Öt év Kínában III. – Munka és pénz
Kínai éveim alatt elsősorban angoltanítással foglalkoztam. Erről nincs semmilyen képesítésem, annak idején sinológiát hallgattam az egyetemen, s némi alkalmi korrepetálástól eltekintve soha nem is foglalkoztam korábban ezzel a területtel. Az angolom jónak mondható, de ez még önmagában véve nem tenne alkalmassá erre a pályára.
Kínában ez egy erősen keresett szakma, nem is feltétlenül azért, mert annyira hatalmas fejlődést várnak a külföldiek foglalkoztatásától, hanem sokkalta inkább marketing okokból. Nagyon gyakran egyáltalán nem érdekli a munkáltatókat, hogy tudunk-e tanítani vagy hogy épp mit csinálunk az órákon, a lényeg, hogy a külföldi személyével reklámozni lehet az intézményt. Állami iskolák esetén még belejátszik az a szempont is, hogy az erre kapott támogatást csak akkor tudják felhasználni, ha valóban prezentálnak egy külhoni arcot, így érdekük, hogy feltöltsék a keretet.
Azért persze, ha egy mód van rá, azt sem veszik rossz néven, ha megfelelő a munkaerő, de az igazság az, hogy túl nagy az igény, s ehhez képest kevés a jelentkező. Akik vannak, ők is elsősorban a keleti parti nagyvárosokat preferálják, így a belső országrészekben sokkal nehezebb megfelelő tanárt találni. Erre csak rátesz még egy lapáttal az egyre szigorúbb állami szabályozás, mivel így a potenciális alkalmazottak mennyisége nagy mértékben szűkül. Hivatalosan most már csak natív országból érkezők számára van mód érvényesülni, ami persze egyáltalán nem jelenti a minőség javulását, sok esetben csak ront a helyzeten. Rengeteg tehetségtelen, a saját anyanyelvén túl mást felmutatni nem tudó balek van, de kénytelenek őket felvenni, mivel esetükben elintézhetőek az engedélyek.
Ideérkezésemkor még nem volt ennyire szigorú a helyzet. A munkavállalási engedélyhez elég volt a diploma megléte (bármilyen), később már kellett legalább egy TESOL (az online 20 órás verziót is elfogadták, ami valljuk be, semmit nem ér), s még később egy-két év kínai tapasztalat is.
Fengjieben, első álláshelyemen egy középiskolában tanítottam. Ez utóbbi azért elég nagy túlzás, mivel jómagam is menetközben tanultam bele a mikéntjébe, plusz mert akkora osztályaim voltak, hogy ez lehetetlenné tett minden érdemi munkát. Idővel már nem is nagyon próbálkoztam, örültem, ha elteltek az órák nyugalomban. Munka szempontjából ez egy nagyon pocsék hely volt, de arra mindenképp jó volt, hogy javítsam az esélyeimet egy jobb munka megcsípéséhez a jövőben. A fizetéssel sem estek túlzásokba, emlékeim szerint 6500 yuant kaptam, ami a helyszín általános fejlettségét, s árszínvonalát figyelembe véve persze nem volt rossz, 1-1500 yuan körül költöttem havi szinten.
Másodjára Xianningben folytattam egy főiskolán. Nem volt túl magas színvonalú, ún. vocational college, de ez is előrelépés volt a korábbiakhoz képest. Itt már jelentősen csökkent az óraszámom is, s az osztálylétszámok is kezelhetőbb méretűek voltak. Ez a korosztály már fogékonyabbnak is bizonyult az angolra, így őket valóban lehetett fejleszteni is. Munka szempontjából nem volt ez rossz hely, szerettem ott tanítani. Anyagilag nem sokban léptem előre, itt is 6500 yuan volt a bér, de emellé kaptunk még némi bónuszt is a szünetekre. Elég volt ez is persze, mert nem volt drága a hely, tudtam bőven félrerakni.
Xianningben kóstoltam bele először a mellékállások gyönyöreibe is. Tartottam órát két helyi nyelviskolában is, de annyira nem tetszettek, hogy maradjak is. Innen indultam el először doktorkodni is, a tengerparti Wenzhouban volt egy jelenésem. Borszakértettem is a szomszédos Jiangxiban, Jingdezhen városban.
Ezután következett a szomszédos Wuhan, az első nagyvárosi lakóhelyem. Végre normális főiskola, lényegesen jobb diákok és szuper lakás. És immár 7500 yuan havi kereset némi szünidei bónuszok mellett. Nagyon szerettem ezt a helyet. Nagyon könnyű volt tanítani is, s eddigre már bele is jöttem annyira, hogy tényleg nem is adhattam okot a panaszra. Az általuk adott vélemény (a következő munkához) szuper pozitív volt, s tényleg rá is szolgáltam.
Wuhanban már rengeteg mellékes állás is volt. Doktorkodni is voltam párszor, kaptam lehetőséget angol nyelvkönyv stúdiófelvételére is (amiért bevallom, hízott a májam, mert natívokat utasítottak el, míg az én kiejtésem tetszett nekik), s itt kezdtem el az első állandó munkát is egy nyelvsuliban. Ettől nagyon tartottam, mert gyerekeket kellett tanítani, s ebben semmi tapasztalatom nem volt. Nem is nagyon gondoltam, hogy lenne értelme. Végül kellemesen csalódtam, s nagyon meg is szerettem a piciket, különösen a blogon sokat emlegetett, 3 éves Ivy-t. Ez a munka nagyon jól jött, mert itt lettem kiképezve arra, hogy hogyan bánjak velük, aminek a későbbiekben igencsak sok hasznát vettem már itt Shenzhenben. Anyagilag sem volt haszontalan a 250 yuanes órabér, amit kaptam.
Már Wuhan vége felé indult el a céges karrierem is. Erről is regéltem már, ez egy igencsak jól fizető munka, havi szinten 15000 yuan bevétellel, ami lássuk be, nem egy rossz összeg. Úgy meg pláne nem, hogy ha azt is figyelembe vesszük, hogy mennyi erőfeszítést igényel az embertől.
Wuhanban kedvem lett volna maradni is, de sajnos ez volt lehetséges, mert szigorodott a szabályozás. Mivel Xinjiangban még nem, így végül oda jelentkeztem, s nyertem felvételt az első egyetememre, Ala’er városába. Tekintve hogy egy belső-ázsiai porfészekről van szó, a 7000 yuanes díjazás igazán nem nevezhető rossznak, különösen, hogy ezt végül még meg is emelték 7500-ra, miután valahogy összeállt bennük a kép, hogy a végzettségem nem bachelor, hanem master diplomával egyenértékű. Ráadásul ők nem 10, hanem 12 hónapot fizettek, tehát a nyarat is.
Hogy ott milyen munkám lett volna, az végül nem derült ki, mivel a már sokszor ecsetelt helyzet miatt menni kényszerültünk, s a tanév ott töltött három hete alatt nem volt órám.
Shenzhenbe érve anyagilag igencsak jó helyre csöppentünk. Itt ugyan már nem volt esélyem arra, hogy legálisan foglalkoztassanak, ellenben annyi nyelviskola van, mint égen a csillag, s az órabérek is minimum 200-nál kezdődnek, de a 350 sem kirívóan magas. Cirka három és fél hónapot kvázi főállásban töltöttem el Iso sulijában, ahol 7000 majd 8000 yuannel honoráltak a heti 6-7 óráért, s mellette voltak heti 1-2 óráim más helyeken is. A nyár különösen profitábilisnek bizonyult, sikerült 450, de egy helyütt még 500 yuanes órabért is leakasztani.
Férjemnek ez a harmadik éve kinn. Ő nem beszélt egy kukkot sem angolul az elején, mert annak idején németet tanult (azt sem beszélte, de az egy másik kérdés). Wuhanban kezdtünk bele közösen az angolozásba, s ennek eredménye is lett, most már rendesen kommunikál, s a helyzet annyira képes volt fokozódni, hogy egy bő fél éve elkezdtem a picik tanítására is kiképezni, mely feladatot ügyesen abszolválta. Ennek gyümölcse volt, hogy egy hónapot óvóbácsi volt, s ez folytatódna tovább is, ha nem mennénk el.
Férjem fejlődése tényleg szembeötlő, aminek nagyon is örülök, s büszke is vagyok rá. Arra azonban legalább annyira az vagyok, ami az én szakmai előmenetelemet illeti. Bevallom őszintén, eleinte semmit nem konyítottam a tanításhoz, de most már szerintem egyértelműen a jobbak közül való vagyok, az ovisoktatásban meg kifejezetten eredményes. S ami talán még fontosabb, eleinte utáltam piciket tanítani, ehhez képest most már ha választanom kéne, egyértelműen rájuk szavaznék. Beletellett egy kis időbe, de végül kikupálódtam.
18 hozzászólás
sellőlány
Jó és alapos resume, sokat nosztalgiáztam! 🙂 Hiányozni fog Kína, egyúttal meg nagyon várom a vietnámi beszámolókat. Szuper lesz! (Fog változni a blog elnevezése? Vagy indítasz egy újat?)
Liping
@sellőlány: maradunk itt. Vietnám sem Szecsuánban van, belefér. 🙂
fingerbangs
elég szerénytelen a poszt, a legjobb rész hogy „Rengeteg tehetségtelen, a saját anyanyelvén túl mást felmutatni nem tudó balek van”
bagoly mondja verébnek, de mindegy, további sok sikert
Tristee
Ugyancsak érdekes lenne pár összehasonlítás: mi – mennyi yuan – számít arrafelé átlagfizetésnek, néhány foglalkozás és a hozzájuk rendelt havi fix közlése, ugyanígy a fizetés és árviszonyok bemutatása, mennyibe kerülnek az alap-élelmiszerek, avagy mennyibe kerül egy nem luxuskategóriájú autó – s így máris jobban lehetne érzékelni a kapott 6500-7500 yuan, illetve a megtakarított összeg reálértékét.
Amúgy a yuan konvertibilis, beváltható pl. euróra vagy dollárra?
Chaoyang
Peking 240 yuan/50p. lazán… Szigorúan egy az egyben. Csoportot tanitani sokkal több meló. Ugyanaz az iskola 10 éve. Hétköznap csak este dolgozom 4 órát, hétvégén fullba nyomom. Nincs főnököm. Azt csinálok amit akarok. Jól csinálom…
Viszont mielőtt bárki ugrana ez a havi 25-30K yuan tíz év sikerének gyümölcse. Első években abból a pár tanítványból amit kezdéskor kínálnak ma már nem lehet megélni Pekingben. Viszont haszos lehet egy milliárdos barátnő mint amilyen nekem volt akkoriban. 😀
Máskülönben egy színvonalas pekingi iskolában senki nem kíváncsi magyar akcentusra…lehet Sechuanban elmegy, de itt nem árt ha Kanadából vagy USA-ból érkezel, mert van abból is elég. Én kanadai vagyok. Vagy angol, skót vagy amilyen akcentust akarnak. Pekingben nem is ismerek egy magyar származású angolt tanárt sem. Nem lehet sok. Érthető.
Chaoyang
@Tristee: minek neked autó? Dugóban álldogálni? Elektromos bike, taxi snassz? Lol. Minden havi fizetésből lehetne venni egy új autót havonta, de minek.
Chaoyang
@fingerbangs: nyilvan a sanlitunban lofralo afrikaiakra gondolt akik csoportokba verodve aruljak a haskat meg a fuvet. Varj csak nem, a low educated low cultured amerikaikra…valoban van beloluk egy rakas. Miattuk kaptam mar a pofamba en is hogy azert jottem ide, mert masutt semmit nem tudnek csinalni. Ezt a csoringerek mondjak irigysegbol, ignoralni kell. Ha valaki hulye es unalmasan tanit az sosem lesz népszerű. Nem hülyék a kínaiak.
szcsongor
@Chaoyang: És ez a 25-30k yuan mire elég ott? Milyen életszínvonalat biztosít? Bruttó vagy nettó? Mennyi ott az adó és egyéb havi költségek? Ahogy számolom, ez amúgy kb egy jó átlag svéd fizetés, vagyis még itt Skandináviában is jónak mondható. Gondolom ott Kínában még jobban hangzik.
Chaoyang
@szcsongor: brutto netto lol elfeledett fogalmak.. Ennyit utalnak a kártyámra havonta. Ha akarnék egészségbiztosítást fizethetnék érte külön, de nem teszem. Sosem vagyok beteg. Mindez hozzáteszem heti 30óra munkával jön össze, nem hiszem, hogy a svédek ilyen keveset melóznak 😉 Sok mindenre elég, naponta taxival megyek haza, minden nap európai étteremben eszem és Peking legmenobb klubjaiban bulizok. Hja es 5-8 milliót teszek félre évente. Többet is tudnék ha nem buliznek ennyit. Hja meg nem vásárolnék annyi ruhát. Kütyüket meg miegymást. Azért ez nem jellemző. Csak egy példa.
Chaoyang
@szcsongor: visxont lakást vagy házat nem fogok itt venni. Peking drágább mint London. A lakásom bérleti díja sem alacsony… Havi 7000. De a belvárosban 12-20K lenne.
sellőlány
@Liping: Ez igaz. 🙂
sellőlány
@fingerbangs: Ha elolvasnál néhány korábbi posztot, akkor szerintem te is erre a következtetésre jutnál néhány tanár kollégával kapcsolatban. Erre reflektál egy másik blog is (maji-de), akinek szerzője Japánban tanított 7 évig, és írt erről az ázsiai országba „menekülő”, de tanítani nem igazán tudó embertípusról. Ő konkrétan meg is írta a leggázosabb sztorikat ezekről. Egy idézet tőle: „Az én cégemnél csak olyan ember tanít (túlnyomórészt amerikaiak, de néha nem angolnyelvű országból is jönnek), aki hajlandó volt legalább egy évre elhagyni a hazáját, hogy egy híresen furcsa és nehezen emészthető országban éljen, a világ másik felén. Ez már önmagában egy erős szelekció, ehhez a döntéshez kell egyfajta személyiségtípus. Vagy: valami elől nagyon kell menekülni. Aki a saját országában beilleszkedni, működni, barátokat szerezni, érvényesülni, normális életet összehozni valamiért nem tud, az sokszor választja ezt a kiutat. Japánba szökni, itt elölről kezdeni. Legalábbis én így próbálom magyarázni azt, hogy mennyi bizarr, labilis, fura, különc tanár-kollégám van itt. (A “tanár” itt csak annyit jelent, hogy “olyan ember, aki órákat tart”, a szakmai tudás vagy a képzettség nem követelmény.) ” Szóval ez a meglátás nem annyire szerénytelenség, mint inkább tény.
szcsongor
@Chaoyang: Attól még, hogy elfeledted a bruttó-nettó fogalmakat, gondolom ott is létezik ez. Tehát akkor nettót írtál. Hát igen, akkor az ottani élet ezek szerint sokkal olcsóbb mint itt Észak-Európában. A meló itt sem brutál sok, hivatalosan 40 óra a kötelező heti óraszám (most próbálkoznak a napi 6 órás munkaidő bevezetésével néhány munkakörben), a minimum éves szabi 25 nap, de sok helyen megadják a 30-at.
És hát akkor ezek szerint az is segít neked ennyit félretenni, hogy nem nagyon vonnak le ilyenekért a béredből, mint egészségbiztosítás meg hasonló apróságok 🙂 Azért bátor vagy, bármikor érhet egy baleset vagy hirtelen betegség, és akkor mélyen a zsebedbe kell nyúlnod. (bár nem tudom ott vannak-e olyan horribilis kórházi számlák mint az USA-ban)
A taxizásnál nem lenne olcsóbb és kézenfekvőbb a saját autó? Ez azért számomra a felesleges rongyrázás kategória 🙂 Az is igaz, hogy most a svéd taxitarifákból indulok ki, itt ez elég drága mulatság.
Az 5-8 milla az szép, nekem nem sokkal kevesebb fizuból a fele se sikerül itt. Minden k. drága…
szcsongor
@Chaoyang: Stockholm és más skandináv nagyváros bérleti díjai is kb ezen a szinten mozognak. Ami különösen drága itt, azok a szolgáltatások. Még egy buszsofőr vagy fodrász is kényelmes svéd életet szeretne és tud is élni itt, az ő fizetésüket meg valamiből fedezni kell.
Chaoyang
@szcsongor: a taxi meg egyenkent minden munkaerot igenylo dolog eleg olcso. Irtam a blogomon. A tomegkozlekedes is.. 80ft egy korlatlan atszallast biztosító jegy. A vilag legfejlettebb metrojan. Egyszer voltam korhazban amikor egy ostoba amerikai osszevert reszegen, de nem veszes, marmint a koltsegek. Naja az euuropaiak hiresen keveset meloznak mondjuk az amcsikhoz vagy azsiaiakhoz kepest. Szabadsag van egy honap itt is. Mondjuk nekem minden hetkoznap es ha valami erdekes van csak lemondom az aznapi oraimat. Kina sok szempontból az egyik legszabadabb-szabadosabb orszaga maskulonben
Chaoyang
@szcsongor: ertheto. Fodrasz 15-20 yuan. 600 Ft :))
Liping
Alszok, erre ez még címlap, és ennyi komment. Rátok hagyom, ehhez most nincs energiám és mindjárt utazom. Igen, beképzelt, öntelt vagyok, s tökéletes. Chaoyang, te meg jó legyél.
Chaoyang
@Liping: köszönöm, jó utat, bárhova is vezessen.
Kína téma ma már mindig címlap, kezdenek leszokni a „rabszolgamunkázásról” meg hasonló degradáló baromságokról… 😉