Vasút még mindig – a világ tetején

A napokban olvastam, hogy bő egy hónapja elkészültek egy két kilométeres alagúttal a Lhásza-Sigace vonalon. Az épülő, 200 km-nél valamivel hosszabb szakasz Lhászát, Tibet fővárosát köti össze Sigacével, Tibet második legnagyobb településével.
Az, hogy Tibetben van vasút, blogom olvasói számára valószínűleg nem újdonság. Annak idején erősen felkapta a média, s ez esetben joggal is tette. Tibetbe vasutat épülni nem átlagos mérnöki teljesítmény, hasonlót elkövetni még nem nem sikerült senkinek. Permafroszt talajra síneket fektetni eleve nem mindennapi kihívás, s a helyenként 4000 méter feletti magasság sem segített a dolgon. A vonal olyan magasan fekszik, hogy az építkezés során néhány kilométerenként orvosokkal és nővérekkel felszerelt ideiglenes sátrakat kellett létrehozni, mivel a munkások körében tarolt a magaslati betegség. Hála az elővigyázatosságnak, mindenki idejében ellátást kapott. (Ellenben a korábban, Mao idejében megépített főúttal – akkor állítólag 3000 emberéletet követelt a beruházás.) Ugyancsak a több ezer méternek tudható be, hogy az itt közlekedő szerelvények oxigénnal kell dúsítsák a levegőt. 
Ez a méltán híres vasútvonal azonban nem a folyamat vége. 2010-ben áltak neki a Sigace felé tartó szakasznak, tovább nyugat felé. Ez elvileg 2014-ben lesz kész. A domborzati viszonyok miatt több mint 100 km-en alagutak és hidak tarkítják majd, s középtávon Sigace felől lesz elérhető Nepál, ha egyszer véglegesen döntenek a további bővítés kérdésében.
Idén állnak neki a Lhásza-Nyingchi szakasznak, ez keletre, Szecsuán felé vezet, s a majdani Szecsuán-Tibet vasútvonal első része lesz. Utóbbit már 2009-ben el akarták kezdeni épülni, de valamiért elhalasztották. A magasság miatt legalább annyira nehéz lesz, mint a Lhászába vezető első vonal, s nem is lesz éppen olcsó. Ha elkészül, Chengdu felől kitérő nélkül elérhető lesz Tibet.

Középtávon lesz még egy harmadik vasút is Tibetbe, Yunnan felől. Az általam is betervezett úticél, Lijiang a vonal jelenlegi vége, de  épül Shangri-la felé egy szakasz 2015-re mintegy 150 km-en. Ez utóbbi is még Yunnanban található, de már egészen közel a tibeti határhoz.

P200909031111041881210954.jpg

A pöttyözött a már megépült szakasz Xining és Lhásza közt. Lhászától nyugat felé épül a Sigace felé tartó vonal (ez nincs a térképen), míg Lhásza és Nyingchi az első része a tervezett Szecsuán-Tibet vasútnak, ez a piros vonal. Az ábra információival ellentétben 2009 szeptemberében nem álltak neki. 

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

5 hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük