• Még nem kapok szurit

    Bár meglehetősen lagymatag módon zajlik az itteni vakcináció, azért valamelyest kezd felpörögni. Olyannyira, hogy ma már az 59 éves korosztály regisztrálhat oltásra, s május 13-ig ez eljut egészen 50 éves korig.

    Az itteni szisztéma eltér a magyartól. Itt a regisztráció csak a múlt hónapban kezdődött el, a hatvanasokkal. Évek szerint, tehát az első nap a 69 évesek, következőn a 68, és így tovább. Ez egy opció csak, ha valaki akar, később is jelentkezhet az oltásra, csak hamarabb nem, minthogy az évfolyama számára megnyílna a lehetőség. A regisztrációt követően cirka két héttel elvileg meg is bökik őket.

    A programnak erősen bezavart az AstraZeneca majd a Jansen körüli cirkusz. Az AZ-t először felfüggesztették, majd engedélyezték, majd 60 éven felüli besorolást kapott. Most, hogy a 60-asokat javarészt beoltották, s maradt még egy kevés hatóanyag, kiterjesztették az alkalmazhatóságot az ötvenes korosztályra is.
    A Jansen eleve így kezdte, 50+-os ajánlással, illetve ezt az egydózisos szert jelölték ki a problémásan elérhető társadalmi csoportok (hajléktalanok, drogfüggők) immunizálására is, hátha nem bukkannak fel a második időpontra alapon.

    Mivel Jansen vakcina nagyjából annyi jön, mint aminek a beadására számítani lehet ebben a korosztályban, így felmerült, hogy az ötvenesekkel párhuzamosan kezdjék el oltani a 40-49 év közöttieket is, hogy addig se pihenjenek a raktárban az érkező mRNS oltóanyagok. Alapból ezeket nem akarták 50 felettiekbe bökni, hiszen akkor a nyakukon maradhatott volna egy rahedli Jansen és AZ vakcina, amiket meg az egészségügyi szervek ajánlása alapján nem lehet 50 alattiakon alkalmazni.
    Végül a szakemberek nem javasolták ezt a megoldást, így az én oltakozásom (csakazértis!) egyelőre még várat magára. Hogy átvágják a gordiuszi csomót, végül arra jutottak, hogy az előzetes terveknek megfelelően haladnak előre az ötvenesekkel, de beadnak nekik mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Viszont, hogy a vérrögképzős mellékhatású szerek se romoljanak rájuk, a megmaradó készleteket felhasználják majd a 40-49-esek vakcinációja során. Ez egyelőre még ellentétes a szerek engedélyével, de addigra ezt hozzáigazítják az új helyzethez.

    Szóval, ami rám nézve a lényeg, hiába lettem éppen csak negyvenes, még várakozó állásponton vagyok. A kormányzat még mindig azzal tervez, hogy június végére a lakosság 82%-a (cirka a teljes 30 feletti népesség) kap legalább egy csipet, de ez azért erősen kétséges, hogy valóban megvalósul. Jelenleg még 30%-nál sem járunk, a héten is csak 220-240 ezer oltóanyagot terveznek felhasználni. Ami a korábbi tempóhoz képest örvendetes mennyiség, de még mindig elég gyenge. De őszintén kívánom, hogy sikerüljön.

    Annak fényében különösen, hogy lassan elkezdődik itt is a nyitás. Meglehetősen óvatosan, de valami elindult. A külföldi utazás továbbra sem engedélyezett, s az országba történő belépés is még mindig nagyon macerás (egyes országokból 2 hét hotelkaranténnal jár, nem túl baráti áron). Bár a haláleset lehetővé tette volna, hogy mi lelépjünk, visszafelé két hét itthoni karantén mindenképp jött volna. Meg Magyarországon is valami hasonló, hacsak nem váltjuk ki két negatív teszttel.
    Férjem épp most váltott munkahelyet, s szabadságot sem kapott volna, meg eleve nem is várták volna meg, amíg ez az egész hercehurca lezajlik, így mi csak online vettünk részt a szertartáson. Jövő nyár előtt nem is sanszos, hogy arra járunk.

    Most mindenestre várunk. Engem júniusban talán tényleg megfertőznek autizmussal. Talán. Sose gondoltam, hogy egyszer még örülök neki, hogy vénülök.

  • Véget ért a tanítás

    Múlt héten elfogyott a második félév is. Most még a vizsgaidőszak zajlik, de ez mindössze egy geológia vizsgát takar majd 17-én. Van még egy beadandó is hátra, május 10-re esedékes, de ezektől eltekintve már minden lezárult.

    A pontos teljesítményem még nem ismert, mivel majdnem minden tárgy esetében vannak beadott, de még ki nem értékelt munkáim, de azért nagy meglepetésre nem kell számítani. A geológia vizsgát elég 50%-osra teljesítenem ahhoz, hogy abból is meglegyen a legjobb jegy, s egyedül a Társadalom és környezet címen futó, nem kedvenc oktatóm által vezetett modul esetén kétséges, hogy Distinction vagy Merit 1 várható. Az értékelés öt részből áll össze: 20% órai kis beadandók (minőségtől függetlenül, csak legyen meg, elvileg az aktivitást célzott mérni), illetve négy esszé, darabja 20% súllyal. Ezek közül az első, a lápvidékes 64%-ot kapott, a második, nemzeti parkos pedig 76-ot. A harmadik eredménye még nem ismert, s a negyedik pedig a május 10-re esedékes feladat. Ha összesítve 70% felett leszek, akkor ez is Distinction, ha nem, akkor meg nem.

    Az év mindenesetre marha gyorsan eltelt, s ha őszinte akarok lenni, nem igazán volt megterhelő, sőt. Tegnap pont azon keseregtem magamban, hogy az itteni szisztéma nem teszi lehetővé, hogy felvegyek másik évfolyamhoz tartozó tárgyakat, pedig amúgy simán meg lehetne csinálni két tanévet párhuzamosan. Ami egyáltalán nem lenne rossz, tekintve, hogy hamarabb végeznék. De ez sajnos nem járható út…

    A pandémiás oktatási helyzet, aminek eleinte nem örültem, ellenben kifejezetten kedvemre valónak bizonyult, s meglehetősen sajnálni fogom, ha szeptembertől esetleg muszáj lesz bejárni. Ez így nagyságrendekkel kényelmesebb, jobb lenne, ha így maradna.
    Egy biztos: a felsőoktatás nem fog ki rajtam, s minden jel szerint lesz ír diplomám, amire kell. Az írott angolomnak pedig határozottan jót tesz a sok beadandó. Óje.

  • Csippelés nyugaton és keleten

    Aktuális koronavírusos pandémiánkból, ha lassan is, de talán már kifelé tartunk. A csippelés hol jobban, hol kevésbé jól pörög, de a lényeg, hogy már zajlik. A néhai és a választott új hazám eltérő utat jár(t) be, ahogy kedvenc élőhelyem is.

    Hungária

    A magyarországi helyzetet talán nem kell nagyon bemutatni, hiszen az olvasók többsége ott éli a világát, s a saját bőrén tapasztaltja. A politikát nem szívesen engedem be erre a felületre, de ez most megint egy olyan téma, ahol ez valamennyire kikerülhetetlen. Sajnos, mert egyébként nagyon nem tartom szerencsésnek, hogy még ebben a helyzetben is szekértáborok feszülnek egymásnak. Jómagam, mint azt korábban már volt szerencsém kifejteni, liberális beállítottságú ember vagyok, s felettébb rosszul éltem meg a jelenlegi oldal most már több mint évtizedes regnálását. Na nem mintha az azt megelőző nyolc év annyira jól sikerült volna, de legalább a kormányzást borító ideológiai máz kevésbé volt ellenemre. Ilyen előélet mellett kifejezetten kellemetlenül érzem magam, amiért az elmúlt hónapokban szinte folyamatosan az illiberális hatalommal kell egyetértsek. Nem kétlem, hogy bőven akadtak kevésbé altruista motivációk a vakcinabeszerzések körül, ahogy azt is látom, hogy a járvány kezelése korántsem alakult problémamentesen. Az 5000 egészségügyi dolgozó szélnek eresztésének időzítése – még ha egy részük amúgy is ment volna, csak a veszélyhelyzetben érvényben lévő tilalom miatt nem tudott – is kifejezetten botrányos. Ezeket nem lehet tagadni. De azt is látni kell, hogy európai viszonylatban egyáltalán nem voltak lazák a szabályok, s a megugró esetszámok főleg a legendásan nem szabálykövető lakosságnak köszönhetőek. Az ellenzék részéről sem nagyon észleltem, hogy – az amúgy kifejezetten népszerűtlen – komoly lezárásért harcolt volna. Ebben a helyzetben üdvözölni tudtam, hogy orosz és kínai vakcinákhoz fordultak, enélkül tagadhatatlanul sokkal rosszabbak lennének a mutatók. Több, mint dupla annyi ember kapott már autizmust oltóanyagot, mint az EU-s átlag, s egyedül az apró Málta mutatói jobbak a közösségen belül. Bár nem kicsiny hiszti zajlott ezek miatt a különutas szurik miatt, azóta már Szputnyikot használnak a szlovákok is, a cseheknél pedig kisebb belpolitikai válságot okozott, hogy használjanak-e keleti hatóanyagokat (köztük a kínait is), s kis híján még a lengyelek is Sinopharm-vásárlók lettek. A németek meg maguk kezdték el sürgetni az orosz anyag európai engedélyeztetési eljárásának megkezdését.
    Ahogy a széljárás változni kezdett, valahogy kikopott a kormányellenes orgánumok retorikájából ezen anyagok használátanak megkérdőjelezése is, s dacára annak, hogy hónapokon át mást se lehetett olvasni, most úgy tesznek, mintha soha nem is lett volna téma. Egy darab ellenzéki párt tart ki következetesen az álláspontja mellett, ezt, mégha egyet nem is értek, legalább értékelni tudom.

    Mi újság Írországban?

    Az itteni helyzet leginkább két dologban tér el a magyartól. Az egyik, hogy mutatja, mennyire korlátok közé lehet szorítani a járványt, ha abban partner a lakosság is. Már bő egy hónapja napi 3-500 új eset van, mindez úgy, hogy folyamatosan tesztelnek. Férjem már vagy 15-ször esett át rajta, minden héten járnak hozzájuk a munkahelyére ebből a célból.
    A másik pedig, hogy mennyit számít, sikerül-e az országnak máshonnan oltóanyagokhoz jutnia. Itt csak feleannyian lettek csippelve eddig, s a jelenlegi tempó mellett elképzelni is nehéz, mire lesz értékelhető előrelépés. Az külön betett az amúgy is csigalassú folyamatnak, hogy sok más nyugati országhoz hasonlóan itt is felfüggesztették az AstraZeneca használatát. Ezt különösen szomorú dolognak tartom, tekintve hogy semmi nem utal arra, hogy kockázatos lenne. De sajnos tudomásul kell venni, hogy még ez is népszerűségi játék, a kormányok pedig igyekeznek elkerülni minden hőbörgést. Az aktuális német álláspont kifejezetten cuki: 60 év felett engedélyezett a használat, alatta az esetleges vérrögképződési rendellenességek miatt még vizsgálják. Hulljon a férgese?

    Felpörög a kínai program is

    Bár az ázsiai óriás egy ideig jobban koncentrált az imidzsjavítást és a zsíros üzletet jelentő exportra, végül a saját oltási programja felpörgetése mellett döntött. Ehhez először kiépítették a szükséges infrastruktúrát, majd cirka két hete beindult a folyamat. Most már napi 5-6 millió oltást adnak be, s 120 milliónál (8,32%) járnak. A cél, hogy június végére a lakosság 40%-át letudják, őszre pedig a nyájimmunitáshoz szükséges szint is teljesüljön.
    Magyarországon ez nem kapott túl nagy nyilvánosságot, de az amerikai sajtó nagyon sokáig azzal volt elfoglalva, miért nem halad a kínai vakcináció. Megfejtésük is volt persze, eszerint azért, mert az egyébként ördögi, s a lakosságát bármire rákényszeríteni képes rezsim nem tudta elérni, hogy állampolgárai elfogadják a helyi szurikat. Hiszen azok annyira rosszak, hogy még a kínaiaknak sem kellenek.
    Természetesen nem ez az önmagát cáfoló tézis volt az oka, hanem hogy volt egy hónap újév, amikor nagyjából semmi nem történik Kína-szerte, illetve a már feljebb emlegetett prioritási sorrend. Lássuk be, úgy könnyű az exportot előnyben részesíteni, ha a határokon belül nincs aktív járvány.
    A múltkori posztban emlegetett, aznap épp két aktív eset nagy vihart kavart egy másik felületen. Az egyébként jobbára 10 körüli érték éppenséggel lehet hamis. Erre nem tudunk rálátni. De Kína nincs hermetikusan elzárva a külvilágtól, jelenleg is nyugatiak milliói élnek és dolgoznak az országban. Noha nagy részük – akárcsak a kínaiak nagy része – tagadhatatlanul a keleti part nagyvárosaiban tömörül, kisebb számban előfordulnak bárhol. Az egyetlen kivétel Tibet Lhászán kívüli területei és néhány elzárt xinjiangi járás. Nem lehetetlen, hogy a leginkább világvégi, falusias vidékek híreit el lehet fojtani, de az epidémia országos kitörésének elkerülése lényegesen magasabb számok esetén vajmi kevéssé volna lehetséges, ha Kína kétharmadában napi szinten dokumentáltan normális mederben zajlik az élet. Nem mellesleg, olyan hírek akadnak is, ebbe belecseppenő külföldiek révén, hogy a városukat lezárják, a teljes lakosságot meg letesztelik, mert találnak 1-2 esetet.
    De ha Kína járványkezelési sikere teljesen elképzelhetetlen is, akkor ott a másik Kína, Tajvan. A teljes pandémia alatt sikerült ezer alatt tartani az esetszámot, s jelenleg napi 1-2 fertőzött fordul elő. Vagy ők is hazudnak, vagy pedig valóban lehetséges járványmentes állapotot létrehozni megfelelő fellépés mellett.
    A legújabb fejlemények alapján a WHO elismerte a Sinopharm és a Sinovac oltóanyagának hatásosságát is, ez talán kifogja a szelet az ellenzők vitorlájából.

    Jövő?

    A pandémia elején sikerült több, egészen jól sikerült jóslatot megfogalmaznom. Szerencsére minden nem jött be, mert végül léptek az európai hatóságok, de így is egészen elégedett lehetek magammal.
    A most előttünk álló idővel kapcsolatban lényegesen nehezebb biztosat mondani. Így inkább csak a reményeimet fogalmazom meg. Bízom benne, hogy előbb-utóbb felpörögnek a kapacitások, s azért az év végére már az európaiak kritikus tömegébe kerül mikrocsip. Ha eljutunk ide, az egyúttal azt is jelenti, hogy jönni fog még legalább ugyanennyi, immár felesleges vakcina is, amit, tekintve hogy fél év után megromlanak, majd felajánlunk a fejlődő világnak. Ami remélhetően rendezi a kérdést. Legalábbis egy ideig. Nagyon elfajuló mutánst talán nem kapunk addig még, s legfeljebb majd évi egy-egy emlékeztető szurival elleszünk. Jó lenne.

