Ide-oda ugrálás az időben

Kicsit fura irányt vett a blog, mert kronológiailag nem igazán haladok szabályosan. Remélem, azért a visszajáró olvasók tudják követni az eseményeket, a többiektől – ha vannak – pedig elnézést kérek, s javaslom átolvasni ezt a bejegyzést.

Krabiban vagyok már néhány napja, s ezt egyáltalán nem bánom. Maga a hely semmilyen, érdektelen, de étkezni, szállást találni, bevásárolni kiváló. A kincsek a szomszédos strandokon vannak, amelyek kb. fél órás úttal elérhetőek. Voltam már Rai Lay-ban, megyek Ao Nang-ba és Ao Nam Mao-ba és még legalább két másikba, aminek nem ugrik be a neve. Ma készültem Ao Nang-ba, de közbejött az asszisztensem, aki megkért, hogy legyen online a délután, mert van valami, amit csak velem tud megbeszélni. Nem túl feltűnő módon ugyan, de elég bizalmas barátság alakult ki kettőnk között, s már tisztában vagyok a magánélete minden ügyes-bajos dolgával. Kínai lévén, bizonyos témákat nem szívesen oszt meg a helyi barátnőivel, így aztán maradok én. Kedves csajszi, így nem érzem tolakodónak, s amennyire tudok, segítek is. Ma így ügyeletes barátnő leszek, Ao Nang meg megvár.

Rai Lay-ból ízelítőnek itt van néhány képecske, csak hogy valami aktuális tartalom is jöjjön. A kifejtés majd szép sorban. Szingapúr nagyjából elfogyott, már csak Malajziát kell kivesézni.

WP_20140203_060.jpg

WP_20140203_052.jpg

WP_20140203_044.jpg

WP_20140203_160.jpg

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük