• A kevert fajú szabadságharcosok

    Napok óta címlapon hozott hír, hogy a téli sportok legsikeresebb magyarországi képviselői, a méltán híres Liu fivérek Kínában folytatnák karrierjüket. Ez önmagában még nem is lenne akkora szenzáció, más országok atlétáit lenyúlni nem áll távol a nemzetközi gyakorlattól, s ebben Magyarország sem kivétel, a közel-keleti szénhidrogén-monarchiák meg egyenesen kimagaslóan teljesítenek ezen a téren.

    Kínára egészen a legutóbbi évekig nem nagyon volt jellemző a módszer, s jobbára ma is csak erős megkötésekkel működik. E mögött nem a kínaiak esetleges magasabb erkölcsi normái állnak, hanem a tény, hogy a hazai közönség számára nehezen eladható az egyértelműen nem kínai eredetű sportolók honosítása. Bár egy-két labdarúgó esetén akadt rá példa, hogy mindenféle kínai kötődés nélkül is megkapták az állampolgárságot (a számuk valóban alacsony, még a fél tucatot sem éri el), az ilyen irányú tapogatózások célpontjai a kínai ősöket is felvonultatni képes külföldiek. Ez következik a kínai állampolgárság jogi szabályozásából is: amíg etnikai alapon nincs akadálya kínai útlevelet szerezni, a nem kínaiak csak egészen kivételes esetekben érhetik ezt el, s a Kínai Népköztársaság megalakulása óta legfeljebb 1-200 érintett részesült ebben (a kínai oldalról nézve) megtiszteltetésben.

    Az érintettek és edzőjük

    Hogy a fivérek így döntöttek, azon tényleg nem érdemes meglepődni. Kína a sportág egyik nagyhatalma, a feltételek jobbak, s minden bizonnyal erősen belejátszott a jól bevált edzőjük távozása is. Aki szintén hülye lett volna nem menni, amikor a teljes szakág vezetőedzői posztját ajánlották fel neki.
    Ha csak ennyi lenne a történet, nem is ragadtam volna billentyűzetet, hiszen ebben tényleg semmi igazán rendkívüli nincs. Ami azonban nagyon is az, az a közönség reakciója.

    Az ember azt gondolná, s tényleg, a hasonló esetekben gyakorlatilag mindig ez a papírforma érvényesül, hogy a két Liu most aztán kapni fog. Hazaárulók, hálátlanok, esetleg nem is igazi magyarok, erre számítanánk. Ehhez képest újra sikerült szekértáborok szerint gondolkodni. Egészen váratlan módon most pont a lakosság ellenzéki érzületű része kel a két srác védelmére. Ha ránéztek bármelyik releváns telexes cikk kommentfolyamára, az általános vélemény szerint az olimpikonoknak nem tetszett, hogy Magyarországon ők kevert fajúnak számítanak, egyesenesen a vezető magyar kormányzati szereplők ellen lázadnak, s eleve Magyarország sanyarú állapotának bizonyítéka az, hogy lelépnek. Egészen odáig mennek el, hogy még a szerződés szerint visszafizetendő állami támogatás követelése is a kormányzat bűne, dacára annak, hogy máskülönben egyébként ez az oldal tiltakozik a legjobban az élsportra költött milliárdok ellen (szerintem nem alaptalanul).
    Amikor augusztus elején berobbant a hír, hogy mennek az edző után, de minden marad változatlan, a reakciók még jellemzően támadó jellegűek voltak. Az érdekes fordulatot alighanem a magyar szakág politikai felelősének elhibázott korábbi nyilatkozata (miszerint Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor nem váltanak országot) generálta, de ezzel együtt is egészen meghökkentő az a következetlenség, ami a reakciókból árad. Eddig is tudtam, tapasztaltam, hogy mindent átírhat a nem szimpatikus oldal támadásának lehetősége, de ez a szokásos irányváltásokhoz képest is meredeknek tűnik. Ez azért valamennyire még tetten is érhető a kommentekből. Ha nem is nagy számban, de láthatóan akadnak értetlenek, akik még nem vették fel teljesen a fonalat, s érzik, hogy a máskor kötelezően gyűlölt Kína érintettsége miatt akad némi disszonancia, de a többség nemesen eltekint ennek észrevételétől és teljes mellszélességgel támogatja a fiatalok szabadság felé tett lépéseit. Megmosolyogtató.

  • A sportközvetítések bája

    A sport szeretete régóta megvan bennem. Talán mert hat éven át én is szertornász voltam, s tényleg sok munkát fektettem bele, aminek a magam kis mikrovilágában eredménye is volt. Az iskolánk edzői messze a legjobbak voltak a városban, s keményen is fogtak bennünket. Rendszeresen jártunk versenyekre, a megyében folyamatosan az élen végeztünk, s még gyermektornász kategóriában értem el országos nyolcadik helyezést is gerendán. A serdülő korcsoportba érve én hamar búcsút mondhattam a továbbiaknak, mert igen váratlanul és igen nagyra nőttem, ami korántsem tekinthető ideálisnak.

     

    Bár azóta is szívesen nézek versenyeket, a magam részéről gyökeres fordulatot vettem, s azóta sem sikerült magam rávenni az aktív mozgásra. De ez egy másik téma, maradjunk a versenyeknél. A tornászok mellett számtalan egyéb sportágat szívesen sasolok, olimpia vagy egy-egy érdekesebb világbajnokság idején lehetetlen elrángatni a készülék elől. Egyes versenyzők mellett országoknak is drukkolok, s tudom, ezzel nem leszek népszerű, de a már kora gyermekkortól kialakuló Kína-mániám miatt elsősorban nem a hazai csapatnak. 

     

    Mivel idén már 37 leszek, eltelt már jónéhány olimpia, amióta aktívan követem az eseményeket. Eleinte nem volt más lehetőségem, mint a televízió, abból is csak a közszolgálati csatornák. Nagyon korán megutáltam ezeket nézni, egyszerűen idegesített, amit a kommentátorok műveltek. Később belépett még az Eurosport is a lehetőségek közé, ez egy fokkal már jobb volt, de az igazi áttörést az internet hozta meg.
    Az elmúlt három olimpiát már online stream-en néztem, aminek nagy előnye volt az is, hogy azt a közvetítést nézhettem meg, ami érdekelt, s nem kapcsoltak el egy döntőről, csak mert egy futottak még kategóriában hazai versenyző is indult valahol. De ami a legfőbb, nincs kommentár, se jó, se rossz, egyáltalán semmi, csak a csupasz jel, amit a tévétársaságok kapnak, s kedvükre fűszereznek a saját szájízük szerint.

     

    A vizes világbajnokságokat is előszeretettel lesem, így idén sem volt kérdés, hogy az épp Budapesten zajló versenyekről sem szeretnék lemaradni. Az M4-en sok dolog lement, bár valamiért képesek voltak műugródöntők helyett vízilabda csoportmeccseket adni, még akkor is, ha hazai szemmel is teljesen irreleváns csapatok játszottak. De volt hogy futballmeccs ment… S bár egyedül ők közvetíthetnek a vb-ről a hazai csatornák közül, feltehetően nem kevés pénzért, hiába van most már lassan megszámlálhatatlan számú közszolgálati adó, még ilyenkor is csak az M4-et használják.
    Sajnos abban sem telt sok örömöm, ha mégis lement, ami érdekelt, ugyanis a kommentátorok teljesen élvezhetetlenné teszik az egészet. A tárgyi tévedések, mindenféle hülyeségek mellett azt is kifejezetten utálom, ha torkaszakadtukból üvöltenek, drukkolnak 1-1 hazai versenyzőnek.

     

    Gondolkodtam azon, hogy ez vajon hazai sajátosság-e. Feltehetően nem teljesen, de vannak fokozatok. Adás hiányában stream-eltem egy kanadai tv közvetítését is. Bár az adott műugródöntőben volt kanadai versenyző, nem is teljesen esélytelen éremre, teljesen elfogulatlanul értékeltek mindent. Kifejezetten üdítő volt, nem kezdtek el szurkolni, mentegetőzni, fúrni valakit, s abszolút tárgyilagosan értékeltek. Ugyanez volt a helyzet a BBC-s stream esetében is.

     

    A VPN-nek vannak korlátai, így az úszódöntőknél már szerettem volna elkerülni a kényszerű adáskimaradásokat, ezért az itteni helyi, kínai CCTV sportcsatornáján kötöttem ki. Látatlanban tartottam tőle, bevallom őszintén. A nacionalizmust errefelé sem kis dózisban csepegtetik, s az otthoni állapotokhoz hasonló helyzetre számítottam. Ehhez képest, Sun Yang 400 méter gyorson szerzett első aranyát (a verseny első úszódöntőjét) olyan szépen közvetítették le, hogy azt a BBC is megirigyelhetné. Tárgyilagosan közölték, melyik hossz után ki hol tart, majd az arany megszerzése után sem kezdtek el őrjöngeni. 
    Azóta már néhány nap CCTV-s közvetítésen túlvagyok, s jelentem, a helyzet változatlan. Az eddigi legkomolyabb kitörés akkor történt, amikor egy szoros versenynél kétséges volt a kínai induló érmének mikéntje. De ekkor is csak annyi hangzott el, hogy talán meglesz, még bármi lehet. Mindemellett értelmes infók hangzanak el a versenyszámok alatt is, mindenkiről, s nem csak a kínai indulókra fókuszálnak. Elégedett vagyok.

     

    Az otthoni közvetítéseket meg ezentúl is kerülöm, mint a rossz pénzt. 

  • Válságban a kínai versenysport?

    Nagyban zajlik az olimpia Rióban, s bár holnap véget is érnek a játékok, az már most jól kivehető, hogy a Kínai Népköztársaság egyértelműen kevesebb érmet szerez, mint az előző négy hasonló eseményen, s még arra is jó esély van, hogy csak harmadik helyen végez az összesített éremtáblázaton.
    A kínai közönség érthető módon nem reagálta le túl jól a helyzetet, s a dolog hírértéke már a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is megütötte. Tegnap már az index is cikket szentelt a témának.
    Bár elsőre valóban jogos lehetne a címben szereplő kérdés, a dolgot alaposabban áttekintve korántsem ennyire drámai a helyzet.

     

    Kína érdemben az 1984-es, keleti blokk által bojkottált olimpiáján debütált érdemben, s egyből sportnagyhatalomként, 15 aranyérmet szerezve. Ezt persze helyén kell kezelni, a szovjet és NDK-s konkurencia nélkül könnyedén nyertek olyan számokban, ahol amúgy esélyük sem lett volna. A következő, szöuli játékokon már a valós erőt mutatta a mérleg, itt az ország tizenegyedikként, 5 aranyat és 28 érmet szerezve végzett.
    Azóta a kínai versenysport töretlen fejlődésnek indult. A nemzeti büszkeség szempontjából kiemelt fontosságú terület egyre több forrást kapott, s az általános gazdasági javulás mellett már tellett kimutathatatlan doppingszerekre* is, így egyre ritkábbak lettek az ezzel kapcsolatos botrányok is. 

     

    olympics.jpg

    A 2008-as pekingi olimpián minden elvárást felülmúltak, s rendező országként magabiztos fölénnyel domináltak a mezőnyben. Londonban visszaállt az élet rendje, az USA-t követően második helyen végeztek, s nagyjából erre lehetett számítani Rióban is. Ehhez képest valóban gyászosnak tűnik a nagyjából 25 aranyérem (egyelőre 23).

