1978-ban, már négy évtizede esett meg, hogy a maói őrület után a hatalmi harcokból Deng Xiaoping került ki győztesen. Deng korábban is piaci elhajlásairól volt hírhedt, s erre Kína legfőbb vezetőjeként sem cáfolt rá: intézkedéseinek hatására az évtizedekig az éhezés határain egyensúlyozó ország néhány éven belül gabonaexportőrré vált*, s az ipar átalakításával párhuzamosan egy robbanásszerűen előretörő üstökössé.

A 40 év – melyből cirka 15 felett bábáskodott annak atyja – teljesen átformálta Kínát, ma már a világgazdaság második legerősebb szereplője, az életszínvonal alapján pedig már egy szerény jólét is kialakulóban van (természetesen nagy jövedelmi különbségek mellett). 

Bár a megállíthatatlannak tűnő, mesterségesen fékezett növekedés kora már bőven elmúlt, s a gazdaság további menedzselése nem kis kihívás elé állítja a döntéshozókat, Kína az utóbbi évek búskomor jóslatai ellenére még nem omlott össze, ami persze nem jelenti azt, hogy nem is fog. Az jól látszik, hogy gőzerővel dolgoznak a megoldáson, ennek részeként épül az új selyemút, amely, ha jól sikerül (erre nézve is vannak kételyek, de messze még a dolog kifutása), sikeresen kötheti le Kína mostanra sok esetben feleslegessé vált erőforrásait. A nagyobb cél, a termelés átállítása a magasabb hozzáadott értéket képviselő iparágakra ekkora méretekben határozottan nem kis dió, de részleges sikerekről egyértelműen lehet beszélni, elég ha megvizsgáljuk a kínai export összetételének változásait.

A négy évtized részletes leírásáról most eltekintenék, mert ehhez egy teljes cikksorozat kéne, ellenben az érdeklődőknek ajánlom a Youtube-ot, az esemény tiszteletére rengeteg részletes, több részes videó is készült – részben kínai állami médiumok által, ezeket illik némi kritikával fogadni, de akadnak kvázi független beszámolók is.
A hongkongi South China Morning Post egy apró, két perces szösszenetét linkelem, amely ad egy nagyon vázlatos összegzést.

_____________________________________________
* a javuló anyagi helyzetben a fogyasztás is nagyságrendekkel megugrott, így a mezőgazdasági önellátás, különösen az állati eredetű termékek esetében már a múlté.