• Szakértelem

    Ez egy hirtelen megszületett impulzusbejegyzés, ami valójában meglehetősen mérsékelten vág a blog profiljába. Olvasóim megértéséért köszönettel tartozom.

    ___________________________

     

    A közelmúlt szenzációt kiváltó fejleményeinek köszönhetően a magyar sajtóorgánumok sem feledkeztek meg a brit monarchia ügyes-bajos dolgairól számot adni. Ennek  illetve a már mindenhol jelenlévő kommentelési lehetőségeknek  hála azzal is szembesülnöm kellett, hogy a Kárpátok bércei által körbeölelt kis hazánk lakói számára mindez óriási relevanciával is bír. Preferenciától, szimpátiától függően vérre menő viták folynak, mintha csakugyan azon múlna a csirkefarhát fogyasztói ára, vajon Meghan papucsa-e a kis herceg, és hogy Bözsi királynő látja-e még imádott dédunokáit, vagy immár örökre a jeges Kanada fogjai maradnak.

     

    bozsi.jpg

     

    Egészen bámulatos jelenségnek lehetünk tanúi, amire szociológiai tanulmányok tucatjait lehetne építeni. Szakértő magyar állampolgáraink egészen behatóan ismerik az érintett kékvérűek (na meg persze egyes befurakodott színesek) személyes tulajdonságait, motivációit, mintha csak legalábbis együtt őriztek volna libát nyári szünetben.
    A nagy érdeklődést én ugyan még Őfelsége tényleges alattvalói részéről sem igazán értem, de a monarchia intézményének fenntartása a mindennapi betevő cirkusz biztosítása miatt egyértelműen igazolhatónak tűnik. A britek helyében én mondjuk a perszonálúnióban nem résztvevő, de annak bulvárgyümölcseit élvező kívülálló nemzetektől is szednék pénzt a költségekre. Ha már kicsinyesek hozzá, hogy saját uralkodóházat ültessenek országuk élére. Pedig milyen szép lenne a magyaros királyi esküvő, vagy a szaporulatot váró ünneplő tömeg a Honvédkórház előtt.

    (Azért annak személy szerint örülök, hogy új hazám egyelőre még brit igát nyomó északi darabja is inkább a korona alóli felszabadulás felé látszik haladni, déli része pedig a tényleges függetlenség utáni első adandó alkalommal le is cserélte a berendezkedést köztársaságira.)

     

     

  • Felvételi

    Elvileg a mai nappal lezártam a felsőoktatási jelentkezésem, amit lehetett, megtettem a siker érdekében. Mint érett kategóriájú versenyző, február 1-ig köt a határidő, úgyhogy addig még variálhatok ezt-azt, ha muszáj, de már nem szeretnék.

     

    Túl sok dolgom nem volt. Az ezeréves, otthoni érettségimről kellett készíteni egy fordítást, amit teljesen elfogadható, hivatalos formában, postázással együtt 55 euróért készített el az egyik legnagyobb ilyen iroda, szerencsére anélkül, hogy nekem ehhez bárhová is mennem kellett volna – elég volt a jó minőségű kép a nevezetes dokumentumról.

    Mivel éppen nagykorúként még nagyon nem voltam férjnél, így a név az érettségin nem stimmel a jelenlegivel. Ennek feloldására a szerencsére már nagyon modern, háromnyelvű, hazai házassági anyakönyvi kivonatom másolata szolgált, amit ma sikeresen készítettem el az IELTS eredményének duplikálásával egyetemben. E két másolatot még hitelesíteni kellett, amit fél perc alatt, teljesen ingyen elvégeznek a Garda (zsaruk) épületében. Annyiból áll csak, hogy lepecsételik, miután látják, hogy hasonlít az eredetire.

     

    Ezt a három papírt kellett ma feladnom még a Central Application Office-hoz, aztán onnan már ők szórják szét az érintett intézményeknek, igény szerint.

     

    Nálam csak egy ilyen intézmény van, a helyi főiskola. Ott végül a már említett földrajz-történelem mellett, mintegy utolsó túlbiztosításként megjelöltem az idén induló földrajz-outdoor education szakpárt is, ahol gyakorlatilag tuti, hogy nem lesz meg a teljes létszám. (Maga az outdoor education valami kifejezetten kamuszagú pálya benyomását kelti, de már ismertetett okok miatt ez mérsékelten izgatna.)

     

    Mint matúr jelentkező, az érettségi eredményem nem számít semmit, csak annyit igazol, hogy van előképzettségem a tercier oktatás berkeiben edukáltatnom magam, ismét. A jelentkezésem elbírálása az általam megírt cover letter alapján zajlik, amiben igyekeztem minden álmom netovábbját megtalálni a megcélzott iskola személyében. Remélhetően a szakon ez lesz az egyetlen ilyen kis esszé, amit idén olvasniuk kell.

    Ezt azért még egyszer átnézem majd még hónap vége előtt, ordító nagy hülyeség ne maradjon benne. Aztán várunk az ítéletre.

     

     

  • Írországról fél év után

    Nem stimmel napra pontosan, de nagyjából ennyi idő telt el megérkezésem óta. Mely megérkezés előtt erősen húztam azért a számat, ocsmány időre, beltenyésztett, vörhenyes koboldokra és érthetetlen akcentusra számítva.

     

    Ez részben be is jött, de nem maradéktalanul. Legnagyobb félelmem, az időjárás még így december közepe felé járva sem tántorít el. A tengerimalacoknak még mindig van fű, jó eséllyel tavaszig is kitart, az egyetlen szépséghiba, hogy ahol leszedem, ott már nem nagyon nő vissza ebben az évszakban. De van, bőven, még ha a minőség hagy is maga után kivetnivalót. Télen ez is szuper.
    Van hideg is, 5-10 fokos csúcshőmérsékletek, de a házban jó fűtés is, s a nap is egész sűrűn süt. Az eső nem zavar, errefelé pedig nem igazán van szél, ami sokkal jobban zavarna, ha lenne. Szóval az az igazság, hogy az időjárásra különösebben nem tudok panaszkodni, jól érzem magam benne.

     

    Ami a vörhenyes és talán az egészségesnél egy cseppet belterjesebb szigetlakókat illeti, ennek van alapja. Ez egyéni ízlés kérdése, de se nekem, se férjem nem igazán gerjedünk a tősgyökeres, helyi arcokra. Akadnak persze helyesebbek is, főleg kamaszkorban, de aztán elég gyorsan mindenki, nemtől függetlenül krumpliformát vesz fel. Ezt a hasonlatot férjem találta ki, de nem tudok vitatkozni vele.
    Az akcentus tekintetében rosszabbra számítottam, de szerencsére boldogulni lehet. Azért akadnak népek, akik alaposan feladják a leckét, de velük nem sűrűn érintkezem.

     

    No, de nézzük, mit érdemes még megjegyezni így fél év után. Pontokba szedem.

     

    1. Az infrastruktúra fejletlen

    Az internet, a mobil-lefedettség, a közúthálózat vagy épp a vasúti közlekedés elég gyatra. Sok tekintetben előrébb tartunk Magyarországon, de nem mindenben. A számhordozás például egy néhány perces folyamat. A mobilszolgáltatók appjai viszont kivétel nélkül 2.0 vagy az alatti minősítést kaptak a gugli áruházában, s ez nem is alaptalan, az esetek nagy részében be sem lehet lépni rájuk.
    A vasút relatíve kényelmes, de folyamatosak a késések, s ami a fő gond, alig járnak vonatok. A buszok gyakorisága sem sokkal jobb, errefelé nem igazán tömegközlekednek, ennek megfelelően valamirevaló tömegközlekedés sincs, talán csak Dublin felé.
    Az autópálya-hálózat amúgy nem olyan gyér, egészen sok vonal van, de Mayo megyét nem érinti egyik sem. Bár az itteni utak gyakran szűkek, az állaguk azért lényegesen jobb, mint az otthoni mellékutaké. A városon belül sincsenek kátyúk, mostanság is újítgatták az elkerülőt, ami felújítás előtt sem látszott problémásnak. Ugyanakkor egy lámpás gyalogátkelőhely legalább szeptember óta nem működik megfelelően (csak az egyik oldalon ég a lámpa, s használható a nyomógomb), s azóta se csináltak vele semmit.

     

    2. A bürokrácia nem túl hatékony

    Ezen a téren magyarként nincsenek túl magas elvárásaim, de az sokat elárul, ha a hazai ügyintézőket kompetensnek találja az ember néhány itteni élmény után.

     

    3. Az emberek kedvesek

    Ez viszont tagadhatatlan. Mindenki udvarias, kedves, kivétel nélkül. Otthon csak olyan átlagos mértékben voltam savanyú, de itt sokszor azon kapom magam, hogy muszáj egy kicsit változtatnom, mert nagyon kilógok a sorból. Ilyen téren ez az ország egészen biztosan jót fog tenni nekem, bár ha az idomulás után látogatást teszek Magyarországon, tutira hülyének néz majd mindenki. De ez mondjuk nem annyira érdekel, tagadhatatlanul jó a lelkemnek, hogy mindenki barátságos.

     

    4. Nincsenek megélhetési gondok

    Bár csak egy kereső van nálunk jelenleg, s ő is csak a helyi minimálbért kapja (jelenleg bruttó 9,80 euró, az elvonás minimális), a kb. havi, óraszámtól függően 1600-2000 eurós bérből kényelmesen megélünk, igaz, albérletre nem kell fizetnünk. Ha erre is számolok egy 6-700 eurót, úgy már nem maradna nagyon megtakarítás, vagy maximum egészen minimális, de még akkor sem fenyegetne a veszélye annak, hogy ne jusson mindenre.
    Ahogy mi, úgy mások is boldogulnak. Ha maguktól nem annyira, úgy elég nagylelkűen segít az állam is, amivel szerintem elég jól vissza is élnek. Itt sem ismeretlen az egyedülálló sokgyerekes anyuka jelensége, aki szociális bérlakásban él és állami pénzből viszi egzotikus helyekre nyaralni a porontyait. Mindent a szaporodás érdekében.

     

    Összegzés?

    Egyelőre abszolút elégedett vagyok az itteni helyzetemmel. Kínában tagadhatatlanul jobban szeretek élni, de Írország a második legjobb dolog, amivel életvitelszerűen találkoztam. Stresszmentes, nyugodt, kényelmes itt lenni, remélem, ez így is marad az elkövetkezendő évekre.

  • Hekk

    Na nem a hal, hanem sikeresen meghekkeltük az Allied Irish Banks rendszerét.

     

    Meséltem, hogy cseh ismerősünk nem tudott számlát nyitni proof of address hiányában, de ez sikeresen orvosoltuk. Írtam egy levelet a nevében a castlebari Intreo irodának (itt intéznek mindenféle dolgokat, segélyek, PPS-szám, egyebek), hogy legyenek oly kedvesek tájékoztatni a nyitvatartási idővel kapcsolatban. Ezt megtették, így megszületett a kívánt hivatalos levelezés.

     

    Némiképp húzta rá a száját a múltkori, a rendszerkritikát nehezen viselő hölgy, de kénytelen-kelletlen elfogadta. A kelet-európai, kiskapukat mindenütt fellelő agyműködés ellen még nincsenek felvértezve.

  • IELTS

    Tegnap volt szerencsém Galwaybe látogatni, ugyanis ez a legközelebbi vizsgahelyszín hozzánk. Merthogy a felsőoktatási tanulmányaimhoz muszáj igazolni, hogy teljesen nem kallódok el nyelvi akadályok miatt. Ebbe igazán nem lehet belekötni, de a kétszáztíz eurós vizsgadíjat el tudtam volna hasznosabban is költeni, ha megerőltetem az agyam. Mindegy.

     

    A vizsga 8:30-9:15-ig tartó regisztrációval kezdődött, az út Galwayig pedig majdnem két óra, így elég keveset aludtam és korán keltem. Fél 5-kor, mert még az is 20 perc séta, hogy elérjem a buszmegállót, s az onnan hatkor induló buszt. Hogy Dublin felé mi van, azt nem tudom, de az ország ezen tájékán határozottan nem vitték túlzásba az autópálya-építéseket, sok helyütt kétszer egy sávos, egészen szűk utakon mentünk, amiből a busz elfoglal másfelet, mert másképp fizikálisan nem fér el. Ez van.

     

    Galwayben aztán szerencsére nem kellett sokat menni, mert a vizsga helyszíne pár méterre volt a buszállomástól. Némi – fotózással és ujjlenyomatvétellel egybekötött – regisztráció után még fémdetektorral is átvizsgáltak, majd mehettem a szobába várni, hogy kezdjünk. Ez amúgy nem valami itteni fejlesztés, elvileg az egész IELTS-es rendszer így működik. A szakmai hátteret a British Council biztosítja, s ez a standard felmérője a népek angoltudásának. Kétféle teszt létezik, egy sima és egy akadémiai, egyetemistáknak ez utóbbira van szüksége. Megbukni nem lehet, mindenképp kap valami eredményt az ember. A skála 9.0-ig terjed, a lépcsőfokok fél pontonként változnak. Nekem minimum 6.5 pontra van szükségem.

    A vizsga négy modulból áll, ezekre külön-külön van egy-egy pontszám a már említett skálán, illetve egy összesített érték a négy részegység alapján. A 6.5 pontot úgy kell elérnem, hogy egyik modul se legyen 6.0-nál rosszabb. Jó, egyébként ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, szerintem 7.0-8.5 között várhatóak a végeredményeim, a hatos közelébe kerülés nem fenyeget. Minden modul 40 pontos, 6.5-öt elérni 13 hibával, vagyis 27 ponttól lehet – ez azért nem annyira durva.

     

    A listening modullal kezdtünk. 14-en voltunk, két-három ember sima tesztet csinált, a többiek akadémiait. A teszt ezen része mindenkinek ugyanaz volt, csak gondolom a mezei usereknek alacsonyabb pontszám is elég egy jobb eredményhez. Nekem személy szerint a listening a legkevésbé testhezálló rész. Előzőleg próbaképp csináltam itthon két korábbi tesztet, már akkor is itt buktam a legtöbb pontot. Nem tudom, hogy a brit akcentus teszi-e, de néha elvesztem a fonalat, s olyankor pár pont elszállhat. Úgy számoltam, hogy legrosszabb esetben is 32 pontot értem el, de a többi sem okvetlenül rossz. Egy egészen biztos, ugyanis a convenient szót is le kellett írni, amit egy évtizede nem tudok megtanulni, s mindig elgondolkoztat, hogy i vagy e van benne. Sikerült a rossz verziót írnom. Szerepelt a wave szócska is, ez is évtizedes gyötrelmem, hogy melyik a szimpla és melyik a dupla vé, de ez legalább jó lett. Mindenesetre a legrosszabb esetben is 7.0-t várok. A teszt ezen része 30 perc, utána még van 10 perc átírni az eredményeket az answer sheet-re. A felvétel egyszer hangzik el.

     

    A listeninget azonnal követi az egyórás reading. Itt már különbözőek a feladatlapok. Három hosszabb szöveg van és hozzájuk kapcsolódó, összesen 40 kérdés. Még itthon, amikor kipróbáltam, kénytelen voltam rájönni, hogy hagyományos módon nem elég az idő, az nem járható út, hogy elolvasom, majd utána megyek végig a kérdéseken. Már eleve a válaszokat kell keresni, mert másképp kicsúszik az ember. Így viszont gyorsan megvan, az itthoni második tesztemen is megvoltam 40 perc alatt és tegnap élesben is. A végső pontszámot csak tippelni tudom, értelemszerűen itt tudtam mindenre a választ, csak épp egyes kérdések nem teljesen egyértelműek, nem biztos, hogy az a válasz, amit én választottam. Pl. adott bekezdések miről szólnak, megadva x különböző, sokszor csak árnyalatokban eltérő lehetőség. Az itthoniakból kiindulva olyan maximum 5 hiba azért előfordulhat ilyenek miatt, több nem valószínű. Ha így van, úgy 8.0 lesz az eredmény, ha csak három hiba van, úgy 8.5. A kilences, maximális pontszámba csak egy hiba fér bele, ettől nem tartok, általában natívoknak sem sikerül.

     

    A reading után közvetlenül jött a szintén egyórás writing. Ez is különböző attól függően, hogy akadémiai vagy általános a teszt. Két feladat van, írni kell egy grafikonról vagy táblázatról 150 szóban, majd egy pro és kontra érvekkel megtámasztható témáról 250 szóban. Erről nem nagyon tudok mit mondani, nem igazán jelenthet szerintem kihívást senkinek, aki valamennyire tudja használni ezt a nyelvet. Az összes kétséges szót lecseréltem, aminél megvolt a veszélye annak, hogy nem jól írom le, amúgy meg minden rendben volt. Ha esetleg hagytam benne valami hibát vagy valami nem tetszett nekik, akkor az majd gondolom látszik az eredményen. Ezt a modult itthon nem tudtam előzetesen kiértékelni, mivel itt nem standard válaszok vannak, de láttam egy 5.5-ös és egy 7.0-s példát is, az utóbbi sem volt egy komplex mű. Majd meglátjuk, mit adnak, de azért egy 8.0-ban bízom.

     

    Miután az írás is elfogyott, végre lett némi szünet is, mielőtt nekiindultunk a speaking teszteknek. Fejenként nagyjából 11-12 perc a teszt, egyenként kell bemenni, s némi általános csevej meg kérdésekre válaszolgatás mellett van egy topik is, amit az ember elé raknak, s amiről egy-két percben összefüggően kell beszélni, egy perc gondolkodást követően. Amiket előzetesen láttam, abban az egyik egy tök egyszerű téma volt (legjobb barát), a másik meg egy irtózatos faszság (kedvenc épület), így fel voltam rá készülve lelkiekben, hogy kaphatok valami bődületes hülyeséget is, amiről magyarul sem tudnék mit mondani. Hát, végül egy indoor game volt a téma, amit valaha játszottam. Nem mondom, hogy repestem az örömtől, de azért abszolváltam. Hibákat biztosan vétettem a beszéd közben is, hogy mennyit, azt nem tudom, de azért remélek ebből is egy minimum 7.5-öt, de nem bánnám a többet sem.

     

    Hát ennyi. Eredmény 13 nappal később, valamikor az ünnepek előtt. Ezen biztos nem fog múlni a felvételim. Galway még mindig szeles.

     

  • Bebe Koboldföldén

    Talán emlékeztek rá, hogy még vietnámi tartózkodásunk idején meséltem nektek a szabálytalanul közlekedő, rendőröket megvesztegető Bebéről. Hát, az a helyzet, hogy ez a kevéssé feddhetetlen erkölcsű nőszemély most Írországban van – igen népszerű desztináció lett ez manapság az Ázsiát megjárt europidok körében -, s természetesen itt is hidegen hagyják a törvények. Csak rá ne fázzon!

     

    Bebe ugyanis, még a szigetre érkezésekor szeretett volna magának mobilnetet szerezni. Talált is egy egészen bőkezű csomagot, havonta megújuló szerződéssel, kibírható áron. Gyanútlanul sétált be az erre szakosodott kirendeltségre, s kezdett bele a folyamatba. Aztán egyszer csak bankszámlaadatokat kértek tőle, ami neki ekkor még nem volt, csak a férjének, aki szintén errefelé él. Megadta hát azt, nem tudván, mire kellhet. Ott már sejtette, hogy megálljt kellene parancsolnia a folyamatnak, amikor elétoltak egy papírt, amivel engedélyezi a banknak a havi egyenleg telefonos cég általi lehívását, de nagyon szeretett volna telefonszámot, s gondolta, majd bejön férjével másnap, hogy ezt valahogy korrigálják. Mentségére szóljon, egészen addig a pillanatig nem fordult meg a fejében, hogy más módszerrel nem tud majd fizetni.

    Na mindegy, rá néhány napra férjével bementek és vázolták a problémát. Az alkalmazottak kínai bürokratákra jellemző lefagyással reagáltak, végül azzal, hogy majd felhívják, ha utánanéznek, mi lenne a megoldás. Erre nem került sor, ellenben az esedékes fordulónapon a Bank of Ireland minden gond nélkül teljesítette a beszedési megbízást. Jó, a családnév stimmelt, ez tény, de Bebének jogilag semmi köze nem volt ahhoz a számlához, ami felett eképp sikeresen rendelkezett. 

     

    Szerencsére ekkorra már megalakult a közös számlájuk, s az első hónap után ki lehetett cserélni a banki adatokat. Minden jó, ha vége jó. Esetleges tucatneveiteket errefelé érve tessék egyedire módosítani azért. Óje!

  • Holnap végre internet

    Egy kicsit elhúzódott a dolog, de úgy látszik, hogy nekünk azért sikerül kifogni néhány kevéssé gördülékeny folyamatot is, csak hogy érezzük a törődést. Itt megjegyezném, hogy az eddigi csekély tapasztalatok alapján az ír hivatalnokok, ügyintézők nem tűnnek egy cseppet sem kompetensebbeknek a magyarországiaknál, sőt, ellenben az tényleg áll, hogy igyekeznek működésük során ügyfélközpontú viselkedést tanúsítani.

     

    Szóval, a házban eddig internetet adó szolgáltató ajánlata nem tűnt megnyerőnek. Nem elég, hogy rohadt drága, ahhoz képest még a sebesség sem túl meggyőző. A drágaság sajnos másokra is áll, kisebb-nagyobb eltérések mentén elmondható, hogy nagyjából havi 50 euró környékén mérik a kábeles netet, ami otthon nem igazán lenne versenyképes díjazás, s nem mellesleg, a hálózat is jobban kiépítettnek tűnik Magyarországon. Ez áll a mobilnetre is. No, de mindegy, a bérek is mások, meg amúgy is ez van, ezt kell szeretni.

     

    Mi egy másik cégtől szerettünk volna internetet, akik egyértelműen jelen vannak az utcában, több szomszédos házban is ők szolgáltatnak. Ehhez képest a rendszerük nem találta a mi címünket, az nem szerepel benne. Ezt azután tudtam meg, miután telefonon sikerült beszélnem egy sales-es emberrel. Mindenesetre udvariasan közölte, hogy hozzáadják a címet,  s majd utána, kb. egy héttel később hív. Erre végül nem került sor, én meg szívesebben kommunikálok írásban, így chaten kerestem meg őket, hogy megtudjam, mégis mi van.

    Ez utóbbit kiszervezték Indiába, a nevekből ítélve, így aztán még annyira sem voltak képben semmivel, mint a telefonos írek, akik mondjuk szintén vajmi kevés rálátással bírtak a tényleges helyzetre. Az indiánok mindenesetre kb. ugyanazt mondták el, s valóban, néhány nappal később már szerepelt a cím az adatbázisban. Igaz, azt írta az oldal, hogy a címen nem érhető el a szélessáv. Na mindegy, még egy kört próbáltam a madraszi kollégákkal, de eredménytelenül, így aztán most hétvégén bementünk a cég castlebári üzletébe személyesen.

    A benn dolgozó hölgy üdítő jelenség volt, mert sikerült neki kb. öt perc alatt megrendelni a bekötést, azt azonban nem tudta megmondani, hogy vajon lesz-e internet. Az általa képviselt elmélet szerint holnap kijönnek a szerelők, bekötik a kábelt, majd ezután lesz két hetem megnézni, jönnek-e rajta a bitek, ha nem, akkor ennyi és fizetni sem kell. És nagyon szorít, hogy legyen net.

     

    Mivel a szakemberek csak holnap jönnek, egyelőre ténylegesen nem tudom megcáfolni, hogy valóban ez lesz a menetrend, de azért vannak fenntartásaim. Sanszosabbnak érzem, hogy barkácsolás helyett előbb inkább megvizsgálják, van-e hová bekötni a kábeleket, de lehet, hogy a végén én lepődök meg, ha holnap itt hagynak egy semmibe vezető zsinórral. Mindenesetre reméljük a legjobbakat.

  • Ennek mennyi az esélye?

    A helyi magyarokat is emlegető irományom után nem sokkal üzenetet kaptam, amiből kiderült, hogy itt, Castlebarban él egy párocska, akikről elmondható, hogy:

    1. a hölgyet Verának/Veronikának hívják,
    2. az elmúlt években Kínában éltek, angoltanárként,
    3. nagyjából fél éve vannak a szigeten,
    4. kb. 1-2 hónapja költöztek Castlebarba,
    5. valószínűleg tanulni is fognak itt,
    5. és magyarok.

    Annyi még kiderült, hogy nem ők feszegették bele a százast az öltözőszekrénybe, s hogy bő tíz évvel fiatalabbak nálam. A bejegyzés megírásához hozzájárultak amúgy.

    Az külön pozitív, hogy bár a hasonlóságok miatt írásra vetemedtek, pusztán az azonos kibocsátó ország okán még nem akarnak szocializálódni.

    Mik vannak!

  • Vannak itt még magyarok

    Legalábbis erősen sanszos.

    Mióta munka nélkül vagyok, már kb. két hete napi szinten járok a helyi Leisure Centerbe, különös tekintettel arra, hogy nehezen visszanyert alakomat a cigi lerakása óta nem egyszerű megőrizni, muszáj mozogni. Az eredmények bíztatóak, s fura módon még a kondis részt is egészen megszerettem (nem emelek súlyokat, csak bicikli meg evezés, taposás), az úszást meg mindig is csíptem. Így a napi programom általában abból áll, hogy előkészítem a kaját, ha épp elfogyott (két-három napra főzök), teszek-veszek a ház körül, majd elsétálok az emlegetett műintézménybe, ami szintén hasznos, mert oda-vissza kb. 5 km. Ott durván egy óra hasznos időt töltök a gépek között (ez húsz percről indult, de egyre többet bírok), aztán lemegyek az uszodába egy kilométert csapkodni a vizet (ez ment elsőre is, azóta igyekszem a tempót növelni). Az úszás előtt, majd után pedig az élvezeti faktor jön, a gőz és a szauna, amiket nagyon imádok.

    Az emeleten lévő edzőtermi részhez eleinte nem fűlt a fogam, de igazából egészen jólesik mozogni. Azért az uszoda sokkal kellemesebb, így a kettő párosítása kifejezetten hasznos, előbb túlesek a legkevésbé élményt jelentő részen, utána pedig jön a kényeztetés. Ki lehet bírni. Hazafelé még beugrok boltba, ha kell valami, aztán utána már férjem is megjön.
    Egy-két nap kimaradt, mert azért az izomláz is elért párszor, de úgy tűnik, ezen már sikeresen túljutottam.

     

    Ja igen, a magyarok. A centerben az öltözőszekrények egyeurós érmékkel működnek: behelyezi az ember a nyílásba, majd ezután el tudja fordítani a zárat. Nyitáskor a pénz visszajön.
    Van jónéhány szekrény, amiket eddig használtam közülük, mind hibátlanul működött. Legutóbb azonban sikerült találnom egyet, amibe valaki megpróbált egy százforintost beletömködni. Mivel magától nem nyelte el a szerkezet, így alkalmazott némi erőszakot, aminek hatására az érme se ki, se be nem mozog, a szekrény meg nem zárható. Persze nem kizárható, hogy nem magyar volt az elkövető, de azért legalábbis a gyanú megalapozottnak tűnik…

     

     

     

     

    A potenciális magyar jelenlét mellett akadnak feltűnőbb jelenségek is. Nincs tömegnyomor egyáltalán, de a megjelentek úgy egyötöde Down-szindrómás vagy valami más, látható problémával küzd. A szaunában legutóbb bejött mellém egy fiatalember, aki először csak halkan dünnyögött valamit, majd valami csapdába esett állatra emlékeztető hangokat produkált, mielőtt elhagyta a helyszínt.
    Hogy a jelenség mögött az áll-e, hogy a némiképp egysíkúbb génkészlet és a beltenyészet valamelyest ront az utódok minőségén, vagy szimplán az elfogadás miatt jobban szem előtt vannak, azt nem tudom, de az egyértelműen kijelenthető, hogy a Leisure Center némiképp nappali melegedőként szolgál számukra, feltehetően a nekik járó csökkentett árú belépő miatt is. Sok vizet nem zavarnak, elférünk együtt, csak szokatlan.

     

    No, most viszont szedem a sátorfámat, mert a mai mozgás még hátravan.