A mai hét vizsgázóm is sikeresen teljesítette a követelményeket, legjobbjuk 92, míg a leggyengébb is 79 ponttal lett honorálva. Rendben voltak, tényleg, nem volt rájuk panasz.
Holnap viszont már a másodéveseim kezdik meg a beszámoltatást, s azért az ő dolguk lényegesen nehezebb lesz. Összetettebb is a rájuk rótt feladat, s tényleg jobban meg is terheli őket. Önállóan beszélni, magukat rendesen kifejezni az itteni diákok számára egyáltalán nem egyszerű. A teszt második felére pedig valóban nem nagyon tudnak begyakorolni semmit, mivel párbeszéd, ahol nem tudhatják, hogy a másik fél (esetükben én) miképpen vesz részt a kommunikációban.
Tudatában vagyok annak, hogy ezt az akadályt kimondottan problematikusan tudják csak kezelni, így azért a tervek szerint igyekszem a lehető leginkább követni őket, s nem bonyolítani a helyzetet.
Már csak az esélyegyenlőséget is növelendő, holnapra a csoport talán legjobb adottságokkal rendelkező része kerül sorra, a gyengébbeknek több idejük van így felkészülni. Az első körtől így elég jó eredményeket várok, hogy ez mennyire teljesül, azt majd meglátjuk.

Este lezajlott a beharangozott verseny is. Ezúttal a résztvevők valamilyen témáról beszéltek pár percig, majd a zsűriből egy kolléga intézett hozzájuk egy-egy, a témához kapcsolódó kérdést.
Csapnivalóak voltak. Mind. Tényleg.
A beszédek nagy részét egyáltalán nem tudtam követni, de olyan szinten nem, hogy sokszor fogalmam sem volt még arról sem, hogy egyáltalán miről szólnak. Amikor mégis, abban sem volt sok köszönet. Elcsépelt hülyeségek, self-confidence, happiness, dreams, stb. Az egész csak blabla.

A kínai zsűritagok ennek ellenére a megszokott jóindulattal viszonyultak hozzájuk az értékelésnél, 9 pont alá ritkán mentek, 8 alá meg talán egyáltalán nem. Miután ezúttal a pontszámokat fel is kellett mutatni, s azokat a műsorvezetők fel is olvasták, így kissé melegebb szívű voltam, mint amit megérdemeltek volna. Féltem a népharagtól. Azért így is általában 1-2 ponttal a többiek alá osztályoztam a versenyszámokat, de őszintén szólva ennyit sem érdemeltek volna. Mire értékeljek egy olyan produkciót, amit szó szerint nem is értek?

Javier ezúttal nem zsűrizett, mivel ő és az egyik kínai kolléga tették fel a kérdéseket az indulóknak, felváltva. Javier esetében egyszer sem sikerült megérteniük a kérdést elsőre, de néha egyáltalán nem. Volt még a helyszínen egy Richard nevű, chicago-i származású amcsi is, aki jelenleg egy xianningi középiskolában tanít. Hogy miképp került ma ide, azt nem tudom igazán, de az értékelésben ő is úszott az árral.

Sajnos 22 induló is akadt, így a fél 8-kor kezdődő esemény percekkel 10 előtt ért csak véget. Nagyon untam már, s a 22. pontozás után gyorsan ki is szaladtam cigizni egyet, a beszédekre nem lévén túlságosan kíváncsi.

Mint kiderült, ezzel meg is úsztam egy össznépi ünnepeltetést, mivel Javier, aki egyike volt a versenyt értékelő kollégáknak, azt tervezte, hogy majd bejelenti, ma van a születésnapom, s elénekelteti a teremben lévő cirka 200 emberrel a happy birthdayt. Tudtam én, hogy nem kell ott lennem.

Az éljenzés így elmaradt, de azért teljesen nem úsztam meg a felköszöntést, mert a verseny után, immár barátságosabb légkörben ő és két diákom hoztak egy kis tortát (rajta egy 1-est formázó gyertyával, ezzel jelentősen megfiatalítva). Ennek így persze örültem is, rendesek voltak, s tényleg értékeltem a figyelmességet.

Mint a fentiekből kiderült, ma lettem 33 éves. Ezt csak a blog anonimitásában hangsúlyozom ilyen lelkesen, máskülönben szeretem a konkrét számot nem szétkürtölni. Ez a nap is eljött. Azért remélem, a dupláját is megérem még. A triplájához már nem feltétlenül ragaszkodom.