaosztómra csak novemberben kerül majd sor, ami magyarországi tanulmányokkal a hátam mögött egy kissé fura, de mivel úgyis itt fog enni a fene egy darabig még, ez nem okoz semmilyen csúszást.

    Az edukációm szeptemberben folytatódik, a lényegesen jobb presztízsű University of Galway diákjaként, History mesterképzés keretein belül. Az szerencsére csak egy évig tart.

    Egy mérföldkő kipipálva.

  • Írország is választott

    Múlt pénteken a derék koboldok és a különféle migránsok, mint pl. mi is, urnák elé járulhattunk, hogy szavazatainkkal döntsünk az EP-be küldött ír képviselők személyéről, illetve egyúttal az önkormányzati voksok leadására is sor került. EU-s migránsként ebbe mi is beleugathatunk, ellentétben az esetleges népszavazásokkal vagy a parlamenti választásokkal, ahol a potenciális választók köre lényegesen szűkebb.

    Az esemény apropója remek alkalmat ad arra, hogy egy kicsit bemutassam, itt miképp működik a választási rendszer, különösen hogy a magyarországi helyzettől jelentősen különbözik, így nekem is jócskán szokni kell.

    Regisztráció

    Függetlenül attól, hogy helyi vagy migráns szavazóról beszélünk, a választáson való részvétel szükséges előfeltétele a választási névjegyzékbe történő regisztráció. Csak úgy automatikusan nem kerül bele az ember, és nem is lehet a legutolsó pillanatra halasztani a folyamatot.

    STR

    Folytassuk a szavazás módjával. Úgynevezett STR (single transferable vote) metódust használnak, vagyis egy olyan szisztémát, ahol mindig jelöltekre lehet szavazni (nem listára), mégpedig rangsorolás segítségével. A jelöltek mellett szereplő négyszögbe 1-1 számot kell írni, de nem szükséges minden egyes jelöltről nyilatkozni. A mandátumok kiosztása egy elég hosszadalmas folyamat eredménye, amely során a szavazók másodlagos, harmadlagos, stb., preferenciáit is figyelembe veszik. Ebbe mélyebben nem mennék bele, mert viszonylag bonyolult, de akit érdekel részleteiben, itt olvashat róla többet. Legnagyobb hátránya a módszernek, hogy a feldolgozás iszonyat lassú az általunk megszokotthoz képest, amit kiválóan demonstrál, hogy már szerda van és még mindig nincs végleges eredmény, az Írországnak járó 14 EP-mandátumból még csak 5 dőlt el, de még az önkormányzati voksokkal sem végeztek teljesen. Ugyanakkor az egyértelműen mellette szól, hogy minimalizálja az elvesztett szavazatok számát.

    EP-választás

    A Magyarországon megszokottakhoz képest eltér, hogy itt az EP-mandátumokat három különböző választókerületben (Dublin és az ország maradékának 1-1 fele) osztják ki, azokon különböző jelöltek indulnak. Mi a Midlands North-West választókörzethez tartozunk, az országrésznek járó öt képviselőt választjuk meg.

    Önkormányzatok

    Az igazán fundamentális különbségek itt látszanak igazán. Koboldföldén ugyanis nincsenek magyar értelemben vett önkormányzatok, az egyes falvak és városok (utóbbiak között országosan néhány kivétel van) nem rendelkeznek polgármesterrel és képviselő-testülettel, helyettük a megyéknek (county) vannak tanácsaik (council). Itt nálunk Mayo megyében pl. egy cirka 30 fős testület van. A megyék még fel vannak osztva választókörzetekre, Mayoban kb. fél tucat van belőlük. A miénk öt képviselőt ad, de sem a mellettünk lévő falvaknak, sem a közeli kisvárosoknak nincs saját adminisztrációja. Hogy ez mennyire hatékony vagy sem, azt nehéz megítélnem, de számomra természetesen furcsa a gyakorlat, míg a helyieknek eléggé természetes.

    Eredmények

    Csak hogy ez se maradjon ki, ha már választásokról írok. Ahogy említettem, még nincsenek végleges eredmények, de az elsődleges preferenciák alapján azért sok dolog látszik. Úgy tűnik, a kormányzó centrista nagykoalíció tagjai jól szerepeltek, míg az egy ideje már áttörésre készülő Sinn Féin eléggé alulmaradt, dacára annak, hogy valamennyire felszálltak a menekültellenes vonatra.

    De ha őszinte akarok lenni, különösebben továbbra sem érdekel, hogy hová kit választanak meg. Hogy a választói névjegyzékbe kerüljünk, arra elsődlegesen az motivált, hogy közügyek iránt érdeklődő népek benyomását keltsük, ami jó pontnak számít, amikor év végén beadjuk a honosítási kérelmünket. Bár valóban igyekeztem utánajárni, kire érdemes a voksunkat adni, nem igazán lettem okosabb. A választási szórólapok, hirdetések még a magyar helyzethez képest is súlyosan mellőzték a konkrétumok emlegetését, kevés kivétellel. És ahogy azt valószínűleg már említettem korábbi posztjaimban, az én szemszögemből nézve nagyon jelentéktelennek tűnő dolgokon marakodnak a szereplők, amik nem igazán érintenek meg. De ez feltehetően inkább a csekély mértékű integrációmnak tudható be, mintsem annak, hogy megfelelő perspektívából szemlélve ne lennének ezek fontos ügyek.

    Talán feltűnt, hogy a parlamenti választások bemutatása kimaradt. Mivel nem vagyok (még) ír állampolgár, így ezeken nem szavazhatok, ennek megfelelően nem is nagyon mélyültem el a témában. Ha egyszer aktuális lesz, és még 2029 környékén is működik a blog, majd bepótolom az elmaradást.

  • Az elmúlt közel másfél évről

    Az előrejelzésemnek megfelelően a Szecsuánblog továbbra sem bővelkedett posztokban, olyannyira nem, hogy közel egy éve nyilvánultam meg itt utoljára. A helyzetet megint csak egy összefoglaló cikk formájában kísérelem meg orvosolni, jobb híján.

    Oktatás

    Most már mindössze néhány hónap választ el az alapdiploma megszerzésétől, s a múlt héten megkaptam a master képzésre szóló felvételről szóló hírt (conditional offer, szóval akkor az enyém a hely, ha legalább 60%-os lesz az alapdiploma eredménye).
    Tavaly a második félév elején sikerült kiderítenem, hogy a diploma értékelése kizárólag a negyedik év tárgyainak átlagából áll össze, így sajnos gyakorlatilag teljesen feleslegesen izgattam magam az első három év eredményei miatt. Bár későn derült ki, azért igyekeztem kihasználni a helyzetet, amennyire ez ebben a stádiumban még lehetséges volt, így aztán a hatodik szemeszter nem kedvelt moduljait teljesen ignoráltam, még egy 56%-os eredményt is sikerült összehoznom az egyik turizmusos tárgyból.
    Ami az idei tanévet illeti, az első félévet 77%-on zártam, és meglehetősen kevéssé tartom valószínűnek, hogy ne hetessel kezdődjön a végső értékelés.

    Állampolgárság

    Most nyáron lesz 5 éve, hogy ide keveredtünk, s év végétől lesz meg a dokumentumokkal igazolható 5 éves tartózkodásunk. Jelen állás szerint átlag 18 hónapot igényel, hogy a bürokrácia átrágja magát a beadott anyagon és meghozza döntését, s mivel a pozitív választ követően még egy állampolgársági ceremónián is részt kell venni, amelyekből néhány havonta tartanak, plusz mert még az útlevél-igénylésre és az újonnan beszerzett dokumentumok konzuli felülhitelesítésére is kell időt szánni, várhatóan 2027 őszén bukkanhatunk fel újra Kínában. Ha szerencsénk lesz, s aránylag gyorsan sor kerül a ceremóniára, meg a többi extra lépés sem húzódik el, elképzelhető, hogy már a 2026/2027-es tanév második felében ott lehetünk, de a csalódások elkerülése miatt jobb a másik dátummal számolni.

    Írország lassan 5 év után

    Sajnos, ahogy telik az itt töltött idő, egyre kevésbé szeretem Koboldföldét. A viszony megromlásának elsődleges oka az, amitől elsőre is tartottam: az időjárás. Jobban toleráltam, mint arra előzőleg számítottam, de mostanra már nagyon unom, amihez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a tavalyi nyár gyakorlatilag elmaradt. Nem mintha egy átlagos nyár itt akkora élménnyel járna.
    A másik dolog összefügg az elsővel, egész pontosan az itteni páratartalommal és szerény hőmérsékleti értékekkel. Ez a kombináció optimális viszonyokat teremt a penésznek, amitől egyszerűen képtelenség tartósan megszabadulni. A kacsalábon forgó palotákban sem, és sajnos sem az állandó fűtés, sem a párátlanító szerkezetek nem kínálnak igazán hatékony megoldást, legfeljebb a helyzet súlyosságán enyhítenek.

    Választás másként

    Bár az előzőek valószínűleg egyértelművé teszik, hogy a kezdetektől célként kitűzött kínai tervek nélkül sem szeretnénk itt letelepedni, az állampolgárság megszerzése miatt előnyös dolog közügyek iránt érdeklődő elemnek mutatkozni. Ezt a logikát követve immár regisztrált választók vagyunk (itt ez előfeltétele a névjegyzékbe kerülésnek), és mint ilyenek, idén az önkormányzati és EP-választásokon már az ír jelöltekre fogunk voksolni, amihez itt élő EU-s állampolgárokként jogunk van.
    (Az ír belpolitika egyébként a legkevésbé sem érint meg, és a magyarországi gyökereimmel, szocializációmmal nagyon nehéznek tartom a helyiek problémáival való azonosulást. Tényleg próbálok empatikus lenni, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy mindenkinek a saját nyomora a legégetőbb, de kvázi külső szemlélőként leginkább csak jelentéktelen hülyeségeken való rugózásnak tűnik majdnem minden helyi ügy.)

    Blog

    A blog valószínűleg ezután is tetszhalott állapotban marad, de azért igyekszem évente többször is jelentkezni. Kitartó olvasóimnak ezúton is köszönetemet fejezném ki az érdeklődő üzenetekért. Élünk, megvagyunk, csak már eléggé unjuk az itteni létet. Úgy meg nehéz miről írni.
    Szerencsére már csak három év.

  • A pedofil láma

    Teljesen gyanútlanul lapozgattam a Facebook-on, amikor egyszer csak kis híján félrenyeltem a zérós kólám. Olyat láttam ugyanis, amire soha nem számítottam volna. A biztonság kedvéért még rá is néztem a naptárra, de április 1-je már odébb van.

    Bármennyire is hihetetlennek tűnt, hogy ez valaha is bekövetkezhet, azt kellett észleljem, hogy még a liberális lapok kommentelői is egy emberként ekézik a tibeti buddhizmus ikonikus vezetőjét, Tendzin Gyacót, vagy közismertebb nevén az aktuális, 14. dalai lámát. Ha esetleg valaki lemaradt róla, az öreg azzal okozott pr-katasztrófát, hogy egy kisfiút arra kért, nyalogassa a nyelvét (mármint a lámáét).

    Bár olvasóim azzal majdnem biztosan tisztában vannak, hogy aránylag kevéssé vagyok a tibeti függetlenség megrögzött támogatójának nevezhető, azért az aggastyán viselkedését a pedofíliával összemosni is legalább annyira ellenemre való. Természetesen nincs rálátásom Tendzin Gyaco esetleges szexuális életére, vágyaira, így éppenséggel akár ő is gerjedhet gyermekekre, de itt azért nagy valószínűséggel nem egy szexuális ragadozó működésébe nyerhettünk bepillantást. De nézzük is meg, mi történt.

    Némi, a gyermek által kezdeményezett ölelgetés után a láma nyelvet öltött. Ami számunkra szokatlan lehet, de a hagyományos tibeti kultúrában ez egy fajta tiszteletadásként funkcionál, illetve használják ettől nem teljesen függetlenül üdvözlés gyanánt is. Elcsattant egy szájrapuszi is a láma kezdeményezésére (ami sokak számára felháborító lehet, de nem pedofilok százmilliói körében is teljesen normális, nem szexualizált cselekedetnek számít), majd a helyzet ezután kezdett el csak igazán fokozódni, a már emlegetett nyelvszopkodási ajánlattal, amely a nyelvöltéssel ellentétben már nem tartozik a helyi kultúra elemei közé. Levezetésként még jött pár, a gyermek számára már láthatóan kényelmetlenül hosszú ölelés, s még egy kis játékos csiklandozás is a jelenet végén.
    A láma szerint egy rosszul elsülő viccet láthattunk, s hivatala magyarázatként azzal állt elő, hogy az öreg szokásai közé tartozik, hogy poénkodik, ugratja az embereket.
    Ez utóbbi egyébként jól dokumentált. Ahogy a dalai láma nyilvános szereplései is rendszeresen megörökítésre kerülnek, s így biztosan kijelenthető, hogy nem jellemző rá a gyerekek közönség előtti molesztálása.

    Azt is érdemes észben tartani, hogy már 87 éves, így már egyáltalán nem biztos, hogy szellemileg teljesen friss. A felvételen inkább kelt kissé zavart benyomást. A történteket simán lehet ártatlannak látni, s valószínűnek tartom, hogy még néhány éve sem kavart volna különösebb hullámokat az eset, de ahol most tartunk, ebből simán lehet egy méretes cancel is a végén.

    Ha tippelnem kéne, már valószínűleg nincs messze az újabb reinkarnáció. Már ha úgy dönt, hogy továbbra is ezt választja a nirvána helyett. Azért a Kínai Kommunista Párt valószínűleg nem túl szomorú az ölébe hulló muníció láttán.

  • Évadzáró összefoglaló

    Mint azt tapasztalhattátok, sajnos továbbra sem vagyok túl aktív, így aztán megint kénytelen vagyok egy ilyen ömlesztett posztban utolérni magam. Ígérhetném, hogy 2023 más lesz, de valószínűleg túl sokat már nem fogok változni, amíg itt leledzünk az ír szigeten.

