A napfényes Hainan

A felmerült új körülmények miatt fontolóra vettem, hogy hagyom Yunnant a csudába. Ma (miután egész nap a szobához voltam kötve, a szerelőkre várva – akik amúgy nem jöttek) az agyam Hainan szigetén kezdett el kattogni.
Ha már egyedül megyek, akkor jobban elvagyok a tengerparton punnyadás közben, mint a hegyek közt barangolva. Előző eleve egy rendkívül passzív tevékenység, legalább nincs, aki kizökkentsen a ritmusból.

Ha ránézünk a földgömbre, s a szélességi fokok mentén eltekerünk Európa vagy Amerika felé, látható, hogy Fengjie annyira délre van, mint Marokkó vagy Florida. Ennek ellenére ideát a hőmérséklet lényegesen alacsonyabb. Ezt elsősorban domborzati okoknak köszönhetjük, ugyanis nincs ami felfogja a Szibéria felől korlátlanul beömlő hideget.

Ezzel magyarázható az is, hogy bár Dél-Kína egy vonalban fekszik Mexikóval vagy Mauritániával, egész évben strandolásra alkalmas vidék egyedül Hainan szigetén található. Ha a vitatott hovatartozású és mostanság elég sok kalamajkát szító déltengeri apró szigetektől eltekintünk, akkor Hainan Kína legdélebbi területe, itt-ott még foltokban megmaradt trópusi növényzettel és rengeteg pálmafával. A sziget – amely már jó ideje (ha emlékeim nem csalnak, talán 1988 óta) önálló tartomány (előzőleg Guangdong része volt) – központja, Haikou az északi parton még itt sem alkalmas a januári fürdőzésre, ahhoz egészen a déli csücsökig, Sanyaig kell eljutnia az utazónak.

Hainan_map_by_city.jpg

Ez utóbbi, Sanya az egyharmad magyarországnyi tartomány és egyben egész Kína legfelkapottabb strandolási körzete, nevezik kínai Hawaiinak is. Valóban roppant impozánsan néz ki, csábító.

1251263976655wi5bg7yf2s.jpg

Távol tartott tőle eddig még gondolatban is, hogy többnyire elég drágának harangozzák be, de kicsit utánanézve lehet találni teljesen elfogadható, sőt, olcsó megoldásokat is.
Nagyon szemezek az ötlettel. Ti mit gondoltok? Yunnan vagy Hainan?

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

16 hozzászólás

  • Ahmet

    A télből csábítóan hangzik, de élmények és tapasztalatok szempontjából csakis Yunnan. Ha már annyira kell a meleg, akkor dél Yunnan. Beach az beach mindenhol.

  • rudai gyerek

    És mi lenne, ha egy hétre elmennél Yunnanba, onnan pedig – azért, hogy kipihend a hegymászás fáradalmait – elutaznál Hainanra strandolni?

  • kbalazs

    Pár napja jött vissza Hainanról egy skót barátom és panaszkodott, hogy nem igazán volt meleg.

    Amúgy én is inkább a megosztott 1-1 hétre szavaznék, vagy ha egyet kell választani, akkor Yunnanra. Csak, hogy egál legyen az állás. 😀

  • kbalazs

    @Ahmet: Örülök, hogy volt aki vette miért jegyeztem meg hova valósi az illető. 😀 Persze annyiban csaltam, nem egy tipikus skót, amikor itt Kantonban egy enyhébb téli időszakban a kerthelyiségben ültünk le, megállás nélkül panaszkodott. Mondtam is neki, hogy nem tett jót a hidegtűrésének, hogy az elmúlt 4-5 évet itt töltötte.

    Hainanon télen nem mindig lehet strandolni, most konkrétan épp hidegebb van Sanyán épp mint itt Kantonban. Vietnámot érdemes megnézni példának, az ország északi része (ami egy magasság Hainannal) tengerparti pihenésre nem igazán alkalmas. Vietnámban persze le lehet ilyenkor menni az ország meleg, déli részére, de Hainanról ehhez elég rendesen be kéne úszni. 😀

    Hainant amúgy egyszer meg lehet nézni, de pár napnál hosszabb megállóra nem igazán javaslom, akkor már inkább érdemes délebbre menni.

  • Liping

    Hát, ha hinni lehet az internetnek, Sanyában kitartó 25 fokok vannak, vagy picivel több, s emellé 23 fokos a tenger.
    Szerintem fürdőzni ez elég jó.

  • kbalazs

    @Liping: Én is az egyik online meterológiai szolgáltatásnál néztem, egy olyan pillanatban, amikor ezt a nem szokásos adatot adta. Általában Sanya a legmelegebb kínai város, hiszen az van a legdélebbre.

    A 23 fokos tenger persze jól hangzik.

    @Ahmet: Örömmel. Szólj, hogy mikor jöttök!

  • kbalazs

    @Liping: 23:00-kor indul az utolsó metró a reptérről, az a Tiyuxi megállóig behoz a városba. Onnan tovább vonalanként változik, hogy meddig van még átszállási lehetőség, megtalálsz mindent a http://www.gzmtr.com/ oldalon vagy ha Android/IOS telefonod van, a megfelelő metrő applikációt letöltve.

    23 óra után a reptéri busszal (ha nem számozták át megint, akkor a 6-ossal, de ki van írva) be tudsz jönni a CITIC plazáig.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük