Ünnep és ügyintézés

Tegnap volt még egy köröm a kórházban. Valamiért kihagyták az ultrahangos vizsgálatokat elsőre. Ez rendszerint nem része a protokollnak, s ezúttal is kitöltötték a nyomtatványokat enélkül is, de valamiért a suli előírásai között szerepel.
Állítólag tavaly idő előtt lelépett egy 60-as pacák, miután rákot diagnosztizáltak nála, azóta óvatosabbak.

No, így már azt is tudom, hogy a májam, vesém, hasonló szerveim is rendben vannak, terhességet nem vizslattak, pedig eleinte azt hittem, erre megy ki a játék, de a hasam alsó részének a közelébe sem tolták a műszert.

 

Jó hír, hogy időközben Urumcsiban elkészült az új FEC, ezt legkésőbb hétfőig, de valószínűleg már a hétvégén eljuttatják a sulinak. Hétfőn vagy kedden aztán útra kelünk Akszuba, hogy az ottani illetékes hivatalnál megkapjuk a tartózkodási engedélyt is.

Ez alapból aggasztóan rövid idő lenne, miután másfelé legalább egy hetet ülnek rajta, de a Bingtuannal előjogok is járnak, számukra egy nap alatt végeznek ezzel.

 

Ma már ünnep van, zajlik a sárkányhajós, ragacsos rizstáskás fesztivál, emiatt ez utóbbival tele van minden elárusítóhely. Passzolom.

Jövő héten aztán péntek este elindulunk visszafelé, de addig is még vár ránk egy hét Ala’erben.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük