A nyelvsuliról

Tegnap volt a harmadik órám a picikkel, így itt az ideje, hogy egy kicsit bővebben is írjak a másodállásomról.

A helyszín szerencsére közel van, így cirka tíz perc alatt odérek a Napfény 100 névre hallgató lakóparkba. A mi tanári lakótelepünknél valamivel jobban néz ki, feltehetően később épült. Tartozik hozzá egy plázaszerűség is legalább 30 beülős falatozóval, a lamianes hely is ott került kialakításra. (Sajnos a múltkori alkalom lehetett az anomália, mert azóta mindkét alkalommal már bezártak, mire végeztünk. 8 után a jelek szerint nem jutunk tésztához…)

 

Tegnap óta már nem két, hanem három diákom van, ugyanis a Mark névre angolosított kisfiú is szólt az anyjának, hogy szeretne velem tanulni. Bár az anyuka egy napot gondolkozott az áron (a waiguorenes óra drágább), végül rábólinthatott.

A picik amúgy aranyosak. Túl sokat nem lehet várni tőlük, mert kicsik, így elsősorban játék zajlik egész órán, valami minimális tanulással vegyítve. Továbbra is tartom, hogy nincs sok értelme, de ez még mindig nem az én problémám, engem csak fizetnek, nem én költök hülyeségekre.

 

Az egyetemen tanítani könnyű. Van könyvünk is, amit használhatnánk, meg eleve azért alkalmaznak, hogy beszélgessek velük. Valami felkészüléssel jár a dolog, de egész minimális energiát igényel.
Pont ez az a sarkalatos pont, ami miatt ódzkodtam a nyelviskolás munkáktól. Rendszerint semmilyen instrukcióval nem láttak el, csak oldjam meg, kezdjek valamit a gyerekekkel. 
Itt az elején kikötöttem, hogy csak akkor érdekel az állás, ha ez alól mentesülök és egyértelmű lesz, mit kell csinálnom, s nem nekem kell kitalálnom az órák anyagát.

 

Kaptam is óratervet az első két órára, meg megkaptam a könyveket és a hozzájuk tartozó CD-ket is. A könyvekben csak rajzok vannak, így a feladatok egy része nem volt egyértelmű, meg nem is tudtam, hogy mi hol van a CD-ken. Meg az igazat megvallva, túl sok macerának is tűnt az egész.
200 yuan nem rossz pénz egy egy alkalmas programért a kölykökkel, de nem minden a pénz, s miután szerencsére kényelmesen megélek a fősulis fizumból, így nem is vagyok rákényszerítve, hogy olyan dolgokat vállaljak el, amihez nincs kedvem.

 

Miután a harmadik alkalom előtt már tőlem kérték az óraterv összeállítását, meg jöttek sorban az elképzelések, hogy mit meg hogyan, kezdett elegem lenni belőlük, s megírtam, hogy a pénteket még igény szerint vállalom, aztán keressenek mást.

Nem húzom sokáig: cirka 5 perc alatt húsz fölötti üzenetet kaptam, amikben a csillagokat is leígérték, meg 250 yuanre emelték az órabérem. Elfogadták az összes feltételem.
A jelen állás a következő: a kínai pedagógus kollegina megcsinálja az óratervet, azt megkapom. A kínai pedagógus kollegina vezeti az órákat, én csak segédkezek. Ha nem tudom, mit kéne csinálni, elmondja. A szülők a jövőben nem járnak be az órákra, nehogy kiderüljön, hogy sok közöm nincs semmihez. Én lényegében csak játszok meg olvasok a kölykökkel. 

Ez kicsit gonosznak tűnik, de ha belegondolunk, nem a szakértelmem miatt alkalmaznak. Nekik arra kellek, hogy a szülőktől több pénzt gombolhassanak le a külföldi miatt. A kollegina sokkal jobban érti a dolgát, eleve óvónő, szóval mindenki jobban jár így. Kivéve a szülők, akik fizethetnek több pénzt. De tőlük eltekintve így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Ők megkapják a külföldit, én meg a pénzem, anélkül, hogy ezért túl sok dolgot kéne tennem.

 

Képek a nyelvsuliról