Vizsgák jönnek

A félév során vitt két osztályom vizsgáknak néz elébe a jövő héten. Ez még nem a szemesztervégi feladat, de miután muszáj a teljes pontszámuk 30%-át másképp összekalapozni, ezért ezúttal módosítottam az értékelési módszereimen.

 

Bár mindig volt valamiféle ajánlás, hogy az órai, évközi munkájukat is vegyem figyelembe, ezt sosem tettem meg. Most sem nagyon tudnának mit tenni, ha a saját fejem után mennék, de nem volt kedvem újfent megindokolni a saját elképzeléseimet meg amúgy is rendes volt a közvetlen felettesem mindenben hozzám, szóval legyen meg az örömük.

 

Tehát, ahogy mondtam, a szemeszter során begyűjthető max. 100 pontnak 70%-a származik majd a végső vizsgákból, amiket előreláthatóan június 21-én fogunk lebonyolítani. A maradék 30%-ot elvileg a jelenlét, órai munka, házi feladatok kellene, hogy kitegyék, de a hiányzásokat másképp kezelem (két eset indokolatlanul is rendben van, a harmadiktól az egész félév bukta), házi feladatot meg továbbra sem szeretnék adni. Ezért kettőbe bontottam ezt, 15%-ot az órai aktivitásra kapnak – ami azzal is jár, hogy a megfelelően teljesítő egyedek nevét feljegyzem, akárcsak azokét, akik valamiért nagyon nem aktívak -, 15%-ot pedig a jövő héten megírandó szemeszter-közepi vizsgára (angolul a mid-term valahogy értelmesebben hangzik).

 

A júniusi és a mid-term is teszt lesz A, B, C és D válaszokkal, ami egyúttal könnyű nekik is, mert hasonlóakhoz vannak szokva, másrészt könnyű nekem is, mert a javítás sokkal hamarabb megvan így.  Miután mindkét teszt hasonló lesz, így legalább szerezhetnek némi benyomást arról is, hogy a fontosabb vizsgán mire számíthatnak majd.
Nem tervezem egyiket sem túl nehézre, s igyekeztem a könyveik praktikusabb, való életben használható dolgaira fókuszálni jobban.

 

Kedden így hát vizsgáztatok. A tapasztalatokról pedig majd beszámolok nektek.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük