• Az út Vietnámba

    Hétfőn hajnalban elindultam Vietnám felé. Egy kicsit sikerült túlbiztosítani, különös tekintettel arra, hogy minden villámgyorsan zajlott, fennakadás nélkül, így aztán rengeteg időm maradt, pláne hogy a gép meg késve indult. Na, de kezdjük az elején.

     

    Reggel vonattal mentem Hongkongba, s a vonat 8:49-kor indult Humen vasútállomásról. Mivel nekem külföldiként mindenképp végig kell állnom a sort, hogy megkapjam a jegyem, s mert rendesen fel voltam pakolva poggyásszal, aminek a hurcolása sem javítja a gyorsaságom, így aztán 7:10-re rendeltem a Didi appal kocsit (olyasmi, mint az Uber). Még felszaladtam Yuqiuhoz a nyolcadikra leadni a kulcsom, aztán lementem megkeresni a járművet, amely már 6:50 körül megjött és várt. Szerencsére ezért nem kell fizetni, miután időre rendeltem.
    Gördülékeny volt az út, forgalom szinte semmi, így hamar oda is értünk. A viteldíjat automatikusan vonja a wechat, így ezzel sincs gond. A sor sem volt aggasztó, s elég tempósan is haladt, így még a kassza előtt sem töltöttem többet 10 percnél.

    Az állomáson is hideg volt, mivel nem fűtenek, odakinn meg 12 fok volt reggel, így a többiekhez hasonlóan kabátban vártam meg, amíg kiengednek a peronra a vonathoz. 
    A szerelvényen szerencsére már jobb volt az idő, de azért a pulcsi elkelt. Shenzhenbei után legközelebb már West Kowloonban álltunk meg, s mivel a vonat már a határ átlépése előtt a föld alá került s onnan fel sem jött, így ez a jármű egyértelműen nem ajánlott hongkongi városnézéshez. Dacára annak, hogy a pálya az alagút miatt pláne teljesen zárt, Hongkongban csak 200 km/h sebesség az engedélyezett, s emiatt a relatíve hosszú menetidő.

    Az egyébként óriási West Kowloon állomáson aztán elég hamar a határellenőrzésnél találtam magam, s mivel a kínai kilépő- illetve a hongkongi belépőkártyát már otthon kitöltöttem, pillanatok alatt át is jutottam. Egy kicsit bőröndhúzogatás után aztán Hongkongba is beengedtek, s még egy kicsi menetelés után az állomás érkezési részét is elhagyhattam a vonatjegy és a kiléptetőkapu segítségével.

     

    img_20181217_094108.jpg
    West Kowloon vasútállomás (fenn), a reptéri gyorsvasút (lenn)

    img_20181217_100411.jpg

    West Kowloon vasútállomás és Kowloon metróállomás légvonalban cirka 200 méterre vannak egymástól és az átjárás a felszín alatt biztosított, aránylag jó kitáblázottság mellett. Ehhez ugyan egy plázát is érinteni kell, s 10 kg hátizsák és 25 kg bőrönd gurgatása mellett kevésbé mókás, de azért leküzdöttem.

    Szerencsére a reptéri vonat belvárosi három állomásán a legtöbb légitársaság tart fenn check-in pultokat, így a becsekkolás már itt megoldható. A nem létező sorokra és a nehéz bőröndre való tekintettel ezzel örömmel éltem is, így meglett a beszállókártya is, s az út is könnyebbé vált a továbbiakban.
    Csekély vonatozás után már el is értem a reptérre.

     

    Mivel ekkor még mindig 11 óra sem volt, a gépem pedig 2:50-kor tervezett felszállni, volt szabadidőm bőségesen. Megmaradt hongkongi dollárjaimnak a seggére vertem a Burger Kingben, majd dél körül végül átmentem a biztonsági ellenőrzésen is.

