Hongkongi munkanap

Szerencsére simán ment minden. Bár ezúttal csak 2 napja volt férjemnek, hogy felkészüljön a beszédjére,s a helyszínen is akadtak apróbb kihívások, sikerült rajtuk felülkerekednie.

Az esemény előtt két és fél órával indultak el, így bőségesen lett volna idő próbálni, ennek ellenére erre nem került sor. Ezek a cégek hajlamosak kicsit kaotikusan lebonyolítani a szervezést, így a végén már nagy kapkodás van, nem értek rá ezzel foglalkozni.

 

Újabb nehezítés volt, hogy ezúttal a színpad közepére állították egy mikrofonnal a kezében, a gyakorlás pedig emelvény mögüli előadásról szólt, ami kezdőként lényegesen könnyebb. El lehet rejteni a papírokat, s nem kell mozogni.
Bár izgult, s kétszer bakizott is, szerencsére nem feltűnően, s a cég nagyon dicsérte most is. 

 

A munka után vacsiztunk egyet, szokás szerint kellően guszta étkek kerültek a tányérokra. A galériában lent.

 

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük