• Még tavasz, virslivel

    Hogy legyen egy ilyen idióta című bejegyzés is.

    A tegnapi kép valóban elég tré lett, így ma már készültem pár jobbal is a kampusz virágzó növényzetéről.

    WP_20140319_001.jpg

    WP_20140319_002.jpg

    WP_20140319_003.jpg

    WP_20140319_004.jpg

    WP_20140319_005.jpg

    Hogy jön ide a virsli? Nem akartam két bejegyzést nyitni ilyen apróságoknak, úgyhogy a virsli más téma, a tavasztól merőben független.
    Valamikor korábban – még Fengjieből – nyilatkoztam az ideát fellelhető felvágottakról, szalámikról. Többnyire mind ehetetlen vacak, édeskés, furcsa ízzel. Az egyetlen kivételt egyik-másik virsli képviseli – na meg a nagyobb városokban beszerezhető nyugati ízű cuccok, de most maradjunk a helyi termékeknél. Mindenfelé árulnak regou vagyis hotdog névre hallgató étket, ez annyiban elüt a nyugaton megszokottól, hogy pékáru nem jár hozzá, csak maga a virsli, pálcára húzva. Szerencsésebb forrásoknál egészen fogyasztható.

    A bolti virslikre oda kell figyelni, mert zömmel borzalmasak azok is, s a termékskála nagyobbik fele nem is tartalmaz húst. Ezt nem annyira nehéz felismerni, mert ezeket nem is hűtik. A nyomokban húsból is álló fajták ehetőek tudnak lenni, de ezeknél is van kockázat.

    A suliboltban is kapni regout, ott készül, s darabja egy yuanért vásárolható meg. Miután ez nem olyan rossz, ma arra vetemedtem, hogy két turizmusos diákomat leküldtem megkérdezni, mi az alapanyag, hogy aztán majd olyat vegyek valahol. Alaposak voltak, még fotók is készültek, de erre végeredményben nem volt szükség, mert a boltosok üzenték, hogy tőlük is vehetek, ha kell.

    Így este el is bandukoltam, s most 50 virsli pihen a fagyasztóban. A hotdogos verziót Fengjieben jobban csinálták. A technika ugyanaz, csak ott – ha már egyszer Szecsuán – meg is hempergették a virslit pirospaprika-örleményben, lajiaoban. Az ittenieknek az erős, úgyhogy nem élnek vele, de én már csak úgy eszem. Hiába, a jó ötleteket érdemes átvenni.

  • Tényleg itt a tavasz

    Rügyeznek (már amelyik lehullatta a leveleit) vagy épp virágoznak a fák és ma már 26 fok van. A napokban sem volt rossz idő, de reggel egészen meglepődtem az órára menet (7:50 felé). A pulcsiban melegem volt. A lakásban még nem volt annyira érezhető, de visszaérve kitártam minden nyílászárót, s most már kezdi átvenni a kinti hőmérsékletet.

    Még egy jégkrémet is megkívántam az órám után.
    A hűtő is kezd újra értelmet nyerni. A tél során a lakásban szanaszét tároltam a kólát, de most már a szobahőmérséklet elég langyos, kezd átmenni az ihatatlan kategóriába. Be is vágtam a frigóba hűlni a készletet.

    Itt volt már az ideje ennek a szép időnek, annyi szent. Örülök neki. 

    WP_20140318_001.jpg

  • Alakul a jóidő

    Szerencsére már három napja nem kell kabátot hordani. Nappal minimum 15-16, de inkább 20 fokok vannak, s az előrejelzések szerint a hideg már nem jön vissza.

    Ideje volt.

    Kérlek benneteket, ha a jövőben visszajövök Kínába melózni, s azt hasonló klímájú helyen teszem, valahogy utasíttassatok ki az országból. Soha nem akarok még egy ilyen, fagyoskodással gazdagított telet. Annyira jó, hogy elmúlt…

  • Jön a tavasz!

    A Téldémon errefelé amúgy sem túl kemény seregei kezdik megadni magukat. A héten már többször előfordult 20 fok feletti hőmérséklet, úgyhogy jó eséllyel beköszönt a tavasz.

    Az előrejelzések szerint még lesz egy kisebb csapaterősítés, de aztán kénytelenek lesznek teljesen visszavonulni. Remek. Kabátot már egy ideje nem hordok.

    Most már egy téllel a hátam mögött hivatott vagyok némi összegzésre is. A leghidegebb januárban volt, egyszer a hó is szállingózott, s a nagyon kemény éjszakákon a higanyszál igencsak közelített a nullához. Nappal nem volt ennyire cudar az idő, 5-6 °C volt a legvészesebb. A tél máskülönben felettébb száraznak bizonyult. Normálisabb eső rég nem volt, s a gyengébbekből se igen fordult elő 2-3 alkalomnál több.

    A lényeg, hogy igazán nem lenne vészes a helyzet ideát, az egyetlen gyenge pont a fűtés, vagyis annak a hiánya. Az elektromos hősugárzókkal javítható a komfortérzet, de azért nem az igazi.
    A fő, hogy kibírható, s ha minden igaz, már jön a meleg.

    fengjie.png