     

    medaltable.jpg

     

    A helyzet azonban korántsem ilyen rossz. Részleteiben nézve egyedül a tornászok nem hozták a megszokott teljesítményt, két csapatban szerzett bronzot sikerült csak megcsípniük. A “kötelezően” jó kínai sportágak nem okoztak csalódást: a súlyemelők soha nem szereztek még ennyi érmet (úgy, hogy két-három aranyat rosszul sikerült taktikázás vagy sérülés miatt nem szereztek meg), az asztaliteniszben most is taroltak, s a műugrószámokban is várhatóan csak egy versenyszámban nem végeznek az első helyen a nyolcból (az utolsó döntőt ma este bonyolítják le).
    A négy évvel ezelőtti sok éremhez nagyban hozzájárultak a tollaslabdázók: akkor 5-ből 5 számban nyertek, most kettőben sikerült, de ebben inkább a londoni eredmény volt az anomália, a maláj konkurencia mindig is nagyon erősnek számított.
    Az úszás tekintetében is kevesebb lett az arany: a négy évvel ezelőtti csodaúszó leány, Ye Shiwen mostanra dagadt és lassú lett, az abszolút favorit és sztár Sun Yang meg hozta a szokásosan kiszámíthatatlan formáját, ezúttal 1 aranyat, 1 ezüstöt zsákmányolt, mialatt a legerősebb számában az előfutamokban kiszállt.
    Ahol még visszaesés tapasztalható, az a lövészet. Most csak egy aranyérem jött össze, de ebben a sportágban a végén már minden az idegeken múlik, s ezúttal pont nem a kínaiaknak volt kötélből.

    Tehát, ahogy kezdtem is a sort, egyedül a tornászok tekintetében lehet igazi visszaesésről beszélni. A megfelelő konzekvenciákat majd biztosan levonják belőle.
    Érdekesebb ugyanakkor, hogy mennyi korábban kifejezetten gyenge sportban léptek nagyokat előre. Ökölvívásban soha nem volt még négy érmük, s atlétika szempontjából is ez az eddigi legjobb teljesítményük. A két arany gyaloglásban született, amely (számomra egyébként meglehetősen értelmezhetetlen) sportág eredetileg is jól ment nekik, ellenben jól láthatóan előreléptek új sportágakban is. A futószámoktól eltekintve szinte majd minden döntőben volt kínai atléta, akik mellett sűrűn látszottak europid edzők. Pontszerző vagy dobogós helyeket szereztek a dobó- és ugrálószámokban is. Mi több, még a 4×100-as futóváltókkal is az élvonalba kerültek, 5. illetve 9. helyen végezve, az egy szem korábbi nemzeti hős férfi gátfutójuktól eltekintve még soha nem értek el ilyen eredményeket.
    Nagyot léptek előre maratoni úszásban is: mindkét nem esetében negyedik helyen értek célba, úgy, hogy korábban a bokorban sem voltak ilyen versenyeken.
    A számomra ugyancsak nehezen emészthető műúszásban is nagyon rámásztak az oroszokra: utóbbiak megrendíthetetlen elsősége éveken belül megdőlhet, az ezüstöt mindkét versenyben a kínaiak nyerték, épphogy elmaradva.

    Összegezve: én még nem temetném a kínai versenysportokat, az alapok inkább tűnnek erősebbnek, mint korábban, egyszerűen most pont így jött ki a lépés. A pontszerző helyeken még nőtt is a kínai versenyzők száma.
    A mostani szereplést egyes sajtóorgánumokkal ellentétben én nem nevezném égőnek, ha már valami inkább az lehet, az a Pekingben rendezendő téli olimpia. Igaz, még van addig néhány év, de csodára lenne szükség ahhoz, hogy a korcsolya, síakrobatika és a curling mellett valami másban is labdába tudjanak majd rúgni. Rendező országként az tényleg kemény lesz.

     

    ____________________________________________________________________________

    *= ez ugyan szerzői magánvélemény, de egykori tornászként vagy akár mezei, nyitott szemmel járó userként úgy gondolom, minden élsportoló doppingol, máskülönben lemarad. Az élvonal jellemzően képes a legmodernebb szereket beszerezni, így a nagy versenyeken már újfent az emberi teljesítmény dönt.

  • Képek a feszkóról

    Mások képeiből szemezgettem párat, a hangulatot bemutatandó.

    feszkó.jpg

    Ilyen konferansziék vezették az esti műsorokat. Harmadéves felsős diákok.

    feszkó3.jpg

    Egyike a fellépő csapatoknak. Sokan táncoltak, a kisebbségi népviseletekbe öltözött és azok táncát bemutató előadások különösen népszerűek voltak.

    feszkó4.jpg

    Készültek különféle, rendkívül profi rajzok, festmények, kalligráfiák is az eseményre. A rajzok nagyon élethűre, szépre sikerültek. Le a kalappal az elkövetők előtt.

    feszkó5.jpg

    Futkározásról is egy kép. Ez épp a tanári csapatok 100 méteres váltóján készült. Engem is be akartak szervezni, de erre nem tudtak rávenni. Szerintem 50 méter után összeesnék.:)

  • Sportnap és zenebona

    Jövő hónapban sportnap lesz a suliban, ahol a kölykök összemérhetik a tudásukat az egyes versenyszámokban.
    A versenyzést követően pedig ünnepi zenebona is várható, színpaddal, s itt jövök én is a képbe.

    Ugyanis pár hete, amikor először szóba került a dolog, rábólintottam, hogy segítek betanítani pár angol popdalt a fellépésre kiérdemesült diákok némelyikének, merthogy a műsort azt az iskola növendékei szállítják.
    Miután valahogy az is kiderült, hogy ismerek néhány kínai muzsikát is, onnantól már nem lehetett visszakozni, s bizony én is ott leszek a fellépők közt egy dal erejéig. Szép lesz.:)
    Na nem mintha olyan professzionális tehetség lennék – ezt nagyon udvariasan fogalmaztam meg -, de nekik mindenképp érdekes, látványos, hogy egy waiguoren (külföldi) kínaiul csinál dolgokat, különösen, hogy ének közben akcentusom sincs (nem tudnak bezavarni azok a nyomorék hanglejtések), ami még különlegesebbé teszi számukra a showt.

    A probléma most ott látszik kialakulni, hogy jelenleg énekelni egyáltalán nem tudok, a falzett hangok helyett csak levegő jön, miután ez a remek devla így kicsinált. Volt már ilyen korábban is, max. pár hét alatt helyrejön tökéletesen, de nekünk szombaton már próbák lesznek, ahol ha nekem nem is lenne muszáj a saját számomat nyomni, mivel kb. 10 éve ismerem a dalt, viszont a suhancok énekét pusztán szóbeli instrukciókkal kicsit nehézkes lesz csiszolgatni.
    Ma a beszédhangom már olyan 90%-os,  ha nem állok le a teázással, remélhetően javulok eleget a hétvégéig, de egyre valószínűbb, hogy kénytelen leszek a sós vizes nazális tisztogatást meglépni, ami nagyon nem kellemes, ellenben fájdalmas élmény, bár kétségtelenül hatásos. Péntek estig még várok, hátha megszán a sors.

    Ja, ha valakit esetleg érdekel, Zhang Huimei (egy tajvani énekesnő, aki itt a szárazon is rendkívül híres, ezen a nyelvterületen akkora ikon, mint odaát pl. Madonna) Ting Hai című produkciójával fogom majd a tervek szerint szórakoztatni a nagyérdeműt.
    A dalocska (már elég régi) videója itt:

    Itt pedig a dal tavalyról a világ körüli turnéról (elég bizarr hajjal:D):