• Csippelés nyugaton és keleten

    Aktuális koronavírusos pandémiánkból, ha lassan is, de talán már kifelé tartunk. A csippelés hol jobban, hol kevésbé jól pörög, de a lényeg, hogy már zajlik. A néhai és a választott új hazám eltérő utat jár(t) be, ahogy kedvenc élőhelyem is.

    Hungária

    A magyarországi helyzetet talán nem kell nagyon bemutatni, hiszen az olvasók többsége ott éli a világát, s a saját bőrén tapasztaltja. A politikát nem szívesen engedem be erre a felületre, de ez most megint egy olyan téma, ahol ez valamennyire kikerülhetetlen. Sajnos, mert egyébként nagyon nem tartom szerencsésnek, hogy még ebben a helyzetben is szekértáborok feszülnek egymásnak. Jómagam, mint azt korábban már volt szerencsém kifejteni, liberális beállítottságú ember vagyok, s felettébb rosszul éltem meg a jelenlegi oldal most már több mint évtizedes regnálását. Na nem mintha az azt megelőző nyolc év annyira jól sikerült volna, de legalább a kormányzást borító ideológiai máz kevésbé volt ellenemre. Ilyen előélet mellett kifejezetten kellemetlenül érzem magam, amiért az elmúlt hónapokban szinte folyamatosan az illiberális hatalommal kell egyetértsek. Nem kétlem, hogy bőven akadtak kevésbé altruista motivációk a vakcinabeszerzések körül, ahogy azt is látom, hogy a járvány kezelése korántsem alakult problémamentesen. Az 5000 egészségügyi dolgozó szélnek eresztésének időzítése – még ha egy részük amúgy is ment volna, csak a veszélyhelyzetben érvényben lévő tilalom miatt nem tudott – is kifejezetten botrányos. Ezeket nem lehet tagadni. De azt is látni kell, hogy európai viszonylatban egyáltalán nem voltak lazák a szabályok, s a megugró esetszámok főleg a legendásan nem szabálykövető lakosságnak köszönhetőek. Az ellenzék részéről sem nagyon észleltem, hogy – az amúgy kifejezetten népszerűtlen – komoly lezárásért harcolt volna. Ebben a helyzetben üdvözölni tudtam, hogy orosz és kínai vakcinákhoz fordultak, enélkül tagadhatatlanul sokkal rosszabbak lennének a mutatók. Több, mint dupla annyi ember kapott már autizmust oltóanyagot, mint az EU-s átlag, s egyedül az apró Málta mutatói jobbak a közösségen belül. Bár nem kicsiny hiszti zajlott ezek miatt a különutas szurik miatt, azóta már Szputnyikot használnak a szlovákok is, a cseheknél pedig kisebb belpolitikai válságot okozott, hogy használjanak-e keleti hatóanyagokat (köztük a kínait is), s kis híján még a lengyelek is Sinopharm-vásárlók lettek. A németek meg maguk kezdték el sürgetni az orosz anyag európai engedélyeztetési eljárásának megkezdését.
    Ahogy a széljárás változni kezdett, valahogy kikopott a kormányellenes orgánumok retorikájából ezen anyagok használátanak megkérdőjelezése is, s dacára annak, hogy hónapokon át mást se lehetett olvasni, most úgy tesznek, mintha soha nem is lett volna téma. Egy darab ellenzéki párt tart ki következetesen az álláspontja mellett, ezt, mégha egyet nem is értek, legalább értékelni tudom.

    Mi újság Írországban?

    Az itteni helyzet leginkább két dologban tér el a magyartól. Az egyik, hogy mutatja, mennyire korlátok közé lehet szorítani a járványt, ha abban partner a lakosság is. Már bő egy hónapja napi 3-500 új eset van, mindez úgy, hogy folyamatosan tesztelnek. Férjem már vagy 15-ször esett át rajta, minden héten járnak hozzájuk a munkahelyére ebből a célból.
    A másik pedig, hogy mennyit számít, sikerül-e az országnak máshonnan oltóanyagokhoz jutnia. Itt csak feleannyian lettek csippelve eddig, s a jelenlegi tempó mellett elképzelni is nehéz, mire lesz értékelhető előrelépés. Az külön betett az amúgy is csigalassú folyamatnak, hogy sok más nyugati országhoz hasonlóan itt is felfüggesztették az AstraZeneca használatát. Ezt különösen szomorú dolognak tartom, tekintve hogy semmi nem utal arra, hogy kockázatos lenne. De sajnos tudomásul kell venni, hogy még ez is népszerűségi játék, a kormányok pedig igyekeznek elkerülni minden hőbörgést. Az aktuális német álláspont kifejezetten cuki: 60 év felett engedélyezett a használat, alatta az esetleges vérrögképződési rendellenességek miatt még vizsgálják. Hulljon a férgese?

    Felpörög a kínai program is

    Bár az ázsiai óriás egy ideig jobban koncentrált az imidzsjavítást és a zsíros üzletet jelentő exportra, végül a saját oltási programja felpörgetése mellett döntött. Ehhez először kiépítették a szükséges infrastruktúrát, majd cirka két hete beindult a folyamat. Most már napi 5-6 millió oltást adnak be, s 120 milliónál (8,32%) járnak. A cél, hogy június végére a lakosság 40%-át letudják, őszre pedig a nyájimmunitáshoz szükséges szint is teljesüljön.
    Magyarországon ez nem kapott túl nagy nyilvánosságot, de az amerikai sajtó nagyon sokáig azzal volt elfoglalva, miért nem halad a kínai vakcináció. Megfejtésük is volt persze, eszerint azért, mert az egyébként ördögi, s a lakosságát bármire rákényszeríteni képes rezsim nem tudta elérni, hogy állampolgárai elfogadják a helyi szurikat. Hiszen azok annyira rosszak, hogy még a kínaiaknak sem kellenek.
    Természetesen nem ez az önmagát cáfoló tézis volt az oka, hanem hogy volt egy hónap újév, amikor nagyjából semmi nem történik Kína-szerte, illetve a már feljebb emlegetett prioritási sorrend. Lássuk be, úgy könnyű az exportot előnyben részesíteni, ha a határokon belül nincs aktív járvány.
    A múltkori posztban emlegetett, aznap épp két aktív eset nagy vihart kavart egy másik felületen. Az egyébként jobbára 10 körüli érték éppenséggel lehet hamis. Erre nem tudunk rálátni. De Kína nincs hermetikusan elzárva a külvilágtól, jelenleg is nyugatiak milliói élnek és dolgoznak az országban. Noha nagy részük – akárcsak a kínaiak nagy része – tagadhatatlanul a keleti part nagyvárosaiban tömörül, kisebb számban előfordulnak bárhol. Az egyetlen kivétel Tibet Lhászán kívüli területei és néhány elzárt xinjiangi járás. Nem lehetetlen, hogy a leginkább világvégi, falusias vidékek híreit el lehet fojtani, de az epidémia országos kitörésének elkerülése lényegesen magasabb számok esetén vajmi kevéssé volna lehetséges, ha Kína kétharmadában napi szinten dokumentáltan normális mederben zajlik az élet. Nem mellesleg, olyan hírek akadnak is, ebbe belecseppenő külföldiek révén, hogy a városukat lezárják, a teljes lakosságot meg letesztelik, mert találnak 1-2 esetet.
    De ha Kína járványkezelési sikere teljesen elképzelhetetlen is, akkor ott a másik Kína, Tajvan. A teljes pandémia alatt sikerült ezer alatt tartani az esetszámot, s jelenleg napi 1-2 fertőzött fordul elő. Vagy ők is hazudnak, vagy pedig valóban lehetséges járványmentes állapotot létrehozni megfelelő fellépés mellett.
    A legújabb fejlemények alapján a WHO elismerte a Sinopharm és a Sinovac oltóanyagának hatásosságát is, ez talán kifogja a szelet az ellenzők vitorlájából.

