Késő ősszel valószínűleg magyar földön koboldkodunk, futólag

Úgy okoskodtunk, hogy addigra már valószínűleg minden szükséges feltétele összejön a dolognak. Előbb-utóbb majd férjemet is immunizálják (most már a 35-39-es csoport regisztrációja indul vasárnap*, így lassan ő is sorra kerül), s lesz vakcinaigazolványunk is.
A tengerimalacok októberi köre is fix program, de azok a bébik is gazdisodnak majd novemberre, így ezzel sem lesz gond. Az ellátásuk kérdése még egyelőre nyitott, de a tervek szerint valaki majd idejár etetni-itatni őket, s mivel csak másfél hetet leszünk oda, egyszer kivételesen ki fognak bírni néhány extra napot tisztítás nélkül (a szokásos kb. hetente van).

Hogy útra kelünk majd, annak több oka is van, részben érzelmi, részben praktikus. Egyrészt kihagytuk a temetést, s most így akkor személyesen is tiszteletünket tesszük a sírnál. Másrészt nem voltunk arrafelé két éve (ami addigra már két és fél év lesz inkább), s az életben lévő családtagok, barátok is már megérdemlik a vizitet.

A praktikus oldal meg olyanokat tartalmaz, minthogy kéne még egy utolsó magyar útlevelet csináltatni, férjemnek egy koronát a szájába implantálni, plusz, ha már úgyis megyünk, akkor valószínűleg addigra időzítem a fodrászt is (mostanra nagyjából újra vállalható sörényem lett, így itt az ideje megint megszőkülni, igaz, a természetesebb hatás és a fenntarthatóbb állapot jegyében ezúttal balayage technikában gondolkodom), tekintve, hogy a különbözet fedezi a repjegyet.
Az iskola ezúttal úgy fest, hogy majdnem biztosan bejárós lesz, de attól tartok, valahogy sikerül leküzdenem az esetleges hiányzás következményeit komolyabb hátrány nélkül is.

Késő ősszel tehát másfél hét óhaza vár. Igazi hecc lesz!**

______________________________________________________________
* Egyúttal arra is figyelmeztetnek, hogy a megszokotthoz képest lassabban haladnak majd a korcsoporttal. Egyrészt ez a legnépesebb, másrészt náluk már csak kétvakcinás rezsim van (Moderna, Pfizer), harmadrészt pedig mert nagy számú második dózis beadása válik esedékessé az elkövetkezendő hetekben.
** Ha valakinek esetleg ismerős a formula, az nem véletlen. A Csengetett, Mylord? című brit vígjátékból való a szófordulat, amit nem kívánok magaménak elbitorolni.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük