Már van internet

Ma végre megjöttek a szakemberek és elvégezték a bekötést. Munkatempójukat és hozzáértésüket látva nem csodálkozom azon, hogy négy napba került kiérniük, elvégre cirka nyolc kliens simán lehetett még előttünk, s kötve hiszem, hogy naponta kettőnél több címen képesek végezni.

 

Korán, már kilenc előtt itt voltak, s már majdnem dél volt, mire leléptek. Ezután szinte egész Vietnám bezár bő két órára, elég délies hangulat van a sziesztához.
Ittlétük alatt nem csináltak sokat. A feladatuk egyébként annyiból állt, hogy a ház bejáratától kb. két méterre álló póznáról idevezessék a kábelt, a kábel végére ráapplikálják a dugaszt, majd valamit konfiguráljanak a magukkal hozott routeren.

 

img_20171013_103651.jpg

 

 

Hosszú tanácskozás előzte meg, hogy hol kerüljön a házba a vezeték, majd végül a már meglévő nyílásra szavaztak (elvileg korábban is volt már itt net). Bár szerettük volna, ha a kábelt egészen a felső szintig elvezetik (elég nagy a ház, s idefenn már kicsit gyengébb a jel, ha a router lenn van), ez meghaladta a képességeiket, így inkább behúzták cirka egy méternyire, s a dobozt elhelyezték a kanapé tetején. Mert miért ne.
Ejtőztek hosszan a padlón is, érdemi tevékenységet nem csinálva, de hát ez van, ezt kell szeretni. Végül nagy nehezen leléptek, amit már egészen kitörő örömmel fogadtam, hisz’ ez egyúttal azt is jelentette, hogy nekiállhatunk a mi részünknek.

 

Szerencsére a teljes kábelhosszal nem spóroltak, feltekerve ott lógott a házoldalon legalább 20-30 méternyi, így ezt kibontottuk, behúztuk, majd felvezettük a vezetéket az emeletre. Maradt még bőven anyag így is. És az egész manőver nem igényelt többet 10 percnél, s csak azért tartott ilyen sokáig, mert egy-két helyen létrát kellett használnunk.

 

Korábban nehezen hittem volna, de a kínai szakik is tűnhetnek vérprofinak. Csak meg kellett találni a számukra kedvező összehasonlításhoz szükséges versenyzőket. 

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük