• Kínzó kérdések sora

    A koboldok közti élet számos kellemes és kevéssé kellemes hozadékkal jár együtt, most nézzünk néhányat a nem annyira kívánatos aspektusok közül.

    Mi főleg szárnyasokkal élünk, s ez a jó szokásunk annak ellenére fennáll, hogy errefelé prémium marhákkal van tele a tér. Karácsony előtt férjem hozott is például egy 5 kilós óriásdarabot, mint ajándékot a munkahelyéről, s egy hasonló cupák valaki más fagyasztójában érik elegendő férőhely híján.
    Szóval, ahogy mondottam volt, dacára a választéknak, csirkét eszünk. Mely állatot a jelek szerint felettébb furcsán pucolnak meg ezeken a végeken. Például így – ez egy abszolút hétköznapi eset, a püspökfalaton túl a végtagok érintettek leginkább.

    Új hazám gasztronómiai különlegességeihez még csak visszafogottan volt szerencsém, így nem teljesen lehetetlen, hogy ez valami helyi specialitás elengedhetetlen kelléke, de azért sanszosabb, hogy inkább csak trehány munka. A kacsa még rosszabb, legutóbb szemöldökcsipesszel kellett végigmennem rajta.

    Na de kérdéseket ígértem.

    1. Vajon csak ezen a szigeten van tele mindenféle tollmaradékkal a szárnyas, vagy pl. Angliában is?
    2. Vajon mi lehet az oka annak, hogy még a súlyosan alulteljesítő Vietnám is képes megbirkózni a toll jelentette kihívásokkal, de az itteni üzemek nem?
    3. Elképzelhető, hogy ezen munkafázis errefelé gépesített, míg mondjuk Magyarországon vagy keletebbre nem, s a manuális technológia hatékonyabban fosztja meg a madártetemeket a nem kívánt burkolóanyagoktól?

    Kérlek, ne kíméljetek.

  • Irány Észak!

    Na nem a brit megszállás alatt álló Ulster, hanem a köztársasági Koboldfölde Egyenlítőtől legtávolabbi területei.

    Csak egy napos kitérő lesz, merőben prózai okokkal a háttérben, de a részletek majd jönnek holnap este vagy szombaton.

    Donegal megye csak ránk vár!

  • Címek

    A bejegyzés szólhatna arról is, hogy milyen kaotikus az írországi lakcímügyi helyzet, például az ingatlanok harmada nem rendelkezik egyedi azonosítóval. Egyszer talán születik is majd egy ilyen írás, ezúttal azonban valami sokkal banálisabb dologról van szó.

    Most már több, mint negyedszázada annak, hogy elkezdtem ismerkedni az angol nyelvvel. Az idők során egészen messze jutottunk, de ezzel feltehetően a blogom olvasói is tisztában vannak. Bár tényleg egyértelműen az erősségeim közé sorolható ez a nyelv, 1-2 kifejezéssel mindig is hadilábon álltam. Az egyik ilyen az address volt. Nagyjából 1-2 éve csak, hogy stabilan jól írom le, mert kiemelten odafigyelek rá, de előtte valamiért kitartóan elmaradt az egyik d. Ezt sosem tudtam magamnak megmagyarázni, s a koboldföldei felsőoktatás bugyraiba kellett elmerülnöm, hogy végül rádöbbenjek a bosszantó megfejtésre.

    Írtam, hogy a választható tárgyam a német lett, mely nyelvet négy évig még az általános iskolai tanulmányaim során okították nekem, nem túl hatékonyan – bár az sokat elárul a helyi viszonyokról, hogy a németből érettségiző csoporttársaim talán úgy 5%-át tudják annak, ami nekem a 26 évvel ezelőtti dolgokból megmaradt. Nagyon lassan haladunk, de valamelyik nap felbukkant egy kifejezés, az Adresse. Én meg megvilágosodtam.

    Ha néhai némettanáraim még élnek (a rövid idő ellenére volt három is), valószínűleg sűrűn csuklottak. Centenáriumi korban lévő nőági felmenőikről már nem is szólva…

  • Porszívónk kálváriája

    Említettem, hogy kapunk ajándék porszívót, hála a posta lehalásának. Ez utóbbi egyébként állítólag úgy jött össze, hogy a szokásos küldeményszám húszszorosa került a rendszerbe, miközben ezzel párhuzamosan lassult a feldolgozás, hála a vírus miatti szigorított postai óvintézkedéseknek. Valahogy azóta ezen túljutottak, most már rendesen zajlik a kézbesítés.

    No, de amikor ez a derék masina volt soron, még nem így volt. Miután kínkeservesen felbukkant Dublinban, útnak indult Athlone felé. Ez egy tipikus pontja minden felénk tartó küldeménynek, van egy mail center a városban. Kicsit álldogált is, majd elindult Castlereaba, ami egyébként útba is esik, de sosem állt meg semmink náluk. Ezúttal igen. 4 napot volt ott, majd elküldték az ellentétes irányba, Portlaoise-be. Mint kiderült, ott is van egy mail center. Portlaoise-ből visszakerült Dublinba, majd Athlone-on át végül tegnap megjött Castlebarba.

    A történet térképen. A magyarázat szerint tévedésből került Castlerea-ba, de onnan nem tudták átirányítani hozzánk, így ment vissza a fővárosba.

  • Hogyan jussunk ingyen porszívóhoz? Vagy épp csizmához…

    A posta haldoklása Magyarországon nem számít rendkívüli eseménynek. A csomagok esetlegesen érkeznek meg, kézbesítési kísérlet ritkán fordul elő, s különösen az ünnepi időszakban rendkívül megnő a teljesítési idő. Nem újdonság.

    Írország ellenben más. Itt az Anpost kifejezetten megbízható, precíz és gyors. Elég sok cucc érkezett hozzánk általuk, nincs velük probléma. Békeidőben legalábbis.

    Most azonban a lezárás miatt állítólag sosem tapasztalt mennyiségű forgalom zúdult a nyakukba, ami alatt megadták magukat. A tengerimalacok máskor 2-3 nap alatt kézbesített szénája két hét alatt ért ide, a nyomon követés tanúsága alapján ebből egy hetet a feladás helyszínén, Wicklowban töltött el. Amikor végül útjára bocsátották, az athloni depóban is pihent még két napot. Szerencsére nem várjuk meg soha, hogy fogytán legyen az ellátmány, így ebből nem lett baj.

    Rendeltünk azonban egy porszívót is. A lockdown nem befolyásolta az időzítést, csak így volt kényelmesebb. A csomag az Amazontól jött, s elvileg alig néhány nap alatti teljesítést ígért. Ebből végül 9 nap után sem lett semmi, viszont megnyílt a pénzvisszafizetés lehetősége, amivel éltünk is. Ekkor már tudtunk a posta állapotáról, így sejtettem, hogy nem veszett el, csak valamiért 6 nappal a nekik való átadás után sem sikerült megjeleníteni a postai nyomkövető rendszerben.

    A pénz visszajött, majd tegnap az értesítés is, hogy a készülék Dublinban van, s 3 nap alatt kézbesítik. Közben már Athlonig jutott. Egy ismerős házaspár hölgy tagja hasonlóképp lett gazdagabb egy ingyen csizmával.

    Azért ha tudom, jobb modellt választok.

  • Picit elhavazva

    Sajnos a rövidebbre szabott félév azzal is együtt jár, hogy rövidebb idő alatt kell teljesíteni a beadandókat, ráadásul egy kivételével az összes előadó folyamatos értékelést választott a vizsga helyett, így nem lehet mindent az utolsó hetekre halasztani.

    Utóbbi már amúgy sem menne nekem. Ilyen téren is kezdek nyugdíjas mentalitást felvenni. Már nem csak elindulok mindenhová időben (vagyis inkább fél órával hamarabb, mert mi van, ha közbejön valami), de mint kiderült, a kiosztott feladatokat is igyekszem jóval határidő előtt letudni, hogy ne legyen rá gond. Így most épp öt iromány vár rám, amiből egyet már magamhoz képest is hamar elkövettem, s egy másikat, az összes közül a legocsmányabbat, pedig holnapra fogom befejezni, miután két és fél napom már ráment. Lehet, hogy túlteljesítem az elvárásokat, s elég lett volna az órákon is előkerült két anyagot hivatkozni (mennyivel könnyebb lett volna!), de most már nincs mit tenni, a háromnegyede elkészült. Nagyon izgalmas, a tőzeglápok védelmét taglalja. Bár az itteni szúnyogok valami érthetetlen módon szinte kizárólag madarakat kínoznak – ez nem vicc! –, a részemről lecsapolhatnák mindet, ökológiai jelentőségük ide vagy oda.

    Ugye milyen cuki? Főleg, hogy utolsó akadémiai megnyilvánulásaim idején még anyanyelven írtam és lábjegyzetes módszerrel hivatkoztunk. Ezt a Harvard-módszert még szokni kell.

    Szerencsére a másik három cucc lényegesen egyszerűbb lesz. Azok közül csak egyhez kell hivatkozásokat használni, a többit csak össze kell dobni. A terveim szerint legkésőbb jövő hét végére azokat is elrendezem (közben még fel kell készülni november 10-re egy geológiai kvízre is), s azután viszont már mindössze két, egyelőre még részleteiben nem ismert írnivaló marad, de azok már december második felére kellenek csak. Ja meg az interjú, de az élvezetes lesz.

    A lényeg, hogy a blog most egy kicsit háttérbe szorul, mert tényleg nincs időm. De már nem tart soká.

  • Szigor

    Ahogy romlik a pandémiás helyzet, bővül a korlátozások köre is. A teljes lezárást természetesen el akarják kerülni, mert elég sokba fáj. Írország gazdag, de azért megérezte a büdzsé a segélyezést.

    A jelenleg aktuális, a vírussal való együttélés kereteit megfogalmazó rendszer szerint ötös skála jelzi a helyzet súlyosságát. Minden egyes ír megyét ebben helyeznek el, s az egyes besorolások eltérő korlátozásokkal járnak együtt.

    Mayo eleinte, a vidéki területek zöméhez hasonlóan a legenyhébb, egyes csoportba került. Ezt úgy 2-3 hete hármasra emelték az egész országban. A legújabb változás pedig 4-es kategóriába sorolta be a brit határral érintkező három területet.

    A mellékelt képekhez képest még extra lépésként újra felfüggesztették a más otthonokba történő látogatásokat is.
    A Magyarországon teljesen elharapódzott összeesküvés-elméletek itt csak nagyon marginálisan vannak jelen, ami egyértelműen üdítő jelenség. A legtöbb ilyen teória főleg kelet- és közép-európai migránsok körében terjed, akik feltehetően a kibocsátó ország közösségi csoportjaiból tájékozódnak. A bennszülöttek szinte kivétel nélkül tartanak a kialakuló helyzettől.

    Utóbbi egyébként még mindig nem annyira tragikus, de egyértelműen romlik: már mértek napi ezer esetet is. Ehhez tudni kell, hogy folyamatosan, preventív módon is tesztelnek. Férjem munkahelyén már másodszorra voltak kinn, legutóbb fülön is csíptek néhány hordozót – szerencsére másik részlegen.
    Néhány hét, amíg kiderül, az új intézkedések beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. Ha muszáj, majd jön az új leállás.

  • Jövő héten indul a felsőoktatás

    Hétfőn online, az itteni kampuszra vonatkozó általános bevezetés, majd kedden személyes megjelenést igénylő, szakos fejtágítás jön.

    Ha minden igaz, órák majd csak az azt követő héttől lesznek, s mindössze egy alkalommal, mintegy két óra hosszan kell a kampuszon lenni szerdánként, amúgy meg minden interneten keresztül zajlik.

    A kampuszon maszkot kell hordani, belépés előtt egy erre a célra szolgáló online felületen regisztrálni kell (minden alkalommal), távozást követően pedig kitölteni egy másik űrlapot arról, hogy kivel érintkeztünk az ott töltött idő alatt.

    Most még az is lehet, hogy ezen is szigorítanak, mert tegnap jött ki egy kormányzati utasítás arról, hogy a következő két hétben lehetőség szerint a minimálisra csökkenjen a felsőoktatás hallgatóinak személyes megjelenése (és így potenciális tömörülésünk). A járvány itt is erősödött, bár mi szerencsére lényegesen jobban állunk, mint az első alkalommal. 1-200, néha 300 esetet fognak, de a letesztelt népeken belül a fertőzöttek aránya 2% körüli csak. Férjem munkahelyén is teszteltek mindenkit, csak úgy preventív módon.

    Akárhogy is lesz, azért reméljük, a már így is nagyon szokatlan oktatási módi ennél jobban nem lesz személytelen.

    Suliba járni jó!

  • A nem humanoid családtagokról

    Rég nem esett már szó róluk, pedig épp itt az ideje. Természetesen a tengerimalacainkról van szó.
    Sajnos többen nincsenek már velünk, a létszám ennek ellenére sokat nőtt, ugyanis az itteni lehetőségekre építve nekiláttam beszerezni néhány pedigrés jószágot, elsősorban a szomszéd szigetről, de néhányan a kontinensről jöttek.
    Egyszínű angol rövidszőrű típusok, ezek, ahogy a nevük is engedni sejteti, egyenletesen rövid bundával rendelkeznek, s a teljes szőrzetük színe egyforma.

    A bőséges fűkészletet s a nagy mennyiségű szabadidőt kihasználva tenyésztésbe, illetve a tartásukkal kapcsolatos edukációba is kezdtem, jelenleg már a legnagyobb, tisztán tengerimalacokra fókuszáló ír közösséget vezetem – ha eltekintünk az otthonkereső csoporttól, ők még népesebbek.

    A tengerimalac-ügyi helyzet a szigeten nem igazán fényes. Rajtam kívül még három másik minőségi tenyésztőről tudok, szaporító annál több. Hozzájuk értő, kellően felkészült, egzotikus állatorvos is mindössze 2-3 van az országban, s az ismeretanyagon is van még bőven mit javítani.

    A saját állomány végül maradt a lakásban, két szobát foglalnak el. Jelenleg a nőstények helységében 11-en, míg a hímek a másik szobában hatan vannak, de a teljes létszámot még nem értük el.

    Nyugi, egy bő fél évre megint letudtuk a tengerimalacos témakört.