    Suli

    Az első félév időközben véget ért, eltekintve a vizsgáktól, amelyekből három is vár rám január elején, szerencsére egyik sem ígérkezik túl megerőltetőnek. Az utolsó archeológiai tárgy vizsgamentes, az évközi beadandók alapján 74% várható. Az Introduction to research (a jövő évi szakdolgozatra felkészítő tárgy) magát a projektet osztályozza, de mivel december 22-re kellett csak beadni, így ennek az eredményét feltehetően nem fogom megtudni februárig. Egy kisebb része a jegynek a szemeszter elején megejtett, a kutatást bemutató prezentáció adja, amire 74%-ot kaptam, amivel nagyjából elégedett is lehetnék, ha figyelembe veszem, hogy a legkevésbé kedvelt oktatómtól kaptam, de azért az indokolatlannak tűnik, hogy született egy 80%-os performansz is, egy, az enyémnél semmivel nem jobb előadásért. De ez van. Az oktató egyébként idén láthatóan pozitívabban áll hozzám, elkezdett érdekesnek tartani, amióta tudja, hogy Kínában éltem és beszélem a nyelvet, illetve valószínűleg az is meglepte, hogy a választott kutatásom témája az ő korábbi tárgyaihoz köthető leginkább, amivel alighanem úttörő jelenségnek számítok a szak történetében. Kivétel nélkül mindenki történelmi vonalon gondolkozik, a földrajzhoz köthetőbb modulok nem népszerűek. Hogy valamennyire szemléltessem a színvonalat, megemlíthetem, hogy az egyik csoporttársam a brit hadsereghez csatlakozott második világháborús ír pilótákkal tervezett interjúkat készíteni és aztán valamit ezek alapján kutatni – hogy mit, az nem teljesen világos, de valami olyasmi jött le az előadásából, hogy ezek az ír katonák voltak a legjobbak vagy mi. Mindenesetre, ha még akadnak túlélők, most már egészen biztosan 100 év felett járnak, úgyhogy érdekes az elképzelés. Akárhogy is, ez a modul egész biztosan 70% feletti eredménnyel jár majd, amit tulajdonképpen felfoghatok úgy is, hogy lassacskán kezd velem megbarátkozni a hölgy. Ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez magában, hogy elolvassa a „Discrepancies Between Central Directives and Practical Implementation of the One-child Policy in Rural Areas of Fengjie County, Chongqing, China during the 80s and 90s“ cím alatt futó, egyébként nem túl bonyolult projektemet, üzenjen, s eljuttatom hozzá. A terjedelmi korlátok miatt nem sok dologba tudtam belemenni, de aránylag elégedett vagyok vele.

    Ír élet

    December elején meglepően hideg volt, több mint egy hétig faggyal, s egy ízben még -6 fokra is lehűlt a levegő, illetve állítólag az ország egyes részein -10 is előfordult. Ez persze eléggé megkavarta a közlekedést, különösen, hogy az utakon jég is akadt bőven. Néhány napon át másról sem szóltak a hírek, minthogy árokba csúsztak a népek, illetve a hozzánk egészen közeli Charlestownban még egy gyógyszertár (üveg)falát is sikerült áttörnie egy irányt vesztett kamionnak, szerencsére nyitvatartási időn kívül. Azóta már normalizálódott az időjárás, s szerencsére a tengerimalacok is szépen átvészelték a zimankót a fészerben, igaz, ki se látszottak a szigetelés gyanánt is használt széna alól.

    Az itt is erősen megugró számlák miatt elég ütős szociális csomagot dobtak össze, ami minket annyiban érint csak, hogy az egyetemre járás kapcsán kapott havi támogatás, amit idén kapok először, mivel három év igazolt itteni lét után jár csak, decemberi részlete duplán jött, illetve jövőre valamit emeltek az összegen is, illetve újra kaptunk összesen 600 euró támogatást az áramra, három részletben. Ez utóbbi minden fogyasztónak jár alanyi jogon, s automatikusan a szolgáltatói egyenlegen írják jóvá.

    Mások ennél sokkal többet is kapnak, emeltek gyakorlatilag minden szociális juttatást, nyugdíjat, hasonló dolgokat, s decemberben ők is kaptak extra kifizetéseket.

    Kínai koronavírus-helyzet

    Ahogy arra számítani lehetett, az omikron Kínában is fenntarthatatlanná tette a zéró-COVID politikát. Bár a kínai kontaktjaim szerint a magyar sajtóban is előszeretettel elemzett apokaliptikus állapotok egyáltalán nincsenek, nagyon úgy fest, hogy Kínában is átmegy a vírus a teljes populáción, ahogy azt korábban a világ más részein is tette. Ugyanezek a cikkek szép számmal tartalmaznak meglehetősen önellentmondó állításokat is (pl. hogy a kínai lakosság 92%-a teljesen oltott, de a helyi vakcinák iránti bizalmatlanság miatt a helyiek nem oltakoznak).

    Én továbbra is arra bíztatnám az olvasókat, hogy ne dőljenek be a Kína közelgő összeomlásával riogató híreknek. Az már csak hab a tortán, hogy az enyhítések előtt meg az volt a nyugati sajtó baja, hogy miért korlátoznak, de valamin muszáj fogást találni. Szerencsére a jelenlegi variáns már lényegesen ritkábban jár végzetes kimenetellel, így azért elég sanszos, hogy aránylag olcsón megússzák. A lakosság abszolút mérete miatt ez azért így is egészen biztosan tetemes, akár néhány százezres emberáldozattal is járhat majd együtt, de abba nehéz belekötni, hogy ez a szám eltörpül ahhoz képest, mintha egy éve engedték volna rá a populációra.

    Jókívánságok

    A karácsonyról már lemaradtam, de utólag azért mindenkinek sok boldogságot ennek kapcsán, s hasonló szépeket kívánok a közelgő új évre is. Tartsatok velem 2023-ban is, még ha nem is ígérkezik ez az esztendő sem posztokban túl gazdagnak.

  • Jövőre Kína megszűnik a világ legnépesebb országa lenni

    Kinn az ENSZ-jelentés, a bolygónkon élő humán populáció mérete a világszervezet becslése szerint a napokban érte el a nyolcmilliárd főt. Ez egy remek alkalom arra, hogy legalább olvasóim körében megpróbálkozzak a globális demográfiai folyamatokat övező tévképzetek eloszlatásával.

    A legfontosabb jellemzője a népesedési trendeknek, hogy a kifutásuk borzasztó lassú. Egy komplett generáció lecserélődésére van ahhoz szükség, hogy tisztán lássuk a megváltozott helyzetet. India jövőre átveszi Kínától a legnépesebb ország címét, azt a titulust, amelyet előbbi gyakorlatilag államiságának kezdete óta birtokolt. Mindkét ország népessége gyarapszik, minimálisan még Kínáé is, dacára annak, hogy ott 1980-tól egészen a közelmúltig szigorú születésszabályozási politika volt érvényben. Ennek ellenére is csak néhány éven belül fog tetőzni az ország lakossága.
    Az indiai termékenységi mutató (hogy egy nő átlagosan hány gyereket vállal élete során) is már csak a reprodukcióhoz szükséges érték (nagyjából 2,1 – az a gyermekszám, ami elégséges a népesség szinten tartásához, tehát értsd: pótolja a szülőket, illetve azokat az embereket, akik ilyen vagy olyan okból nem érik meg a felnőttkort és maguk nem fognak utódokat vállalni) mentén mozog, de még a globális átlag is csak egészen minimálisan (2,3) nagyobb annál – a gyakorlatban meg már valószínűleg el sem éri azt, de erről később.

    Akkor mégis miért leszünk a legfrissebb előrejelzés szerint 10,4 milliárdan, mielőtt a teljes humán populációban is beindul a fogyás? A már említett generációs csere szükségessége miatt. Hiába születik arányaiban kevés/kevesebb gyerek a korábbiakhoz képest, ez az abszolút számokon nem fog megmutatkozni egészen addig, amíg a korábbi, népesebb korosztályok ki nem halnak. Még egy olyan kivételesen drámai program, mint ami Kínában zajlott, sem képes ennél gyorsabb eredményeket elérni, ezt egész egyszerűen nem lehet megúszni. Ezért aztán India népessége is még cirka 300-350 millió fővel növekedni fog, mielőtt úgy 2055-2060 körül csökkenésnek indul.

    A túlnépesedéssel kapcsolatos szokásos pánik amiatt is kevéssé indokolt, hogy a bolygó fenntarthatóságával kapcsolatos problémákat jellemzően nem a még nettó növekedést (tehát a 2,1-es termékenységi mutatónál magasabb értéket) is felmutatni képes perifériák generálják. Persze, lokálisan ezeknek súlyos kimenetele lehet az egyes országokban, de ezen emberek fogyasztása és ökológiai lábnyoma drasztikusan eltörpül a demográfiailag önmagát már cirka négy évtizede visszatermelni képtelen fejlett országok lakóiéhoz képest. Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a gyermekszám 1-2 nagyon extrém (s a globális folyamatok szempontjából nem sokat számító) kivételtől eltekintve mindenhol csökken és ez a csökkenés korábban soha nem tapasztalt gyorsasággal ment végbe az elmúlt néhány évtized során. Mára Afrika száhel-övezeti és szubszaharai része maradt az egyetlen régió a bolygón, ahol még eléri vagy meghaladja az utódok átlagos száma a 4-et, de itt is folyamatos a csökkenés. Ezt a 4,2-es összafrikai értéket is érdemes a helyén kezelni: ezen kevésbé szerencsés országok esetén még mindig jelentősen magasabb a gyermekkori mortalitás, ergó, a 2,1-es, fejlett világra kifejlesztett reprodukciós mutató nem alkalmazható egy az egyben, közelebb van a 3-hoz, de akár 3,5-re is felmehet az általunk megszokott egészségügyi rendszer hiányában.

    Szóval, ha a bolygót féltitek, ne a túlnépesedés legyen a sirámok forrása. Globális szinten gyakorlatilag nem születik több ember, mint ami ahhoz szükséges, hogy a mostani nyolcmilliárdos népességet szinten tartsuk. Az más kérdés, hogy ezt a tényleges számokon nem fogjuk látni még cirka fél évszázadon át. Amíg Afrika karbonkibocsátása a globális emisszió huszadát sem éri el, nem azon fog múlni a jövőnk, hogy ez az érték esetleg megduplázódik 2050-re vagy sem.

  • A kevert fajú szabadságharcosok

    Napok óta címlapon hozott hír, hogy a téli sportok legsikeresebb magyarországi képviselői, a méltán híres Liu fivérek Kínában folytatnák karrierjüket. Ez önmagában még nem is lenne akkora szenzáció, más országok atlétáit lenyúlni nem áll távol a nemzetközi gyakorlattól, s ebben Magyarország sem kivétel, a közel-keleti szénhidrogén-monarchiák meg egyenesen kimagaslóan teljesítenek ezen a téren.

    Kínára egészen a legutóbbi évekig nem nagyon volt jellemző a módszer, s jobbára ma is csak erős megkötésekkel működik. E mögött nem a kínaiak esetleges magasabb erkölcsi normái állnak, hanem a tény, hogy a hazai közönség számára nehezen eladható az egyértelműen nem kínai eredetű sportolók honosítása. Bár egy-két labdarúgó esetén akadt rá példa, hogy mindenféle kínai kötődés nélkül is megkapták az állampolgárságot (a számuk valóban alacsony, még a fél tucatot sem éri el), az ilyen irányú tapogatózások célpontjai a kínai ősöket is felvonultatni képes külföldiek. Ez következik a kínai állampolgárság jogi szabályozásából is: amíg etnikai alapon nincs akadálya kínai útlevelet szerezni, a nem kínaiak csak egészen kivételes esetekben érhetik ezt el, s a Kínai Népköztársaság megalakulása óta legfeljebb 1-200 érintett részesült ebben (a kínai oldalról nézve) megtiszteltetésben.

    Az érintettek és edzőjük

    Hogy a fivérek így döntöttek, azon tényleg nem érdemes meglepődni. Kína a sportág egyik nagyhatalma, a feltételek jobbak, s minden bizonnyal erősen belejátszott a jól bevált edzőjük távozása is. Aki szintén hülye lett volna nem menni, amikor a teljes szakág vezetőedzői posztját ajánlották fel neki.
    Ha csak ennyi lenne a történet, nem is ragadtam volna billentyűzetet, hiszen ebben tényleg semmi igazán rendkívüli nincs. Ami azonban nagyon is az, az a közönség reakciója.

    Az ember azt gondolná, s tényleg, a hasonló esetekben gyakorlatilag mindig ez a papírforma érvényesül, hogy a két Liu most aztán kapni fog. Hazaárulók, hálátlanok, esetleg nem is igazi magyarok, erre számítanánk. Ehhez képest újra sikerült szekértáborok szerint gondolkodni. Egészen váratlan módon most pont a lakosság ellenzéki érzületű része kel a két srác védelmére. Ha ránéztek bármelyik releváns telexes cikk kommentfolyamára, az általános vélemény szerint az olimpikonoknak nem tetszett, hogy Magyarországon ők kevert fajúnak számítanak, egyesenesen a vezető magyar kormányzati szereplők ellen lázadnak, s eleve Magyarország sanyarú állapotának bizonyítéka az, hogy lelépnek. Egészen odáig mennek el, hogy még a szerződés szerint visszafizetendő állami támogatás követelése is a kormányzat bűne, dacára annak, hogy máskülönben egyébként ez az oldal tiltakozik a legjobban az élsportra költött milliárdok ellen (szerintem nem alaptalanul).
    Amikor augusztus elején berobbant a hír, hogy mennek az edző után, de minden marad változatlan, a reakciók még jellemzően támadó jellegűek voltak. Az érdekes fordulatot alighanem a magyar szakág politikai felelősének elhibázott korábbi nyilatkozata (miszerint Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor nem váltanak országot) generálta, de ezzel együtt is egészen meghökkentő az a következetlenség, ami a reakciókból árad. Eddig is tudtam, tapasztaltam, hogy mindent átírhat a nem szimpatikus oldal támadásának lehetősége, de ez a szokásos irányváltásokhoz képest is meredeknek tűnik. Ez azért valamennyire még tetten is érhető a kommentekből. Ha nem is nagy számban, de láthatóan akadnak értetlenek, akik még nem vették fel teljesen a fonalat, s érzik, hogy a máskor kötelezően gyűlölt Kína érintettsége miatt akad némi disszonancia, de a többség nemesen eltekint ennek észrevételétől és teljes mellszélességgel támogatja a fiatalok szabadság felé tett lépéseit. Megmosolyogtató.

  • A szemeszter egész jól indul

    Eredeti elképzeléseimmel ellentétben már csütörtökön felbukkantam az időközben egyetemmé avanzsált felsőoktatási intézményem kampuszán, így mindössze másfél hetet mulasztottam, amiből az elsőn amúgy sem történt érdemben semmi.

    Sajnos az ír tömegközlekedés ezúttal sem nagyon segítőkész, a vasúti menetrend nagyon erősen foghíjas (vissza pl. vagy fél 2-kor, vagy fél 7-kor van vonat, a kettő közt semmi, illetve az eltérő irányban is csak 11-re érek oda reggel leghamarabb), a busz valamivel jobb, de lényegesen drágább (a buszos diákkedvezmény gyakorlatilag érzékelhetetlen mértékű) és lassabb is. Ha be akarok érni 9-re, úgy férjemnek munka előtt még el kell fuvaroznia egy cirka 15 km-re fekvő városba (faluba), ahonnan már van busz, ami oda is ér és nem is másfél óra alatt teszi ezt meg.
    Ezzel együtt is örülni kell, tavaly még a vasúton sem volt érdemi diákkedvezmény, most meg már csak félárat fizetek. Hazafelé olykor hasznos lehet.

    A mostani modulok sem annyira rosszak, sőt, két darab még fogamra valónak is mondható. A 18-19. századi európai történelem az egyik, s ezen tárgy nagy előnye, hogy képben vagyok. Nagyon azért ez sem bilincsel le, de mégiscsak jobban fekszik.
    Ami viszont valóban tetszik, az az Introduction to Research nevet viselő modul, amely a negyedévben esedékes szakdolgozatra igyekszik meg felkészíteni a diákságot. Ahhoz hasonlóan egy írott projekt a feladat, de a terjedelmi követelmény lényegesen visszafogottabb, csupán 3000 szó. A tanórákon a különböző kutatási módszerek átadása a cél, illetve egy részükön személyes konzultációk lesznek, feltehetően a témavezetői működést szimulálandó. Bár a legkevésbé kedvelt oktatóm a tárgy gazdája, s emiatt nem tartok tőle, hogy kimagasló eredménnyel teljesíteném majd, nagy előnye, hogy szabad a témaválasztás, így végre valami olyannal foglalkozhatom, ami érdekel. (Ami valószínűleg a kínai népesedéspolitika gyakorlati alkalmazása lesz a nyolcvanas-kilencvenes évek vidéki Kínájában, de lehet, hogy szűkítenem kell, mert a 3000 szó meglehetősen kevés. Elképzelhető, hogy a szakdolgozat is ebből lesz majd, de addigra lehet, hogy más jobban izgalomba hoz.)

    A maradék tárgyak közt szerepel még a német, amelyet kifejezetten vártam. Továbbra sem vagyok oda ezért a nyelvért, de arról volt szó, hogy az összes németes csoporttársam váltani fog másra idén. Ezt nagyon üdítőnek találtam, mert a csoport messze leggyengébb fele kötött ki ezen a vonalon, s emiatt az órákat egyáltalán nem tartottam élvezetesnek. Tavalyi két hetes bejárásom alatt volt szerencsém egy németórához, amikor egyedül én jelentem meg, s az nagyon más volt. Tudtam kérdezni dolgokat, hogy mi miért van, amivel amúgy a többieket nem fárasztja a tanerő, s eleve, zökkenőmentesen haladtunk.
    Sajnos a leggyengébb társam valamiért úgy döntött, hogy ő továbbra is maradni akar, miközben a másik választható tágyat is felvette. Állítólag szereti a németet, bár egész eddig csak rosszat lehetett hallani tőle, s ő az, aki még másodévben, sokadig magyarázat után sem értette meg, hogy a Muttersprache nem arról szól, hogy az anyja milyen nyelveken tud beszélni. Saját bevallása szerint a tavalyi szóbeli vizsgája odáig fajult, hogy Jessica, az oktató felajánlotta neki, hogy átengedi, ha tud mondani egy német szót, ami egyébként teljesen életszerűnek tűnik.
    Mivel a németre adott jegy rendszeresen felfelé húzza az átlagom, így botorság lenne nekem is váltanom, de az órákat így még annyira sincs kedvem látogatni, mint eddig.

    Akad a félévben még egy archeológiai modul (bleee), ökológia (nagyjából ugyanezt tanultuk tavaly Natural Environment név alatt egy másik alaktól, csak magasabb szinten) és fenntartható turizmus (nem izgi, de legalább könnyű) is. Az órarend alapján minden hétköznapra jut előadás, de a péntek reggeli egy szem órán gyanúm szerint nem sokan fogják tiszteletüket tenni, én egészen biztosan nem.
    Elképzeléseim alapján kedden és csütörtökön minden héten ott leszek, míg heti rotációban hol szerdán, hol hétfőn kukkantok még be. A hétfő nem ezen a héten lesz.

