Beköltöztünk

No, tegnap délután hat óra felé elindultunk Bantian városrészbe a lakáskánkba. Igencsak apró a hely, körülbelül mint egy kollégiumi vagy szállodai szoba, de a berendezés aranyos és kettőnknek elég is.

Az ágy matraca nagyon kényelmes, ami Kínában nagy szó, ahogy az itteni az első olyan mosógépem is ebben az országban, amely melegíti is a vizet. A default sajnos hideg vízben mos, ennek megfelelő eredménnyel.

Mára sikeresen be is rendezkedtünk, így a komfortérzetem is kiváló már. Vettünk néhány dolgot még a konyhába meg egy halom vegyszert, így már minden fertőtlenített és tiszta.

Hongkongig már nem tervezek semmit sem csinálni, addig pihizünk, aztán ha onnan visszaértünk és bejelentkeztünk a rendőrségen, utána majd körbenézünk itteni álláslehetőségek után.
Eddig Shenzhenben lenni jó!

u.i.: A telefonom kissé bekattant és egyelőre nem tudok fényképezni. Néha csinált már ilyet, de akkor az újraindítás segített rajta, most nem. Hamarosan resetelem, de előbb kénytelen vagyok a rajta lévő cirka 7000 fényképet átmenteni a gépre. Már nem állok rosszul, de azért még beletelik egy kis időbe. Utána majd képeket is rakok fel a lakásról.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

2 hozzászólás

  • sellőlány

    Ezt hideg vizes mosást én sem értettem Ázsiában, ráadásul mosóporral (folyékony mosószert ott nem használtak), ami így fel sem oldódott. Centrifugálni is külön kellett, úgyhogy elment az egésszel egy csomó idő és az eredmény meg… hát, elég siralmas lett. Úgyhogy onnantól kezdve amikor csak lehetett, inkább beadtuk a cuccokat a mosodába.

  • Liping

    @sellőlány: Az eddigi helyeken kivétel nélkül automata gép volt, beépített centrifuga programmal, csak épp a vizet nem melegítette egyik sem. Ilyen funkció nem volt.
    Folyékony mosóport kapni errefelé még egészen kicsi helyeken is, bár nekem a por alapú oldékonyságával sem volt bajom.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük