• Németül tanulok

    Ugyanis muszáj választani az opcionális tárgyak közül is valamit. Idén ez spanyol, német vagy marketing. Mindegyik egymásra épülő, két éven át tartó okítás, így ki kell tartani mellette.

    Szerencsére csak jövő hétre kell dönteni, addig pedig igény szerint lehet csekkolni, mennyire tetszik a dolog. Ma volt a német illetve a bejegyzés írásának pillanatában a spanyol kezdőóra, a marketing pedig pénteken lesz. Mindhárom a virtuális térben.

    Bár elsőre ijesztőnek tűnt, hogy heti három órán át tanuljak nyelvet, de kiderült, melyik könyvet tervezik leadni két év alatt, s ennek a kétharmadát még értem. Szóval azt hiszem, a pénteki dolgot már nem is próbálom ki. (A spanyolt meg eleve kilőttem.)

    Új dolgokat tanulni jó, óje!

  • Most már tényleg iskolás leszek

    Ma megjött a suli regisztrációs, információs pakkja, benne az egyetemi kódommal, jelszavammal. Úgyhogy ezek segítségével elintéztem a regisztrációt, majd az ezt követően elesemesezett IT-jelszavam segítségével az onlájn hallgatói portálhoz való hozzáférést is.

    Egyébként – hacsak a választható tárgyak valamelyike nem lesz kampuszon – mindössze heti egy órát kell majd személyesen megjelenni az intézményben. Bár ezt csak azért tudom, mert személyesen kapcsolatban állok a szak vezetőjével. A honlapon a mi részlegünk várható megjelenési kötelezettségeiről még annak ellenére nincs infó, hogy 28-án kezdünk, s a legtöbb tanszék már egy fél hónapja nyilvánosságra hozta az ilyen jellegű adatait.

    A lényeg, hogy most már elkerülhetetlen módon hallgató vagyok.

  • Új infómorzsák a tanévről

    Bár konkrétan szakokra lebontva még nem jöttek ki a számok, majd csak szeptemberre ígérik, a jelek szerint heti két nap kell majd személyesen is megjelenni az iskolában.

    A szemináriumok nagy részét elvileg élőben tartják majd meg, bár azok közül is igyekeznek majd online térbe varázsolni, amit lehet.

    Az ígéret szerint a két nap két egymást követő napot jelent, amivel feltehetően a máshonnan érkező diákoknak próbálnak kedvezni, akiknek ebben a félévben nem okvetlenül lesz értelme állandó szállást fenntartani az egyetem közelében.

     

    Még annyit megerősítettek, bár ez nem lephet meg senkit, hogy a kampusz épületeiben maszk viselése lesz kötelező, ami biztosan élmény lesz.

    Hát, egyelőre így állunk, a felvételi ajánlatot majd 18-án kapom meg, most pedig épp azon igyekszem intézkedni, hogy ne kelljen tandíjat fizetnem (egy évre 3000 euró lenne). Majd meglátjuk, mekkora sikerrel.

  • A jövőbeni tanulmányokról

    Mint korábban írtam már, a tervek szerint az itt töltött időt én arra is használom majd, hogy elvégezzek egy ír sulit. Ez elsősorban azért lényeges, mert ha Kínában esetleg még kavarnak egyet a dolgokon, akkor az ezzel lehet kapcsolatos. Amikor néhány éve egy időre elvágták az utat a nem natív tanerő elől, akkor állítólag ideiglenesen a natívok azon része is szívott, aki szerencsétlenségére egy nem angol anyanyelvű országban végezte felsőfokú tanulmányait. Hogy ez mennyiben volt egyedi eset, mennyire következett az akkor épp szigorúbb szabályozásból, vagy épp csak a rendeletek sajátos helyi értelmezése okozta félreértés volt, azt nem tudhatom, mindenesetre jobb ilyen téren is bebiztosítania magát az embernek.

     

    Szóval, ha sikerrel abszolválom a felvételit (ami, élemedett koromra való tekintettel nem a normál mederben zajlik, hanem könnyített pályán – az ír rendszer majdnem minden szakon fenntart helyeket a matúr diákoknak), akkor jövő szeptemberben Castlebarban kezdem meg a sulit, a helyi, meglehetősen alacsony nívójú intézményben. Ilyen téren Írország sem üt el a fősodortól: a diákok értelemszerűen inkább jelentkeznekk valamelyik nagyobb, rangosabb egyetemre, ha megtehetik, s egy vidéki, tízezres városba szinte kizárólag a helyiek elmenni nem tudó maradéka jut. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem itt kell a legtöbbet fizetni, s nem is itt a legmagasabbak a ponthatárok, sőt. Szóval nagyon úgy néz ki, hogy bekerülök.

     

    Bár a helyi diploma elsődleges célja miatt nem annyira fontos, hogy mit tanulok, azért igyekeztem aszerint választani a helyszínt, hogy valami relatíve hozzám közelebb álló területet tudjak becélozni. Történelem-földrajz szakon múlatom majd az időt a tervek szerint, ami ugyan nem tanárképes, de egy viszonylag egyszerű (és rövid!) utólagos képzéssel azzá tehető. A jelek szerint majd nyelvet is kell tanulnom: a német, francia és spanyol mellett még az ír is a választék között foglal helyet, de tartok tőle, hogy én azon ír állampolgárok sorát fogom gyarapítani, aki egy kukkot sem fog érteni ebből az amúgy meglehetősen khm… ocsmány kevéssé szépen csengő kommunikációs formából.

     

    No, de ez majd csak jövőre esedékes, s a februári jelentkezésig még valószínűleg le kell tennem egy IELTS-t is, s utána meg bízni benne, hogy tényleg könnyedén bekerülök. Nem gondoltam volna, hogy harmincas éveim vége felé még ilyenekre vetemedem. Ja, itt pár kép a suliról.

     

     

    A képek egy része nem tudom, miért fordult el a feltöltés után, de most nem szeretnék ezzel bajlódni, így nézzétek el nekem.

  • Dolgos hétköznapok újra

    Sok újdonsággal nem nagyon tudok szolgálni. A munkaszünet elfogyott, s immár újra zajlik a robot, ami a nyolc nap dologtalanság után nem esett annyira jól, főleg hogy hipergyorsan sikerült visszaállnom az éjszakai ébrenlétre. De azért végül abszolváltam a feladatot.

     

    Kaptunk még egy kölyköt a nagycsoportba, s elvileg a hónap során lesz majd valamikor egy nyitott óra, amikor érdeklődő szülők vizsgálhatják meg az oktatás mikéntjét. Mármint nem csak a jelenlegiek, hanem esetlegesen az ivadékaikat ide beiratni tervező újak is. Nekem aztán mindegy. Lámpalázam már régóta nincs, s mivel tudom, hogy az ovis óráim rendben vannak, az sem aggaszt, hogy vajon tetszik-e majd nekik (ha esetleg nem, az max. ízlésen múlhat, de pont nem érdekel, legfeljebb kevesebb baba rontja az óráimon a levegőt).

     

    Ugyancsak lesz demó óra a nyelvsuliban is, most hétvégén. Tartani ezektől sem tartok, de lényegesen kisebb kedvem van hozzájuk, s egyáltalán nem bánnám, ha nem verbuválnék túl sok nebulót. Nem hiányzik, hogy hétvégén túl sok órám legyen.

  • Munkanapok

    Immár második napja, hogy tanítok, eddig minden zökkenőmentes szerencsére, senki nem zaklat hülyeségekkel, s a gyerekek is kevés kivétellel együttműködőek. A legifjabb csoport egy kicsit még bizalmatlan, többük sírni kezd, ha a közelébe megyek, bár ha nem vagyok ott, akkor is hajlamosak rá, de még picik, egyik-másikuk nem éri el még a három évet sem.

     

    Személyes tapasztalatom és véleményem alapján ez az a kritikus életkor, ahonnan már valami értelmes dolgot lehet velük kezdeni, előtte még nem sok értelme van cseszegetni őket. Egy részük még a kínai nevét sem ismeri. Szóval velük inkább csak énekelünk, de túl sok értelme nincs. A középső csoport már rendben van, a nagyokkal meg abszolút semmi gond, szépen lehet velük haladni.

     

    Közben a munkarendem is módosult, mivel állítólag a nyelvsuliban nincs elég kölk, így aztán a vasárnapom szabad, helyette plusz egy napot ovizok. Így most a vasárnap és a hétfő lesz a szabadnap, kivéve ezt a hetet, mivel a tegnapi nyitásnál szerettek volna ott tudni, hogy üdvözölhessem az idehurcolt babákat és családjaikat a reggel. Ez szerencsére csak egyszeri program, de miatta most csütörtökön maradok otthon, a csütörtöki óráimat meg hétfőn tartottam meg.

     

    Ugyancsak új fejlemény, hogy ezentúl én a konyhán eszem, mivel az osztályokba eléggé kicentizett adagokat hordanak fel, nem jut még belőle nekem is. Így legalább, ha valami nagyon ízlik, mérték nélkül tömhetem a bendőmet. 

     

    Végezetül néhány kép tegnapról. Veve tanárnéni újra teszi a dolgát, s még közben jól is érzi magát. Ez kell nekem, nem Vietnám…

     

     

  • Még egy hét

    Mához egy hétre már Ala’erben leszek!

    Ma letelt a MICE-os csoport utolsó órája is (legközelebb június 21-én látom őket), kedden pedig még lesz egy a turizmusos diákokkal is, de aztán utána végre valami érdekesebb program jön. Szerdán már röpülünk, csütörtökre meg már a vonat is megérkezik.

     

    A nyelvsuliban is kedden voltam utoljára. Az eredeti tervek szerint még pénteken és kedden is mentem volna, de már nagyon nem akartam, így inkább segítettem utánpótlást találni. Alapból Hollie-t, a testesebb kolleginát szerették volna befogni, de ő nem mutatott érdeklődést, s mivel nem találtak senki mást, végül beérték Joannával is. Őt tényleg csak végső megoldásnak fogadták el, mivel színesbőrű, s bár nyugati értelemben vett rasszizmus nem áll fenn a feketékkel szemben, lényegesen kevésbé menő dolog őket foglalkoztatni, mint egy szép szál fehér leányt. A szülőknek vannak azért elvárásaik a pénzükért cserébe, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
    Joanna mindenesetre örült a lehetőségnek, így kedden elvittem magammal, s holnaptól már ő megy helyettem.

     

    Ma elvitték a motort is. Egészen hozzászoktam, s kifejezetten nincs kedvem gyalogolni, pedig régen sosem zavart. Remélem, azért 1-2 héten belül már nem érzek így, ennyire nem akarok elkényelmesedni.

    Keddig napi szinten főzőcske jön, mindent el kell használni a hűtőből. Xinjiangból visszatérve már nem nagyon akarok főzni, meg nem is nagyon lesz mivel, miután a konyhai cuccokat már most átköltöztetjük. A lakást is nagyjából készre akarom pucolni még a nyugati kiruccanás előtt, hogy az utolsó héten már tényleg csak apróságok maradjanak vissza.
    Azért elsősorban pihenés jön, az egy szem keddi órától eltekintve június 20-ig semmi dolgom! 

  • Nyelvsuli, hálaadás, egyebek

    Ma délután 4-kor összefutottam a már említett nyelvsulis pasival. A lakásból kialakított kis tanoda aránylag új, csak szeptemberben nyitottak.

    A hapsi kedves és segítőkész, a suli pedig elég barátságos, bár a tanítási módszereik kissé furák, de én nem értek ehhez. Abból, ami kiderült, nagyon kis létszámú csoportokkal, néhány fővel dolgoznak egyszerre, ennek ellenére nagyon lassan haladnak.

    A mai órán, amibe belekukkantottam, s ahol egy egész kisfiúból állt a tanítandók köre, a másfél órára annyi volt betervezve, hogy az egész órákat gyakorolják. Szám+o’clock. Kis képeken órarajz, tanár felolvassa, hogy 8 o’clock, kisfiú ismétli, esetleg táblán az óramutatókat lerajzolja.

    No, nekem aztán végülis mindegy. Megnyugtattak, hogy igény esetén felkeszítenek óra előtt, hogy mit csináljak, amire szükség is lesz szerintem.

    Merthogy elvállaltam a munkát. Kezdésként alkalmanként 200 pénzzel honorálnak, s itt van a szomszédban a hely. Azt mondjuk inkább nem gondolom tovább, hogy a szülőknek ez mibe fáj, de ha éppen nincs jobb ötletük a pénz elköltésére, akkor szórják csak erre.

     

    Más. Holnap újabb összeröffenés várható a sulis angoltanárok számára, méghozzá hálaadás apropóján. Majd beszámolok, hogy mi volt, de sejthetitek, hogy mennyire várom.

     

    A végére pedig egy kis ízelítő a blog jövőbeni tematikus kínálatából. Már egy ideje motoszkál a fejemben egy sorozat Kína tartományairól, s most kedvet is kaptam belevágni. A szokásos posztok mellett úgy heti szinten írok majd egy-egy informatívabb bejegyzést ebben a témában. Majd tartsatok velem, ha felkeltettem az érdeklődést.

  • Tervek a maradék öt hétre

    Holnaphoz öt hétre már otthon leszek, ha az időjárás meg a légitársaságok is úgy gondolják. A hátralevő időszakból két hét még a vizsgáztatással fog eltelni, hogy utána mi lesz, az még egyelőre nem ismert.

    Bár próbáltam infót szerezni, ellentmondásos válaszokhoz jutottam annak kérdésében, hogy meddig vannak órák. Mindenesetre legrosszabb esetben is plusz egy hétre leszek a sulihoz kötve, s utána még egészen biztosan lesz két teljes hetem mindennemű munkahelyi elfoglaltságtól mentesen.

    Adott a gondolat, miután szeptembertől nem jövök vissza, hogy talán még kellene egy utolsó utazást tenni valami érdekesebb helyre. Pár évig most elég sanszosan nem leszek Kínában, így ez egy kvázi utolsó lehetőség hosszú időre.

    Gondolkodtam helyszíneken, de még kissé tanácstalan vagyok, s magamat ismerve az is benne van a pakliban, hogy nem megyek sehova. Mindenesetre ha mégis, akkor leginkább a vadnyugat érdekel. Qinghaion és Xinjiangon gondolkozom erősen, bár a 40+ órás vonatozás (Wulumuqi, utóbbi székhelye annyira van Wuhantól) nem annyira vonzó.

    xinjiang.jpg

    WuhanWulumuqi, több mint 40 óra vonatozás

     

    A jelenleg leginkább esélyes két alternatíva (már ha nem a harmadik, a nem utazás győz) ez a két tartomány.

    Ha Qinghai lesz a befutó, akkor egészen a nyugati részen fekvő Ge’ermuig (Golmud) szeretnék zakatolni, majd onnan pár napig körbenézelődni a környéken, mielőtt visszafordulnék.

    qinghai.jpg

    WuhanGe’ermu vasúton

     

    Ha Xinjiang mellett döntök, akkor Wulumuqi (Urumcsi) csak a kiindulópont, Kashi (Kashgar) és Hetian (Hotan) a fő célpontok, amelyek még további egy napra vannak az ujgur központtól.

    kshht.jpg

    A Kashi, B Hetian

     

    Mindkét régió messzemenően elüt Kína magterületétől, s mint a zárójeles nevek is mutatják, nemzetiségi területekről van szó. Kashi és Hetian a mai napig 80-90%-os muszlim többséggel bír, az ujgurok mellett a szomszédos exszovjet köztársaságok államalkotó nemzeteinek kínai csoportjaival.