Némi üdítő változatosságként ma még a vonatokról írok. Mint az blogom olvasói számára ismeretes, volt szerencsém az elmúlt két hét folyamán cirka 2-2 napot eltölteni az ország szerelvényein.

Kicsit sok is volt a jóból, főleg a végére, de amúgy maguk a járművek nem adhatnak okot panaszra.

Chongqing és Haikou közt odafele keményüléses, vagyis másodosztályú ülőhelyes vonaton töltöttem el közel 36 órát. A nevével ellentétben az ülés puha és még kényelmes is lenne, ha épp nem rajtuk kellene aludni. Ülve kicsit nehézkes, s európai testmagassággal kell legalább három hely, hogy el lehessen feküdni rajtuk.

Miután ezek a járatok elég hosszú utat járnak be, így nem feltétlenül végállomástól végállomásig utazik mindenki. Aki mégis, s teheti, az is igyekszik inkább fekvőhelyes jegyet szerezni, de erről a cikk második felében.
A lényeg, hogy szerencsére olykor szabadultak fel üres helyek, s az én egyéni szerencsémre az én kétüléses részemen egész úton nem volt utastársam. A második nap délutánján egy keveset aludni is tudtam, amikor valahol Guangxiban zakatolva egészen kiürültünk, s átvackolhattam magam egy háromüléses részhez, ahol pihenhettem kényelmesen, leszámítva hogy egy kissé spicces vagy bolond kínai is arra járt, s a szemközti ülésekre feküdt, de közben állandó jelleggel csapkodta az egyik karjával az asztalt, meg olykor rugdosott is. Sajnos ez az idilli kapcsolat nem tartott sokáig, mert aztán jöttek új utasok.

Hainanon, a sziget két végpontja, Haikou és Sanya közt aztán egy más jellegű vonattal közlekedtem. Itt ugyanis sikerült kiépülniük egy gyorsvasutat, modern járműparkkal, s átlag 200 km/h-s sebességgel. Az aktuális gyorsaságot amúgy a kijelző is folyamatosan mutatta, illetve a belső és külső hőmérsékletet is. Tényleg jó kis cucc, színvonalas, tiszta. Első és másodosztályú ülőjegyek, illetve ha ezek elfogynak, a másodosztályú árán helyjegy nélküli biléták vásárolhatóak rá. Visszafele sajnos ez volt a helyzet.

Haikouból Chongqing felé aztán hard sleeperen, kemény fekvőhelyes szerelvényen jöttem. Ezzel sem volt semmi gond, s való igaz, a WC-k is tiszták voltak, ellenben a keményülésessel, ahol az összeset nagyon hamar összeszarták, aztán ezt nem is pucolta le senki az út végéig.

Az összes járatra igaz ugyanakkor, hogy van ivóvíz (forró, de ez egy ilyen kultúra), s ennek köszönhetően pillanatok alatt lehet zacskós vagy épp vödrös tésztákat falni. Emellett lehet venni normális kaját is, egy-egy ebéd vagy vacsora 20 yuant kóstál, párszor végigkocsikáznak velük. Ugyan nem vettem belőlük, de egész jónak tűntek.
Ugyancsak végiggurgatnak időnként nassolni és innivalót, s gyümölcsöket is, illetve – némiképp idegesítő módon – a keményüléses verzió esetén párszor előkerült a személyzet is, akik rendre mindenféle bóvlit kívántak rásózni az utazóközönségre. Fogkefét, játékhelikoptert, cipőpasztát, tiszta telesop érzés.

A személyzetre amúgy nincs panasz. Sokan vannak, s ügyelnek rá, hogy a dolgok rendben menjenek. Takarítanak is időnként, bár a WC esetében ez nem látszik, ellenben az utasteret többször felsöpörték, felmosták.

Az alvóhelyek esetén a jegyet beszálláskor elveszik, s egy plasztikkártyát adnak helyette az ágy számával. A dolog lényege abban rejlik, hogy így a vasutas pontosan tudja, meddig utazik az ember, s leszállás előtt időben felkelt. Ekkor a jegyet is visszaadja.

Ezt amúgy muszáj is neki, mert a vonatokon már nincs ellenőrzés. Kétszer csekkolnak le, egyszer amikor kiengednek a peronra (van-e jegy), egyszer pedig amikor elhagyod azt (nem utaztál-e tovább). Ezt beléptető/kiléptető kapukkal oldják meg, eleve csak a vonat indulása előtt jutnak ki az épületből az utasok.

A biztonságot is elvileg komolyan veszik. Az összes vasút- és autóbuszállomáson csak úgy engedik be a csomagokat, hogy előtte átvilágítják azokat, mitöbb az utasoknak is át kell menni a csipogós kapun, s gyakran még a kézi kütyüvel is végigpittyegtetnek.

Bár Kína ujgurok lakta xinjiangi részét leszámítva nem fordul elő terrorizmus (szerencsére még itt is meglehetősen ritkán), igyekeznek elejét is venni. Ennek ellenére a késem vagy tízszer ment át gond nélkül, ahogy az öngyújtóimat is sikerült bejuttatni mindenhová. Ez utóbbira valamiért nagyon fújnak, Pekingig gond nélkül eljutottak a kézipoggyásszal velem, de ott a reptéren kiszúrták, s elkobozták az összeset. Szerencsére itt sem drágák.

Miután hamarosan vonatra szállok, gondoltam ejtek pár szót a kínai vasút sajátosságairól.
A szerelvények eltérő szintjéről már írtam, ezek betűjelzésekkel vannak megkülönböztetve, s az újabbakkal való utazás jellemzően többe is kerül.

A vonatokon négy különböző osztály van. A legolcsóbb, főleg rövidebb távokra igénybe vett verzió a „hard seat”, magyarul kemény üléses. Ennél egy fokkal jobb a „soft seat”, puha üléses. A nevükkel ellentétben mindegyik puha, ezek rendelhetőek leginkább párba a nyugati első és másodosztályos kocsikkal.
A hatalmas távolságok miatt Kínában is vannak alvókocsik. „Hard sleeper” és „soft sleeper”. A soft a drágább, ez esetben fülkék vannak, ahol négy ágy található, 2-2 mindkét oldalon. Ha valaki utazott exszovjet térségekben, ez kb. a „kupe”-vel ekvivalens. Az orosz-ukrán „plackartni” megfelelője a hard sleeper, itt nincs a kocsikban belső elválasztás, nincsenek fülkék, s a folyosó felőli oldalon a menetiránnyal párhuzamosan is vannak fekvőhelyek.
Mindegyik esetben a személyzet biztosít ágyneműt, huzatot.

Néhány frekventáltabb vonalon előfordulnak luxus kocsik is, ha már az oroszokat hoztam fel példának, ez a „ljuksz” kategória. Itt csak két ágy van a fülkékben. Az új nagysebességű vonatokon pedig vannak első és másodosztályú ülések, ezek mind „soft seat” kategóriások. Ugyancsak előfordulhat ezeken a szupervonatokon business hely is, ez értelemszerűen a legdrágább.

Jómagam rövid távon tökéletesen elvagyok a kemény üléses vonatokkal (bár ha csurig van, az nem kellemes), s ha hosszan megyek, akkor az ömlesztett alvóhelyessel. Az árak nagyon barátiak, hogy érzékeltetni tudjam: pl. Chongqing és Kunming közt hard sleeperrel kb. 160 yuan az út. A Wanzhou és Chongqing közti cirka 200 kilométer pedig kemény ülésen 28 yuan.