• Kína négy nagy új nemzeti parkot hoz létre

    Mindannyian láttunk már óriáspandát, ha más nem tévében. Ezek a rendkívül cuki szőrmókok nagyon szerethetőek, így nem véletlen, hogy a World Wildlife Fund is címerállatként használja őket már évtizedek óta. Hogy a kipusztulás szélére sodródtak, az sem, mivel elég erőteljesen specializálódtak, s szinte kizárólag bambuszon élnek.

     

    Amíg Kína elzártabb, belső vidékei háborítatlanok voltak, ez nem is nagyon jelentett problémát. A szűkös kalóriabevitelhez igazodó belassult életmódjuk és alacsony reprodukciós képességük miatt attól ugyan nem kellett tartani, hogy a pandák ellepik a világot, de aránylag nyugisan elboldogultak a leveleket rágva.
    Ez az idilli állapot persze nem tartott sokáig, így alig maradt panda a vadonban, s mivel az élettérként szolgáló bambuszerdők is egyre inkább széttöredeztek, így a megmaradt populációk is egyre belterjesebbé váltak.

     

    Ha gonoszak akarunk lenni, a pandák, bármilyen szimpatikusak is, eléggé életképtelenné váltak a mostani világban, s alkalmazkodóképesség hiányában halálra vannak ítélve. Vagyis csak lennének, ugyanis Kína a kommunista hatalomátvételt követően valamiért kiemelt érdeklődést mutatott, s sok más azóta kipusztult állatfajjal ellentétben hatalmas pénzeket mozgatott meg a faj feltámasztása érdekében.
    Drákói törvényeket hoztak: a pandák leölését kivégzéssel honorálták. Felállítottak kutatóintézeteket, pandaszaporító-központokat, s befogtak egy jó adag vad példányt.

     

    panda.jpgMa már sok az újszülött, akiket örömmel mutogatnak a sajtónak. Olykor kisebb balesetekkel. (fenn)
    A vadonba való visszaszoktatás eszközeként még ilyen mutatós pandadresszeket is bevetnek (lenn)

    panda2.jpg

     

    A medvék nem nagyon akartak együttműködni. Fogságban még csak véletlenül sem szerettek volna szaporodni, na nem mintha a vadonban ez annyira sűrűn jönne össze nekik. Bár kitartóan küzdöttek a kihalásért, a kutatók unortodox módszerei, pl. pandapornó vetítése a jószágoknak, idővel megtették a hatásukat, s végül megjöttek az első eredmények is. Ma már minden évben tucatnyi újszülöttet hoznak a világra az erre a célra létrehozott intézményekben, s a fogságban tartott egyedek száma közelít a 400-hoz. 
    Jelenleg azon dolgoznak gőzerővel, hogy miképp lehetne őket visszaengedni a vadonba, mert mondanom sem kell, a mackóknak nincs sok kedve az önállósághoz. Az új generációkat pandának öltözött dolgozók (nem vicc!) etetik, hogy elszokjanak az emberektől.

     

    pandaporn.jpgPandapornós kép keresgélése közben jött elő ez – feltehetően más célközönségnek szóló műfaj

     

    Mivel a létszám már adott, s mert a vadonban is van még cirka 1800 panda, a kormányzat nekilátott egy óriási nemzeti park létrehozásának. 27000 km2-en, Magyarország területének közel egyharmadán, Szecsuán, Gansu és Shaanxi tartományok határán kerül kialakításra, amihez csaknem kétszázezer embert telepítenek ki, s bezárnak egy halom bányát és fakitermelő telepet is.
    Hogy idővel sikerül-e a vad mackók populációjának is regenerálódni, az majd eldől, de egyetlen állatfaj megmentésére sem költöttek még el ennyi pénzt, így bizonyára még jó ideig beavatkoznak, ha kell.

     

    Hogy a pandák cukiságuk ellenére megérik-e az erőfeszítést, azt döntse el mindenki maga. Akadnak azonban más kihalófélben lévő állatfajok is Kínában, amelyek megőrzésére most kiemeltebb figyelem jut.
    A szibériai tigrisek és az amuri leopárdok számára egy 15000 km2-es nemzeti park szerepel a tervekben az északkeleti Jilin tartományban, amihez szintén szükség lesz egy kisebb lakosság-kitelepítéshez.
    Bár a tigrisek lélekszáma az orosz oldalon valamelyest növekedett a védelemnek köszönhetően (a helyzetük így sem túl rózsás), szakértők szerint a tigriseknek alkalmas területek most már jobbára csak a kínai oldalon vannak, így amennyiben sikerül az állományt védelem alatt tartani, valószínűleg Kínában több szibériai tigris lesz, mint Oroszországban. Ehhez azért sok dolognak kell összejönnie, jelenleg alig néhány tucat állat él vadon Mandzsúriában.

     

    amurileopard.jpgAmuri leopárd (fenn), Heilongjiangban lencsevégre kapott vad szibériai tigris, sajnos nincsenek sokan (lenn)

    tigersibir.jpg

     

    Ugyancsak készül egy-egy új nemzeti park a tibeti antilopok és Yunnanban a megmaradt ázsiai elefántok számára is. Utóbbiak létszáma ugyan stabil, de a jelenlegi csordák leginkább turistalátványosságként szolgálnak. Erről feltehetően ezek után sem akarnak lemondani, de egy nagyobb, jól védett élettér lehetővé teszi, hogy valóban vad elefántközösségek is létrejöjjenek, emberi behatástól mentes környezetben. Az elefántok szerelmeseként ezt őszintén remélem és csak támogatni tudom.

     

    tibetanantelope.jpgTibeti antilopok (fenn), vad elefántok Yunnanban egy motorbicikli iránt érdeklődve (lenn)

    wild_elephants.jpg

     

     

    A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

  • Naphun ismét

    A barátságos ormányos hátáról megörökített apró videó, kis ízelítőként az elefántos túrákról.

     

     

    A kirándulás utolsó napjain hallottam mendemondákat – lehet a városi legenda kategória – egy hapsiról, aki cukornáddal kedveskedhetett a fenevadaknak. Állítólag vicces kedvében volt és azzal szórakozott, hogy odatartotta, majd elvette az állat elől a csemegét. Amíg az utóbbi meg nem unta. A pasas elvileg nem élte túl.

  • Elefántháton Thaiföldön

    Ma ellátogattam egy kellemes elefántos helyre Ao Nang határában. Az ízlések eltérnek, mindenki mást szeret, de számomra ez volt az út fénypontja. Teljesen beleszerelmesedtem ezekbe a jószágokba.

    A program elefántos túra volt, a befizetett 700 baht-ért 1 órás mászkálás jár egészen szép környezetben. Eleinte nem vártam túl sokat, mert a prospektusok képein a látogatók az elefánt hátára szerelt ülésen foglaltak helyet, még csak hozzá sem érve az ormányosokhoz.

    Először valóban oda ültem én is, partner híján egyedül, amit egyáltalán nem bántam. Az állatokhoz járt egy vezető is, aki a nyakukon foglalt helyet és irányítgatta a teheneket. Az én teherhordóm egy közel ötven éves, borjat soha nem ellett nőstény, név szerint Naphun (hogy hogy írják, azt nem tudom, de valahogy így hangzik) volt, aki a helyi segéderő szerint single, boyfriend nélkül. És ő még egy igen kiművelt thai legény volt, több angol mondatot is remekül megértett.

    Elérve a pihenőt, a hajcsárok leszálltak, nekem pedig lehetőségem támadt átmászni a jószág elejére, amit nagyon nagy örömmel meg is tettem. A thai csinált sok képet, egyik-másik egészen jól is sikerült. Végre testközelben volt Naphun, simogattam folyamatosan, nagyon élveztem.

    Visszafelé indulva a vezető egy darabon fel sem mászott hozzám, egyedül voltam a tehén nyakán, s békésen cammogtunk, amíg egyszer csak meg nem makacsolta magát, s megállt. A thai ember próbálta nógatni (békésen, amennyire láttam, rendesen bánnak az állatokkal, van nekik árnyékuk, fürdőhelyük, s az egész környezet természetes élőhely benyomását kelti), de ez sem használt. Aztán Naphun egyszer csak gondolt egyet, s erősen megszaporázva a lépteit megfordult és elindult az ellentétes irányba.

    Hát, mit mondjak, a torkomban dobogott a szívem, erősen kapaszkodtam. Pár másodpercenként trombitált is, mialatt felgyorsulva robogott a rossz ösvényen, engem egyedül hurcolva magán. A thai ember futott utánunk.

    Akkor lettem nyugodtabb, amikor egy fél perc után valamelyest belassított, s – mintha csak jelezné, hogy nincs velem baja – az ormányát hátraemelve végigsimogatta a vállam.  Ez rendes volt tőle, különösen ha figyelembe vesszük, hogy agyon is vághatott volna vele.

    Végül elértünk egy másik tehénhez, ahol megállt, s bár még párszor trombitált, már nyugton volt és komótosan vizelni kezdett.

    Visszajött a vezető is, akit próbáltam faggatni, hogy ez most mégis mi volt, de ez már meghaladta a nyelvi képességeit, s csak azt szajkózta, hogy ügyes voltam. Gondolom arra célzott, hogy milyen szépen tapadtam az óriás fejére a rohangálás közepette.

    Felajánlották, hogy visszaülhetek az eredeti helyre, de maradtam Naphun fejénél, mialatt a thai ember volt az ülésemben.

    Visszaérve még volt etetés is, jutalomfalatok az állatoknak. Uborkákat kapott, amiket én adhattam át neki. Közben az ormányával simogatott is, tényleg édes egy pofa volt.

    Imádom ezeket a szőrös lényeket (ezek az indiai elefántok nagyon is azok). Hatalmasak, az ember nagyon aprónak érzi magát mellettük. A nyakuknál ülni teljesen kényelmes, puha púp van a fejükön, amibe lehet kapaszkodni.

    Thaiföld jó hely. Már csak az elefántok miatt is megérte.