Jövőre Kína megszűnik a világ legnépesebb országa lenni

Kinn az ENSZ-jelentés, a bolygónkon élő humán populáció mérete a világszervezet becslése szerint a napokban érte el a nyolcmilliárd főt. Ez egy remek alkalom arra, hogy legalább olvasóim körében megpróbálkozzak a globális demográfiai folyamatokat övező tévképzetek eloszlatásával.

A legfontosabb jellemzője a népesedési trendeknek, hogy a kifutásuk borzasztó lassú. Egy komplett generáció lecserélődésére van ahhoz szükség, hogy tisztán lássuk a megváltozott helyzetet. India jövőre átveszi Kínától a legnépesebb ország címét, azt a titulust, amelyet előbbi gyakorlatilag államiságának kezdete óta birtokolt. Mindkét ország népessége gyarapszik, minimálisan még Kínáé is, dacára annak, hogy ott 1980-tól egészen a közelmúltig szigorú születésszabályozási politika volt érvényben. Ennek ellenére is csak néhány éven belül fog tetőzni az ország lakossága.
Az indiai termékenységi mutató (hogy egy nő átlagosan hány gyereket vállal élete során) is már csak a reprodukcióhoz szükséges érték (nagyjából 2,1 – az a gyermekszám, ami elégséges a népesség szinten tartásához, tehát értsd: pótolja a szülőket, illetve azokat az embereket, akik ilyen vagy olyan okból nem érik meg a felnőttkort és maguk nem fognak utódokat vállalni) mentén mozog, de még a globális átlag is csak egészen minimálisan (2,3) nagyobb annál – a gyakorlatban meg már valószínűleg el sem éri azt, de erről később.

Akkor mégis miért leszünk a legfrissebb előrejelzés szerint 10,4 milliárdan, mielőtt a teljes humán populációban is beindul a fogyás? A már említett generációs csere szükségessége miatt. Hiába születik arányaiban kevés/kevesebb gyerek a korábbiakhoz képest, ez az abszolút számokon nem fog megmutatkozni egészen addig, amíg a korábbi, népesebb korosztályok ki nem halnak. Még egy olyan kivételesen drámai program, mint ami Kínában zajlott, sem képes ennél gyorsabb eredményeket elérni, ezt egész egyszerűen nem lehet megúszni. Ezért aztán India népessége is még cirka 300-350 millió fővel növekedni fog, mielőtt úgy 2055-2060 körül csökkenésnek indul.

A túlnépesedéssel kapcsolatos szokásos pánik amiatt is kevéssé indokolt, hogy a bolygó fenntarthatóságával kapcsolatos problémákat jellemzően nem a még nettó növekedést (tehát a 2,1-es termékenységi mutatónál magasabb értéket) is felmutatni képes perifériák generálják. Persze, lokálisan ezeknek súlyos kimenetele lehet az egyes országokban, de ezen emberek fogyasztása és ökológiai lábnyoma drasztikusan eltörpül a demográfiailag önmagát már cirka négy évtizede visszatermelni képtelen fejlett országok lakóiéhoz képest. Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a gyermekszám 1-2 nagyon extrém (s a globális folyamatok szempontjából nem sokat számító) kivételtől eltekintve mindenhol csökken és ez a csökkenés korábban soha nem tapasztalt gyorsasággal ment végbe az elmúlt néhány évtized során. Mára Afrika száhel-övezeti és szubszaharai része maradt az egyetlen régió a bolygón, ahol még eléri vagy meghaladja az utódok átlagos száma a 4-et, de itt is folyamatos a csökkenés. Ezt a 4,2-es összafrikai értéket is érdemes a helyén kezelni: ezen kevésbé szerencsés országok esetén még mindig jelentősen magasabb a gyermekkori mortalitás, ergó, a 2,1-es, fejlett világra kifejlesztett reprodukciós mutató nem alkalmazható egy az egyben, közelebb van a 3-hoz, de akár 3,5-re is felmehet az általunk megszokott egészségügyi rendszer hiányában.

Szóval, ha a bolygót féltitek, ne a túlnépesedés legyen a sirámok forrása. Globális szinten gyakorlatilag nem születik több ember, mint ami ahhoz szükséges, hogy a mostani nyolcmilliárdos népességet szinten tartsuk. Az más kérdés, hogy ezt a tényleges számokon nem fogjuk látni még cirka fél évszázadon át. Amíg Afrika karbonkibocsátása a globális emisszió huszadát sem éri el, nem azon fog múlni a jövőnk, hogy ez az érték esetleg megduplázódik 2050-re vagy sem.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.