Nyelvsuli is lesz

Ma voltam egy nyelvsuliban egész közel, cirka 10 percre a lakóhelyemtől. Egy puccos lakóparkban került kialakításra, ahol a villa alsó felét (úgy 80 nm lehet) 10000 yuanért bérli a fickó. És a városon belül abszolút nincs jó helyen, de hát ez Shenzhen.

 

A jelek szerint egymásra találtunk, mert az nagyon hamar összeállt, hogy gőze nincs semmiről, s most kezdi a diákok toborzását. Egyelőre kivette a kecót, nagyjából berendezte – magának hagyott egy kb. 10 nm-es hálót, merthogy ő is ott lakik -, s most indítja a bulit.
Mivel nem nagy nyelviskola és nála még én is tapasztaltabb vagyok a kiskölykök oktatásában, így nagyon hamar sikerült a kezdeti ajánlatát feljebb tornászni, s gond nélkül ráállt, hogy az asszisztens dolgozza majd ki az óraterveket is. Mivel az is kiderült néhány keresztkérdés után, hogy arról sincs sok gőze, hogy mit kéne tanítani, meg is rendeltettem vele a wuhani suli könyvét, azt már úgyis ismerem, a dalokat és a melléjük járó mozdulatokat is kívülről fújom.

Mivel 3-6 éves kölyköket tervez taníttatni velem, a környezet meg javarészt már iskolásokra van szabva, abban is teljesen együttműködő volt, hogy az egyik helységet átrendezi játékosabbra, ahol a picik komfortosabban érzik majd magukat.

 

Feltehetően heti 2×2 vagy 4×2 órám lesz, vállalkozó kedvű szülőktől függően, ami azt jelenti, hogy még az első esetben is kijön az albi ára. Ez így szerintem teljesen megfelelő lesz. És talán itt is lesz egy Ivy-hoz hasonló cukorfalat, akin kiélhetem az amúgy igencsak visszafogott mértékben jelentkező anyai ösztöneimet.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

7 hozzászólás

  • sellőlány

    Ivy… 🙂 Egy ilyen kislánynak én is szívesen lennék az anyukája. (A villás fickónak meg majd számold fel az üzleti tanácsadást is.)

  • sellőlány

    @Liping: Pár óra után már lehet, hogy én is úgy gondolnám. 😀 Viszont az érdekel, hogyha valakinek ott nem lehet természetes úton gyereke, milyen megoldásokhoz folyamodhat?

  • Liping

    @sellőlány: Konkrétumokat nem tudok, de gondolom itt is ugyanúgy akadnak meddő emberek, akik hasonló lehetőségekkel élhetnek, mint bárhol máshol. Vannak erre specializálódott klinikák, s gondolom, hogy ha más mód nincs, örökbe fogadni is lehet.

  • sellőlány

    @Liping: Ezt sejtettem én is, de akkor majd utánanézek konkrétabban a neten. (Az adopció folyamata bizonyára ott is környezet, életkor- és adottság függő és bizonyára befolyásolja az ott érvényes családmodell is.) Az utolsó posztod (endomezriózis kezelése) egy igencsak jellemző problematika a meddőségben, itt Európában orvosilag sajnos csak gyógyszeresen (műtétet követően vagy ahelyett) vagy sehogy nem tudják gyógyítani. Az összes kapcsolt alternatív gyógymód kb. boszorkányűzés kategória, talán a diétának már van orvosi jogosultságuk a folyamatban. Míg a TCM-nel kombinálva hathatósan gyógyítható, erről sokat olvastam mindenféle kutatásokban (viszont ezt jóformán csak Kínában és az angolszász országokban tudják alkalmazni orvosilag elfogadott viszonylatban). Tehát Kínában míg egy IVF-ig eljut az ember, biztos van lehetősége mással is próbálkozni, míg itt kb. az az egyedüli lehetőség (és ez is életkor és egészségi állapot függő). Szóval engem borzasztóan érdekel a téma, amiről előadni készülsz. 🙂

  • sellőlány

    @Liping: Igen, én is úgy gondolom, hogy az ilyen prezentációk nem a probléma megoldására születnek, simán lehet hogy egy orvosi eszközt, esetleg módszert reklámoznak vele. De ha nem túl nagy a file (mailben küldhető), szívesen megnézném.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük