-
Vizsgaidőszak kipipálva
Ma megírtam a legutolsó, turizmusos vizsgámat is, ahol ilyen fantasztikus színvonalú kérdésekre kellett választ adjak. Az órák színvonala hasonlóan akadémiai volt, bár
sajnosszerencsére csak egy ízben voltam jelen.
-
Évadzáró összefoglaló
Mint azt tapasztalhattátok, sajnos továbbra sem vagyok túl aktív, így aztán megint kénytelen vagyok egy ilyen ömlesztett posztban utolérni magam. Ígérhetném, hogy 2023 más lesz, de valószínűleg túl sokat már nem fogok változni, amíg itt leledzünk az ír szigeten.
Suli
Az első félév időközben véget ért, eltekintve a vizsgáktól, amelyekből három is vár rám január elején, szerencsére egyik sem ígérkezik túl megerőltetőnek. Az utolsó archeológiai tárgy vizsgamentes, az évközi beadandók alapján 74% várható. Az Introduction to research (a jövő évi szakdolgozatra felkészítő tárgy) magát a projektet osztályozza, de mivel december 22-re kellett csak beadni, így ennek az eredményét feltehetően nem fogom megtudni februárig. Egy kisebb része a jegynek a szemeszter elején megejtett, a kutatást bemutató prezentáció adja, amire 74%-ot kaptam, amivel nagyjából elégedett is lehetnék, ha figyelembe veszem, hogy a legkevésbé kedvelt oktatómtól kaptam, de azért az indokolatlannak tűnik, hogy született egy 80%-os performansz is, egy, az enyémnél semmivel nem jobb előadásért. De ez van. Az oktató egyébként idén láthatóan pozitívabban áll hozzám, elkezdett érdekesnek tartani, amióta tudja, hogy Kínában éltem és beszélem a nyelvet, illetve valószínűleg az is meglepte, hogy a választott kutatásom témája az ő korábbi tárgyaihoz köthető leginkább, amivel alighanem úttörő jelenségnek számítok a szak történetében. Kivétel nélkül mindenki történelmi vonalon gondolkozik, a földrajzhoz köthetőbb modulok nem népszerűek. Hogy valamennyire szemléltessem a színvonalat, megemlíthetem, hogy az egyik csoporttársam a brit hadsereghez csatlakozott második világháborús ír pilótákkal tervezett interjúkat készíteni és aztán valamit ezek alapján kutatni – hogy mit, az nem teljesen világos, de valami olyasmi jött le az előadásából, hogy ezek az ír katonák voltak a legjobbak vagy mi. Mindenesetre, ha még akadnak túlélők, most már egészen biztosan 100 év felett járnak, úgyhogy érdekes az elképzelés. Akárhogy is, ez a modul egész biztosan 70% feletti eredménnyel jár majd, amit tulajdonképpen felfoghatok úgy is, hogy lassacskán kezd velem megbarátkozni a hölgy. Ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez magában, hogy elolvassa a „Discrepancies Between Central Directives and Practical Implementation of the One-child Policy in Rural Areas of Fengjie County, Chongqing, China during the 80s and 90s“ cím alatt futó, egyébként nem túl bonyolult projektemet, üzenjen, s eljuttatom hozzá. A terjedelmi korlátok miatt nem sok dologba tudtam belemenni, de aránylag elégedett vagyok vele.
Ír élet
December elején meglepően hideg volt, több mint egy hétig faggyal, s egy ízben még -6 fokra is lehűlt a levegő, illetve állítólag az ország egyes részein -10 is előfordult. Ez persze eléggé megkavarta a közlekedést, különösen, hogy az utakon jég is akadt bőven. Néhány napon át másról sem szóltak a hírek, minthogy árokba csúsztak a népek, illetve a hozzánk egészen közeli Charlestownban még egy gyógyszertár (üveg)falát is sikerült áttörnie egy irányt vesztett kamionnak, szerencsére nyitvatartási időn kívül. Azóta már normalizálódott az időjárás, s szerencsére a tengerimalacok is szépen átvészelték a zimankót a fészerben, igaz, ki se látszottak a szigetelés gyanánt is használt széna alól.
Az itt is erősen megugró számlák miatt elég ütős szociális csomagot dobtak össze, ami minket annyiban érint csak, hogy az egyetemre járás kapcsán kapott havi támogatás, amit idén kapok először, mivel három év igazolt itteni lét után jár csak, decemberi részlete duplán jött, illetve jövőre valamit emeltek az összegen is, illetve újra kaptunk összesen 600 euró támogatást az áramra, három részletben. Ez utóbbi minden fogyasztónak jár alanyi jogon, s automatikusan a szolgáltatói egyenlegen írják jóvá.
Mások ennél sokkal többet is kapnak, emeltek gyakorlatilag minden szociális juttatást, nyugdíjat, hasonló dolgokat, s decemberben ők is kaptak extra kifizetéseket.
Kínai koronavírus-helyzet
Ahogy arra számítani lehetett, az omikron Kínában is fenntarthatatlanná tette a zéró-COVID politikát. Bár a kínai kontaktjaim szerint a magyar sajtóban is előszeretettel elemzett apokaliptikus állapotok egyáltalán nincsenek, nagyon úgy fest, hogy Kínában is átmegy a vírus a teljes populáción, ahogy azt korábban a világ más részein is tette. Ugyanezek a cikkek szép számmal tartalmaznak meglehetősen önellentmondó állításokat is (pl. hogy a kínai lakosság 92%-a teljesen oltott, de a helyi vakcinák iránti bizalmatlanság miatt a helyiek nem oltakoznak).
Én továbbra is arra bíztatnám az olvasókat, hogy ne dőljenek be a Kína közelgő összeomlásával riogató híreknek. Az már csak hab a tortán, hogy az enyhítések előtt meg az volt a nyugati sajtó baja, hogy miért korlátoznak, de valamin muszáj fogást találni. Szerencsére a jelenlegi variáns már lényegesen ritkábban jár végzetes kimenetellel, így azért elég sanszos, hogy aránylag olcsón megússzák. A lakosság abszolút mérete miatt ez azért így is egészen biztosan tetemes, akár néhány százezres emberáldozattal is járhat majd együtt, de abba nehéz belekötni, hogy ez a szám eltörpül ahhoz képest, mintha egy éve engedték volna rá a populációra.
Jókívánságok
A karácsonyról már lemaradtam, de utólag azért mindenkinek sok boldogságot ennek kapcsán, s hasonló szépeket kívánok a közelgő új évre is. Tartsatok velem 2023-ban is, még ha nem is ígérkezik ez az esztendő sem posztokban túl gazdagnak.
-
A szemeszter egész jól indul
Eredeti elképzeléseimmel ellentétben már csütörtökön felbukkantam az időközben egyetemmé avanzsált felsőoktatási intézményem kampuszán, így mindössze másfél hetet mulasztottam, amiből az elsőn amúgy sem történt érdemben semmi.
Sajnos az ír tömegközlekedés ezúttal sem nagyon segítőkész, a vasúti menetrend nagyon erősen foghíjas (vissza pl. vagy fél 2-kor, vagy fél 7-kor van vonat, a kettő közt semmi, illetve az eltérő irányban is csak 11-re érek oda reggel leghamarabb), a busz valamivel jobb, de lényegesen drágább (a buszos diákkedvezmény gyakorlatilag érzékelhetetlen mértékű) és lassabb is. Ha be akarok érni 9-re, úgy férjemnek munka előtt még el kell fuvaroznia egy cirka 15 km-re fekvő városba (faluba), ahonnan már van busz, ami oda is ér és nem is másfél óra alatt teszi ezt meg.
Ezzel együtt is örülni kell, tavaly még a vasúton sem volt érdemi diákkedvezmény, most meg már csak félárat fizetek. Hazafelé olykor hasznos lehet.A mostani modulok sem annyira rosszak, sőt, két darab még fogamra valónak is mondható. A 18-19. századi európai történelem az egyik, s ezen tárgy nagy előnye, hogy képben vagyok. Nagyon azért ez sem bilincsel le, de mégiscsak jobban fekszik.
Ami viszont valóban tetszik, az az Introduction to Research nevet viselő modul, amely a negyedévben esedékes szakdolgozatra igyekszik meg felkészíteni a diákságot. Ahhoz hasonlóan egy írott projekt a feladat, de a terjedelmi követelmény lényegesen visszafogottabb, csupán 3000 szó. A tanórákon a különböző kutatási módszerek átadása a cél, illetve egy részükön személyes konzultációk lesznek, feltehetően a témavezetői működést szimulálandó. Bár a legkevésbé kedvelt oktatóm a tárgy gazdája, s emiatt nem tartok tőle, hogy kimagasló eredménnyel teljesíteném majd, nagy előnye, hogy szabad a témaválasztás, így végre valami olyannal foglalkozhatom, ami érdekel. (Ami valószínűleg a kínai népesedéspolitika gyakorlati alkalmazása lesz a nyolcvanas-kilencvenes évek vidéki Kínájában, de lehet, hogy szűkítenem kell, mert a 3000 szó meglehetősen kevés. Elképzelhető, hogy a szakdolgozat is ebből lesz majd, de addigra lehet, hogy más jobban izgalomba hoz.)A maradék tárgyak közt szerepel még a német, amelyet kifejezetten vártam. Továbbra sem vagyok oda ezért a nyelvért, de arról volt szó, hogy az összes németes csoporttársam váltani fog másra idén. Ezt nagyon üdítőnek találtam, mert a csoport messze leggyengébb fele kötött ki ezen a vonalon, s emiatt az órákat egyáltalán nem tartottam élvezetesnek. Tavalyi két hetes bejárásom alatt volt szerencsém egy németórához, amikor egyedül én jelentem meg, s az nagyon más volt. Tudtam kérdezni dolgokat, hogy mi miért van, amivel amúgy a többieket nem fárasztja a tanerő, s eleve, zökkenőmentesen haladtunk.
Sajnos a leggyengébb társam valamiért úgy döntött, hogy ő továbbra is maradni akar, miközben a másik választható tágyat is felvette. Állítólag szereti a németet, bár egész eddig csak rosszat lehetett hallani tőle, s ő az, aki még másodévben, sokadig magyarázat után sem értette meg, hogy a Muttersprache nem arról szól, hogy az anyja milyen nyelveken tud beszélni. Saját bevallása szerint a tavalyi szóbeli vizsgája odáig fajult, hogy Jessica, az oktató felajánlotta neki, hogy átengedi, ha tud mondani egy német szót, ami egyébként teljesen életszerűnek tűnik.
Mivel a németre adott jegy rendszeresen felfelé húzza az átlagom, így botorság lenne nekem is váltanom, de az órákat így még annyira sincs kedvem látogatni, mint eddig.Akad a félévben még egy archeológiai modul (bleee), ökológia (nagyjából ugyanezt tanultuk tavaly Natural Environment név alatt egy másik alaktól, csak magasabb szinten) és fenntartható turizmus (nem izgi, de legalább könnyű) is. Az órarend alapján minden hétköznapra jut előadás, de a péntek reggeli egy szem órán gyanúm szerint nem sokan fogják tiszteletüket tenni, én egészen biztosan nem.
Elképzeléseim alapján kedden és csütörtökön minden héten ott leszek, míg heti rotációban hol szerdán, hol hétfőn kukkantok még be. A hétfő nem ezen a héten lesz.Szerencsére ez már a harmadik év, ezenkívül már csak egy, s meg is lesz az alapdiploma.
-
Egy újabb tanév vége
A napokban kaptam meg a második évfolyamos tárgyak legutolsó, 84%-os értékelését, s ezzel egyúttal pont is került ennek az időszaknak a végére.
Hogy idáig húzódott a dolog, annak az az oka, hogy ezúttal volt egy Work experience nevű modul is, amely, nevéhez hűen eredetileg arról szól, hogy egy öt hetes, szakmai jellegű munkavégzést kell teljesítenie a diákságnak, logikusan nyáron. Szerencsére, a pandémiás évek hatására az oktató kidolgozott egy alternatív lehetőséget is, ez egy képzeletbeli gyakorlatról szól, de ugyanúgy része a beszámoló illetve a gyakorlati helyről készített prospektus, csak épp magát a munkavégzést lehet eképpen passzolni.
Nekem, tekintve hogy főállásban dolgoztam, eleve nem lett volna problémamentes ténylegesen megjelenni valahol. Az már csak hab a tortán, hogy a gyakorlati helyet önmagunknak kellett volna felkutatni, s az is elég könnyen belátható, hogy túl sok értelmes feladatot amúgy sem kaphattunk volna. Szakmaibb jellegű munkához nem vagyunk képzettek, az meg, hogy belépőjegyet áruljak egy múzeumban vagy értelmetlenül lődörögjek egy könyvtárban, nem igazán járult volna hozzá a leendő karrieremhez. Egyértelmű volt, hogy az alternatív megközelítést fogom választani, ahogy azt az évfolyam nagy része is tette.
A beadandó július 20-ra volt esedékes, így a szokásos év végi eredményhirdetéskor a tárgy mellett még csak egy jelzés szerepelt a halasztásról, de a vizsgaismétlők érdemjegyeivel együtt ez is megjelenik majd a szeptemberben publikálandó végleges számvetésnél. Az oktató pedig már 21-én elküldte a nemhivatalos számokat, így vagyok már ennyire korán képben.A modulért kapott 84% egyúttal azt jelenti, hogy egy egészen minimális mértékben az éves átlagom is javult, kerek 79 lett az idei GPA-m. Az előző éves majdnem 81 volt, így egy kis visszalépés megfigyelhető, de ez teljesen betudható a kedvenc oktatómnak, aki ezúttal 68 ponttal honorált. Hála neki, megszületett az első 70 alatti, nem distinction értékelésem is, aminek túl sok gyakorlati jelentősége nincs, de elrontotta az eddig tökéletes sormintát. A prezentációmat egyébként kénytelen volt 74%-kal jutalmazni, de az esszék (66 és 64) illetve az apró évközi részvételi gyakorlatok (amikre tavaly mindenkinek 100%-ot adott, ha időre beadtuk őket, ezúttal nagyon nem így tett) segítségével azért sikerült minimálisan a 70 alá löknie.
A másodéves eredmény az utolsó modul nélkül. A Work Experience nevű tárgy mellé 84-et kell képzelni. A tanév máskülönben nem volt vészes. A munka miatt néha elég jól feltorlódtak a beadandók, s azt sem állíthatom, hogy a tárgyak zöme elnyerte volna a tetszésem. A szak eredeti neve Heritage volt, csak néhány éve változott a némiképp megtévesztőnek mondható History and Geography-ra, de a korábbi név lényegesen jobban jellemzi, hogy miről szól. A hátralévő két év is eléggé antipatikus modulokat tartalmaz, de azért gond biztosan nem lesz velük, csak egyáltalán nem érdekelnek. Egyedül a három szemeszteren át tartó egyetemes európai történelem tűnik kevésbé fájdalmasnak, de ez van.
Azért, ha tudom, hogy bekerülni egyáltalán nem annyira nehéz máshová sem, meg hogy itt mit tanítanak pontosan, feltehetően másik intézményt választok magamnak.Viszont, hogy valami jó is legyen még a végére: már csak négy munkanap választ el a főállású tanulástól. A héten egyébként sem megyünk, hétfőn pedig munkaszüneti nap lesz, így a keddtől péntekig tartó napok lesznek az utolsók. Óje!
-
Kísérlet
Aktivitás nem nagyon zajlik a részemről itt, de a buksim azért töröm mindenféle dolgokon. Már egy ideje molesztál egy olvasóm, s korábban egy másik is felvetette az ötletet, hogy nem szeretnék-e podcast formában is működni. Ezt így abszolút egyértelműen ki merem jelenteni, hogy nem, de azért a gondolat szöget ütött a fejemben, így azt nem tartom teljesen elképzelhetetlennek, hogy hébe-hóba (még a blog frissüléséhez mérten is ritkán) lehessen egy-egy ilyen formátumú produktumot összehozni. Fenntartásaim természetesen vannak, hiszen ez egy teljesen más műfaj, s a beszélőkém meg az orgánumom nem okvetlenül tesz alkalmassá arra, hogy élvezhető jellegű anyagokat készítsek, arról már nem is szólva, hogy rendesen át is kellene gondolni, miképpen épülhetne fel egy-egy ilyen adás, hogy az végül tartalmazzon valami pluszt az írott formátumhoz képest.
Szerencsére már csak egy hónap választ el attól, hogy jelenlegi, egyáltalán nem szívlelt munkám véget érjen, s egyúttal újra aktívabb legyek. Ezt már felettébb várom, nem erre vagyok kalibrálva, s az is az igazsághoz tartozik, hogy az egyetemi beadandók és vizsgák is kissé kellemetlenebbek voltak így, hogy csak hétvégén tudtam a sulival foglalkozni. Szerencsére azért a szokott színvonalon abszolváltam őket, bár a végső átlagom a tavalyi 80,83-ról így is 78,54-re csökkent.
Mindenesetre most adott a kérdés, ami kapcsán olvasói reakciókat várok. Lehet kommentben is, a Facebook oldalnak üzenetet küldve, vagy a megadott szavazási felület segítségével is.
Tehát, szeretnéd-e kedves olvasó, ha egy kísérleti jellegű, hangos adással is megpróbálkozna a Szecsuánblog feltehetően valamikor augusztus vagy szeptember folyamán? Ha esetleg erre sor kerül, akkor számíthattok egy következő, hasonló szavazásra, ahol a már hallható anyag ismeretében dönthettek, legyen-e folytatás. (Hogy lesz-e, arra nincs garancia, de árral szemben egészen biztosan nem erőltetem a dolgot.)
-
Koronavírus letudva
Amint elfogyott az én hetem otthon, férjem is pozitív lett. Neki még annyi baja sem volt, mint nekem: torokfájás illetve egy nap 37,2°C-os testhő.
Csütörtökre anyum párja is torokfájós lett (pont miután szerdán hazament négy napra ügyintézni). Azt gondolta, hogy csak megfázott, de tegnap leteszteltem, s hamarabb jelent meg a pozitív csík, mint a teszt érvényességét jelző másik vonal. Szerencsére semmi egyéb baja nem volt.
Akkor már gyorsan anyut is megnéztük, aki egyébként semmiféle gyanút nem keltett, s ő is hasonlóan meggyőző pozitív tesztet produkált.
A saját és férjem korábbi eredményeiből kiindulva (sokkal halványabb csíkokat sikerült generálnunk) sanszos, hogy már legalább 4-5 napja elkapták a kórt, így elég magabiztosan ki merem jelenteni, hogy mindenki ügyesen megbirkózott vele. Beleértve 66 éves, immár 40 kilósra hízott édesanyámat is, akire a legkevesebb hatást sem gyakorolta a vírus. Egyébként Sinopharmot kapott kétszer, mielőtt a nyugati booster is elérte.
Ismerve a kimenetelt, örülök, hogy mindannyian letudtuk. Az immunitás immár csúcsra jár mindannyiunkban.
-
Urlaur Abbey
Tegnap tettünk egy rövid kirándulást Urlaur (ejtsd: örlör – az ír nevek szépségei) mellett. Van ott egy Urlaur Lough (ami a tó ír neve) illetve egy apátság romjai.
Szabadidőmben nem kifejezetten vonzanak a vallási építmények, pláne ha már 1600 környékén felgyújtották őket, de sajnálatos módon a második tanév egyik hozadékaként immár archeológiát is tanulunk, ami megtévesztő neve ellenére itt nem gyakorlati régészkedést jelent, csupán régi korok építészetének tanulmányozását. Ez eddig az itteni suli mélypontja, minimálisan sem érdekel a dolog. Szerencsére úgy tűnik, minthogy vizsga nem lesz, csak beadandók, így nagyjából ki tudom kerülni, hogy mélységeiben kelljen foglalkoznom a témával. Az esszék azért így is erős szenvedést jelentenek.
Most egy prezentáció a feladat, amihez egy középkori ír vallási épület bemutatása a feladat, hozzánk meg ez a rom fekszik legközelebb. Saját fotók is szerepelnek a követelmények között, ennek hála vizsgáltuk meg ezt a fantasztikus maradványt.
Ha valakit az olvasók közül mégiscsak érdekelne a dolog, ez egy dominikánus kolostor volt, de aztán a britek a hasonló társaihoz hasonlóan erre is megsemmisítő csapást mértek. A katolikusok elleni fellépés következményeként megtiltották, hogy újjáépítsék, mire pedig lehetőség nyílt volna rá, már több száz éve romosodott.
A környező táj és a tó kifejezetten szép látvány, ráadásul tegnap még napsütés is volt. Egy helyi pasas meg is mártózott a legfeljebb 10 fokos vízben, de ezt mi inkább kihagytuk.
Képek a galériában.
Urlaur -
Túlélő
Jelentem, sikeresen leküzdöttem a kovit, mára már abszolút tökéletesen vagyok. Mostanra az efféle tapasztalatokról adott beszámolók már lényegesen kevéssé lehetnek egzotikusak, de azért íme az enyém.
Szombat reggelre jelent meg a kis mocsok a szervezetemben. Ezt onnan vettem észre, hogy torokfájással keltem meg kissé fura volt a fejem is. Akkor még semmi egyéb bajom nem volt.
Mivel a munkahelyemen, beleértve a legközelebbi kolleginát is, számos érintett volt, így kézenfekvőnek tűnt, hogy magam is megfertőződtem. Az antigén teszt ezen a napon még negatív volt.
Vasárnapra lett egy kis hőemelkedésem is, majd a teszt is bejelzett. Estére be is lázasodtam, majdnem 39 fokra ment fel, de leszámítva, hogy fáztam, más gonddal ez sem járt.
Hétfőre már megint csak enyhe hőemelkedés volt, de a torokfájás megszűnt. Keddre már teljesen normális testhőm lett, de elkezdtem taknyosodni. Szerdára ez is elmúlt, de még kissé nyomottnak éreztem magam. Tegnap, csütörtökön már teljesen jól voltam, s ez mára még tovább fokozódott. Férjem továbbra is negatív és tünetmentes.A fertőzés következtében egy hétig itthon vagyok. Mostanra érezhetően arra ment rá a központi politika, hogy mindenkin menjen végig a kór, miután akit lehetett, beoltottak. A közeli kontaktok ugyanúgy mehetnek dolgozni, s már csak 7 napra szól a fertőzöttek karanténja is. Pénz is erre az időre jár.
Szerencsére édesanyám és párja sem kapta el, de erre igyekszem odafigyelni, még egy hétig nem nagyon tervezek a közelükbe menni.
Amúgy meg túl kellett ezen is esni. Vészes nem volt, de azért nem élveztem.Kellemes fertőzésmentességet az olvasóknak is!
-
Magyarországra ruccantam
Vasárnap nekiindultam, s hétfőre már a családi fészekbe is értem. Tekintve, hogy ennyire nem távoli a desztináció, ez igényel némi magyarázatot.
Sajnálatos módon az ír tömegközlekedés ezúttal sem segítette elő a kevesebb holtidőt, ugyanis vasárnap lévén vagy délelőtt 11-kor, vagy majdnem 5-kor értem volna Dublinba, ahonnan még úgy nettó egy óra a reptér. A gép 19:50-kor szállt fel a menetrend alapján, így azért jobbnak láttam, ha időben kikóválygok a helyszínre. Ergó, maradt a reggeli vonat, mint lehetőség. Busz Castlebarból nincs ezen a viszonylaton.
Természetesen a RyanAir sem arról híres, hogy nagyon kényelmes időpontokban szálldosna. Nagyjából két opcióm volt, amikor az utazás napját kiválasztottam: vagy korábban, este 7-8 óra felé érek Ferihegyre, vagy majdnem éjfélkor. Az első megoldás is túl késő lenne ahhoz, hogy elérjek bármilyen vonatot vagy buszt vidéki célpontom felé, arról már nem is beszélve, hogy a fapadosok esetleges késése sem lenne túl meghökkentő jelenség. Mindezt végiggondolva inkább a későbbi járatos napra voksoltam, mivel hajnali négykor már van vonat, a pályaudvar és Ferihegy között meg legalább egy óra az út, ergó így csak cirka három haszontalan óra marad. Ha késünk, még kevesebb.
Persze nem késtünk, s mivel feladott poggyászom se volt, így a gép ajtajának kinyitása után kevesebb mint 10 perccel már a terminál előtti friss levegőn álldogáltam.Ilyen előzmények után persze nem voltam a legfrissebb, s az sem használt a hangulatomnak, hogy Nagykanizsára érve hideg és eső várt. A néhány órával későbbi útlevéligénylés kivételesen elbűvölő fotót eredményezett, de ez van. Becsületükre legyen mondva, legalább a sebességgel nincs gond, tegnap már jött az értesítő sms az új irat postázásáról. Mindenféle sürgető felár nélkül.
Kedden aztán némi fodrászkodás történt, tegnap pedig a szomszédos Somogy megye egy kisvárosában, Nagyatádon jártam oltást felvenni – Nagykanizsán valamiért nem szúrnak Sinopharmot. Elég szürreális élmény volt. A kórház szépen felújított, kellemes hely, az oltóponton pedig egyedül én voltam meg a személyzet. Köztük egy 82 éves, járókerettel csoszogó orvos. „Ő a kínai”- mondták, aztán megböktek ügyesen, szakszerűen. Tünet azóta is semmi, pedig ezt a mai napot a biztonság kedvéért üresen hagytam.
Abszolút kellemesen telik eddig az ittlét, pedig a gyógyfürdős wellnesszezés majd csak ezután jön (Barcs és Harkány). Egyetlen szívfájdalmam, hogy azóta is csak zabálok, pedig egyáltalán nem szorulnék rá. Csak hát tele van minden bolt ropogós, friss, válogatottan ínycsiklandó pékáruval és parizerrel. Igen, ez utóbbi termék, készüljön bármiből, finom és kihagyhatatlan. Érkezésem óta csak szendvicseket eszem. De majd igyekszem javulni.
Ja, és tök jó megint diákjeggyel utazni!
-
Kifulladó csipelés
Már ahol, persze. Magyarországon már 55%-os átoltottság körül megszakadt a lendület (ez azóta babaléptekkel felkúszott közel 61%-ra), Koboldfölde pedig most jutott el erre a pontra, a lakosság 75%-ának részleges (71,5%-nak teljes) bökdösése után. Talán 1-2%-ot lassan még majd kúszik feljebb a szám, de tekintve, hogy 12 éven aluliakat nem csipelnek, így sokkal tovább már nem lehet jutni – saccperkábé 81-82% körül lehet az elméleti plafon.
Jelentősen lelassult az oltakozás üteme Kínában is, mostanság már csak napi 4-6 millió szurit injektálnak a helyiekbe. Ez részben annak tudható be, hogy a tegnapi közlemény szerint 1,01 milliárd embert (a teljes népesség majdnem 72%-át) teljesen immunizálták, részben pedig annak, hogy a maradék főleg vidéken és nyugaton él. A logisztikai kihívásokat most igyekeznek orvosolni: oltóbuszokat indítanak a falvakba, illetve az egészségügyi személyzet sok helyütt személyesen keresi fel a népet házról házra járva. Ez persze lényegesen kevésbé hatékony, mint egy tízmilliós nagyváros oltópontján várni, hogy áramoljon befelé a nép. Pekingben a felnőttek 98%-a kapott csipet, Tianjin és Shanghai esetében a 12 éven felüliek több mint 80%-a, s hasonlóan magas számok jellemzik a többi keleti nagyvárost is, ezzel szemben a nehezebben megközelíthető vidéki és nyugati országrészekben lényegesen visszafogottabb a helyzet.
Az év végére kitűzött cél, a 80%-os érték mindenesetre már októberre összejöhet, különösen, hogy már most részlegesen döfött a népesség több mint háromnegyede. Kínában az elméleti maximum is mehet feljebb, mint máshol, mivel több vakcinájuk is engedélyezett már akár 3 éves kortól. A 12 éven aluliak körében egyelőre nem igazán forszírozták az oltást, tekintve hogy a gyerekekre a legkevésbé veszélyes a kór, de ha a többiek elfogynak, ez változhat.