     

    Bár Hongkong ilyen téren sem Kína, azért az öngyújtókat ők sem szeretik. A kínai zérótoleranciával ellentétben itt hagyják az utasnak, hogy egy készüléket magával vigyen. Az más kérdés, hogy valamiért csak hármat vettek észre, s abból. A csekkolatlan kabátomban is volt még kettő, s az átvilágított kézipoggyászban is még legalább 4-5. Ami nagyobb baj, s amit csak később vettem észre, amikor édesítőszert kerestem a cókmókomban a már benn vásárolt kávémhoz, hogy a kb. 7-8 cm pengéjű bicskám viszont nem szúrt nekik szemet, azzal nyugodtan alkaidázhattam volna a nha trang-i járaton.

     

    img_20181217_103701.jpgA reptérre érve feltűnően magas ázsiakra lettem figyelmes. Végül kiderült, egy thai kosárcsapat, még nálunk alacsonyabb, fekete edző is volt velük, a kép talán nem adja vissza, de két métert súrolhatta a zömük (fenn),
    már a nha trangi gépre várva, a kijelzővel ellentétben nem csak 50 perc volt a csúszás (lenn)

    img_20181217_141426.jpg

     

     

    És végül a járat… már a biztonsági zónába érve kiderült, hogy 50 perc késést jósolnak, amiből aztán lett másfél óra. Már a leszállás felé készülve jutott az eszembe, hogy ugyan a vízum kiállításához szükséges engedélyes papíromat megvettem és nálam van, a matrica útlevélbe ragasztásához szükséges 25 USD készpénz nincs. Talán mert Kínában gyakorlatilag soha nem használok kp-t, mindig, mindenhol telefonnal fizetek, eszembe sem jutott. Azt tudtam, hogy kizárható, hogy kártyával tudjak fizetni, s az is tuti, hogy a reptér ezen részében még lesz ATM sem. Az se szent, hogy vietnámi dong jó lett volna-e nekik.
    Mindegy, azért haladtam, majd az előttem álló, kínaiul beszélő párocskától lejmoltam 30 dollárt (hogy ne órákkal később végezzék a matricázást a leterhelt határőrök, 25 helyett 30 a tarifa), akik szerencsére adtak. Wechaten át is küldtem nekik az ellenértéket, de akkor meg kiderült, hogy ők hongkongiak, s a két wechat financiális értelemben nem kompatibilis, így végül kijutva egy ATM-ből kaptak érte dongot.

    Buszoztam egyet a reptérről, majd a busz végállomásán már várt férjem, aki két körben engem és a csomagjaimat is elhozta. Itt pedig ez várt. Bármilyen nyálasnak is tűnik, tőle nem az, s ő maga sem az.

     

    img_20181217_210001.jpg

  • Mindeközben Vietnámban

    A napfényes Nha Trangban jelenleg is rendületlenül süt a nap, s nagyjából állandó 30 fok van. Augusztus 20-i lelépésem óta azért ott sem állt meg teljesen az élet, de erre bőven elég egy bejegyzés is, kiemelve néhány érdekesebb esetet.

    Tájfun

    Volt egy tájfun, novemberben, ami szintén megkapott mindenféle szuper jelzőt, s az előrejelzések szerint Nha Trang felé vette az irányt. A tavalyi esetből okulva férjem szerint a népek mindenfelé homokzsákokat pakoltak a hullámpala tetőkre és nagyjából mindenki be volt tojva. Aztán két napon belül megnyugtattam, hogy már úgy néz ki, elkerüli őket a ciklon, s csak Saigont kapja telibe. Végül kiderült, hogy még partot érés előtt kifulladt, s hacsak Darwin-díjra pályázó halászhajókat nem süllyesztett el, akkor a vieteknek haja szála sem görbült miatta.

     

     

    Közúti viszonyok

    A Nha Trang egyik valódi gyöngyszemeként számon tartható Kiwi Bar nyugdíjas küllemű és felthetően korú új-zélandi tulajdonosa (s egyben szakácsa, pincére, mindene) ütközött motorozás közben. A vietnami ovisokra méretezett burgerek és az igencsak étvágygerjesztő szószok inventora sajnos lélegeztetőgépre került majd néhány napon belül patológus elé, mialatt a távoli rokonság az interneten gyűjtött szívhezszólóan a kórházi számlára. Akad még néhány hasonlóan jól menő, bár a Michelin által még méltatlanul hanyagolt etnikai alapú vendéglátóipari egység a városban, reméljük, azok hasonlóképp népes személyzete legalább rendelkezik betegbiztosítással.

     

     

    Steve kapitány

    Nha Trang legnívósabb, kizárólag pénzes turistáknak fenntartott része Vinpearl, amely egy parthoz nagyon közeli szigetet takar. Én eddig elkerültem, de férjem októberben arra járt, mivel kapott egy kb. 2-3 órát igénylő munkát, Vietnámban elérhető körülmények között szuper, 3 millió dongos, vagyis kb. 36 ezer forintos javadalmazásért (eredetileg két milla lett volna, de az utolsó pillanatban még bevonódtam és sikeresen feltornásztam).
    Egy whisky promócióban kellett részt vennie, kapott egy remek egyenruhát, amivel elvileg vonatkapitánnyá vált, s egy műanyag mozdony mellett állva kellett volna elmondania, hogy Skóciába érkeznek a vendégek hamarosan. Ez valami szervezési probléma miatt végül elmaradt, nem úgy a munka csúcspontja, a zenére történő skótdudálás-imitáció – immár skótszoknyában.
    Én egészen biztosan betegre röhögtem volna magam, ha látom, így talán jobb, hogy nem voltam ott. A duda ráadásul szintén szedett-vedett anyagokból volt összetákolva, párnából meg vízipipa-vezetékből, hasonlókból. Életreszóló élmény lehetett.

     

  • Az út Kínáig 1.

    Fizikai és képletes értelemben is. Kezdjük talán az elsővel, az elég egyértelmű. Nha Trangból előbb Saigonba röppentem, ahol bosszúsan szomjúhodtam a gépre várva, mivel a nemzetközinél is nemzetközibb a külvilágba gépeket küldő terminál árszínvonala. Nem, azért annyira még nem amortizált le Vietnám, hogy csődbe menjek egy zérós kólától, még így sem, de egy három decis palackért nem vagyok hajlandó 2,5 USA dollárt fizetni – mert hogy még a kereskedelem is az amerikai nemzeti valutában zajlik. Na, azért a pofátlanságnak is van határa, pláne egy olyan országban, ahol a kérdéses üdítő normál körülmények között cirka nyolcezer viet pénz, kb. 0,3 USD. 

    Ivóvizet amúgy lehetett volna ingyen is fogyasztani, de a katarihoz hasonló ivókút épp üzemen kívül volt, így aztán nagy ballonos vizeket pakolt ki a személyzet, a kívánatosnál úgy 20 fokkal melegebb formában… Hát, ez van.

     

    A viet légitársasággal, mely amúgy egy kifejezetten rendes cég, most már évek óta négycsillagos, aztán elszálltunk Hongkongig, s mivel épp a vészkijárathoz pakoltak, óriási lábterem is volt. Hongkongba érve volt egy kis zavar az erőtérben, mivel most először kompoztam az ottani reptérről, s nem voltam egészen képben a módjával. (Hongkong méregdrága városának lényegesen nívósabb légikikötőjében aztán 11 ottani dollárért kaptam fél liter zérót, ami kb. 1,4 USD-nek felel meg.)

     

    No, de a komp. Már elindultam az útlevélellenőrzés felé, amikor végül valahogy észleltem, hogy nekem nem is kell belépnem, s még a poggyászt felvenni sem, azt a komposok intézik. Megvettem a jegyet, majd a reptéri vonattal elrobogtunk a kikötőbe, s onnan egyenesen Humen városába, kb. 80 perc alatt. Csak ideérkezés után került sor a (kínai) határellenőrzésre, de hivatalosan Hongkongban nem is jártam.

     

    Érkezést követően összeszedtek, majd a szállás elfoglalása után még vacsiztatás is volt. Az immár amúgy újra barna hajú Veve így jelent meg újra itt. A téma második részében az ide vezető folyamatokról írok, addig pedig íme egy adag kép. Útról, repülőről, kompról, kajáról, ami kell.

     

     

     

  • Szünet

    Elnézést mindenkitől a hosszú kihagyásért. Szerencsére élünk és semmi tragédia nem történt, viszont beütött egy elég erős alkotói válság a részemről. Nem kifejezetten volt kedvem írni, a mindennapokról nem akartam, mert nagyjából egyformák, érdemleges meg nem történt velünk.

     

    A jövőt illetően még nem pontosan tudom, hogy mi lesz, de valószínűsítem, hogy a vízumunk lejártát követően továbbállunk. Ha a helyzet lehetővé teszi, talán újra Kínába megyünk. De ez még változhat.

     

     

    Ami a blogot illeti, s ez talán a fontosabb, meghatározatlan időre szünetre megy. Ha újra rendszeresen fogok posztolni, feltámasztom, addig pedig esetleg hébe-hóba jelentkezem, ha van valami nagyobb horderejű dolog, vagy épp nincs, de ennek ellenére is kényszerem támad megnyilvánulni.

    Még egyszer elnézést ezért, a búcsú nem végleges, de egyelőre konkrétumokkal nem tudok szolgálni. Köszönöm mindenkinek, aki fészen, emailben, kommentben, stb. keresett, aggódott, tényleg nagyon jólesett. 

     

    Az újrakezdésig kitartást, s megértéseteket kérem!

     

  • Méghogy a keleti nyitásnak nincs eredménye

    Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Nyugat haldoklik, a jövő Ázsiában van. Nem véletlen, hogy kis hazánk mindent megtesz, hogy Kína európai hídfője legyen, s természetesen az itteni piacokon kell megvetni a lábunkat is, ha talpon akarunk maradni.

     

    Hogy a fentebb említett politika (mely nem teljesen új, már bőven az aktuális kormánypárt regnálása előtt felmerült) mekkora kézzelfogható gazdasági hasznot hajtott eddig Magyarországnak, arról lehet vitatkozni, de én most nem szeretnék. Helyette inkább örüljünk együtt annak, ami sikerült: Vietnámban a magyar pezsgő nem kuriózum, a Big C nevű lánc Nha Trang-i kirendeltségén konkrétan gyakorlatilag csak ez lelhető fel az import pezsgő kategóriában.

     

    Hajrá!

     

    img_20180219_205430.jpg

  • Teljesen nem vesztem el

    Újfent kénytelen vagyok mentegetőzéssel indítani, de kicsit megsűrűsödtek a napjaim. Tanítgatok, s férjemnek is lett munkája  az idegenforgalom területén – plusz az én régi óráim hétvégente is rá várnak, ha végre beindul a nagy ünnepi leállás után az a suli is. Ez sajnos azzal is jár, hogy ő teljes állásban nincs itthon, így újra a nyakamba szakadt a háztartás vezetése is, amitől már egy kissé elszoktam. Hát, ez van.

     

    A havi egyenlegünk így viszont végre újra megindulni látszik pozitív irányba, aminek őszintén örülök. Beindult az online tanítás is, kínai diákok számára, ami szintén segít lekötni az időmet. Most még elég hektikus minden, de remélhetően rövidesen beáll a nyugalom.

     

    Közben a januárban idehozott másik malacka szülésére is várok már lassan egy hete, ami miatt elég keveset alszom. Remélhetően nem lesz gond, de azért csak akkor nyugszom meg teljesen, ha már lezajlik a folyamat.

     

    img_20180224_114454.jpg

    Az új lakhely környékén (fenn), a kilapuló kismama (lenn)

    img_20180305_004217_hht.jpg

  • Nha Trang templomai

    Vietnám hosszú és változatos történelme során több vallás megjelent a területén az éppen aktuálisan erős szomszédság befolyásának függvényében. Maguk a viet emberek, akik csak a legutóbbi évszázadokban jelentek meg az ország középső és déli részén, nem rendelkeztek szervezett vallással, különféle népi hiedelmek alapján élték az életüket.

     

    Első viet jellegű államuk i.e. 2700 körül alakult meg az ország északi, s a mai Kína déli területein, de végül két konkurens dinasztia pár száz éves uralma után 111-ben kínai kézre került majd ezer évre. A kínai fennhatósággal együtt megjelentek a kínai vallások is, a konfucianizmus, taoizmus és buddhizmus hármasa, amelyek kombinálódtak a már meglévő népi vallásokkal. Ez a koktél lett aztán a domináns hiedelem, amely a franciák megjelenéséig komoly rivális nélkül irányította a népek mindennapjait.

     

    Mint említettem, a viet vagy natív nevén kinh etnikum csak az ország északi részét, a Vörös-folyó deltáját népesítette be. Az ország közepén Csampa virágzott egészen az 1400-as évekig, míg délen a Mekong-deltát javarészt khmerek lakták, s különböző khmer államok foglalták el.

     

    Csampa (melynek területén feküdt a mai Nha Trang is) történelme során főként hindu befolyás alatt állt. Utolsó területeinek végleges annexiójára 1832-ben került sor, s addigra a vietek legyőzték a khmereket is délen, kolonizálva a mai Vietnám csaknem teljes területét.

     

    nam_tien.PNG

    A megjelenő franciák aztán Vietnámot hajtották uralmuk alá, s a 16. századtól megjelenő misszionáriusoknak hála a lakosság bő egytizedét meg is térítették.

     

     

    Ahogy a fentiekből arra számítani lehet, Nha Trang vallási építészete kellően kevert. Még a csam időkből itt maradtak Ponagar több mint ezer esztendős hindu tornyai, a franciák regnálása idején felépült a katolikus katedrális, s végül, de nem utolsó sorban a viet kolonizáció hatására akad pár buddhista épületegyüttes is, bár ezek nem túl korosak.

    Megtekintésük a galériára kattintva válik lehetővé.

     

  • Az új helyen új családtagokkal

    Most már egy hete, hogy az új házban élünk, s lassan be is rendezkedünk. Sajnos itt lényegesen kevesebb bútor volt, így pár dolgot vennünk kellett, de így is bőségesen megérte a váltás, hiszen itt majdnem a hatodát fizetjük annak, mint amibe a régi kecó került.
    Kisebb is persze, de kettőnknek kényelmesen elég.

     

     

    Mivel nem volt, vettünk egy mosógépet is, s ha már vettünk, akkor egy vízmelegítős példányt. A hagyományos, leginkább semmire nem jó gépekhez viszonyítva több mint dupla az ár, de ez legalább szépen mos. Ráadásul 10(!) év garancia van rá, amihez hasonlót sem hallottam soha odahaza. Csendes, energiatakarékos és még centrizéskor sem moccan. Maximálisan elégedett vagyok vele.

     

    Ugyancsak beszerzésre került egy matrac is, mivel a helyi standard fekhelyek… hát… hogy is mondjam… messze nem elégítik ki egy nyugati ember igényeit a kényelem terén. Szívtam a fogam miatta, de aludtam két évig Kínában kényelmetlen ágyon, nem hiányzott újra. És az a kényelmetlen verzió is már egy messze feljavított valami az originál, az otthoni tornatermi szivacsokhoz hasonlatos matracokhoz képest.
    A lényeg, hogy végül egy valóban puha mellett döntöttünk, s nem volt olcsó. De ez van.

     

    Az átköltözés egyben a kisállataink átköltöztetésével is együtt járt. Már hatan voltak, s a régi házban a beépített halas medencében laktak, ami értelemszerűen maradt a helyén. Kicsit szűkössé is kezdett válni, különös tekintettel a várható ifjoncokra, akik addigra már elég virgonc üzemmódba léptek az anyaméhben.
    Férjem eszkábált végül nekik egy óriási, 240×120 cm-es (a réginél kb. 40%-kal nagyobb) helyet lemezekből, s az új házban már ebbe költöztek be. 

     

     

    Épp időben, mert 11-én már meg is született Dió (szintén kislány, így marad). Azóta kiderült, hogy a legutóbb elhozott két nőstény másika is vemhes, így nem is baj, hogy Diónak nem lettek tesói. A várhatóan szintén egy darab újszülöttet tartalmazó almot még várjuk, de már nem lehet sok hátra.

     

    A váltás jó ötletnek bizonyult, jó az új helyen is. És még a bevásárlóközpont is közelebb van. 

  • Újév

    Perceken belül Vietnámban is beköszönt az új esztendő. Hadd ragadják meg az alkalmat, hogy minden kedves olvasómnak kellemes kutyaévet kívánjak!

     

    banner-tet-2018-tvt.jpg