• A nem humanoid családtagokról

    Rég nem esett már szó róluk, pedig épp itt az ideje. Természetesen a tengerimalacainkról van szó.
    Sajnos többen nincsenek már velünk, a létszám ennek ellenére sokat nőtt, ugyanis az itteni lehetőségekre építve nekiláttam beszerezni néhány pedigrés jószágot, elsősorban a szomszéd szigetről, de néhányan a kontinensről jöttek.
    Egyszínű angol rövidszőrű típusok, ezek, ahogy a nevük is engedni sejteti, egyenletesen rövid bundával rendelkeznek, s a teljes szőrzetük színe egyforma.

    A bőséges fűkészletet s a nagy mennyiségű szabadidőt kihasználva tenyésztésbe, illetve a tartásukkal kapcsolatos edukációba is kezdtem, jelenleg már a legnagyobb, tisztán tengerimalacokra fókuszáló ír közösséget vezetem – ha eltekintünk az otthonkereső csoporttól, ők még népesebbek.

    A tengerimalac-ügyi helyzet a szigeten nem igazán fényes. Rajtam kívül még három másik minőségi tenyésztőről tudok, szaporító annál több. Hozzájuk értő, kellően felkészült, egzotikus állatorvos is mindössze 2-3 van az országban, s az ismeretanyagon is van még bőven mit javítani.

    A saját állomány végül maradt a lakásban, két szobát foglalnak el. Jelenleg a nőstények helységében 11-en, míg a hímek a másik szobában hatan vannak, de a teljes létszámot még nem értük el.

    Nyugi, egy bő fél évre megint letudtuk a tengerimalacos témakört.

  • Az új házról és a szükséges átalakításokról

    Már csak két hét és megürül az otthonunk és beköltözünk. Szerencsére az állag kifejezetten jó, így nem kell semmi felújításba kezdenünk, simán cuccolhatunk.

    Eleinte még üres lesz egy kissé, mivel a mostani berendezés zöme megy a lakókkal együtt, de annyi cucc marad, hogy azonnal nem kell beruháznunk ilyenekre az életben maradáshoz.

    A ház két szintes, de az emelet nem teljes értékű, tetőtér. Nem mintha rászorulnánk az alapterület duplikálására, kettőnknek így is bőségesen felesleges a méret. Amúgy annyira azért nem hatalmas, Vietnámban nagyobb volt.

     

     

    A ház mellett szólt az is, hogy be van kötve a gáz, ami errefelé nem magától értetődő, még elterjedtebb, hogy olajjal fűtenek. Amellett, hogy ez a módszer nekem egy fokkal szimpatikusabb is (kisebb a karbonkibocsátás és eleve az sem tetszik, hogy egy olajtartály van a kertben), még valamivel olcsóbb is. A melléképületben található a kazán, s radiátorokon keresztül jut a meleg a házba. Nem elhanyagolható módon a tűzhely is gázzal megy, ami nekem lényegesen jobban bejön, mint bármiféle egyéb megoldás.

     

     

    A konyha és a nappali nincs különválasztva, s még a földszinten van két háló, egy dolgozó és egy fürdőszoba, míg az emeleten egy fürdő és két háló. Mi a földszinti nagy hálóban alszunk majd, míg a pont jó helyen, bal hátsó sarokban lévő szoba lesz a malacoké.

    A házzal kapcsolatos tennivalók velük állnak kapcsolatban, mivel egyúttal egy külső, udvari életterük is tervben van, különösen, hogy egészen meggyőző méretű hátsó kertünk van szép fűvel. Fák szerencsére nincsenek, csak a telekhatáron bokrok, így azokkal nem lesz gond.

     

     

    A tengerimalacok apró, nagyjából kilónyi zsákmányállatok, akik nem tudják megvédeni magukat, s zárt helyen a gyárilag beépített túlélő mechanizmusuk, a menekülés sem vezet eredményre – ez utóbbi képességük hatékonyságának egyébként sem tett jót az a néhány, domesztikációval teli évezred.

    Így jobb híján nekünk kell gondoskodni a biztonságról, ami egy fokkal komplexebb feladat, mint elsőre gondolná az ember. Amellett, hogy oldalt el lesznek szeparálva masszív és sűrű hálós kerítéssel a külvilágtól, szükség van a “falak” alatt a földben betonozni is, elkerülendő, hogy valami beásson hozzájuk.

    A mászni vagy röpülni képes veszélyforrások miatt szükséges a hely tetejét is hálóval fedni, s egyúttal remélni, hogy a lombfúvó kellően hatékony fegyver a rárakódó akármik eltávolítására. Merthogy nem kicsike hely lesz (kb. 10×10 méter), így kellően magasnak is kell lennie, hogy mi is kényelmesen beférjünk, s így hozzáférjünk az állatokhoz meg a berendezéshez. Plusz mivel ez a konstrukció nagyjából teljesen elfoglalja a kertet, így egyúttal a mi esetleges kerti tevékenységeinket is az ő élőhelyükön kell majd végezni.

    Egyúttal a szabadságot is meg akarom nekik adni, így tervben van egy átjáró (egy relatíve nagyobb átmérőjű, zárható cső segítségével) a benti szobájuk és a kinti élőhelyük között, így rájuk lesz bízva, hogy merre mulatják az idejüket. Bár elég macerásnak tűnhet ez az egész elképzelés, hosszabb távon (márpedig öt év eléggé az) sok előnnyel is jár. Ha a kalkulációim nem tévednek (ami nem teljesen biztos, mert tengerimalacokra vonatkozó számokat nem találtam, így csak következtetni tudok más legelő állatok adataiból), akkor figyelembe véve az átlagos írországi fűhozamokat, az udvar elvileg ellátja a jószágokat egész évben.

    Télen és éjjelente nem maradnak kinn, így meg pláne elégnek kell lennie arra az időre, amit ott töltenek. Ez így egyúttal azt is jelenti, hogy az év jó részében önkiszolgáló üzemmódban működhetnek, ami csökkenti az ellátásukkal kapcsolatos terheket. Plusz eleve azt gondolom, hogy sokkal nagyobb boldogság lesz ez így nekik.

     

     

    Ami a kivitelezést illeti, attól még azért erősen tartok. Bár férjem egészen ügyes és egy jó részét képes megcsinálni (miközben még örül is neki – van baja), azért tartok tőle, hogy az idei szezonban már nem valósul meg a malacok számára is élvezhető formában, tekintve hogy valószínűleg hamarosan hidegebb lesz annál, mintsem ki lehessen őket engedni. De ha nem idén, majd jövőre.

  • Tengerimalac-ügyi körkép

    A kitartó olvasók egészen biztosan emlékeznek rá, hiszen a blogon többször is szóba kerültek, hogy vietnámi életünk alatt bekerült a családba néhány szőrös teremtmény.

    Első körben hárman jöttek, majd ezt követte egy negyedik, majd még kettő. A még kettő egyike kismamaként jött, így lett egy hetedik hölgy is – merthogy mindannyian nőstények. A kettes másik tagja is tartalmazott meglepetést, csak ott két hím született, így ők gazdásodtak.

    Végül bővült a család még egy utolsó borzassal, így lettek végül nyolcan.

     

     

    img_20180815_064557_hht.jpg

    A nyolcadik kedvenc

     

    A Vietnámból Európába juttatásuk nem volt sem egyszerű, sem olcsó, de végül sok vacakolás után sikerült beszerezni a kiviteli engedélyt – a magyar behozatali meglepően könnyű feladat.

     

     

    Bár hála az Edelweiss Air több mint hét órás késésének, majd a nem tervezett zürichi éjszakázásnak, a malackák bő fél nappal tovább voltak a látókörömön túl, a repterek elzárt részein hánykolódva, szerencsére jól vizsgáztak, s ép bőrrel megúszták a kalandot. Az én idegrendszerem kevésbé.

     

     

    Hazaérve a trópusokról aztán határozottan élvezték a hűvösebb téli időt, velem ellentétben, majd a hűvösebb nyári időt is, amiben szintén nem osztoztam a lelkesedésükben. A hőségriasztásokról én már épp lemaradtam a szigetre történő migráció miatt, de a picinyek nem, mivel most a szüleim gondoskodását élvezik. Sajnos nem sokkal a költözésem előtt a nálunk született kishölgy búcsút vett tőlünk, így jelenleg csak hét röfi várja, hogy utánunk jöhessen.

     

     

    Vietnámból nem volt a légiközlekedésen túl másik opció, de errefelé szerencsére van. Bár sziget, komppal közúton is megközelíthető, s ez a sors vár majd a kis csapatra, ha eljön az idejük.

    Hogy ez pontosan mikor lesz, az még képlékeny. Mi szeptember közepén költözünk át a házba, s akkor még lesz némi tennivaló, mire elkészül a szobájuk és a kerti lakhelyük is. Azért remélhetően legkésőbb október elején már a smaragd sziget füvét legelhetik.

     

     

  • Az új helyen új családtagokkal

    Most már egy hete, hogy az új házban élünk, s lassan be is rendezkedünk. Sajnos itt lényegesen kevesebb bútor volt, így pár dolgot vennünk kellett, de így is bőségesen megérte a váltás, hiszen itt majdnem a hatodát fizetjük annak, mint amibe a régi kecó került.
    Kisebb is persze, de kettőnknek kényelmesen elég.

     

     

    Mivel nem volt, vettünk egy mosógépet is, s ha már vettünk, akkor egy vízmelegítős példányt. A hagyományos, leginkább semmire nem jó gépekhez viszonyítva több mint dupla az ár, de ez legalább szépen mos. Ráadásul 10(!) év garancia van rá, amihez hasonlót sem hallottam soha odahaza. Csendes, energiatakarékos és még centrizéskor sem moccan. Maximálisan elégedett vagyok vele.

     

    Ugyancsak beszerzésre került egy matrac is, mivel a helyi standard fekhelyek… hát… hogy is mondjam… messze nem elégítik ki egy nyugati ember igényeit a kényelem terén. Szívtam a fogam miatta, de aludtam két évig Kínában kényelmetlen ágyon, nem hiányzott újra. És az a kényelmetlen verzió is már egy messze feljavított valami az originál, az otthoni tornatermi szivacsokhoz hasonlatos matracokhoz képest.
    A lényeg, hogy végül egy valóban puha mellett döntöttünk, s nem volt olcsó. De ez van.

     

    Az átköltözés egyben a kisállataink átköltöztetésével is együtt járt. Már hatan voltak, s a régi házban a beépített halas medencében laktak, ami értelemszerűen maradt a helyén. Kicsit szűkössé is kezdett válni, különös tekintettel a várható ifjoncokra, akik addigra már elég virgonc üzemmódba léptek az anyaméhben.
    Férjem eszkábált végül nekik egy óriási, 240×120 cm-es (a réginél kb. 40%-kal nagyobb) helyet lemezekből, s az új házban már ebbe költöztek be. 

     

     

    Épp időben, mert 11-én már meg is született Dió (szintén kislány, így marad). Azóta kiderült, hogy a legutóbb elhozott két nőstény másika is vemhes, így nem is baj, hogy Diónak nem lettek tesói. A várhatóan szintén egy darab újszülöttet tartalmazó almot még várjuk, de már nem lehet sok hátra.

     

    A váltás jó ötletnek bizonyult, jó az új helyen is. És még a bevásárlóközpont is közelebb van. 

  • Az itteni családtagokról

    Meséltem, hogy októberben bővültünk három házikedvenccel, tengerimalacok formájában.

     

    Egy itteni, meglehetősen szomorú színvonalú kereskedésből lettek kimentve. Egyikük, a kedvencem, Pamut vemhes is volt (a másikról szerencsére csak vaklármának bizonyult a dolog), s decemberben világra is hozott egy kislányt. A szülés nem volt komplikációmentes – Pamut kicsi, a bébi nagy volt, ráadásul még farfekvéses is. Szerencsére némi segítséggel sikerült kipréselni, de az újszülöttet sajnos érhette némi oxigénhiány a folyamat során, így ő csak egy napig élt. Szerencsére Pamutnak nem lett baja, s azóta nagyon szépen összeszedte magát és kedvére főnökösködik a kis kondán.

     

    Merthogy közben többen lettek. Cirka két hete forgácsért mentem, amikor ott találtam három apró tengerimalacot, két hímet és egy kislányt, aki még hasmenéses is volt. Ez náluk komoly gond, s a nála tapasztalt tünetek nem is az enyhe kategóriába sorolhatóak. Őt sem hagyhattam ott, mert kezelés nélkül legfeljebb napjai lettek volna hátra. Ez csak esztétikai probléma ugyan, de szerencsétlen leginkább egy hajléktalanra emlékeztetett, annyira vacak állapotban volt a bundája és nem meglepő módon alultáplált is volt.

     

    A szülők érkezésével párhuzamosan szerencsére megjött a házipatika is némi otthoni malactartó ismerősi asszisztenciával, így aztán jóra fordult a helyzet, s villámgyorsan helyrejött az apróság. Mostanra már a külleme is kezd egy kicsit javulni.

    A történetnek azonban még itt sincs vége, mivel egy hete újra arra volt dolgom, s kiderült, hogy az egész állományt megveszi egy másik szaporító, így még két kedvenc jött haza. Nagyjából 5-6 nőstény maradt még, de a helyem korlátozott és mérlegelnem kellett. Az egyikük még elég fiatal és kicsi, így volt rá esély, hogy nem vemhesült, így ő jött. A másik pedig egy fajtatiszta, hét hónapos anya, aki most is vemhes, s mivel az ő kölykei drágák, egész biztosan a végletekig ki lett volna zsigerelve. 

     

    Szóval itt tartunk most, hat tengerimalacunk van (plusz akik még világrajövetelre várnak), s egyúttal létszámstop is. Az első három mostanra nagyon szépen kikupálódott s az újak is kezdenek szépen alakulni. Ők most már rendben lesznek, ez a fő. Na meg, hogy engem is nagyon boldoggá tesznek.

     

     

     

     

    _____________________________________________________________________

    Egy negyedévre újra letudtam a gügyögős penzumot. 

  • Kánikula

    Egy kisebb ideig aránylag hűvösebb volt, mint arról írtam, most viszont már lassan egy hete igencsak befűtöttek. Légkondi nélkül kibírhatatlan módon.

    A jó időre való tekintettel a hosszú szőrrel megáldott Pamut is új frizurát kapott. Szegény elég csúnya lett, de legalább nem kap hőgutát.

     

    26169759_2027200787499030_215880571375258184_n.jpg

  • Bővülő család

    Nem, még mindig nem kaptam kedvet a gyermekvállaláshoz, s ez a helyzet már kétlem is, hogy a jövőben változni fog.

     

    Noha a gyerekekhez tartósan, életvitelszerűen nem nagyon van türelmem, a kisállatok egy másik kérdés. Korábban bő tíz évig foglalkoztam tengerimalacokkal, de ennek sajnos már elég régen vége szakadt. Mindig is incselkedtem a gondolattal, hogy valamikor újrakezdjem, mert iszonyat imádom ezeket a kis legelésző rágcsálókat. Mivel Kínában ehhez nem igazán voltak alkalmas körülmények, nem is éltem ki ez irányú vonzalmaimat. Itt viszont bőven van helyünk, s a klímának hála egész évben fű is, így végül engedtem a csábításnak.

     

    Anélkül, hogy nagyon ilyen irányba vinném a blogot, azt a laikusok számára el kell mondjam, hogy ezek az állatok cirka 6-8 évig élnek, s tartásuk nem kicsi felelősség. Érző, szociális lények, s a megfelelő egyedek beszerzése még otthon sem annyira egyszerű, itt meg pláne. A keverékek génállománya sokszor problémás, mivel a kereskedésekben, hozzá nem értő hobbiszaporítóknál gyakori a beltenyészet, s a túl korai vemhességek is. Kínában, ha hébe-hóba láttam tengerimalacot, kivétel nélkül borzalmas körülmények között sínylődtek, s rendkívül alultápláltak voltak. Ezek után Vietnámban sem számítottam jobb helyzetre.

     

    Pedigrés, tenyésztett állatok esetén is vannak bibik, az ő genetikájuk a sok azonos allél miatt valamivel egysíkúbb, mint egy egészséges keveréké, de kevesebb az egészségügyi probléma, s ellenőrizhető a családfa.

    Vietnámban feltehetően nincsenek normális tenyésztők, így Ausztráliában vagy Szingapúrban kezdtem el gondolkodni. Utóbbiban találtam is néhány szimpatikusnak tűnő szakembert, s nekem tetsző kölyköket is. Az élet azonban közbeszólt. Nha Trang-i felfedezőtúráink egyikén belefutottunk egy állatkereskedésbe, ahol malacok is voltak. Szegényeken nagyon megesett a szívem, így három kislányt muszáj volt kimentenem. Szívfacsaróan kicsi helyen voltak, nemenként nem különválogatva, rácsos padlójú ketrecben (ez utóbbi nagyon nem nekik való, tönkreteszi a lábaikat). Az étel sem volt megfelelő, s túl sokat sem kaphattak, mert nagyon soványak is voltak.

     

     

    Szóval hazahoztuk őket, s a lépcső alatti egykori haltartó helyre kerültek. Mostanra egész szépen be is rendezkedtem náluk, s kezdenek barátkozni is. A legkisebb sajnos majdnem biztosan vemhes, ami nagyon nem jó hír, de még reménykedem, hogy tévedek. A másik kettő talán megúszta, rajtuk semmi jel, de ha az elmúlt néhány napban estek meg, még bő egy hónapig ez sem kizárható.

     

    A szomorú előéletük ellenére most jól vannak, életükben először futkároznak, s láthatóan boldogok. Ha nem rejtenek meglepetést, én is maradéktalanul az leszek, ha mégis, majd megoldjuk, csak ne legyen komplikáció.

     

    És ha már ennyit ömlengtem, jöjjön egy jó adag kép is.

     

     

     

     

    ________________________________________________________

    Bár imádom ezeket a jószágokat, tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki érez hasonlóképp. Szerencsére megvannak a hasonló fanatikusoknak szóló fórumok, így ki tudom élni a megosztási hajlamaimat is, ha elkap a hév. A Szecsuánblog nem fog átmenni gügyögésbe, s életük minden egyes rezdülésével sem akarok itt boldogítani senkit. Azt azért nem garantálom, hogy hébe-hóba nem hallotok a velük kapcsolatos fejleményekről, de igyekszem visszafogni magam.