• Evolúció

    Iskolánk új épületének evolúciója tovább zajlik. Már itt tartanak a munkásemberek.

    WP 20130403 001WP 20130403 002

    Amúgy ideért valami hidegfront, ma 11-15 fok volt. Remélem, nem tart sokáig.

  • Hosszú hétvége

    Mialatt odahaza közelednek az ünnepek, ideát erről szó sincs. Ugyanakkor a véletlen folytán megint elég laza ez a hét, mivel ma meg holnap a felsősök írják a vizsgákat. Pénteken nekem csak felsős másodéves óráim vannak, amik így szerencsésen elmaradtak.

    Az új asszisztensem, bár sok szempontból kevésbé tekinthető hatékonyabbnak az elődjénél, az mindenképp a javára írandó, hogy ilyen rekordidő alatt még egyszer sem kaptam meg a fizetési csekkem, mint most. Még vége sincs a hónapnak. A pénzt ugyan még nem gyűjtöttem be, mert a kifizetés helyszínéül szolgáló irodában az erre jogosult munkatárs épp nem tartózkodott ott, de hétfőn majd érte is megyek.

    Ugyancsak az érdemeit erősíti, hogy végre megkaptam a picik második féléves könyveit is, s így majd kevésbé ad hoc módon fogom tudni beléjük tömni a tudást. A könyvek máskülönben egész használhatóak, 2010-es kiadásúak.  Többnyire ugyan elég banális témák fordulnak elő a leckékben, de belátom, nem ez a legfőbb szempont.

    A nagyokkal most egy darabig videózni fogunk. Bár ez valóban szórakoztató lehet, azért nem a tanári kötelességek alóli kibúvás motivál. Egy sorozatot fogunk megszakításokkal nézni, mialatt átbeszéljük a történteket, s hasznos kifejezéseket tanulunk meg. Múlt héten már ezt csináltuk, egyelőre eredményes ötletnek tűnik, s aktivitásra is jó hatással van.

    Hétvégén valszeg kimozdulok majd valamerre, ha így lesz, akkor fotózkodom is, amit természetesen meg is osztok majd. Az egyik chongqingi leányzótól megkaptam a képeit, úgyhogy egy poszt erejére még majd Sanya is visszaköszön.

    Kellemes húsvétot!

  • Az osztályban

    Videós poszt jön. Már tegnap szerettem volna kirakni, de erősen meggyűlt a bajom az indavideóval. Valami oknál fogva semmiképp nem akarta megemészteni a feltöltött tartalmat, ez a mostani kb. a huszadik próbálkozás volt.

    A lényeg, hogy azért sikerült. Ezt a kis szösszenetet tegnap rögzítettem az egyik elsős órán. Kíváncsian várom, vajon értitek-e a kiejtésüket. Mert a szöveg angol.:)

    A kis cuki, kissé pufi fejű baba a második sorban az egyik kedvencem. Oda is figyel, egész okos is, s nagyon elbűvölő pofija van.

  • Építkezés rohamtempóban

    Biztosan emlékeztek még a pár nappal ezelőtti képre az új épületről.
    Azóta erősen belehúztak, ma egészen meg is döbbentem, hogy mennyit haladnak. Jó, az eredmény valószínűleg erősen chabuduo, de akkor is figyelemre méltó.

    WP_20130316_003.jpg

    WP_20130316_002.jpg

    Emellett készítettem egy egészen aprócska videót is az egyik felsős másodéves osztályról. Épp zenét hallgattunk, s nem vagyok szakértő, de erős a gyanúm, hogy épp Justin Bieber nyivákol (ha van szakavatott véleményező, javítsatok ki!). Valami beütés folytán a Bieber gyerek ideát hatalmas sztár. Belegondolni is rossz…

    Holnap Mingchunnal (aki egy másodéves felsős növendék, s régóta chatelünk illetve egyszer össze is futottunk, meg újévre hozott nekem cuki képeslapot) együtt elmegyünk valahova, ha minden igaz, bicajozni fogunk. Ez így elsőre elég érdekesen hangzik. Szemben a Kínával kapcsolatos sztereotípiákkal (melyek amúgy síkvidéken még ma is többé-kevésbé megállják a helyüket), Fengjieben én még egy darab kerékpárt nem láttam. Az utak meredekségét elnézve ezen egyáltalán nem csodálkozom. Mindenesetre emelkedőn fel nem tekerek, akkor majd visszatolja az én cangámat is Mingchun.:)

  • Rendkívüli szünet + épül tovább a suli

    Ma megint nincs tanítás. Tegnap óta ugyanis valamiért nincs víz az egész városban, s erre való tekintettel ma rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el.

    Holnap ugyanakkor már lesznek órák (nekem szerencsére nem, mert a szerda üres), függetlenül attól, hogy helyreáll-e a szolgáltatás. A dologban az egyetlen idegesítő, hogy nekem nem szólt senki, pedig tudhatták. Így aztán 9:10-re odakeveredtem az osztályba, ahol pár szerencsétlen gyerkőc fogadott (koleszosok, a többiek hazamentek), s tudatták a jó hírt.

    A vízhiány miatt ma kaja sincs a menzán, gondolom nem volt mivel főzni. Remélem, azért hamarosan megjavul a helyzet, mert ha más nem, mosdani meg mosni kéne.

    Ma az osztályteremből ezt a képet vettem fel az új telóval. A jelek szerint rohamtempóban zajlik az építkezés, már betonozás nyomai is fellelhetőek.

    WP_20130313_001 (1).jpg

    UPDATE: A víz már meg is jött közben.

  • Iskolánk

    A középsulim idén ünnepli alapításának 55. évfordulóját. Mint az az előzményekből sejthető, ez nem mindig a mostani kampuszt jelentette.

    Fengjie többi részéhez hasonlóan valamikor ez az intézmény is lejjebb, a régi városban terült el. Miután a Jangce erejét az áramtermelésbe fogták, a megépült a hatalmas gát, a sulinak is mennie kellett.

    Jelenlegi helyén a kilencvenes években épült fel, szakaszosan. Mivel a környék járásai Kína legszegényebb területeihez tartoznak, a városok és a falvak átköltöztetésében a központi kormányzat mellett oroszlánrészt vállalt sok fejlettebb tartomány is. Fengjiet Liaoning tartomány vette szárnyai alá, ennek köszönhető a helyi Liaoning Általános Iskola illetve ami intézményünk mutatós Liaoning nevű épülete is.

    A bővítés azonban még nem állt le. Tavaly kezdtek bele egy új szárny felhúzásába. Az alapozással már végeztek is, s elvileg az új szezonra meg is nyitja a kapuit. Így még több diákunk lesz, vagyis a sulinak még több pénz jut a tandíjakból.

    A helyi oktatást nagyban támogatja az állam. Év eleje felé számos gyerkőcünk kapott némi pénzmagot (szociális helyzettől függően 500-2500 yuan értékben) illetve a kollégák bérének a fele is nagyjából az állami büdzsét terheli.

    Az új épület kivitelezése egyelőre itt tart:

    sc2.jpg

    sc1.jpg

    sc3.jpg

  • Hétfő újra

    Ma találtam még szép képeket a hétfő reggeli programról. Kettőn vagy hármon elvileg én is rajta vagyok, de nem találom magam, túl kicsiny a felbontás.

    Csak a hangulat miatt megmutatom nektek is őket.

    fj1.jpg

    fj2.jpg

    fj3.jpg

    fj4.jpg

    fj5.jpg

    fj6.jpg

    fj7.jpg

    fj8.jpg

    Csak egy fotós kolléga volt, úgyhogy könnyedén elképzelhető, hogy mennyit pofáztak a mikrofonállvány előtt, mire az esemény megörökítője a diákok (közülük is a hátsó sorban lévő osztályok) mögé került.

  • Előrelépés(?)

    Az új félévvel járnak változások is. Némelyik apró-cseprő (ezekről már írtam), mások nagyobbak.

    Kitalálták, hogy most már én is járjak mások óráira. A kínai kollégáknál ez megszokott, havonta négy alkalommal vizitelniük kell valahol, majd véleményezni az ott látottakat. A kikötés csak annyi, hogy a saját tárgyuknak megfelelő tanórákon kell résztvenniük.

    Hozzám eddig nem sokan jöttek, az egész félévben talán ha háromszor volt rá példa, amit annyira nem bánok. Nem mintha titkolnivalóm lenne, vagy épp nem oktatnám a kölyköket rendesen, legjobb tudásom szerint, csupán kissé feszélyezve érzem magam, ha más is ott van. Ugyanakkor a kamera nem zavar.

    No, a lényeg, hogy ezentúl én sem maradok ki a jóból. A dolog formai része egy egyenűrlapból áll, amire mehetnek a vélemények illetve a javaslatok. Hogy innentől mi történik, azt nem tudom pontosan, mert hozzám semmiféle észrevétel nem jutott el azt követően, hogy valaki ott járt.

    Hétfőn egészen biztosan lesznek vendégeim az elsős órákon, az őket tanító angoltanárok személyében. Ez a fenti dolgoktól független. Valamikor a múlt héten beszélgettünk, hogy jobban össze kellene hangolni az óráinkat, meg egyúttal arra is kíváncsiak, miképp adom át a nyelvtant, mert valamiért az jobban megragadt a picikben, amivel én szembesítettem őket elsőként. Ez amúgy szerintem nem a szakmai kiválóságom gyümölcse, pláne hogy nem vagyok képzett pedagógus. Erősebb a gyanúm, hogy inkább arról lehet szó, hogy rám jobban odafigyelnek. Hát, majd meglátjuk, sikerül-e valamit segíteni a kollegináknak.

    Lesz ebben a félévben egy English Festival is, hasonló a tavalyi kulturális és sportfesztiválhoz, annyi különbséggel, hogy itt nem sportol senki, s a színpadi fellépők kivétel nélkül angol tematikájú produkciókkal rukkolnak elő. A szervezőgárda része leszek idén én is, remélhetően veszik majd valami hasznom.

  • Apróbb változások

    Némiképp átalakult az órarendem, de a különbségek nem jelentősek, s számomra kimondottan előnyösek. Úgy nagyjából maradt minden a régi, de két órámat átraktak más időpontra.
    Többek közt a szerdai egy szem órámat is, így most a szerda teljesen üres. Hétfőn lett 4, kedden 3 órám, csütörtökön szintén három jutott, a péntek pedig maradt úgy, ahogy eddig, a meglévő 4 tanórával.

    Túlterhelve még mindig nem vagyok.:)

    Ma reggel itt járt az új asszisztensem is, Wu Juan névre hallgat, huszonévesnek tűnő kollegina. Az angoltudása elég gyatra, de amúgy szimpatikus. Szülni volt oda, így eddig nem ismertem. Remélhetően gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk.

    Sajnos hangom megint nincs sok, de ezúttal legalább nem kell énekelni. Kiabálni viszont nem tudok, úgyhogy remélem, a kölykök nyugton lesznek a héten.