Lakhatás

Mint arról már írtam egy korábbi összefoglalóban, az ideát tanító külföldiek az esetek nagy részében lakást (olykor albérleti hozzájárulást) kapnak. S miután kérdésként felmerült több dolog ezzel kapcsolatban, így ezt igyekszem kicsit kifejteni.

Az itteni oktatási intézmények (a nyelviskolákról nem tudok személyes tapasztalattal szolgálni, úgyhogy abba nem megyünk bele), beleértve az általános iskolákat és az egyetemeket is, az otthon általános modelltől eltérően kampuszokba tömörülnek. Nincsenek szétszórva a városok különböző pontjain, az összes épület egy helyen, elzárt, kapukon megközelíthető részen belül lelhető fel.

Ezek az oktatási tömbök széles funkcióval bírnak. Azon túl, hogy az osztálytermek s más, az iskolákban megszokott létesítmények tarkítják, itt kerülnek kialakításra a kollégiumok, az étkezők, s a szolgáltató szegmens széles palettája. Itt Xianningben nálunk van egy nagy, három szintes menza, de mellette van több kis kifőzde is. Ugyancsak akad mobiltelefonos bolt (több is), büfék, s egy kisebb élelmiszerbolt is.

A kampuszok általános alkotóelemeit képezik a tanári lakások is. Nem egy-kettőre kell gondolni, hanem komplett tömbökre. Kínában ugyanis a munkahely többnyire valamilyen színvonalú (általában azért egy rosszabb munkásszálló nívójára kell gondolni) lakhatást is biztosít (ez főleg a migráns munkások számára nagy előny), a tanári munka presztízse pedig még mindig nagy, úgyhogy itt ennek hagyománya is van.

Itt Xianningben az egyik ilyen tanári lakásos épületben van kialakítva két lakás a két külföldi számára. Ezek speciálisan kiképzett lakóhelyek, mindenféle földi jóval, mármint kínai standard szerint. Mint arról korábban már volt szó, a helyi lakásviszonyok eléggé nem fehér embernek valóak. A nyugatiak számára kialakított életterekben van melegvíz (bojlerrel), légkondi (ez mondjuk majdnem mindenhol van, nem csak itt), s általában olyan dolgok, amiket a külföldi életben maradásához szükségesnek vélnek. Mosógép, mikró, hűtő, számítógép, internet, nagy televízió, s aránylag jól kinéző berendezés. Miután hatalmas az igény a külföldi angoltanárokra, így igyekeznek erre nagy gondot fordítani, noha azért a végeredmény külföldi szemmel még így is hagy kivetnivalót maga után.

Pl. a wc-ben folyamatosan ömlik a víz, ha a lakásban a csap meg van nyitva, a légkondi kivezetőcsöve körül méretes lyuk van, s az ágy egyik lábát 4 tégla tartja, merthogy kissé el van törve.

De beszéljenek inkább a képek. Ezeket még az előző lakó alatt fényképezték, most újakat nem csinálnék, mert a cuccaim még szanaszét hevernek mindenütt. Az arc megőrzése meg lényeges, pláne ha már Kínában van az ember.

Katt a képre, ha a többit is akarod látni indafotón!

IMG 4790

ui.: ezek a másik lakást ábrázolják – amely amúgy a nyáron beázott, most épp felújítják emiatt, de az enyém is kb. ugyanilyen, néhány bútor eltér, de a színvonal azonos.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

19 hozzászólás

  • sellőlány

    Köszi ezt a kimerítő összefoglalót. Nem akarok borsó királykisasszonynak tűnni, de ez valami rettenetes… Az évszázadosnak tűnő ragacsos kosz (főleg WC ülőke, mikró, ablakszellőzők)még csak orvosolható lenne, de az össze-vissza lógó elektromos vezetékek és egyéb csövek… hát legkevéssé sem bizalomgerjesztőek. A berendezés stílusáról és lakás hangulatáról meg kár is beszélni. Persze megértem, hogy Kínában egy ilyen kaliberű lakás már jónak számít (főleg, ha nem vagy csak alig kell fizetni érte), de nyugati szemmel azért elég necces. Nem csodálkozom, hogy nem állnak sorba érte az amerikaiak… 😉

  • BigPi

    Valójában a bojler elhelyezése sokkal praktikusabb mint a hazai függőleges megoldás.
    Sajnos a helységeken meglátszódik, hogy az azt használok vagy nem értenek a takarításhoz, vagy egyszerűen lusták és igénytelenek.
    Remélem a posztoló ezen a téren példát mutat az utána jövőknek.:)

  • BigPi

    Nekem, csak egy dolog furcsa. Nincs fuga a csempék között. Képek alapján, csak a bojler légvezetéke furcsa és különös. Persze nem egy öt csillagos szálloda, de azért a hazai kollégiumokkal bőven felveheti a versenyt.

  • Gera

    @BigPi: Nekem nem az elhelyezésével van bajom, hanem az egyéb kivitelezési minőségekből ítélve én egyszerűen nem állnék be egy ilyen mázsás víztartály alá, mert félnék, hogy esetleg egyszer rám zuhan 🙂 Persze elképzelhető, hogy ha látnám rendesen a rögzítését, meggondolnám magam, de így elsőre ez az álláspontom.

  • sellőlány

    @Gera: Ez egy fekvő bojler, amit falhoz rögzített konzolok tartanak. Itthon is lehet kapni, de nem túl elterjedt. Fő célja a helyspórolás, pl. alacsony belmagasság esetén, vagy akár álmennyezet fölé is helyezhető. Hátránya, hogy sokkal jobban vízkövesedik, mint az álló társa és jóval drágább is. Ha jól van felszerelve, elvileg nem éleveszélyes (mondjuk a kínai, veve által is már sokszor említett chabaduo mentalitás mellett ez kérdéses), de az a szabadon lógó elektromos kábel hozzá… sztem még az britek berendezési leleményességét is felülmúlja.

  • holdkoros

    Először nem kapcsoltam, hogy klikkre van több kép, és nem értettem, mi a gond… jó, kicsit lepukkant erkély… aztán végignéztem a képeket. Hát… te jóságosatyaúristen. Nem vagyok finnyás, de ha ide kéne költöznöm, az első 3 hétben fizetnék egy hotelért, és napi 18 órában dzsuváznám a lakást. Undorító 🙁

  • zebrina

    Szerintem nem vészes. Itthon ennél sokkal rémesebb koleszokban jártam (júliusban pl. Tatán). Esetleg volt már valaki a Hotel Ezüstpart melléképületeiben a Balatonnál? Albérletet is láttam már alacsonyabb színvonalút és nem Kínában. Kicsit ki kell csinosítani, aztán jól van.

  • Liping

    @Gera: a képek a másik lakásról készültek, az elrendezés kicsit más. Nálam a bojler az étkezőben van, így nem kell aláállni, de amúgy megfelelően van rögzítve.

  • Liping

    @sellőlány: @BigPi: a kosz kétségtelenül jelen van, de ezért meg az előző lakók felelősek, bár tény, hogy a suli is kitakaríthatta volna a nyáron.
    A berendezés nekem kimondottan tetszik, szép és új bútorok.

  • Liping

    @zebrina: egyetértek, a kosz nálam is jelen van, a konyha azért ennyire nem dzsuvás, de máskülönben a bútorok jó állapotban vannak az egy szem ágyat leszámítva (amit majd kicserélek a vendégszobaival, azt úgyse használom). A konyha és a fürdő a kosztól eltekintve sem világszínvonalú, de láttam már sokkal rosszabbat is.
    A problematikusabb részek, mint a falak és vezetékek meg itt még egészen jól vannak megvalósítva. Rengeteg konnektorom van és megfelelő áramerősséget bíró kábelek vannak jelen.

    De aki ezen fanyalog, az tényleg ne jöjjön Kínába, mert ez egy jó színvonalú tanári lakás. És mint írtátok sokan, a hazai kollégiumoknál sokkal szebb.:) De az igazat megvallva sok hazai lakásnál is.
    A bútorzat meg szerintem teljesen jó, nem tudok belekötni, szépek.

  • rudai gyerek

    Megjegyzem, Magyarországon is van példa arra, hogy egy-egy oktatási intézmény ilyen kampusz területén helyezkedik el.

    Bár általános és középiskolai szinten nem nagyon, inkább az egyetemeken.

  • sellőlány

    @Liping: Ne érts félre, én is jártam ennél milliószor neccesebb helyeken (pl. Indonézia, ahol a WC többnyire egy lyuk a padlón, fölé írva, hogy „don’t shit here”), laktam koliban is anno (mondjuk ott is az első héten egy alapos szobafestéssel kezdtem)… Csak egyszerűen mindig rácsodálkozom, hogy keleten mennyire lazán értelmezik az életvédelmet. Ez valószínűleg a szakmámból (építőipar)is adódik, amiben mindennemű kialakítás dokumentumok rengetegével agyonbiztosított. A bútorok való finnyogás is inkább személyes dolog, nekem ez nem bejövős kategória, de nyilván egy kapott bérelt lakásban én is megtűrném, ha nem lenne más választásom. (Azon mondjuk jót nevettem, hogy Kínában ez a menő, és a monett férje által mellékelt képeken nagyon hasonló a berendezés, még az üvegasztalka is stimmel). A lényeg, hogy érezd jól magd ott, a többi tényleg nem számít! PS. Azért nem ártana odarendelni pár takarítót a suliból, de gőzborotvával jöjjenek! 😉

  • Balage007

    Semmi olyan nincsen, amit egy kiadós sikálás nem oldana meg. A wc ülőke, meg khm, klórt neki! 😀 Mondjuk szerintem korrekt, aki IKEA katalógusban akar élni az ne menjen Kínába. 😀

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük