• Kína négy nagy új nemzeti parkot hoz létre

    Mindannyian láttunk már óriáspandát, ha más nem tévében. Ezek a rendkívül cuki szőrmókok nagyon szerethetőek, így nem véletlen, hogy a World Wildlife Fund is címerállatként használja őket már évtizedek óta. Hogy a kipusztulás szélére sodródtak, az sem, mivel elég erőteljesen specializálódtak, s szinte kizárólag bambuszon élnek.

     

    Amíg Kína elzártabb, belső vidékei háborítatlanok voltak, ez nem is nagyon jelentett problémát. A szűkös kalóriabevitelhez igazodó belassult életmódjuk és alacsony reprodukciós képességük miatt attól ugyan nem kellett tartani, hogy a pandák ellepik a világot, de aránylag nyugisan elboldogultak a leveleket rágva.
    Ez az idilli állapot persze nem tartott sokáig, így alig maradt panda a vadonban, s mivel az élettérként szolgáló bambuszerdők is egyre inkább széttöredeztek, így a megmaradt populációk is egyre belterjesebbé váltak.

     

    Ha gonoszak akarunk lenni, a pandák, bármilyen szimpatikusak is, eléggé életképtelenné váltak a mostani világban, s alkalmazkodóképesség hiányában halálra vannak ítélve. Vagyis csak lennének, ugyanis Kína a kommunista hatalomátvételt követően valamiért kiemelt érdeklődést mutatott, s sok más azóta kipusztult állatfajjal ellentétben hatalmas pénzeket mozgatott meg a faj feltámasztása érdekében.
    Drákói törvényeket hoztak: a pandák leölését kivégzéssel honorálták. Felállítottak kutatóintézeteket, pandaszaporító-központokat, s befogtak egy jó adag vad példányt.

     

    panda.jpgMa már sok az újszülött, akiket örömmel mutogatnak a sajtónak. Olykor kisebb balesetekkel. (fenn)
    A vadonba való visszaszoktatás eszközeként még ilyen mutatós pandadresszeket is bevetnek (lenn)

    panda2.jpg

     

    A medvék nem nagyon akartak együttműködni. Fogságban még csak véletlenül sem szerettek volna szaporodni, na nem mintha a vadonban ez annyira sűrűn jönne össze nekik. Bár kitartóan küzdöttek a kihalásért, a kutatók unortodox módszerei, pl. pandapornó vetítése a jószágoknak, idővel megtették a hatásukat, s végül megjöttek az első eredmények is. Ma már minden évben tucatnyi újszülöttet hoznak a világra az erre a célra létrehozott intézményekben, s a fogságban tartott egyedek száma közelít a 400-hoz. 
    Jelenleg azon dolgoznak gőzerővel, hogy miképp lehetne őket visszaengedni a vadonba, mert mondanom sem kell, a mackóknak nincs sok kedve az önállósághoz. Az új generációkat pandának öltözött dolgozók (nem vicc!) etetik, hogy elszokjanak az emberektől.

     

    pandaporn.jpgPandapornós kép keresgélése közben jött elő ez – feltehetően más célközönségnek szóló műfaj

     

    Mivel a létszám már adott, s mert a vadonban is van még cirka 1800 panda, a kormányzat nekilátott egy óriási nemzeti park létrehozásának. 27000 km2-en, Magyarország területének közel egyharmadán, Szecsuán, Gansu és Shaanxi tartományok határán kerül kialakításra, amihez csaknem kétszázezer embert telepítenek ki, s bezárnak egy halom bányát és fakitermelő telepet is.
    Hogy idővel sikerül-e a vad mackók populációjának is regenerálódni, az majd eldől, de egyetlen állatfaj megmentésére sem költöttek még el ennyi pénzt, így bizonyára még jó ideig beavatkoznak, ha kell.

     

    Hogy a pandák cukiságuk ellenére megérik-e az erőfeszítést, azt döntse el mindenki maga. Akadnak azonban más kihalófélben lévő állatfajok is Kínában, amelyek megőrzésére most kiemeltebb figyelem jut.
    A szibériai tigrisek és az amuri leopárdok számára egy 15000 km2-es nemzeti park szerepel a tervekben az északkeleti Jilin tartományban, amihez szintén szükség lesz egy kisebb lakosság-kitelepítéshez.
    Bár a tigrisek lélekszáma az orosz oldalon valamelyest növekedett a védelemnek köszönhetően (a helyzetük így sem túl rózsás), szakértők szerint a tigriseknek alkalmas területek most már jobbára csak a kínai oldalon vannak, így amennyiben sikerül az állományt védelem alatt tartani, valószínűleg Kínában több szibériai tigris lesz, mint Oroszországban. Ehhez azért sok dolognak kell összejönnie, jelenleg alig néhány tucat állat él vadon Mandzsúriában.

     

    amurileopard.jpgAmuri leopárd (fenn), Heilongjiangban lencsevégre kapott vad szibériai tigris, sajnos nincsenek sokan (lenn)

    tigersibir.jpg

     

    Ugyancsak készül egy-egy új nemzeti park a tibeti antilopok és Yunnanban a megmaradt ázsiai elefántok számára is. Utóbbiak létszáma ugyan stabil, de a jelenlegi csordák leginkább turistalátványosságként szolgálnak. Erről feltehetően ezek után sem akarnak lemondani, de egy nagyobb, jól védett élettér lehetővé teszi, hogy valóban vad elefántközösségek is létrejöjjenek, emberi behatástól mentes környezetben. Az elefántok szerelmeseként ezt őszintén remélem és csak támogatni tudom.

     

    tibetanantelope.jpgTibeti antilopok (fenn), vad elefántok Yunnanban egy motorbicikli iránt érdeklődve (lenn)

    wild_elephants.jpg

     

     

    A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!