    Oltassátok be magatokat, ha megadatik a lehetőség.

  • A második félév is telik

    Figyelem! Ez egy nagyon erősen bő lére eresztett poszt, mely olvasóim domináns többsége számára abszolút irreleváns dolgokról szól a tanulmányaimmal kapcsolatban. Nyugodtan ugorjátok át, nem lesz sértődés.

    Olyannyira, hogy jövő hónap végén el is fogy, pedig közben még egy tavaszi szünet is jön. Szerencsére ezúttal kevesebb a felesleges óra – különös tekintettel arra, hogy még a heti öt németből is csak egy zajlik „személyesen”, a többire emailben érkezik feladat, vagy még az sem.

    Közben kijött kedvenc oktatóm decemberben leadott esszéjének eredménye is. Ez a tárgy teljes éven át tart, így csak a második félév végén kapjuk az értékelést – anno magyar viszonyok között ilyennel nem találkoztam, de itt több tárgy is ilyen.
    Szóval, az a hirtelen összevágott, nemzeti parkos iromány valamiért 76%-ot kapott, pedig egyáltalán nem múlta felül az első, 64%-ra értékelt beadandót, sőt. Kb. negyedannyi idő alatt készült el. Hogy mi a változás oka, azt nem tudom, de nem is különösebben izgat, a hölgy akkor sem lopja bele magát a szívembe, ha a következő újabb 12%-kal jobb eredményt kap. Amit kétlek, mert erre sem vagyok hajlandó energiát pazarolni.

    A leginkább kellemetlen, s a legtöbb diákot félelemmel eltöltő geológiai tárgyunk ellenben sokkalta kevésbé ijesztő, mint arra számítottak. Ez is teljes éves, 10 kredites tárgy, az értékelés 60%-a beadandókból jön össze, 40% az évvégi vizsga (a magyarázat szempontjából nevezzük ezt 60 és 40 pontnak, talán jobban érthető lesz majd). A beadandók sok darabból álltak össze, 1-4 pont körüli súllyal, s mivel még javítási lehetőségek is kerültek a rendszerbe, összesen akár 70 pontot is lehetne belőlük szerezni. Nem lehet persze, mert 60 a maximum, de ez így azt jelenti, hogy ezt a maximumot már akkor el lehet érni, ha az ember a beadandókat 85,7 %-os eredménnyel teljesíti. Ez nem fenyeget senkit, mert majd’ mindannyian kihagytunk néhány feladatot (én pl. nem jártam be személyesen a gyakorlatokra, mivel a vírus miatt nem volt kötelező, nekem meg így volt kényelmesebb), én vagyok jelenleg a legjobb pozícióban kb. 50,1 ponttal a maximális 60-ból. Még a tavaszi szünet után potenciálisan 3 ponttal növelhető lesz a dolog, vagyis akár 53 is lehet belőle.
    Ami a lényeg, hogy mivel a tárgy teljesítéséhez 40% a követelmény, jelenleg a mi 11 fős, s a Geography & Outdoor Education szakosok kb. 20 fős csoportjából – ezt a tárgyat összevonva kapjuk velük együtt, s a tényszerűség kedvéért le kell írni, hogy közülük ketten is jobban állnak, mint én – nagyjából 5 diák van még, akinek matematikai esélye van elhasalni, a többiek akkor is átmennek, ha a vizsgán nem szereznek egy darab pontot sem. Feltehetően nem szeretne a tanerő szeptemberben pótvizsgákat tartani.
    Ez persze megnyugtató, ahogy az is, hogy az elérhető 40-ből még 20 pontot sem kell szereznem a vizsgán a legjobb jegy (70%+) eléréséhez, de azért ennél valószínűleg jobban kéne szerepelnem, mert utalnak arra jelek, hogy bír az oktató, dacára annak, hogy egyáltalán nem érdekel az órája és nem is szoktam figyelni. Az nem lenne szép, ha ő is szembesülne vele, hogy magasan tojtam az egészre.

    A folklór második beadandóját is sikerült meghekkelnem, bár ez nem volt szándékos. A feladat egy nyolcperces prezentációt ír elő, mégpedig egy ír ünnepről, annak folklife és folklore vonatkozásában is (nem tudom, ezeknek melyik magyar terminus technicus feleltethető meg). Nos, mivel patriknapi (holnap lesz, sok boldogságot annak, akit érint) vagy halloweeni témában nem akartam bővíteni a művek sorát, teszik azt elegen, így keresni próbáltam valami viszonylag kevésbé ismert darabot. Mondanom sem kell, nekem mind az.
    Böngészés közben kiderült, hogy a modern ír ünnepek közé sorolhatóak különböző muszlim beütések és még a holdújév is. Hát, ha már így hozta a sors, egyeztettem, s mivel szerencsére nem ágált az előadó sem az értelmezés ellen, így kínai újévi prezentáció született. Nem mintha túl érdekes lenne, mert a legközönségesebb kínai ünnep, de legalább olyan téma, amibe nem kellett érdemben energiát fektessek.

    Jól alakul az ír történelem és a német is, előzőből beadandók, utóbbiból vizsgák lesznek. Szerencsére egyik sem veszélyes. Aztán ennyi.
    Fura, de tényleg el is megy egy tanév. Egészen gyorsan. Így már nem is tűnik olyan távolinak a diploma meg az állampolgárság. Na meg Kína a végén…

  • Az ág is húzza

    Elkezdődött 26-án az új félév, s vele együtt a tanulás jelentette kihívások is. Na jó, olyanok nincsenek igazából, bár a gleccserekkel kapcsolatos tudásom lényegesen jobban bővült, mint ahogy azt valaha is elképzeltem. Most már olyan dolgokat is tudok, mi az a cirkuszvölgy. Nagyon izgi.

    A társadalom és környezet címen futó órám, ami kapcsán a lápos esszét írtam, is fut tovább és oktatóm szerencsétlenségére most a népesedés a téma, kiemelt fókusszal Kína demográfiai trendjeire. Eddig is komoly kételyeim voltak a szakértelmét illetően, de most már egyértelmű a dolog, miután olyan területre tévedt, ahol én vagyok tájékozottabb. Próbáltam megkedvelni, de nem megy, most meg még szerencséje sem volt. Így járt.

    A félév amúgy sokkal könnyebb a korábbinál, kevesebb az óra, miután elfogytak a bevezető kamutárgyak (informatikai felkészítő és egy Learning and Innovation Skills nevű förtelem, ahol olyan hasznos dolgok történtek, mint pl. videónézés arról, hogyan kell széken ülni). Mindössze öt tárgy maradt, annak is a nagy része német, amit amúgy egészen csípek. Meglepő módon. Néhai, orosztanárból átképzett oktatóimnál jobban teljesít a jelenlegi tanerő, s így sok dolog értelmet nyert, ami korábban nem. Na meg az sem utolsó szempont, hogy tényleg babalépésekkel haladunk, így nem kell semmit sem tanulni.
    Igyekszem majd pótolni az elmaradásokat, csak januárban férjem is itthon volt három hetet, ami kissé megviselt idegileg. De már kezdek regenerálódni.

  • Kínzó kérdések sora

    A koboldok közti élet számos kellemes és kevéssé kellemes hozadékkal jár együtt, most nézzünk néhányat a nem annyira kívánatos aspektusok közül.

    Mi főleg szárnyasokkal élünk, s ez a jó szokásunk annak ellenére fennáll, hogy errefelé prémium marhákkal van tele a tér. Karácsony előtt férjem hozott is például egy 5 kilós óriásdarabot, mint ajándékot a munkahelyéről, s egy hasonló cupák valaki más fagyasztójában érik elegendő férőhely híján.
    Szóval, ahogy mondottam volt, dacára a választéknak, csirkét eszünk. Mely állatot a jelek szerint felettébb furcsán pucolnak meg ezeken a végeken. Például így – ez egy abszolút hétköznapi eset, a püspökfalaton túl a végtagok érintettek leginkább.

    Új hazám gasztronómiai különlegességeihez még csak visszafogottan volt szerencsém, így nem teljesen lehetetlen, hogy ez valami helyi specialitás elengedhetetlen kelléke, de azért sanszosabb, hogy inkább csak trehány munka. A kacsa még rosszabb, legutóbb szemöldökcsipesszel kellett végigmennem rajta.

    Na de kérdéseket ígértem.

    1. Vajon csak ezen a szigeten van tele mindenféle tollmaradékkal a szárnyas, vagy pl. Angliában is?
    2. Vajon mi lehet az oka annak, hogy még a súlyosan alulteljesítő Vietnám is képes megbirkózni a toll jelentette kihívásokkal, de az itteni üzemek nem?
    3. Elképzelhető, hogy ezen munkafázis errefelé gépesített, míg mondjuk Magyarországon vagy keletebbre nem, s a manuális technológia hatékonyabban fosztja meg a madártetemeket a nem kívánt burkolóanyagoktól?

    Kérlek, ne kíméljetek.

  • Egy félév elfogyott

    Múlt héten véget ért a tanítás. Még egy apró feladatlap vár ránk január 8-ig, de az csak egy apróság, cirka fél órás dolog. A választható tárgyként marketinget felvett csoporttársak számára még egy vizsga is jön, de minket németeseket ez nem érint, a mi tárgyunk csak a második félév végén fejeződik be.

    Még Letterkennyben járva jöttek sorban az email-ek a különböző oktatóktól. A Mengsi apósával készült interjúm 74%-ot ért, s ugyancsak 74% lett az eredménye az ír történelmi személyiségről írt esszémnek is. Ez utóbbi esetén csoportunk másik okostojása 64%-ot kapott, úgyhogy ez némiképp kárpótol a lápos sérelem miatt. Mégha ezen esszé valószínűleg megérdemelten is nyerte el a 64%-os eredményt (bár nem olvastam, csak az oktató elfogulatlanságából gondolom). Befutott még az egyik kamutárgyunk utolsó beadandójának eredménye is, szintén valahol 75% körül.

    Most már nincs semmi dolgom január 18-ig, az új félév kezdetéig. Addig még érkezik néhány írásmű eredménye. Két történelmi cikk véleményezése, a lápos tárgy második esszéje a nemzeti parkok koncepciójának változásairól (ebben is ütközik az írásom az óra anyagával, így sok jóra nem számítok, de mivel a kredit akkor is jár, ha kitartok a véleményem mellett, így nem érdekel), nem kevés apró földtani feladatlap értékelése, s még a másik kamutárgyunk egy utolsó projektje is.

    Eddig sima ügy volt.

  • Letterkenny

    Pénteken fogtuk magunkat és eltömegközlekedtünk az ország másik végébe, Donegal megye legtávolabbi csücskébe.

    Említettem volt, hogy férjem hajtási engedélyre gyúr, s ennek első fázisa az elméleti vizsga. Annak rendje és módja szerint foglaltunk is neki egy időpontot még októberre, Ballinába, ami a mi megyénk második számú városa. Közelebb már akkor sem nagyon volt lehetőség.
    Aztán jött a második hullám, s vagy két héttel az időpontja előtt lezárás alá kerültünk, neki a rendszer pedig egy februárra szóló opciót ajánlott fel. Ezt nem szerettük volna, így jött Letterkenny, ahol még akadt decemberi üres hely. Most úgy néz ki, nem döntöttünk rosszul, mert az újra növekvő esetszámokra való tekintettel az ünnepek után megint szigorítás jön, s jó eséllyel újra lezárás lesz februárra.

    Az út Letterkenny-ig nem volt olyan gördülékeny. Először vasúton Claremorrisba (harmadik megálló, cirka 40 km) zakatoltunk hajnali fél 6-kor, majd onnan 7-kor busszal előbb Sligoba, onnan pedig a célállomás felé vettük az irányt. Donegal megyébe érve volt szerencsénk elhaladni több tőzegláp mellett is, s sajnos nem állíthatom, hogy kifejezetten impresszív benyomást gyakoroltak volna rám. Teljesen meg tudom érteni elődeinket, hogy a lecsapolásuk mellett döntöttek. A karbantartott, smaragdzöld legelők sokkal cukibbak.

    Helyenként domborzat is fellelhető volt az út során

    Letterkennyben aztán férjem vizsgázott, s a 40-ből 40 kérdésre válaszolt helyesen, amiért meg is dícsértem. Mivel három órával a vizsga előtt érkeztünk, kihasználtuk a helyzetet, hogy szerezzünk karácsonyfadíszeket, ünnepi világítást, meg némi alapanyagot a tervbe vett karácsonyi sütéshez.

    Visszafelé Ballyhaunisig közvetlen busz volt, onnan pedig a vonat hozott minket. Szemfülesebb olvasóim talán észreveszik, hogy Ballyhaunis egy másik település, mint a már emlegetett Claremorris. A 64-es számú útvonalon, Galway és Letterkeny között közlekedő buszok ugyanis menetiránytól függően enyhén eltérő útvonalat járnak be.

    Pici abszurd

    Mivel mindkét megálló a vasút mellett van, ez pont nem lenne érdekes, azonban a rendszer rugalmatlansága miatt a helyzet a buszjegyvásárlásnál csalásra ösztönöz. A helyzet az ugyanis, hogy a retúrjegyek lényegesen olcsóbbak, mint két egyirányú jegy. Csakhogy, miután nem ugyanarról az állomásról indulunk, mint ahová visszajönnénk, így hazafelé egy megállóval korábban kéne leszállni, hogy onnan egy másik busszal jussunk el Claremorrisba, jócskán a vonatok érkezése után. Ballyhaunisig nem vehetnénk igénybe a járatot.
    Hozzáteszem, a jegyár még az 50+ km-re lévő Galwaytól is ugyanannyiba kerülne, s megpróbáltam azt is, hogy egy korábbi állomásról vennék retúrt, de a jegyeket a buszon nyomtatják ki az emailben megküldött kód alapján, s ha a jármű már túlhaladt a jegyen lévő kiindulási állomáson, a sofőr nem képes kiállítani a papírost.
    Így aztán hazafelé Knock és Ballyhaunis között lógtunk a buszon, de ez szerencsére senkinek nem szúrt szemet.

    Maga Letterkenny nem csúnya város, de életvitelszerű letelepedésre nem választanám. Valamiért a korai koboldok jó ötletnek tartották, ha dombokra épülik, így a sok a kaptató. Templomok szép számmal akadnak, egyik-másik kifejezetten nagyra nőtt. A város beceneve is ezt tükrözi.
    Sajnálatosan a centrum még nem forgalomcsillapított, így a szűk utakon lépésben vagy még annyira sem szüttyögnek az autók.
    Képek lejjebb.

  • Irány Észak!

    Na nem a brit megszállás alatt álló Ulster, hanem a köztársasági Koboldfölde Egyenlítőtől legtávolabbi területei.

    Csak egy napos kitérő lesz, merőben prózai okokkal a háttérben, de a részletek majd jönnek holnap este vagy szombaton.

    Donegal megye csak ránk vár!