Állatkerti cirkusz
Kínában minden egy kicsit más. Így aztán már azon sem kell meglepődni, hogy az állatkertben cintányérózó majmokat meg bicikliző medvéket is látni. Wuhanban legalábbis.
A cirkuszi részben naponta több ciklusban van előadás. Kifelé jövet (mivel ez a rész a bejáratnál van) benéztem, ha már ott jártam. Épp két megtermett örvös mackó bukfencezgetett, majd gyűrűn lengett. Hogy örömük mennyire volt őszinte közben, azt nehéz megmondani, de legalább a közönség élvezte a dolgot.
A medvék után két kutyával szórakoztatták a nagyérdeműt, majd jött a főattrakció, egy fél tucat, baromi nagy tigris. A legalsó sorban jutott már csak hely, így egészen közel voltak hozzám. Hát, rácsok nélkül nem szívesen találkoznék velük.
A megörökített produkcióik mellett még karikákon át is ugráltak, az egyik legalább 3 métert, illetve a videón is látható – s a fémoszlopokkal együtt az állatokat sokszor kitakaró – golyókra ugrálva hajtották azokat maguk alatt.
Sosem szerettem a cirkuszt, s véleményem szerint az állatok ilyen jellegű produkáltatása kegyetlenség, de el kell ismernem, hogy egyik-másik számba bőven fektethettek energiát.
Azért nagyon nem sírtam volna, ha esetleg az idomároknak estek volna a macsekok. Sok esélye nem lett volna a két pasinak. No meg akkor most eladhatnám a videót a CNN-nek.
5 hozzászólás
dailyvicodin
most már a 14. oldalnál tartok, (pár napja olvasom vissza a blogod) és meglepett, hogy már ismert bejegyzés ugrott az új oldal tetejére.
látom, hogy jött ma is több új, szokatlan ez a gyakoriság 🙂
szép napot neked!
Drizari
Állatokkal végrehajtott ilyetén kunsztokat én sem szeretem, csak másfél percig néztem a felvételt.
Valóban uzsonnázhattak volna a két fószerból.
Chaoyang
Lefogadom, hogy elektromos sokkoloval idomitjak a macsekokat… :(((
Liping
@Chaoyang: ezt nem tudom, nem kizárható. A produkcióik közben folyamatosan etették őket. A nagyon egyenes tartású pasi derekán volt egy doboz apró húsdarabokkal, amiből folyamatosan a pálcája végére tűzdelt egy-egy darabot, s azokkal ösztönözte a tigriseket, hogy oda menjenek, ahova kell. S elérvén a helyükre mindegyik kapott is husit.
Aztán hogy a tréning során is ezt alkalmazzák-e, azt nem tudom.
Liping
@dailyvicodin: Üdv neked is itt, örülök, hogy ennyire leköt a blog.:)