A Kígyó Éve

Megérkezett az új esztendő, az állatjegyek 12 évente ismétlődő ciklusában ezúttal a kígyó kerül sorra.
A hagyományosan 15 napig tartó tavaszünnep (chun jie), melynek első napja az újév, idén február 10-én köszöntött be.
A pontos dátum évről-évre változik, mivel errefelé hagyományosan a hold járása alapján számolták az időt, ami nem igazán követi pontosan a napéveket. Annyi azonban tény, hogy mindig újholdra esik, s valamikor január 21. és február 21. között ünneplik meg.

Ez a legnagyobb ünnep Kínában s az egész Távol-Keleten. Ilyenkor összegyűlik a család, s a világ legnagyobb migrációja is kezdetét veszi, hogy mindenki hazaérjen. Szó szerint százmilliók árasztják el a tömegközlekedési eszközöket, alapos kihívás elé állítva az infrastruktúrát.

Az ünnepet megelőző este és az újév első három napja a leglényegesebb. Ekkor az egész család együtt van, rendszerint a nagyszülői házban vagy olykor naponta cserélgetve a helyszínt a familía tagjainak otthonai közt. A Kígyó Évét is hatalmas tüzijáték és petárdaáradat fogadta, mint az szokás. A nyilvánvalón kívül ennek oka az is, hogy a zaj elűzi a rossz szellemeket a környékről. Étkezések idején bőséges és ki-ki lehetőségeinek megfelelően kiemelten jóféle tápokat szolgálnak fel, s hagyományosan a menü része a húsostáska, a jiaozi is. A tévénézés is fontos családi program, a CCTV ilyenkor színvonalas gálaműsorral szórakoztatja a nagyérdeműt, úgy tudom, idén Pekingben még Celine Dion is énekelt egyet a jeles alkalomra való tekintettel.

A gyerekek számára is ez a legfőbb ünnep. Amellett, hogy egy hónapig nem kell iskolába járniuk, ilyenkor kapják a legnagyobb ajándékot is. Kis vörös (ez az ünnepi szín Kínában, teljesen véletlen, bár a vezetés számára szerencsés egybeesés, hogy szinkronizál a kommunizmus színárnyalatával) borítékokban pénzt ajándékoznak nekik a szülők, a nagyszülők, nagynénik és nagybácsik. Természetesen páros összeget, amelyben nincs benn a négyes szám sem, a páratlan nem lenne szerencsés az új esztendőre nézve. A négyes meg pláne.

Az ünnep alatt erősen takaréklángon pezseg az élet. Az utcánkban a boltok nagy része bezárt, s a kifőzdések is felszívódtak. A bankok teljesen randomnak tűnő módon értelmezik a szabadnapot: a Bank of China és az ABC bezárt, a Chongqing Rural üzemel. A nagyboltok is nyitva vannak szerencsére.

A legtöbb dolgozó durván egy hetet tölt otthon, aztán megy minden a régi kerékvágásban. (Idén épp) Február 25-én, az újév 15. napján a lampionünneppel zárul az egész móka, aztán remélhetően addigra a tavasz is megjön. Most hétvégére már 16 fokokat jósolnak.

P1010121

Az ünnepre való tekintettel a fákat feldíszítették égőkkel, Chongqing belvárosa így fest.

P1010122

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

3 hozzászólás

  • elkoltozott.

    Chongqingban is látszik a szmog.. vagy csak az időjárás olyan?
    Mi a véleményed a szomgról? GOndolom azért te ott a világvégén annyira nem tapasztalod hogy milyen lehet Pekingben:)

  • Liping

    @elkoltozott.: Fengjie levegője tiszta. Chongqing esetében nem tudok egyértelműen válaszolni. Eleinte szmognak gondoltam én is, ami látszik, de aztán mostanra hajlok a ködös verzió felé. A város állítólag szinte az év felében köddel borított, s a helyiek szerint is ködről van szó. Nem tudom, tényleg. A levegőminőség annyira egészen biztosan nem rossz, hogy ez a légvétel során feltűnjön, de odahaza is Budapesten élek már hosszú ideje, szóval lehet csak megszoktam. A pekingi helyzethez egész biztosan nem fogható.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük