• Magyarországra ruccantam

    Vasárnap nekiindultam, s hétfőre már a családi fészekbe is értem. Tekintve, hogy ennyire nem távoli a desztináció, ez igényel némi magyarázatot.
    Sajnálatos módon az ír tömegközlekedés ezúttal sem segítette elő a kevesebb holtidőt, ugyanis vasárnap lévén vagy délelőtt 11-kor, vagy majdnem 5-kor értem volna Dublinba, ahonnan még úgy nettó egy óra a reptér. A gép 19:50-kor szállt fel a menetrend alapján, így azért jobbnak láttam, ha időben kikóválygok a helyszínre. Ergó, maradt a reggeli vonat, mint lehetőség. Busz Castlebarból nincs ezen a viszonylaton.
    Természetesen a RyanAir sem arról híres, hogy nagyon kényelmes időpontokban szálldosna. Nagyjából két opcióm volt, amikor az utazás napját kiválasztottam: vagy korábban, este 7-8 óra felé érek Ferihegyre, vagy majdnem éjfélkor. Az első megoldás is túl késő lenne ahhoz, hogy elérjek bármilyen vonatot vagy buszt vidéki célpontom felé, arról már nem is beszélve, hogy a fapadosok esetleges késése sem lenne túl meghökkentő jelenség. Mindezt végiggondolva inkább a későbbi járatos napra voksoltam, mivel hajnali négykor már van vonat, a pályaudvar és Ferihegy között meg legalább egy óra az út, ergó így csak cirka három haszontalan óra marad. Ha késünk, még kevesebb.
    Persze nem késtünk, s mivel feladott poggyászom se volt, így a gép ajtajának kinyitása után kevesebb mint 10 perccel már a terminál előtti friss levegőn álldogáltam.

    Ilyen előzmények után persze nem voltam a legfrissebb, s az sem használt a hangulatomnak, hogy Nagykanizsára érve hideg és eső várt. A néhány órával későbbi útlevéligénylés kivételesen elbűvölő fotót eredményezett, de ez van. Becsületükre legyen mondva, legalább a sebességgel nincs gond, tegnap már jött az értesítő sms az új irat postázásáról. Mindenféle sürgető felár nélkül.

    Kedden aztán némi fodrászkodás történt, tegnap pedig a szomszédos Somogy megye egy kisvárosában, Nagyatádon jártam oltást felvenni – Nagykanizsán valamiért nem szúrnak Sinopharmot. Elég szürreális élmény volt. A kórház szépen felújított, kellemes hely, az oltóponton pedig egyedül én voltam meg a személyzet. Köztük egy 82 éves, járókerettel csoszogó orvos. “Ő a kínai”- mondták, aztán megböktek ügyesen, szakszerűen. Tünet azóta is semmi, pedig ezt a mai napot a biztonság kedvéért üresen hagytam.

    Abszolút kellemesen telik eddig az ittlét, pedig a gyógyfürdős wellnesszezés majd csak ezután jön (Barcs és Harkány). Egyetlen szívfájdalmam, hogy azóta is csak zabálok, pedig egyáltalán nem szorulnék rá. Csak hát tele van minden bolt ropogós, friss, válogatottan ínycsiklandó pékáruval és parizerrel. Igen, ez utóbbi termék, készüljön bármiből, finom és kihagyhatatlan. Érkezésem óta csak szendvicseket eszem. De majd igyekszem javulni.

    Ja, és tök jó megint diákjeggyel utazni!

  • Hétfőn már suli, de én inkább Magyarországra megyek

    Egy múlt heti, hirtelen felindulásból elkövetett jegyvásárlás hatására szeptember harmadik harmadát az óhazában töltöm. 19-én indulok, s 30-án érkezem vissza.

    Az utazást több tényező is elősegítette. Egyrészt, s ez a legfontosabb, hogy a Ryanair ezerrel akciózott, s oda 15, vissza 10 euróért kaptam jegyet, igaz, ebbe csak egy nagyon szerény fedélzeti poggyász tartozik bele, de valamit valamiért.
    Másrészt, a hajamat már igazán kezelésbe kell venni, s itt legalább 160 euró lenne a beavatkozás, míg Kanizsán kb. 40-50. Vagyis, még ha belekalkulálom a további járulékos költségeket (út a repterekig és repterekről), akkor is 10-20 euró nyereséget mutat a mérleg, s mellette még jól is érzem magam cirka nettó 9 napon át. Az első két hét bejárós iskolai élményeiről így lemaradok – helyette lesz részem gyógyfürdőzésben – de erősen bízom benne, hogy ez a kiesés nem fog akadémiai sikereim útjában állni.
    Férjem marad itt, tekintve, hogy neki ennyire last minute nem jön össze másfél hét szabi, meg valakinek a malacokra is felügyelni kell.

    A Közép-Európában töltött idő során főleg a családdal tervezek punnyadni, de azért két nap pancsolás, a már belengetett fodrászat, egy útlevélcsere, s egy booster Sinopharm-vakcina* felvétele is a programot gazdagítja majd. Jó lesz.

    _______________________________________________________________________
    * A vakcinaigazolványhoz szükséges, EMA-engedélyes mRNS szurikból megkaptam a magamét, most már kvázi kedvtelésből jön ez a kínai is. Szimpatikus, hogy eképp a teljes vírussal is megismerkedem.

  • Késő ősszel valószínűleg magyar földön koboldkodunk, futólag

    Úgy okoskodtunk, hogy addigra már valószínűleg minden szükséges feltétele összejön a dolognak. Előbb-utóbb majd férjemet is immunizálják (most már a 35-39-es csoport regisztrációja indul vasárnap*, így lassan ő is sorra kerül), s lesz vakcinaigazolványunk is.
    A tengerimalacok októberi köre is fix program, de azok a bébik is gazdisodnak majd novemberre, így ezzel sem lesz gond. Az ellátásuk kérdése még egyelőre nyitott, de a tervek szerint valaki majd idejár etetni-itatni őket, s mivel csak másfél hetet leszünk oda, egyszer kivételesen ki fognak bírni néhány extra napot tisztítás nélkül (a szokásos kb. hetente van).

    Hogy útra kelünk majd, annak több oka is van, részben érzelmi, részben praktikus. Egyrészt kihagytuk a temetést, s most így akkor személyesen is tiszteletünket tesszük a sírnál. Másrészt nem voltunk arrafelé két éve (ami addigra már két és fél év lesz inkább), s az életben lévő családtagok, barátok is már megérdemlik a vizitet.

    A praktikus oldal meg olyanokat tartalmaz, minthogy kéne még egy utolsó magyar útlevelet csináltatni, férjemnek egy koronát a szájába implantálni, plusz, ha már úgyis megyünk, akkor valószínűleg addigra időzítem a fodrászt is (mostanra nagyjából újra vállalható sörényem lett, így itt az ideje megint megszőkülni, igaz, a természetesebb hatás és a fenntarthatóbb állapot jegyében ezúttal balayage technikában gondolkodom), tekintve, hogy a különbözet fedezi a repjegyet.
    Az iskola ezúttal úgy fest, hogy majdnem biztosan bejárós lesz, de attól tartok, valahogy sikerül leküzdenem az esetleges hiányzás következményeit komolyabb hátrány nélkül is.

    Késő ősszel tehát másfél hét óhaza vár. Igazi hecc lesz!**

    ______________________________________________________________
    * Egyúttal arra is figyelmeztetnek, hogy a megszokotthoz képest lassabban haladnak majd a korcsoporttal. Egyrészt ez a legnépesebb, másrészt náluk már csak kétvakcinás rezsim van (Moderna, Pfizer), harmadrészt pedig mert nagy számú második dózis beadása válik esedékessé az elkövetkezendő hetekben.
    ** Ha valakinek esetleg ismerős a formula, az nem véletlen. A Csengetett, Mylord? című brit vígjátékból való a szófordulat, amit nem kívánok magaménak elbitorolni.

  • Letterkenny

    Pénteken fogtuk magunkat és eltömegközlekedtünk az ország másik végébe, Donegal megye legtávolabbi csücskébe.

    Említettem volt, hogy férjem hajtási engedélyre gyúr, s ennek első fázisa az elméleti vizsga. Annak rendje és módja szerint foglaltunk is neki egy időpontot még októberre, Ballinába, ami a mi megyénk második számú városa. Közelebb már akkor sem nagyon volt lehetőség.
    Aztán jött a második hullám, s vagy két héttel az időpontja előtt lezárás alá kerültünk, neki a rendszer pedig egy februárra szóló opciót ajánlott fel. Ezt nem szerettük volna, így jött Letterkenny, ahol még akadt decemberi üres hely. Most úgy néz ki, nem döntöttünk rosszul, mert az újra növekvő esetszámokra való tekintettel az ünnepek után megint szigorítás jön, s jó eséllyel újra lezárás lesz februárra.

    Az út Letterkenny-ig nem volt olyan gördülékeny. Először vasúton Claremorrisba (harmadik megálló, cirka 40 km) zakatoltunk hajnali fél 6-kor, majd onnan 7-kor busszal előbb Sligoba, onnan pedig a célállomás felé vettük az irányt. Donegal megyébe érve volt szerencsénk elhaladni több tőzegláp mellett is, s sajnos nem állíthatom, hogy kifejezetten impresszív benyomást gyakoroltak volna rám. Teljesen meg tudom érteni elődeinket, hogy a lecsapolásuk mellett döntöttek. A karbantartott, smaragdzöld legelők sokkal cukibbak.

    Helyenként domborzat is fellelhető volt az út során

    Letterkennyben aztán férjem vizsgázott, s a 40-ből 40 kérdésre válaszolt helyesen, amiért meg is dícsértem. Mivel három órával a vizsga előtt érkeztünk, kihasználtuk a helyzetet, hogy szerezzünk karácsonyfadíszeket, ünnepi világítást, meg némi alapanyagot a tervbe vett karácsonyi sütéshez.

    Visszafelé Ballyhaunisig közvetlen busz volt, onnan pedig a vonat hozott minket. Szemfülesebb olvasóim talán észreveszik, hogy Ballyhaunis egy másik település, mint a már emlegetett Claremorris. A 64-es számú útvonalon, Galway és Letterkeny között közlekedő buszok ugyanis menetiránytól függően enyhén eltérő útvonalat járnak be.

    Pici abszurd

    Mivel mindkét megálló a vasút mellett van, ez pont nem lenne érdekes, azonban a rendszer rugalmatlansága miatt a helyzet a buszjegyvásárlásnál csalásra ösztönöz. A helyzet az ugyanis, hogy a retúrjegyek lényegesen olcsóbbak, mint két egyirányú jegy. Csakhogy, miután nem ugyanarról az állomásról indulunk, mint ahová visszajönnénk, így hazafelé egy megállóval korábban kéne leszállni, hogy onnan egy másik busszal jussunk el Claremorrisba, jócskán a vonatok érkezése után. Ballyhaunisig nem vehetnénk igénybe a járatot.
    Hozzáteszem, a jegyár még az 50+ km-re lévő Galwaytól is ugyanannyiba kerülne, s megpróbáltam azt is, hogy egy korábbi állomásról vennék retúrt, de a jegyeket a buszon nyomtatják ki az emailben megküldött kód alapján, s ha a jármű már túlhaladt a jegyen lévő kiindulási állomáson, a sofőr nem képes kiállítani a papírost.
    Így aztán hazafelé Knock és Ballyhaunis között lógtunk a buszon, de ez szerencsére senkinek nem szúrt szemet.

    Maga Letterkenny nem csúnya város, de életvitelszerű letelepedésre nem választanám. Valamiért a korai koboldok jó ötletnek tartották, ha dombokra épülik, így a sok a kaptató. Templomok szép számmal akadnak, egyik-másik kifejezetten nagyra nőtt. A város beceneve is ezt tükrözi.
    Sajnálatosan a centrum még nem forgalomcsillapított, így a szűk utakon lépésben vagy még annyira sem szüttyögnek az autók.
    Képek lejjebb.

  • Irány Észak!

    Na nem a brit megszállás alatt álló Ulster, hanem a köztársasági Koboldfölde Egyenlítőtől legtávolabbi területei.

    Csak egy napos kitérő lesz, merőben prózai okokkal a háttérben, de a részletek majd jönnek holnap este vagy szombaton.

    Donegal megye csak ránk vár!

  • Athlone-i kitérő

    Athlone Westmeath megye legnagyobb települése, bár nem annak székhelye. Mintegy 22 ezer lakosa van, s fontos vasúti csomópont, itt ágazik el a felénk illetve a Galway felé tartó vasútvonal.
    A leghosszabb ír folyó, a Shannon szeli ketté.

    Hétfőn indultam neki a városnak, egy tengerimalac miatt, de ha már ott voltam, néhány órát el is töltöttem a helyszínen. A belvárost a folyóparton fekvő, eléggé egyszerű vár uralja.
    Meglepő módon még tömegközlekedés is van, legalább két különböző helyi autóbuszjárat szeli az utakat – megfigyeléseim alapján meglehetősen mérsékelt utasszám mellett.

    A városnál talán egy fokkal izgalmasabb lehet a vasútról megfigyelhető smaragdzöld táj. A fű egyébként tényleg ilyen színű, nem csak az optika javítja fel.

  • Athlone lesz a soros holnap

    Mely amúgy egy ír viszonylatban aránylag jelentős, cirka 22 ezres város neve, nagyjából az ország közepén. Tőlünk vonattal másfél órára.

    Az utazás célja egy tengerimalac elszállítása lesz, de ha már ott leszek, egy kicsit körbe is nézek. (És ha nem bírok magammal, valószínűleg ellátogatok a Burger King-be is, meg kell becsülni, ritkán van rá mód.)

    A részletekkel majd ha már visszajöttem.

  • Clare-sziget

    Az idei ír nyár sem maradt kánikula nélkül, olyannyira nem, hogy néhány napig még 25 fok feletti csúcsértékek is előfordultak. Mivel az előrejelzések alapján az aktuális hőség még a hétvégéig is kitartani látszott, így jobbnak láttuk, ha kivételesen nem itthon múlatjuk az időt.

    A választás a közelben lévő szigetvilág legfelkapottabb tagjára, Claire-re esett, amit nem is bántunk meg.
    A sziget komppal közelíthető meg, a komp pedig szezonban naponta háromszor is fordul. A kikötő szárazföldi oldala a semmi közepén van, ahová egyáltalán nem lehet eljutni tömegközlekedéssel (igen, mint írtam, utóbbi nagyon gyatra), csupán csak a tőle 4-5 km-re fekvő, idegenforgalmilag felkapott Louisburg-be. Oda is csak hetente kétszer, hétvégén nem.

    Szerencsére a komposok talpraesettek, s Westportból indítanak minibuszt azoknak a nyomiknak, akik Koboldföldén nem rendelkeznek személygépkocsival. Westport közel van, a Dublinból felénk vezető vasútvonal végállomása, az utánunk következő megálló. Reggel ugyanakkor nincs vonat, így marad a busz, illetve a tőlünk kieső buszmegállóig a séta. Ezt el kell fogadni.

    Az út simán ment, Westportban volt időnk bevásárolni is (a szigeten nincs normális bolt), s időben ott is voltunk a kompnál. Az átkelés nem tart sokáig, cirka 10 percbe telik. Előzetesen láttam, hogy belefuthatunk érdekes vízi lényekbe, de nem hittem, hogy nekünk is sikerül.

    A sziget már évezredek óta lakott. Valaha erdőségek borították, mára ennek, az ír főszigethez hasonlóan, nyoma sincs. Mostanra alig valamivel több, mint 120 család lakja – a csúcson 1500 körüli népessége volt –, s elsősorban az idegenforgalom vált a legfőbb gazdasági ágazattá. A gyerekek a szárazföldön tanulnak bentlakásos középiskolában, s csak hétvégén járnak haza.
    A szigeten van kemping, több B&B, egy luxusszálláshelyként működő néhai világítótorony, valamint két rendes étterem is.

    A legfőbb vonzerő azért a táj. S szerencsére még akadnak bőven jószágok is.

    Galéria és még két kis videó:

  • Tengerimalac-ügyi körkép

    A kitartó olvasók egészen biztosan emlékeznek rá, hiszen a blogon többször is szóba kerültek, hogy vietnámi életünk alatt bekerült a családba néhány szőrös teremtmény.

    Első körben hárman jöttek, majd ezt követte egy negyedik, majd még kettő. A még kettő egyike kismamaként jött, így lett egy hetedik hölgy is – merthogy mindannyian nőstények. A kettes másik tagja is tartalmazott meglepetést, csak ott két hím született, így ők gazdásodtak.

    Végül bővült a család még egy utolsó borzassal, így lettek végül nyolcan.

     

     

    img_20180815_064557_hht.jpg

    A nyolcadik kedvenc

     

    A Vietnámból Európába juttatásuk nem volt sem egyszerű, sem olcsó, de végül sok vacakolás után sikerült beszerezni a kiviteli engedélyt – a magyar behozatali meglepően könnyű feladat.

     

     

    Bár hála az Edelweiss Air több mint hét órás késésének, majd a nem tervezett zürichi éjszakázásnak, a malackák bő fél nappal tovább voltak a látókörömön túl, a repterek elzárt részein hánykolódva, szerencsére jól vizsgáztak, s ép bőrrel megúszták a kalandot. Az én idegrendszerem kevésbé.

     

     

    Hazaérve a trópusokról aztán határozottan élvezték a hűvösebb téli időt, velem ellentétben, majd a hűvösebb nyári időt is, amiben szintén nem osztoztam a lelkesedésükben. A hőségriasztásokról én már épp lemaradtam a szigetre történő migráció miatt, de a picinyek nem, mivel most a szüleim gondoskodását élvezik. Sajnos nem sokkal a költözésem előtt a nálunk született kishölgy búcsút vett tőlünk, így jelenleg csak hét röfi várja, hogy utánunk jöhessen.

     

     

    Vietnámból nem volt a légiközlekedésen túl másik opció, de errefelé szerencsére van. Bár sziget, komppal közúton is megközelíthető, s ez a sors vár majd a kis csapatra, ha eljön az idejük.

    Hogy ez pontosan mikor lesz, az még képlékeny. Mi szeptember közepén költözünk át a házba, s akkor még lesz némi tennivaló, mire elkészül a szobájuk és a kerti lakhelyük is. Azért remélhetően legkésőbb október elején már a smaragd sziget füvét legelhetik.

     

     

  • Az Edelweiss ügy megoldva

    Talán mert kicsiny légitársaság, s abszolút értékben egész biztosan kevesebb a panaszos levél is, egészen gyorsan ki is vizsgálták az ügyünket.
    A reptéren vásárolt apróságok és a ki nem használt, de kifizetett budapesti szállás árának visszatérítésén túl fejenként további hatszáz euró üti a markunkat, a cég felelősségének hangsúlyozott el nem ismerése mellett.

     

    Remélhetően a tranzakció is hamar létrejön, s akkor még egy egész picit nyertünk is az ügyön. Malackák nélkül néhányszor (ha muszáj, egyhuzamban is) még megismételném. Így miattuk azért elég para volt.