    Szerencsére ez már a harmadik év, ezenkívül már csak egy, s meg is lesz az alapdiploma.

  • Két hét Magyarhonban

    Szerdán tértem vissza Koboldföldére, de ahogy azt írtam az előző posztban, előzőleg bő két hetet az óhazában töltöttem el. Maga az ottlét érdekesen telt, voltunk Harkányban és Kehidakustányban fürdőben, találkoztunk rég látott barátokkal, s sikerült az ügyes-bajos hivatali dolgokat is letudni.

    Ami ezúttal egyértelműen sokkoló volt, azok a helyi árak. Abban a kvázi privilegizált helyzetben voltam az elmúlt egy évtizedben, hogy a magyarországi vizitek idején nagyjából elengedhettem az ilyen jellegű aggályaimat, s viszonylag kis figyelmet fordítottam arra, hogy miért mennyit fizetek. Ezúttal azonban egészen más volt a helyzet, erősen meg kellett fontolni, hogy mire költök, mert sajnos az árszínvonal csaknem teljesen utolérte a nyugati országokét.

    Ez természetesen nem mindenre áll. A forintgyengülés miatt a fodrásznál minden alkalommal kevesebbet fizetek, ha euróban számolok, s a szolgáltatások területén eleve van egy igen komoly eltérés, s ez valóban tetemes. Ha csak a fodrásznál maradunk, itt nagyjából a négyszeresét fizetném, s az éttermi étkezés is lényegesen barátibb kiadásokkal jár a Kárpát-medencében. A bolti árak tekintetében viszont már szinte teljesen fennáll a paritás, általánosságban nagyjából 80-90%-a lehet az árszínvonal az itteninek, lényegesen visszafogottabb bérek mellett.

    Hajam már egy évtizede nem volt ilyen hosszú

    Nehezíti persze a tisztánlátást, hogy már néhány éve elvesztettem a fonalat, s így csaknem lehetetlen megítélnem, hogy egy adott termék csak úgymond normális mértékben drága, vagy helyi viszonylatban is túlárazott, de azért még az akciózott cuccokért is elég szép pénzeket lehet otthagyni. Egy dörzsölt, tudatosan vásárló helyi háziasszony egész biztosan lényeges megtakarításokat érne el hozzám képest, de ezzel együtt is érezhetően csökkent az életszínvonal.
    Ami ellenben nem változott (egyelőre) érdemben, az a közlekedés és különösen a turisztikai célpontok belépőinek árszínvonala, így arányokat tekintve ezek sokszor már-már irreálisan olcsónak hatnak, különösen, ha ahhoz viszonyítom, hogy ugyanezekért az összegekért mit lehet beszerezni egy boltban. Az persze más kérdés, hogy ezeket lehet a legkönnyebben elengedni, ha szűkül a nadrágszíj, s megtakarítani kell.

    De hogy ne legyen ennyire negatív a kép, a kehidai termál még mindig egészen kiváló, azt hiszem, ez marad a kedvencünk. Minket elsősorban a wellnessz rész érdekel, abban pedig nagyon jók. Ugyancsak növeli a vonzalmunkat, hogy nagyon világosan el vannak különítve a különböző zónák, s gyerekek csak az első, talán családinak hívott részbe juthatnak be. Ez a szabály rendszerint másutt is fennáll, de nem mindenütt vannak fizikailag is elkülönítve ezek a helyek, s így esetenként a személyzet fellépésére van szükség, itt meg a csuklóra szíjazható chipes karperec nyitja a beléptetőkapukat, ezáltal garantáltan nem keverednek olyan helyre a lurkók, ahová nem kéne. A nyitvatartás is hosszú, 9-20-ig vannak, így aztán bőven jut idő kikapcsolódni. Apróság, de az is mellettük szól, hogy a szaunarészlegen fincsi teák vannak kirakva a közönségnek, s korlátlan mennyiségben lehet cserélgetni külön díj felszámítása nélkül a szaunalepedőket is.

    A magyar táj még mindig kellemes a szemnek. Más, mint az itteni, amely szintén egészen kiváló, de nagyon jó volt újra erdőket látni. Harkány felé tartva a feketére szenesedett napraforgótáblák és teljesen elsárgult kukoricaföldek már kevéssé voltak esztétikusak, de Zala relatíve még kevéssé sínylette meg az aszályt.

    A hazaút nem volt teljesen zökkenőmentes, cirka másfél órával később szállt fel a gép Lisztferihegyen, de ettől eltekintve minden rendben zajlott. Bár mostanra hideg lett és már fűteni kell, azért jó volt visszajönni.