    Jövő?

    A pandémia elején sikerült több, egészen jól sikerült jóslatot megfogalmaznom. Szerencsére minden nem jött be, mert végül léptek az európai hatóságok, de így is egészen elégedett lehetek magammal.
    A most előttünk álló idővel kapcsolatban lényegesen nehezebb biztosat mondani. Így inkább csak a reményeimet fogalmazom meg. Bízom benne, hogy előbb-utóbb felpörögnek a kapacitások, s azért az év végére már az európaiak kritikus tömegébe kerül mikrocsip. Ha eljutunk ide, az egyúttal azt is jelenti, hogy jönni fog még legalább ugyanennyi, immár felesleges vakcina is, amit, tekintve hogy fél év után megromlanak, majd felajánlunk a fejlődő világnak. Ami remélhetően rendezi a kérdést. Legalábbis egy ideig. Nagyon elfajuló mutánst talán nem kapunk addig még, s legfeljebb majd évi egy-egy emlékeztető szurival elleszünk. Jó lenne.

    Oltassátok be magatokat, ha megadatik a lehetőség.

  • Vakcinadiplomácia

    Szerencsére elkezdtünk kilábalni ebből a csúfságból. Az út vége még odébb van, de most már legalább zajlik az oltás. Már ha van mivel.

    A leginkább felkapott nyugati gyártók kapacitása erősen korlátozottnak tűnik, s jó előre elhappolta a készleteket a fejlett világ. Az EU részeként mi ebből még jól jöttünk ki – akár ír, akár magyar viszonylatban nézzük –, a bolygó nagyobbik fele ellenben magára maradt. Ezen nincs mit csodálkozni, az erősebb kutya génjei öröklődnek tovább, moralizálni felesleges. Teljesen érthető, hogy minden ország a saját lakosságát priorizálja.

    Vannak azonban játékosok keletebbre is. Az oroszok maguk is erős gyártási problémákkal küzdenek, így valószínűleg mérsékelten veszik ki a részüket a történetből (legalábbis egy darabig még). Az AstraZeneca indiai vakcinája becsődölt a célterületen, leghamarabb őszre ígérik a javítást.

    Csak egy szereplő maradt, aki viszont szárnyal és minden létező babért igyekszik learatni: Kína. Bár a saját, közel másfélmilliárdos lakosságát beoltatni sem kis feladat, Kína megteheti, hogy a vakcinációs programja relaxált légkörben haladjon előre. A hatóságok hathatós intézkedéseinek hála, az országban normálishoz közeli állapotok uralkodnak már bő fél éve, s minden új gócot csírájában fojtanak el. Ma éppen 2 (!) új esetet találtak, s a kezdeti kitörés óta a legrosszabb napon sem érte el a szám a 200-at.

    Forrás: Xinhua

    Mivel a belföldi helyzet kezelhető, Kína most gőzerővel igyekszik kihasználni a vakcinák jelentette előnyöket. Természetesen van egy jól értelmezhető monetáris haszon, hiszen a vásárlók fizetnek a hatóanyagokért. Bár nyugaton erős szkepticizmussal állnak hozzájuk, ádáz harc dúl a világban értük. (Nagyjából ennek is köszönhető, hogy Kínát erősen mérsékelten érdekli, ha az EU-ban kifogásokkal élnek. Van bőven kinek eladni. Ezzel a piaccal eleve nem számoltak.)
    Kínától vásárol Délkelet-Ázsia, Pakisztán, az arab államok nagy része, Brazília, Peru, Mexikó, Chile – lényegében a fejlődő világ teljes fizetőképes része. A kevésbé szerencsés térségek számára eredetileg India lett volna a megoldás, a náluk gyártott, olcsósított AstraZeneca vakcina révén. Az első egymilliós dózis el is jutott Dél-Afrikába, azonban úgy fest, hogy hatása az új, helyi vírusvariánssal szemben nagyjából a placebóval megegyező mértékű.

    Itt jön kézbe a vakcinadiplomácia, mint a puha diplomácia új eleme. Kína kapacitásai lehetővé teszik, hogy néhány millió dózist gond nélkül áldozhassanak imidzsépítésre. Több mint 50 szegény országnak visznek (inkább jelképes, nagyjából az egészségügyi személyzet oltására elegendő mennyiségű) oltóanyagot, elsőként Zimbabwe kap egy kétszázezres szállítmányt.
    A beszállítók híján egyelőre erősen céltalan Covax program – ez lenne hivatott a fejlődő országok számára az oltást rendelkezésre bocsátani, eddig jobbára csak anyagi felajánlások érkeztek, ténylegesen szétosztható hatóanyag nem nagyon, máshová kell – részére is felajánlottak tízmillió vakcinát. Ennek véglegesítéséhez még kell az anyagok WHO általi jóváhagyása, amit előreláthatóan március elejére kapnak meg. Ha ez megvalósul, úgy már a Covaxba érkező pénzeken is lehetővé válik további kínai vakcinavásárlás.

    Az elemzői vélemények Kína afrikai, latin-amerikai és karibi pozícióinak további javulásával számolnak, ami Afrikában inkább a már jelenleg is egyre jelentősebb kínai hegemónia bebetonozását jelenti. Ezen nincs mit csodálkozni: az optika soha nem látott módon kedvező. Amíg a nyugati, gazdag államok magukkal vannak elfoglalva, Kína ténylegesen jön és segít. Természetesen nem altruista motivációktól fűtve, de ne legyünk naivak, a többi szereplő sem agenda nélkül érkezne, ha tehetné.


    Bár a nyugati sajtóban erről nem nagyon olvasni, Kína jött, látott és győzött. Tavaly ilyenkor nagyon nem így tűnt, de az ország a pandémia nyertese lett. Amihez kellett szerencse is, de leginkább komoly munka eredménye.

    Egyébként boldog holdújévet!

  • Az ág is húzza

    Elkezdődött 26-án az új félév, s vele együtt a tanulás jelentette kihívások is. Na jó, olyanok nincsenek igazából, bár a gleccserekkel kapcsolatos tudásom lényegesen jobban bővült, mint ahogy azt valaha is elképzeltem. Most már olyan dolgokat is tudok, mi az a cirkuszvölgy. Nagyon izgi.

    A társadalom és környezet címen futó órám, ami kapcsán a lápos esszét írtam, is fut tovább és oktatóm szerencsétlenségére most a népesedés a téma, kiemelt fókusszal Kína demográfiai trendjeire. Eddig is komoly kételyeim voltak a szakértelmét illetően, de most már egyértelmű a dolog, miután olyan területre tévedt, ahol én vagyok tájékozottabb. Próbáltam megkedvelni, de nem megy, most meg még szerencséje sem volt. Így járt.

    A félév amúgy sokkal könnyebb a korábbinál, kevesebb az óra, miután elfogytak a bevezető kamutárgyak (informatikai felkészítő és egy Learning and Innovation Skills nevű förtelem, ahol olyan hasznos dolgok történtek, mint pl. videónézés arról, hogyan kell széken ülni). Mindössze öt tárgy maradt, annak is a nagy része német, amit amúgy egészen csípek. Meglepő módon. Néhai, orosztanárból átképzett oktatóimnál jobban teljesít a jelenlegi tanerő, s így sok dolog értelmet nyert, ami korábban nem. Na meg az sem utolsó szempont, hogy tényleg babalépésekkel haladunk, így nem kell semmit sem tanulni.
    Igyekszem majd pótolni az elmaradásokat, csak januárban férjem is itthon volt három hetet, ami kissé megviselt idegileg. De már kezdek regenerálódni.

  • Metró

    Csak kis színes infóként jegyzem meg, hogy az utóbbi évek fejlesztéseinek hála a bolygó öt legnagyobb metrórendszere Kínában van.

    A listát a jelenleg 700 km-es hálózattal bíró Shanghai vezeti, második a főváros, Peking (697,2 km). A bronzérem Guangzhounak jut (531,1 km), őt a kínai viszonylatban is brutális tempónak köszönhetően a mindössze évtizedes múltú chengdui metró (519,2 km) követi. Shenzhen most az ötödik helyen tart (411 km), de a jelenleg is zajló építkezések miatt ez nem sokáig marad így.

    A 10-es listán még két kínai település szerepel, Nanjing és Wuhan (9. és 10. hely), eléjük még befért Moszkva, London és New York. A nem kínai versenyzők pozíciója nagyon valószínű, hogy nem javulni fog, különösen, hogy még 50 km sem választja el a 10. helyezett Wuhant a Kínán kívüli világ bajnokától, Moszkvától.

    Nem mellesleg, a lista következő 10 bejegyzése közül hat szintén kínai település.

  • Metróláz 2020-ban

    Ugye egy olvasóm sem gondolta, hogy idén elmarad ez a jó hagyomány a blogon?
    A kínai munkások, pandémia ide vagy oda, nem lustálkodtak, s különösebb csúszások nélkül átadták az idei évre kiporciózott adagokat. Viet társaikkal ellentétben, ugyanis a már igencsak nagyon várt hanoi-i metró azóta sem debütált. Már becslés sem nagyon akad, hogy mikor kerülhet erre sor.

    Kína szerencsére nem Vietnám, így jöjjön a 2020-as év kronológiája.

    Január:
    – 20-án Shijiazhuang 3-as vonala nőtt 5,4 km-rel.

    Február:
    – 14-én a hongkongi Tuen Ma vonal nyert összeköttést a hálózat többi részével egy 6,8 km-es szakasz révén.

    Április:
    – 23-án Hangzhou adott át két szuburbán vonalat, az L5 és L16 névre hallgatót, egyenként közel 40 km hosszan.
    – 29-én Shenyang következett az L10-es, 27,2 km-es vonal debütálásával.

    Május:
    – 30-án Ningbo városának kettes vonala nőtt meg 5,6 km-rel.

    Június:
    – 28-án Changsha adott át két vadiúj vonalat, a hármas (36,4 km) és az ötös (22,5 km) számút.

    Augusztus:
    – 18-ra beértek Shenzhen építkezései is. Két új vonal, a 6-os (49,1 km) és a 10-es (28,9 km) nyitotta a sort.
    – 26-án a már említett Shijiazhuang megnyitotta a kettes metrót (15,5 km).

    Szeptember:
    – 23-án Yunnan székhelye, Kunming következett. A hatos vonalat 7,3 km-rel bővítették, s átadták az új 4-es metrót is 43,4 km hosszan.
    – 27-én a ningboi Yinfeng szuburbán vonal bővült 15,9 km-rel.
    – ugyanezen a napon Chengdu (az idei egyik kiemelt szereplő) lakói is birtokba vehették a közel 50 km-es 18-as szuburbán metrót.

    Október:
    – 1-jén Belső-Mongólia központja, Hohhot avatta fel a 28,2 km-es 2-es vonalat.
    – 28-án pedig a migrációnak hála óriásira hízott Wuxi jött a 28,5 km-es, reptérre vezető 3-as metróval.
    – ugyanezen a napon Shenzhen is felavatta az év további eredményeit: a 8-as metró első szakaszát (amin egyelőre a kettes szerelvényei járnak, utóbbit meghosszabbítva), a hármas egy kisebb toldását és a 4-es északi bővítését.

    November:
    – 23-án Nanning két vonalhosszabbítása vált használhatóvá: a kettes metró 6,3 km-rel, a négyes pedig 20,7 km-rel lett hosszabb.
    – 26-án a guangzhoui nyolcas vonal 16,3 km-es hosszítása nyílt meg.
    – 28-án a szintén migráció táplálta Xuzhou avatta fel a kettes metrót (24,2 km).

    És akkor az év végi bumm. Pihenjünk rá.

    December:
    – 18-án Chengdu 18-as szuburbán vonalának második, 20 km-es szakasza nyílt meg.
    – mellé a hagyományos metrók alábbi szakaszai is: a 70 km-es vadiúj hatos, a 30 km-es vadiúj nyolcas, a 21,8 km-es, szintén vadiúj 9-es, valamint a 25,3 km-es, a változatosság kedvéért vadiúj 17-es metró.
    – 23-án a ningboi új 4-es vonal jött (36,5 km).
    – 24-én a qingdaoi szuburbán 8-as vonal (48,3 km) és a hagyományos egyes vonal (21,9 km) debütált.
    – 26-án Shanxi székhelye, Taiyuan is metrós város lett: a kettes, 23,7 km-es vonal nyílt meg.
    – ugyancsak 26-án Shanghai is avatott: a 10-es metró 9,8 km-rel hosszult, a 18-as pedig új vonal (14,5 km).
    – ugyanezen a napon Hefei ötös vonala is megnyílt (23,2 km).
    Nanchang hármas vonala szintén (28,5 km).
    Zhengzhou pedig két új vonallal ünnepelte karácsony másnapját: 3-as (24,3 km) és 4-es (29,3 km).
    – 27-én Fuzhou jött az egyes vonal 4,3 km-es toldásával.
    – 28-án Xi’anban három új vonal nyílt meg: 5-ös (41,6 km), 6-os (15,6 km) és 9-es (25,3 km).
    – 30-án, vagyis ma Hangzhou avatott: az egyes vonal bővült 11,2 km-rel a reptérig, s átadtak két új metrót is: 6-os (50,5 km) és 7-es (39,3 km).

    Várhatóan holnap sor kerül még két pekingi (kb. 15 km), két wuhani (kb. 40 km) és két chongqingi (kb. 15 km) bővítés átadására is.
    Mozgalmas év volt, ugye?

    A frissített térkép

    Az már jól kivehető, hogy mostanra a másodvonalbeli nagyvárosok is nagyjából teljesen kiépítették a metró gerincét, s egyre inkább az elővárosi vonalak építése válik hansúlyossá bennük. Eközben már nagyjából bekerült a metrós városok közé majdnem minden potenciális jelölt (még legfeljebb 10 településsel lehet számolni a közeljövőben). Ugyancsak egyre jobban előtérbe kerülnek a villamosvonalak is, még olyan egzotikus helyszíneken is, mint Xinjiang vagy Qinghai tartományok.

    Végül egy kép az egyre inkább túlburjánzó chengdui rendszerről. Az első vonal 2010-ben nyílt meg.


  • Válságkezelés

    Most már egy éve, hogy az egész glóbuszt megbénító pandémia megjelent Kínában. Amíg csak helyi problémának tűnt, az ország kapott hideget-meleget, de főleg rengeteg negatív kritikát, s kéretlen tanácsot a probléma kezelésével kapcsolatban.

    Azt nem lehet tagadni, hogy az első helyi intézkedés, a negatív hírek szőnyeg alá söprése, nem bizonyult túl hatásosnak, de amint kipattant az ügy a regionális szervek ellenőrzése alól, a vezetés azonnal és drasztikusat lépett. Wuhan és több hubeii járás karantén alá vonása, az ország életének teljes(!) megbénítása több mint egy hónapra olyan reakció volt, amit a külvilág vagy teljesen indokolatlannak tartott, vagy a helyzetet ítélte a bevallottnál sokkal rosszabbnak. Elvégre némi influenza miért váltana ki aránytalan, túlzó hatósági fellépést. Talán még megvan, hogy néhány tucat millió áldozatot is vizionáltak egyesek.

    Ma már jól látszik, hogy ez cselekvés túlbiztosításként szolgált. A vírusról szinte semmilyen információ nem állt még rendelkezésre, a kormány pedig nem mert kockáztatni. Előttük lebegett a SARS mortalitása. A lépések, bár sokkalta inkább ad hoc módon születtek, mintsem valami precízen kalkulált tervezés eredményeként, meghozták az eredményt. A terjedés gyakorlatilag megszűnt, s az új eseteket szinte kivétel nélkül már a hazatérő kínaiak okozták, illetve kis ideig, Kína lezárásáig még a felbukkanó külföldiek is.

    Bár a kezdeti reakciót inkább szülte a pánik, azóta annál tudatosabb a hatóság hozzáállássa. Ha valahol esetek bukkannak fel, a teljes környéket karantén alá vonják, az érintett lakosságot letesztelik, s mivel a terjedés mértéke nagyon alacsony, a kontaktkutatás is működő opció. Qingdaoban alig néhány nap alatt teszteltek le ötmillió lakost, amikor a helyzet úgy kívánta, s hasonlóképp fojtották el csírájában a xinjiangi (felthetően kazahsztáni vagy kirgizisztáni eredetű) eseteket is.

    A nyugati média sokáig ugrott minden újabb covidos hírre, s állandóan a kínai második hullámot vízionálták. A helyzet azonban az, hogy Kínában ez elmaradt. Mivel az ország lényegében azóta is hermetikusan el van zárva a külvilágtól – lehet szerezni esszenciális külföldi munkaerő számára vízumot, de nagyon macerás, a lezárás előtt bejutott nyugatiak engedélyeit hosszabbítgatják, s nem mellesleg a munkahelyek licitálnak rájuk -, az új gócok kialakulásának pedig azonnal és hatékonyan elejét veszik, a vírus gyakorlatilag eltűnt.

    Ez idővel a nyugati sajtómunkások számára is nyilvánvalóvá vált, s bár látszólag nehezen sikerült megemészteni, hogy Kína megússza, végül jobb híján az ottani vakcinák adtak még némi támadási alapot.

    Az utcán nem kötelező a maszk, de azért sokan hordják

    Napi 10-20 esetet diagnosztizálnak az első hullám lecsengése – március második fele – óta, ez a szám csak elvétve mozdult ki egy-egy góc felfedezése idején. Egy pekingi kitörés produkált 100 feletti napi értékeket, mely számmal maradéktalanul elégedett lenne bármelyik nyugati állam.

    A gyors reagálás legszebb példája a kashgári terjedés megfékezése volt. Az azonnali lezárás, tesztelés és kontaktkutatás meghozta az eredményt, a lappangási idő lejárta óta egy új esetet sem találtak a területen.

    Kashgár teljes lakosságát tesztelték

    Az élet már lassan fél éve visszaállt a normális kerékvágásba. A kórházakban, tömegközlekedési eszközökön maszkot kell hordani, illetve ezek látogatása, használata egy online app igénybevétele mellett történik (ez régiónként eltérő). A tantermekben már nincs maszkviselés, az iskolákban szűrik a lázas diákokat vagy személyzetet.
    A kezdeti megszorításoknak hála a gazdaság is lényegesen kevésbé sínylette meg a járványt, az előrejelzések azt mutatják, hogy az ország enyhe növekménnyel (1-3%) zárja az évet.

    Humeni óvódámban is minden a régi

    Nyugaton ezt sosem fogják beismerni, de egyértelmű, hogy ez a modell diadalmaskodott. Csak hát itt úgy gondolták, nekünk menni fog a vírus kordában tartása a gazdaság működtetése mellett is. Szerencsére már elkezdődött az oltás.

  • A koronavírusról józanul

    A téma megjárta a hazai és a világsajtót, nem kis pánikot váltva ki a lakosság erre fogékony részéből. Nem akartam tovább fújni a buborékot, így vártam a saját bejegyzéssel, amíg kicsit elcsitulnak a hullámok, mindamellett nem is szerettem volna úgy megnyilvánulni, hogy előtte nem gyűjtök be minél több személyes információt. Lássuk tehát.

     

    Magát a vírust nagyon nem kell bemutatnom, azt megtették előttem sokan. Feltehetően denevérektől származik, a jelek szerint cseppfertőzéssel és széklettel is terjed, s az esetek domináns többségében semmiféle feltűnő tünetet nem produkál a fertőzött humanoidokban, influenzához hasonlatos. Az esetek egy kisebb részében tüdőgyulladást okoz, s ez immunitásra kevéssé képes szervezetekben olykor halált is. A jelenleg ismert adatok alapján a mortalitás picivel 2% felett mozog, de a statisztikákat torzítja, hogy a fertőzés gócpontjaként azonosított Wuhanban értelemszerűen nincs akkora egészségügyi kapacitás, hogy több millió embert egyenként teszteljenek a vírusra, így csak azok jelennek meg az adatok között, akiknél fellépnek annyira gyanús jelek, hogy orvoshoz fordulnak. Mivel most zajlik az éves influenzaszezon is, bőven lehetnek diagnosztizálatlan esetek, számukat egyes források akár több százezresre teszik a városban. (Megjegyzem, hogy a kínai egészségügyi infrastruktúra egyáltalán nem rossz. Nagyvárosokban pláne. Teljesen normális, hogy nincs ekkora erőforrás, sehol a világon nem lenne, az intézményrendszer nem pandémiás eseményekre van tervezve, a normális igényekhez igazodik.)
    Ha így nézzük, a kór okozta elhalálozások aránya még kisebb, az influenzához mérhető. Amit ugyancsak nem kell elfelejteni, hogy az influenza kiváltotta mortalitás elsősorban azért annyira alacsony, mert a veszélyeztetett csoportokat rendszeresen oltják.
    A lényeg: egészséges, normális immunitás mellett nagyon csekély az esélye annak, hogy az embernek bármi baja legyen, az elhunytak pedig nagy többségében olyan, idős és beteg emberek, akik – szomorú, de tény – a vírus hatása nélkül is csupán visszafogottan reménykeltő kilátásokkal rendelkeztek. Ez így már nem is annyira ijesztő, tudom, de valamivel el kell adni a cikkeket, ha már Amazónia meg Ausztrália leégett.

     

    No, de lépjünk tovább. Az eddigieket, ha figyelmesen tájékozódott az olvasó, maga is össze tudta rakni. Nézzük inkább, hogy mi van Kínában. Mert aki azt szűrte volna le, hogy az átlag kínai egy cseppet is racionálisabb a nyugati népeknél, az merőben téved. Noha a kormányzat igyekszik csillapítani a kedélyeket, a rémhírek, pletykák ellen tehetetlen.
    Beszélgettem jópár Kínában élő ismerőssel, s merőben eltérő helyzetjelentések jutottak el hozzám. Főleg az érintett intelligenciájától függően. Ami közösnek nevezhető, hogy eléggé tart mindenki a fertőzéstől. A józanabbak körében ez főleg óvatosságot jelent, ők nem pánikolnak és igyekeznek kivárni, amíg lecseng a dolog. Együttműködnek a hatóságokkal, követik és betartják a szabályokat.

    A másik véglet az abszolút pánik. Mengsi, aki időközben férjhez ment egy buszsofőrhöz (szülei legnagyobb sajnálatára) és immár anya, pl. családostul fogta magát és elmenekült Chongqingból vidékre. Merthogy szerinte Wuhan után Chongqing az ország második legfertőzöttebb területe, rengeteg ember meghalt, csak a hatóságok ezt eltitkolják. (Hogy a kínai elnyomás meg cenzúra mennyire brutális, azt jól mutatja, hogy Mengsi ezt már több mint egy hete írta, kínaiul, ennek ellenére sem tüntette el senki. Se őt, se azt, amit írt. Hülyének lenni szuverén jog.)
    Kicsit mélyebben faggatva aztán persze kiderült, hogy semmi konkrétumot nem tud, csak terjednek a rémhírek, s az erre fogékony közönség nagy erőkkel adja is tovább őket. (A beszélgetés pillanatában még nem volt halálos áldozat Chongqing területén, ez azóta változott, de összesen egy elhunyt szerepel a statisztikában, az igazolt fertőzöttek száma pedig messze nem a második legmagasabb, sőt.)
    A kormányzat által eltitkolt rengeteg halottról hallottam más forrásokból is, de a mélyére ásva ott is csak hallomás alapján terjed a hír, mindennemű kézzel fogható bizonyíték nélkül. Ennek megfelelően kéretik kezelni azt az indexen megjelent magyar beszámolót is, ahol a honfitárs egy helyi kínaitól ugyanezt hallotta.

    Mengsi szerint Chongqing és Fengjie is le van zárva, ez szintén nincs összhangban más forrásokkal. Másik néhai fengjiei tanítványom, Mingchun szerint semmi hasonlóról nincs szó. Ő jelenleg Fengjieben van, várja, hogy leteljen a meghosszabbított téli szünet és mehessen vissza Chongqingba dolgozni. A város ugyanúgy működik, mint normálisan, eltekintve attól, hogy a korábban 0.3 yuanbe kerülő sima maszkokat most 5 yuanért árulják üzérek, a patikákban pedig hiánycikk.

     

    A már Hubeiben, a gócpontot jelentő tartományban fekvő Enshi városában is zavartalan az élet, leszámítva a maszkok hiányát, illetve hogy az emberek jellemzően igyekeznek nem kimenni az utcára, ha nem muszáj.
    Shenzhenben, a fertőzéstől távol még kevesebb gond van, de jellemzően sokkal kihaltabb a város a normálisnál, ahogy a többi kínai nagyváros is. Ennek nem csak az az oka, hogy félnek az emberek a szabadban tartózkodni, hanem hogy a bennük lakó népek jellemzően épp otthon voltak vidéken a mizéria beütése idején, s a helyzetre való tekintettel február 9-ig meghosszabbított szünet miatt még nem is tértek vissza. Hogy ezután végre újraindul-e az ország, az néhány napon belül kiderül, de megtalálni az egyensúlyt a vírus terjedésének határozottan nem kedvező otthon maradás és a gazdasági szükségszerűségek között nem egyszerű.

     

    S hogy mi lesz a jövő?

    Ezt jó lenne tudni. Most úgy néz ki, a terjedés üteme valamelyest mérséklődni látszik, s elvileg lehetséges gyógymódok is rendelkezésre állnak talán, bár ez utóbbi még bizonytalan. Nagyjából úgy tűnik, bejött, hogy a lakosság (nagy része) betartja a hatóság által kért utazási moratóriumot, s így a vírus nehezebben tud új gazdatesteket találni.
    Viszont jövő héten már valószínűleg elindul vissza a nagyvárosokba a népesség, s ez adhat egy nagy löketet a fertőzésnek.
    Ha Kínában nem tudják kontroll alatt tartani, amire azért már így is akadnak jelek, főleg a helyiek renitens, pánikszerűen menekülő hányada miatt, akkor erősen kétlem, hogy az országhatároknál meg fog állni. Ha pedig világjárvány lesz, akkor a pánik is jó eséllyel exportálódik. Ami a jelek szerint sokkal veszélyesebb, mint maga a kórság. Szóval, ha így alakul, nyugi. Követve a higiénés előírásokat, s biztonságban, négy fal között tartva a potenciálisan leginkább veszélyeztetett időseket, nem fogunk meghalni.

     

     

     

     

    Update:

     

    Maomingban, Guangdong tartományban, több a hazai sajtóban is megjelent beszámolóval összhangban jelenleg családonként egy fő hagyhatja el a házat bevásárolni.

     

    Mingchun már Chongqingban van, a jövő héttől otthonról dolgozik. Amely szakmákban ez nem lehetséges, ott még fizetés nélküli szabadságon vannak az emberek.

     

    Wuhanban elkezdték házról házra átvizsgálni a lakosságot. Gyanús tünetek nélkül továbbra is el fognak tudni siklani a fertőzés felett, de a lázas embereket kivizsgálják, s szükség esetén elkülönítik.

     

  • A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában

    Beköszöntött az új esztendő, így ideje egy számvetésnek erről, a blogon már sokszor megénekelt, szerzője által oly kedves témáról. Mert bizony ez az év is eseményteli volt: új helyszínekkel bővült a lista, s a már működő metrórendszerek is tovább gyarapodtak.

     

    (Zárójeles megjegyzés: a vietnámi főváros, Hanoi azóta is metrómentes.) 

     

    No, de nézzük, kronológiai sorrendben, miről szólt ez az év Kínában.

     

    Január:
    Chongqing 4-es metróját bővítették minimális mértékben,
    – átadták Wenzhou első, mintegy 35 km-es vonalát,
    – a tianjini ötös metró is meghosszabbodott 2 km-rel.

     

    Február:
    Wuhanban a kettes vonal egy 13,4 km-es hosszítása nyílt meg.

     

    Április:
    – elsején, de nem tréfaként, a shandongi tartományszékhely, Jinan is a metrós klubba került egy frissen avatott, 25 km-es vonallal,
    – 10-én Ha’erbin egyes vonalának déli, öt állomásnyi új szakasza debütált,
    – 20-án pedig Fuzhou vadiúj kettes metrója (30 km).

     

    Május:
    Zhengzhouban felavatták az ötös számú, 40 km hosszú új körmetrót,
    Shenyangban a 9-es metrót (29 km),
    Changshaban pedig a 33,5 km-es négyest.

     

    Június:
    – megnyílt a 3-as vonal Guangxi székhelyén, Nanningban (27,9 km),
    – némi csúszás után debütált a nyugati Gansu tartomány székhelyének, Lanzhounak az első vonala (26,8 km),
    – bővült a hangzhoui hálózat az ötös vonal 16,2 km-es első szakaszával,
    – 10 km-rel meghosszult a shijiazhuangi egyes vonal,
    – közel 11 km-rel tovább közlekedik Urumcsi szuperbiztonságos első vonala is,
    Ningbo felavatta a hármas metrót,
    Nanchang pedig bővítette a kettest.

     

    Szeptember:
    – a már szereplő Zhengzhou egy vadiúj, 14-es vonalat is átadott,
    – a Jangce-menti mega-városhalmaz területén fekvő Changzhou is metrós várossá lett,
    Wuhan a négyes vonalat bővítette 16 km-rel,
    Xi’an az egyest hattal,
    – Pekingben átadták az új reptérhez vezető, 40 km-es vonalat,
    – az év elején debütáló Wenzhouban egy további 20 km-es szakaszt,
    – az emlegetett Jangce-menti megahalmazba tartozó Wuxiban 5 km-nyi bővítést,
    Shenzhenben az ötös metró lett hosszabb újabb 8 km-rel,
    Ningboban a júniusban átadott hármas további 5,6-tal,
    – a belső migráció egyik nyertesének számító, a már kétszer is leírt óriás-mega agglomerráció északi peremén lévő Xuzhou is metrós város lett egy 22 km-es vonallal,
    Xi’an pedig még egy reptéri vonalat (29,3 km) is felavatott.

     

    November:
    Wuhan a nyolcas metrót bővítette közel 5 km-rel,
    Zhengzhou pedig az egyest mintegy másféllel.

    És akkor a decemberi roham:

    – 8-án Shenzhen átadta a 9-es metró új, 10,8 km-es délnyugati szárnyát,
    – 10-én Macau-ban is megnyílt az első metró,
    – 16-án a qingdaoi kettes vonal lett hosszabb,
    – 20-án a kantoni 21-es (35,3 km),
    – 25-én a Jangce-halmaz másik gyöngyszeme, Suzhou nyitotta meg a vadiúj, 45 km-es 3-as vonalat,
    Xiamen a 45 km-es kettest,
    – 26-án Hefei a 37 km-es hármast,
    Chengdu 27-én a 10-es metró 26 km-es bővítését és a vadiúj, 49 km-es 5-ös vonalat is átadta,
    – 28-án Pekingben a 7-es, 13-as és a Batong vonal bővült,
    – Kantonban a nyolcas,
    Tianjinben az egyes,
    Zhengzhouban a kettes,
    Guiyangban is az egyes,
    Jinanban egy új vonal jött, a hármas,
    – 29-én megnyílt Belső-Mongólia első metrója, a hohhoti 21,7 km-es egyes vonal,
    – 30-án pedig Chongqing adott át két bővítést.

    Az év eseményeinek fényében immár ez a metróval ellátott városok kínai térképe:

    800px-opnv-systeme_in_china.png

    Az idei év rengeteg bővítése révén a középmezőnybe emelkedett, 150 km-es vonalhálózatú (s ezzel az országban a 15.) Zhengzhou pedig így fest:

    zhengzhou-metro-map.png

  • A Huawei-kérdés

    Megjárta a világ- és a hazai sajtót is a hír, a kereskedelmi háborúját vezető Donald Trump többek közt a Huawei nevű kínai óriáscéget is kinézte, s elnöki rendelettel eltiltotta az amerikai cégekkel való együttműködéstől, technológiájuk használatától. A bejelentést követően villámgyorsan fel is függesztették a tilalmat 90 napra, majd a legújabb fejlemények már arról szólnak, hogy a kedves elnök úr az egész rendeletét kukázza, s újra szabad a pálya.

    Ennyi a sztori dióhéjban, de miről is szól valójában, s a Trump imidzsébe jól illő szeszélyek mellett mi áll a látszólag össze-vissza döntések mögött?

     

    huaweilogo.jpg

     

    A Huawei egy gyaníthatóan erős állami hátszelet élvező kínai nagyvállalat, felhasználói szinten elsősorban a mobiltelefonjai kapcsán ismert, de az igazán kiemelkedő teljesítményt a hálózatépítés, hálózati eszközök fejlesztése és üzemeltetése terén érte el, ezen a piacon jelenleg világvezetőnek számít, s egyúttal úttörőnek is. A (Kínában) várva várt, csúcstechnológiai forradalom emblematikus zászlóshajója, aminek növekedése Trump kavarása előtt megállíthatatlannak tűnt. A mobilpiacon lesöpörte az Apple-t a második helyről, s még a szankciók belengetése előtt minden elemző azt jósolta, hogy év végére a mostani listavezető Samsung is mögé kerül – a friss fordulatok után ez még meg is történhet. A hálózatok, s a készülő 5G-technológia terén az előnye már most is letaglózó, s bár az amerikai (és részben, bár nem maradéktalanul a vele szövetséges) piacokon eddig is következetesen kizárták a tendereken a nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozással, a világ fejlődő országaiban ilyen hátrány nem érte őket.

     

    A nemzetbiztonsági kockázat

    Amerikai oldalról az a vád éri a Huaweit, hogy kémkedik a kínai kormánynak. Noha minden erőt bevetve próbálkoztak ezt bizonyítani, egyelőre nem sikerült megtalálni azt a backdoor hozzáférést, ami ezt lehetővé tenné. Ugyanakkor az állami hátszél miatt a nem létező fenyegetést is fenyegetésként értékelik, arra hivatkozva, hogy ha most még épp nem is teszi a fentebb írt dolgokat, bármikor kaphat ilyen megkeresést, s akkor viszont minden eszköze adott lesz hozzá.

    Jelen sorok írója abban nem tud állást foglalni, hogy a Huawei jelen pillanatban rosszalkodik-e, de azt nem tartja lehetetlennek, hogy szükség esetén igénybe vennék a szolgálatait. Ugyanakkor nagyon meglepődne, ha ez unikális kínai sajátosság lenne, s példa okáért az amerikai vezetés nem használná fel a saját cégeit hasonló célokra.

     

    A Huawei-ügy elsősorban nem a Huaweiről szól. Kína utolsó negyven évben elért drámai felemelkedése sokáig nem okozott zavart nyugaton, sőt, egyenesen megegyeztek az érdekek. Kína olcsó munkaerőt adott, a nyugati cégek hatalmas költségmegtakarításokat és profitot értek el, a fogyasztók pedig töredékáron jutottak a javak sosem látott bőségéhez. Kína az óriási exportból tetemes tartalékokat halmozott fel, az ország modernizálódott, az életszínvonal rengeteget javult.
    A helyzet azóta kezdett el feszültséget generálni, mióta Kína eljutott fejlődése egy olyan szakaszába, amely már nem csak a nyugati biorobotos gyártósorok létét veszélyezteti, de egyértelmű konkurenciát, komoly kihívást ad a magasabb hozzáadott értéket képviselő iparágak és a csúcstechnológiai cégek számára is. A gyártósori betanított munkakörök ugyan lassan egyre inkább elhagyják Kínát, de nem a fejlett világba mennek vissza, hanem Délkelet-Ázsiába, s újabban részben Afrikába is. Ha Kína sikeresen veszi az akadályt, s márpedig erre akadnak jelek, az komoly érvágást jelent a nyugati cégek, s a nyugati gazdaságok számára. Trump és tanácsadói a jelek szerint nagyjából az utolsó lehetőséget látják Kína felemelkedésének megakadályozására, bár a józanabb elemzők szerint ezzel már elkéstek, s legfeljebb lassítani képesek a folyamatot, de a kereskedelmi háború erőltetése az amerikai gazdaságnak sem fog jólesni.

     

     

    trump-orange.jpg

     

     

    És mi van a Huawei-jel? Nos, Trump személyes motivációit talán csak egyedül ő képes megítélni. Miután nem szoktunk haverkodni, csak merőben spekulatívan merem kijelenteni, hogy gyanúm szerint egy kicsit konok emberről lehet szó, aki megy a saját feje után, nem okvetlenül átgondolva, vagy legalábbis hozzáértő szakértőkkel egyeztetve a lépéseit. Bennem ezt a képzetet erősíti gyönyörű hajkoronája, de különösképp a bőrétől élesen elütő narancssárga sminkje, ami következetesen elkerüli a szemgödrét és a fülét. Még egy kezdő sminkes sem rakna fel ilyet, de Trumpnak valószínűleg nem érdemes ellentmondani.

    Akármi is volt az oka, a Huawei blokkolása után a Google képviselői jelezték, hogy az Android piacának nagyjából egynegyedét ezek a készülékek jelentik. Néhány marginális szereplőtől* eltekintve ma a cikkben szereplő cégen, az Apple-en és a Samsungon kívül még három kínai gyártó (Xiaomi, oppo, vivo) képviseli a létező mobilpiacot. A kínaiakon kívül Androidot csak a Samsung használ. Miután kínai részről is belebegtették egy ellenlépés lehetőségét, amely szerint csak külön kormányzati engedély birtokában engednék meg a külföldi technológia használatát, lehetővé tették, hogy a letiltott Huawei mellett az összességében hasonló eladásokat képviselő másik három gyártót is leválasszák a Google rendszeréről, megfosztva utóbbit az androidos piaca 60%-ától. Ráadásul, ha a kínai operációs rendszerek nem buknak meg, s egységes kínai áruház szolgálja ki őket, úgy az a Kína hatalmas piacán már eddig is vezető appoknak egy óriási globális versenyelőnyt is biztosítana, ami könnyen megingathatná a mai vezető, amerikai techcégeket is.

     

    A józanabb hangok mindenesetre jelenleg megadásra szólították fel Trumpot, de az teljesen nyilvánvaló, hogy mind a Huawei, mind az összes, ma még külföldi, különösképpen amerikai technológiának kiszolgáltatott cég rohamos fejlesztésbe (s ne legyünk naívak, durván felpörgetett ipari kémkedésbe is) kezd, hogy függetlenítsék magukat a jövőben egy hasonló helyzettől. Az is elég sanszos, hogy a Huawei (s ha bejön, jó eséllyel a többi kínai gyártó is) váltani fog a saját rendszerére, most már úgy néz ki, lesz idejük tökéletesíteni, s rendesen felkészülni.

    china-vs-us-gdp-ppp-comparison.png

     

    A világ vásárlóerő-paritáson számolt legnagyobb, s még a Kína számára legpesszimistább becslések szerint is egy évtizeden belül nominálisan is vezető gazdasága olyan kihívás, amit az USA-nak meg kell tanulnia kezelni. Hogy milyen sikerrel tanulnak bele, azt majd az elkövetkező évek mutatják meg.

     

     

    ________________________________________________________

    * A mobiltelefon-piac mintegy 23%-át adják az egyéb gyártók, rendkívül alacsony, erősen felaprózott, s jellemzően egyre kisebb részesedéssel. Ráadásul még ezek jelentős hányada is kínai gyártó. A piac koncentrációja egyre nagyobb mértékű, egy éve még 36% volt az arányuk.

  • Az út Vietnámba

    Hétfőn hajnalban elindultam Vietnám felé. Egy kicsit sikerült túlbiztosítani, különös tekintettel arra, hogy minden villámgyorsan zajlott, fennakadás nélkül, így aztán rengeteg időm maradt, pláne hogy a gép meg késve indult. Na, de kezdjük az elején.

     

    Reggel vonattal mentem Hongkongba, s a vonat 8:49-kor indult Humen vasútállomásról. Mivel nekem külföldiként mindenképp végig kell állnom a sort, hogy megkapjam a jegyem, s mert rendesen fel voltam pakolva poggyásszal, aminek a hurcolása sem javítja a gyorsaságom, így aztán 7:10-re rendeltem a Didi appal kocsit (olyasmi, mint az Uber). Még felszaladtam Yuqiuhoz a nyolcadikra leadni a kulcsom, aztán lementem megkeresni a járművet, amely már 6:50 körül megjött és várt. Szerencsére ezért nem kell fizetni, miután időre rendeltem.
    Gördülékeny volt az út, forgalom szinte semmi, így hamar oda is értünk. A viteldíjat automatikusan vonja a wechat, így ezzel sincs gond. A sor sem volt aggasztó, s elég tempósan is haladt, így még a kassza előtt sem töltöttem többet 10 percnél.

    Az állomáson is hideg volt, mivel nem fűtenek, odakinn meg 12 fok volt reggel, így a többiekhez hasonlóan kabátban vártam meg, amíg kiengednek a peronra a vonathoz. 
    A szerelvényen szerencsére már jobb volt az idő, de azért a pulcsi elkelt. Shenzhenbei után legközelebb már West Kowloonban álltunk meg, s mivel a vonat már a határ átlépése előtt a föld alá került s onnan fel sem jött, így ez a jármű egyértelműen nem ajánlott hongkongi városnézéshez. Dacára annak, hogy a pálya az alagút miatt pláne teljesen zárt, Hongkongban csak 200 km/h sebesség az engedélyezett, s emiatt a relatíve hosszú menetidő.

    Az egyébként óriási West Kowloon állomáson aztán elég hamar a határellenőrzésnél találtam magam, s mivel a kínai kilépő- illetve a hongkongi belépőkártyát már otthon kitöltöttem, pillanatok alatt át is jutottam. Egy kicsit bőröndhúzogatás után aztán Hongkongba is beengedtek, s még egy kicsi menetelés után az állomás érkezési részét is elhagyhattam a vonatjegy és a kiléptetőkapu segítségével.

     

    img_20181217_094108.jpg
    West Kowloon vasútállomás (fenn), a reptéri gyorsvasút (lenn)

    img_20181217_100411.jpg

    West Kowloon vasútállomás és Kowloon metróállomás légvonalban cirka 200 méterre vannak egymástól és az átjárás a felszín alatt biztosított, aránylag jó kitáblázottság mellett. Ehhez ugyan egy plázát is érinteni kell, s 10 kg hátizsák és 25 kg bőrönd gurgatása mellett kevésbé mókás, de azért leküzdöttem.

    Szerencsére a reptéri vonat belvárosi három állomásán a legtöbb légitársaság tart fenn check-in pultokat, így a becsekkolás már itt megoldható. A nem létező sorokra és a nehéz bőröndre való tekintettel ezzel örömmel éltem is, így meglett a beszállókártya is, s az út is könnyebbé vált a továbbiakban.
    Csekély vonatozás után már el is értem a reptérre.

     

    Mivel ekkor még mindig 11 óra sem volt, a gépem pedig 2:50-kor tervezett felszállni, volt szabadidőm bőségesen. Megmaradt hongkongi dollárjaimnak a seggére vertem a Burger Kingben, majd dél körül végül átmentem a biztonsági ellenőrzésen is.

     

    Bár Hongkong ilyen téren sem Kína, azért az öngyújtókat ők sem szeretik. A kínai zérótoleranciával ellentétben itt hagyják az utasnak, hogy egy készüléket magával vigyen. Az más kérdés, hogy valamiért csak hármat vettek észre, s abból. A csekkolatlan kabátomban is volt még kettő, s az átvilágított kézipoggyászban is még legalább 4-5. Ami nagyobb baj, s amit csak később vettem észre, amikor édesítőszert kerestem a cókmókomban a már benn vásárolt kávémhoz, hogy a kb. 7-8 cm pengéjű bicskám viszont nem szúrt nekik szemet, azzal nyugodtan alkaidázhattam volna a nha trang-i járaton.

     

    img_20181217_103701.jpgA reptérre érve feltűnően magas ázsiakra lettem figyelmes. Végül kiderült, egy thai kosárcsapat, még nálunk alacsonyabb, fekete edző is volt velük, a kép talán nem adja vissza, de két métert súrolhatta a zömük (fenn),
    már a nha trangi gépre várva, a kijelzővel ellentétben nem csak 50 perc volt a csúszás (lenn)

    img_20181217_141426.jpg

     

     

    És végül a járat… már a biztonsági zónába érve kiderült, hogy 50 perc késést jósolnak, amiből aztán lett másfél óra. Már a leszállás felé készülve jutott az eszembe, hogy ugyan a vízum kiállításához szükséges engedélyes papíromat megvettem és nálam van, a matrica útlevélbe ragasztásához szükséges 25 USD készpénz nincs. Talán mert Kínában gyakorlatilag soha nem használok kp-t, mindig, mindenhol telefonnal fizetek, eszembe sem jutott. Azt tudtam, hogy kizárható, hogy kártyával tudjak fizetni, s az is tuti, hogy a reptér ezen részében még lesz ATM sem. Az se szent, hogy vietnámi dong jó lett volna-e nekik.
    Mindegy, azért haladtam, majd az előttem álló, kínaiul beszélő párocskától lejmoltam 30 dollárt (hogy ne órákkal később végezzék a matricázást a leterhelt határőrök, 25 helyett 30 a tarifa), akik szerencsére adtak. Wechaten át is küldtem nekik az ellenértéket, de akkor meg kiderült, hogy ők hongkongiak, s a két wechat financiális értelemben nem kompatibilis, így végül kijutva egy ATM-ből kaptak érte dongot.

    Buszoztam egyet a reptérről, majd a busz végállomásán már várt férjem, aki két körben engem és a csomagjaimat is elhozta. Itt pedig ez várt. Bármilyen nyálasnak is tűnik, tőle nem az, s ő maga sem az.

     

    img_20181217_210001.jpg