• Németül tanulok

    Ugyanis muszáj választani az opcionális tárgyak közül is valamit. Idén ez spanyol, német vagy marketing. Mindegyik egymásra épülő, két éven át tartó okítás, így ki kell tartani mellette.

    Szerencsére csak jövő hétre kell dönteni, addig pedig igény szerint lehet csekkolni, mennyire tetszik a dolog. Ma volt a német illetve a bejegyzés írásának pillanatában a spanyol kezdőóra, a marketing pedig pénteken lesz. Mindhárom a virtuális térben.

    Bár elsőre ijesztőnek tűnt, hogy heti három órán át tanuljak nyelvet, de kiderült, melyik könyvet tervezik leadni két év alatt, s ennek a kétharmadát még értem. Szóval azt hiszem, a pénteki dolgot már nem is próbálom ki. (A spanyolt meg eleve kilőttem.)

    Új dolgokat tanulni jó, óje!

  • Jövő héten indul a felsőoktatás

    Hétfőn online, az itteni kampuszra vonatkozó általános bevezetés, majd kedden személyes megjelenést igénylő, szakos fejtágítás jön.

    Ha minden igaz, órák majd csak az azt követő héttől lesznek, s mindössze egy alkalommal, mintegy két óra hosszan kell a kampuszon lenni szerdánként, amúgy meg minden interneten keresztül zajlik.

    A kampuszon maszkot kell hordani, belépés előtt egy erre a célra szolgáló online felületen regisztrálni kell (minden alkalommal), távozást követően pedig kitölteni egy másik űrlapot arról, hogy kivel érintkeztünk az ott töltött idő alatt.

    Most még az is lehet, hogy ezen is szigorítanak, mert tegnap jött ki egy kormányzati utasítás arról, hogy a következő két hétben lehetőség szerint a minimálisra csökkenjen a felsőoktatás hallgatóinak személyes megjelenése (és így potenciális tömörülésünk). A járvány itt is erősödött, bár mi szerencsére lényegesen jobban állunk, mint az első alkalommal. 1-200, néha 300 esetet fognak, de a letesztelt népeken belül a fertőzöttek aránya 2% körüli csak. Férjem munkahelyén is teszteltek mindenkit, csak úgy preventív módon.

    Akárhogy is lesz, azért reméljük, a már így is nagyon szokatlan oktatási módi ennél jobban nem lesz személytelen.

    Suliba járni jó!

  • A nem humanoid családtagokról

    Rég nem esett már szó róluk, pedig épp itt az ideje. Természetesen a tengerimalacainkról van szó.
    Sajnos többen nincsenek már velünk, a létszám ennek ellenére sokat nőtt, ugyanis az itteni lehetőségekre építve nekiláttam beszerezni néhány pedigrés jószágot, elsősorban a szomszéd szigetről, de néhányan a kontinensről jöttek.
    Egyszínű angol rövidszőrű típusok, ezek, ahogy a nevük is engedni sejteti, egyenletesen rövid bundával rendelkeznek, s a teljes szőrzetük színe egyforma.

    A bőséges fűkészletet s a nagy mennyiségű szabadidőt kihasználva tenyésztésbe, illetve a tartásukkal kapcsolatos edukációba is kezdtem, jelenleg már a legnagyobb, tisztán tengerimalacokra fókuszáló ír közösséget vezetem – ha eltekintünk az otthonkereső csoporttól, ők még népesebbek.

    A tengerimalac-ügyi helyzet a szigeten nem igazán fényes. Rajtam kívül még három másik minőségi tenyésztőről tudok, szaporító annál több. Hozzájuk értő, kellően felkészült, egzotikus állatorvos is mindössze 2-3 van az országban, s az ismeretanyagon is van még bőven mit javítani.

    A saját állomány végül maradt a lakásban, két szobát foglalnak el. Jelenleg a nőstények helységében 11-en, míg a hímek a másik szobában hatan vannak, de a teljes létszámot még nem értük el.

    Nyugi, egy bő fél évre megint letudtuk a tengerimalacos témakört.

  • Athlone-i kitérő

    Athlone Westmeath megye legnagyobb települése, bár nem annak székhelye. Mintegy 22 ezer lakosa van, s fontos vasúti csomópont, itt ágazik el a felénk illetve a Galway felé tartó vasútvonal.
    A leghosszabb ír folyó, a Shannon szeli ketté.

    Hétfőn indultam neki a városnak, egy tengerimalac miatt, de ha már ott voltam, néhány órát el is töltöttem a helyszínen. A belvárost a folyóparton fekvő, eléggé egyszerű vár uralja.
    Meglepő módon még tömegközlekedés is van, legalább két különböző helyi autóbuszjárat szeli az utakat – megfigyeléseim alapján meglehetősen mérsékelt utasszám mellett.

    A városnál talán egy fokkal izgalmasabb lehet a vasútról megfigyelhető smaragdzöld táj. A fű egyébként tényleg ilyen színű, nem csak az optika javítja fel.

  • Athlone lesz a soros holnap

    Mely amúgy egy ír viszonylatban aránylag jelentős, cirka 22 ezres város neve, nagyjából az ország közepén. Tőlünk vonattal másfél órára.

    Az utazás célja egy tengerimalac elszállítása lesz, de ha már ott leszek, egy kicsit körbe is nézek. (És ha nem bírok magammal, valószínűleg ellátogatok a Burger King-be is, meg kell becsülni, ritkán van rá mód.)

    A részletekkel majd ha már visszajöttem.

  • Most már tényleg iskolás leszek

    Ma megjött a suli regisztrációs, információs pakkja, benne az egyetemi kódommal, jelszavammal. Úgyhogy ezek segítségével elintéztem a regisztrációt, majd az ezt követően elesemesezett IT-jelszavam segítségével az onlájn hallgatói portálhoz való hozzáférést is.

    Egyébként – hacsak a választható tárgyak valamelyike nem lesz kampuszon – mindössze heti egy órát kell majd személyesen megjelenni az intézményben. Bár ezt csak azért tudom, mert személyesen kapcsolatban állok a szak vezetőjével. A honlapon a mi részlegünk várható megjelenési kötelezettségeiről még annak ellenére nincs infó, hogy 28-án kezdünk, s a legtöbb tanszék már egy fél hónapja nyilvánosságra hozta az ilyen jellegű adatait.

    A lényeg, hogy most már elkerülhetetlen módon hallgató vagyok.

  • Gasztro: Clare-szigeti élelmezés

    A szigeten két, na jó, három helyen lehet enni. Kezdem a számomra legkevésbé releváns dologgal: akad egy vegán nasizó, egy B&B részeként.

    A szélesebb néptömegek vagy a Sailor’s bárba vagy a közösségi házban lévő étterembe/kocsmába vonulhatnak be. Utóbbi a szigeten éjszakázók számára igény szerint vacsoramenüt is biztosít.

    Mivel mi nem terveztünk ott maradni, így csak az a la carte verzió maradt. Meglepő módon tényleg befűtöttek a napon, így amellett hogy nem is sétáltunk el egészen a világítótoronyig, férjem még a felsőjét is leszedte magáról. Le is égett – hófehér, jó kobold lesz belőle.

    Számomra a vetkőzés nem volt opció, így amint visszaslattyogtunk a közösségi házig, gyorsan be is ültünk egy kis innivalóra. A Covid miatt ez azonban nem így megy: mivel a kocsmák egyelőre még nem nyithatnak ki, kötelező ételt is árulni. Illetve esetünkben venni. Szerencsére egy sült krumpli is elég.

    Később még átmentünk a Sailor’s-be, ahol kiváló panoráma mellett (bár némiképp tartva a közelben köröző sirályoktól és esetleges pottyantásaiktól – szerencsére alaptalanul) kezdtünk neki a fő lakomának. A fish & chips továbbra is felejtős portéka a szememben, még akkor is, ha helyben fogott, friss halból gyártják.

    Hogy ez mégiscsak ír nyár, az azért hamar megmutatkozott, mert eltűnt a nap és lehűlt az idő. Pulcsiban vártuk a kaját, aztán mivel az eső is rákezdett, végül odabenn fejeztük be.

  • Clare-sziget

    Az idei ír nyár sem maradt kánikula nélkül, olyannyira nem, hogy néhány napig még 25 fok feletti csúcsértékek is előfordultak. Mivel az előrejelzések alapján az aktuális hőség még a hétvégéig is kitartani látszott, így jobbnak láttuk, ha kivételesen nem itthon múlatjuk az időt.

    A választás a közelben lévő szigetvilág legfelkapottabb tagjára, Claire-re esett, amit nem is bántunk meg.
    A sziget komppal közelíthető meg, a komp pedig szezonban naponta háromszor is fordul. A kikötő szárazföldi oldala a semmi közepén van, ahová egyáltalán nem lehet eljutni tömegközlekedéssel (igen, mint írtam, utóbbi nagyon gyatra), csupán csak a tőle 4-5 km-re fekvő, idegenforgalmilag felkapott Louisburg-be. Oda is csak hetente kétszer, hétvégén nem.

    Szerencsére a komposok talpraesettek, s Westportból indítanak minibuszt azoknak a nyomiknak, akik Koboldföldén nem rendelkeznek személygépkocsival. Westport közel van, a Dublinból felénk vezető vasútvonal végállomása, az utánunk következő megálló. Reggel ugyanakkor nincs vonat, így marad a busz, illetve a tőlünk kieső buszmegállóig a séta. Ezt el kell fogadni.

    Az út simán ment, Westportban volt időnk bevásárolni is (a szigeten nincs normális bolt), s időben ott is voltunk a kompnál. Az átkelés nem tart sokáig, cirka 10 percbe telik. Előzetesen láttam, hogy belefuthatunk érdekes vízi lényekbe, de nem hittem, hogy nekünk is sikerül.

    A sziget már évezredek óta lakott. Valaha erdőségek borították, mára ennek, az ír főszigethez hasonlóan, nyoma sincs. Mostanra alig valamivel több, mint 120 család lakja – a csúcson 1500 körüli népessége volt –, s elsősorban az idegenforgalom vált a legfőbb gazdasági ágazattá. A gyerekek a szárazföldön tanulnak bentlakásos középiskolában, s csak hétvégén járnak haza.
    A szigeten van kemping, több B&B, egy luxusszálláshelyként működő néhai világítótorony, valamint két rendes étterem is.

    A legfőbb vonzerő azért a táj. S szerencsére még akadnak bőven jószágok is.

    Galéria és még két kis videó: