Nagyban zajlik az olimpia Rióban, s bár holnap véget is érnek a játékok, az már most jól kivehető, hogy a Kínai Népköztársaság egyértelműen kevesebb érmet szerez, mint az előző négy hasonló eseményen, s még arra is jó esély van, hogy csak harmadik helyen végez az összesített éremtáblázaton.
A kínai közönség érthető módon nem reagálta le túl jól a helyzetet, s a dolog hírértéke már a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is megütötte. Tegnap már az index is cikket szentelt a témának.
Bár elsőre valóban jogos lehetne a címben szereplő kérdés, a dolgot alaposabban áttekintve korántsem ennyire drámai a helyzet.

Kína érdemben az 1984-es, keleti blokk által bojkottált olimpiáján debütált érdemben, s egyből sportnagyhatalomként, 15 aranyérmet szerezve. Ezt persze helyén kell kezelni, a szovjet és NDK-s konkurencia nélkül könnyedén nyertek olyan számokban, ahol amúgy esélyük sem lett volna. A következő, szöuli játékokon már a valós erőt mutatta a mérleg, itt az ország tizenegyedikként, 5 aranyat és 28 érmet szerezve végzett.
Azóta a kínai versenysport töretlen fejlődésnek indult. A nemzeti büszkeség szempontjából kiemelt fontosságú terület egyre több forrást kapott, s az általános gazdasági javulás mellett már tellett kimutathatatlan doppingszerekre* is, így egyre ritkábbak lettek az ezzel kapcsolatos botrányok is. 

A 2008-as pekingi olimpián minden elvárást felülmúltak, s rendező országként magabiztos fölénnyel domináltak a mezőnyben. Londonban visszaállt az élet rendje, az USA-t követően második helyen végeztek, s nagyjából erre lehetett számítani Rióban is. Ehhez képest valóban gyászosnak tűnik a nagyjából 25 aranyérem (egyelőre 23).

A helyzet azonban korántsem ilyen rossz. Részleteiben nézve egyedül a tornászok nem hozták a megszokott teljesítményt, két csapatban szerzett bronzot sikerült csak megcsípniük. A „kötelezően” jó kínai sportágak nem okoztak csalódást: a súlyemelők soha nem szereztek még ennyi érmet (úgy, hogy két-három aranyat rosszul sikerült taktikázás vagy sérülés miatt nem szereztek meg), az asztaliteniszben most is taroltak, s a műugrószámokban is várhatóan csak egy versenyszámban nem végeznek az első helyen a nyolcból (az utolsó döntőt ma este bonyolítják le).
A négy évvel ezelőtti sok éremhez nagyban hozzájárultak a tollaslabdázók: akkor 5-ből 5 számban nyertek, most kettőben sikerült, de ebben inkább a londoni eredmény volt az anomália, a maláj konkurencia mindig is nagyon erősnek számított.
Az úszás tekintetében is kevesebb lett az arany: a négy évvel ezelőtti csodaúszó leány, Ye Shiwen mostanra dagadt és lassú lett, az abszolút favorit és sztár Sun Yang meg hozta a szokásosan kiszámíthatatlan formáját, ezúttal 1 aranyat, 1 ezüstöt zsákmányolt, mialatt a legerősebb számában az előfutamokban kiszállt.
Ahol még visszaesés tapasztalható, az a lövészet. Most csak egy aranyérem jött össze, de ebben a sportágban a végén már minden az idegeken múlik, s ezúttal pont nem a kínaiaknak volt kötélből.

Tehát, ahogy kezdtem is a sort, egyedül a tornászok tekintetében lehet igazi visszaesésről beszélni. A megfelelő konzekvenciákat majd biztosan levonják belőle.
Érdekesebb ugyanakkor, hogy mennyi korábban kifejezetten gyenge sportban léptek nagyokat előre. Ökölvívásban soha nem volt még négy érmük, s atlétika szempontjából is ez az eddigi legjobb teljesítményük. A két arany gyaloglásban született, amely (számomra egyébként meglehetősen értelmezhetetlen) sportág eredetileg is jól ment nekik, ellenben jól láthatóan előreléptek új sportágakban is. A futószámoktól eltekintve szinte majd minden döntőben volt kínai atléta, akik mellett sűrűn látszottak europid edzők. Pontszerző vagy dobogós helyeket szereztek a dobó- és ugrálószámokban is. Mi több, még a 4×100-as futóváltókkal is az élvonalba kerültek, 5. illetve 9. helyen végezve, az egy szem korábbi nemzeti hős férfi gátfutójuktól eltekintve még soha nem értek el ilyen eredményeket.
Nagyot léptek előre maratoni úszásban is: mindkét nem esetében negyedik helyen értek célba, úgy, hogy korábban a bokorban sem voltak ilyen versenyeken.
A számomra ugyancsak nehezen emészthető műúszásban is nagyon rámásztak az oroszokra: utóbbiak megrendíthetetlen elsősége éveken belül megdőlhet, az ezüstöt mindkét versenyben a kínaiak nyerték, épphogy elmaradva.

Összegezve: én még nem temetném a kínai versenysportokat, az alapok inkább tűnnek erősebbnek, mint korábban, egyszerűen most pont így jött ki a lépés. A pontszerző helyeken még nőtt is a kínai versenyzők száma.
A mostani szereplést egyes sajtóorgánumokkal ellentétben én nem nevezném égőnek, ha már valami inkább az lehet, az a Pekingben rendezendő téli olimpia. Igaz, még van addig néhány év, de csodára lenne szükség ahhoz, hogy a korcsolya, síakrobatika és a curling mellett valami másban is labdába tudjanak majd rúgni. Rendező országként az tényleg kemény lesz.

____________________________________________________________________________

*= ez ugyan szerzői magánvélemény, de egykori tornászként vagy akár mezei, nyitott szemmel járó userként úgy gondolom, minden élsportoló doppingol, máskülönben lemarad. Az élvonal jellemzően képes a legmodernebb szereket beszerezni, így a nagy versenyeken már újfent az emberi teljesítmény dönt.