• Debütál a hanoi-i metró

    Hihetetlen, de most már tényleg! Kínkeservesen, számos csúszás után, 2013 helyett, de sikerült elkészíteni.

    A mindössze 13,5 km-es vonalszakaszt egyébként kínai kivitelező hozta össze, javarészt kínai hitelből, s elvileg 2018 óta már csak a tesztelés és biztonsági ellenőrzés zajlott. A Kína iránt szimpátiát anúgy csak mérsékelten érző vietek gyakran példálóztak a projekttel, mint a kínaiak balfékségének bizonyítékával. Volt bezzegberuházás is a tarsolyukban, a Ho Chi Minh-városban épülő, japán hátterű egyes vonal. Utóbbi egy évvel később indult neki, szintén hatalmas csúszásban van, s legutóbb azzal került a hírekbe, hogy egy oszlop leomlott az épülő szakasz egyik hídján. Egyelőre még tartják, hogy jövőre elkészül, de ez azért erősen kétséges.

    Most mindenesetre hadd gratuláljunk a viet nép eme dicsőséges eredményéhez, s reméljük, hamarosan még sok további hasonló fejlesztésről számolhatunk be.

    A modern nagyvárosi lét csodája, a viet főváros 2A metrója. Bámulatos!
  • Vietnám elhagyásának nem egyszerű története

    Ott hagytam abba, hogy már 24-én este megérkeztünk a saigoni reptérre. A vonaton aludtunk, így a ránk váró éjszakázás nem tűnt kifejezetten aggasztónak. Az előttünk álló repülés 13 órásnak ígérkezett, így utólag pótolhattuk volna az alvást, s ezzel egyúttal nagyjából rá is állt volna a szervezetünk az európai idő ritmusára.

    Hajnali 5 után, azért már kissé nyúzottan elindultunk becsekkolni, ahol először csak az tűnt fel, hogy nem haladnak a sorok. Egyik sem. Hamarosan felfedeztem, hogy a táblán a járatunk indulása előreláthatóan 15:30-ra módosult. Hurrá!

    Végül sorra kerültünk, kiderült, amit addigra már összeraktunk, késés van, a gép, amivel megyünk, még bokorban sincs, noha elvileg reggel hat után kellene érkeznie. (Maga a járatot üzemeltető Edelweiss egy kis légitársaság, főleg charterekkel foglalkozik. A korlátozott flotta miatt egy nagyobb késés kihatása valószínűleg napokig tart, különösen, hogy a gépek több útvonalat is repülnek, minimális fordulóidővel. Mint kiderült, a késés eredete egy Maldív-szigetekről induló járat kapcsán keletkezett.)

    Sebaj, gondoltam átfoglalnak valahová. De nem, a rendszerükben nem látták, hogy van csatlakozó járatunk, így nem tudnak mit tenni. Majd Zürichben a transzferben érdeklődjek, hogy mi lesz. Szuper. (A Swiss oldalán a foglalási szám alapján láttam mindkét járatot, de ez sem segít – ellenben azt is láttam ugyanott egy fél óra múlva, hogy a délután fél hatos, s egyértelműen elérhetetlen budapesti csatlakozást áttették másnap reggel fél nyolcra, a következő Swiss-es gépre.)

     

    A ránk váró, hét órás késés miatt kérésre adtak kuponokat, amit kajára válthattunk. Mint kiderült, a reptéren van egy direkt ilyen célra létrehozott kajálda, ami normál emberek számára nem is használható, kizárólag a kuponos szerencsétleneknek. Ennek megfelelő volt a színvonal is, s persze kávé sem volt.

    Nehezen maradtunk ébren, de végül du. négy felé felszálltunk. A repülés eseménytelen volt, s a levegőben töltött időre nem is panaszkodhatok. A lábtér elég szűkös volt, de valóban csak ketten voltunk oldalt. A kaja is rendben volt. Alkoholt csak pénzért adtak volna.

    Repülőn azért nem az igazi az alvás, így nyúzottságunk ellenére sem sikerült 5-6 óránál többet – valahol Türkmenisztán felett ébredtem fel, s onnan már fenn is voltam.
    Az eredeti fél négy helyett 11 körül érkeztünk meg Zürichbe, ahol aztán a transzferben kiderült, hogy kapunk szállodai elhelyezést, s ott elvileg élelmet is, a busz meg reggel ötkor visszahoz minket.

    Akkor még örültem, hogy a gép utastömege (javarészt átszállóak lehettek, mert legalább 150-en álltak sorban) javarészt a sorban mögénk került, s még együttérzően mondtam is férjemnek, hogy a vége jó ha éjfélre végez a reptéren.
    Viszont az öröm nem tartott sokáig, amikor kiderült, hogy monstrum méretű busz visz minket, s még fél órát vártunk, hogy megteljen.

     

    A szállás legalább közel volt. Normális kaját az időpont miatt nem kaptunk, ahogy reggelit sem, de még akkor éjjel voltak kihelyezett szendvicsek és üdítők. Mivel már elmúlt fél 2, mire lezuhanyoztunk és ettünk, nem igazán tűnt úgy, hogy sok értelme lesz aludni. Végül mégis kidőltünk, s mivel nem észleltük az ébresztőt, éppen csak nem késtük le a reggeli buszt.

     

    Innen már minden jól ment, a budapesti gép nem késett. A gépen egy csoffadt croissant-t kaptunk és egy valóban finom, kockányi csokit. Ez volt az első Swiss-es járatom, de arra nem tudtam rájönni, miért kerül náluk a Zürich-Budapest alapesetben hatvan-nyolcvanezer forintba. Előző nap megvéve a mi jegyünk, még Vietnámban csekkoltam, fejenként negyedmillióba fájt volna, ami egy alig több mint egy órás utazásért elég nevetséges.

    A magyar fővárosba végül 14 órával a tervezett időpont után érkeztünk meg, azóta meg már zajlik a kártérítési igény vizsgálata. Remélhetően legalább anyagilag nem járunk rosszul a végén.

    Nehéz volt, de végül hazaértünk.

  • Az út Kínáig 1.

    Fizikai és képletes értelemben is. Kezdjük talán az elsővel, az elég egyértelmű. Nha Trangból előbb Saigonba röppentem, ahol bosszúsan szomjúhodtam a gépre várva, mivel a nemzetközinél is nemzetközibb a külvilágba gépeket küldő terminál árszínvonala. Nem, azért annyira még nem amortizált le Vietnám, hogy csődbe menjek egy zérós kólától, még így sem, de egy három decis palackért nem vagyok hajlandó 2,5 USA dollárt fizetni – mert hogy még a kereskedelem is az amerikai nemzeti valutában zajlik. Na, azért a pofátlanságnak is van határa, pláne egy olyan országban, ahol a kérdéses üdítő normál körülmények között cirka nyolcezer viet pénz, kb. 0,3 USD. 

    Ivóvizet amúgy lehetett volna ingyen is fogyasztani, de a katarihoz hasonló ivókút épp üzemen kívül volt, így aztán nagy ballonos vizeket pakolt ki a személyzet, a kívánatosnál úgy 20 fokkal melegebb formában… Hát, ez van.

     

    A viet légitársasággal, mely amúgy egy kifejezetten rendes cég, most már évek óta négycsillagos, aztán elszálltunk Hongkongig, s mivel épp a vészkijárathoz pakoltak, óriási lábterem is volt. Hongkongba érve volt egy kis zavar az erőtérben, mivel most először kompoztam az ottani reptérről, s nem voltam egészen képben a módjával. (Hongkong méregdrága városának lényegesen nívósabb légikikötőjében aztán 11 ottani dollárért kaptam fél liter zérót, ami kb. 1,4 USD-nek felel meg.)

     

    No, de a komp. Már elindultam az útlevélellenőrzés felé, amikor végül valahogy észleltem, hogy nekem nem is kell belépnem, s még a poggyászt felvenni sem, azt a komposok intézik. Megvettem a jegyet, majd a reptéri vonattal elrobogtunk a kikötőbe, s onnan egyenesen Humen városába, kb. 80 perc alatt. Csak ideérkezés után került sor a (kínai) határellenőrzésre, de hivatalosan Hongkongban nem is jártam.

     

    Érkezést követően összeszedtek, majd a szállás elfoglalása után még vacsiztatás is volt. Az immár amúgy újra barna hajú Veve így jelent meg újra itt. A téma második részében az ide vezető folyamatokról írok, addig pedig íme egy adag kép. Útról, repülőről, kompról, kajáról, ami kell.

     

     

     

  • Forrongó Saigon

    Dél-Vietnám központja, egyben az ország legnagyobb városa mindig is annak legzüllöttebb, a káros nyugati hatásoknak leginkább kitett része volt. Ez ma sincs másképp, a tőkebefektetések zöme is ide koncentrálódik, s Vietnám külföldi lakosságának legnagyobb hányada is itt fordul elő.

     

    Ezek a derék expatok persze sokféle funkcióban előfordulnak. Multik dolgozói, elismert szakemberek ugyanúgy vannak köztük, mint hosszabb-rövidebb ideig a környéken bóklászó turisták, s persze elsősorban a kiváló tanáremberek, hiszen Vietnám igencsak pörgő angoltanítási piacán rengeteg külföldi tanárra van szükség.

     

    Ezek a javarészt rendkívül képzett, tapasztalt és elhivatott pedagógusok keményen dolgoznak, s munkájuknak hála a viet ifjúság is fejlődhet. És mégis, hiába minden áldozat, újabb és újabb akadályok gördülnek eléjük…

     

    A napokban szembesültem azzal, hogy az egyik nagy nyelvsulihálózat egészen brutális, megalázó lépéseket kíván bevezetni. Ezek a gonosz kizsákmányolók kitalálták, hogy munkakezdéskor szondát dugnak a szakemberek képébe. Bár erről nem szólt a fáma, feltételezem, hogy alkoholmaradvány kimutatása esetén még valamiféle retorziót is foganatosítani akarnak az amúgy is meggyötört személyzettel szemben. Mintha a másnaposság érzése nem lenne önmagában kellemetlen!

     

    hangover.jpg

     

     

    Most képzeljétek el. Ezek a hihetetlenül felkészült és makulátlan pedagógusok hiába méretik meg magukat azzal, hogy egy hátizsákkal bejárják Délkelet-Ázsiát. Az sem elég, hogy fehér bőrt növesztenek, s nagy részük még annyira is képzett, hogy natív beszélője az angolnak.
    Valószínűleg azt sem értik, hogy pár sör után a nyelvük is jobban megered, s ez csak javít a munka minőségén.

     

    De ez még mindig nem minden! Még olyan terveket is forralnak, hogy negatív drogteszthez kössék a munkavállalási engedély beszerzését!

    Az érintettek most zúgolódnak, a facebook csoportok hangosak. Teljes joggal, teszem hozzá. Most mit sajnálják azt a kis dorbézolást? Adnának inkább egy doboz Saigont védőital gyanánt. A trópusokon ez lenne a minimum…

     

     

    _________________________________________________

    Szerzői állásfoglalás az iróniadetektorral nem rendelkező olvasók részére

    Jelen blog írója, Veve nem alkoholista, s bár a félévente egyszer előforduló hétvégi kiruccanásai során alkalmanként nem veti meg az alkoholt sem (nagy ritkán még be is rúg), egyáltalán nem esne pánikba, ha szesztilalmat vezetnének be.
    Fogyasztási szokásaitól függetlenül azon az állásponton van, hogy se részegen, se másnaposan nem kellene egy dolgozónak sem előfordulnia a munkahelyén, tanárként pedig különösen nem szerencsés dolog.

  • Itt van mindenki

    Szerdán fordultunk egyet Saigonban. Nha Trangból a 10:50-es géppel indultunk neki, s ott vártunk a felmenők érkezésére, akik szerencsére lassacskán (olyan negyed 3 felé) elő is keveredtek.

     

    Bár Vietnám határozottan nem a horrorisztikus árairól közismert, a reptereken erre is legalább öt-hatszoros szorzóval lehet számolni. Dél központjának légikikötője szerencsére nem a világ végén van, hanem elég szervesen be van épülve a városba, így aztán elég egy száz métert sétálni, s máris kapható minden normál pénzért.
    Mi is ezt tettük, s így még ettünk is egy keveset a várakozás ideje alatt.

     

    A szülők útja aránylag problémamentesen alakult, mindent sikeresen abszolváltak, dacára annak, hogy minden nem zajlott zökkenőmentesen. Nem nagy bajokra kell gondolni, rutinos, nyelveket beszélő utazóknak egyik miatt sem kellett volna magasabb fokozatba kapcsolni az agyműködését, de ők azért elég sokat idegeskedtek. A lényeg, hogy végül előkerültek, s onnan már nagy volt az öröm.

     

    Közösen visszaröppentünk Nha Trangba, buszoztunk egy kicsit a reptérről, majd ezután már meg is tapasztalhatták a viet utakon való motorozás élményét, mivel így hurcoltuk őket haza a busz végállomásától, két körben.
    Tegnap már kicsit nyugodtabbak voltak, mára pedig már teljes a boldogság, s egyértelműen élvezik az ittlétet.

     

    Mi is, mert főznek és takarítanak, úgyhogy semmi dolgunk. Vasárnap délelőtt, ha az idő is úgy engedi, majd elvisszük őket a tengerpartra is, eddig egyelőre csak piacon jártunk. Lassan, kényelmesen majd körbenézünk mindenhol.

  • Chào buổi sáng Nha Trang!

     Ígérem, nem lesz több viet nyelvű címadás. Ez amúgy jó reggelt Nha Trang jelentéssel bír.

     

    Nagyon rövid leszek és egyelőre nem is ígérem, hogy az elkövetkezendő egy hét során túl bő lére eresztem a mondanivalómat, mert elég sok a dolog. És még egy kissé fáradt is vagyok, a sajgó vállaimról már nem is beszélve…

     

    Szóval, megérkeztünk időben. Saigonban elég necces volt az átszállás, de végül abszolváltuk. A Vietnam Airlines is teljesen rendben van, s nagyon finom volt a felszolgált menü is.

     

    img_20171007_144551.jpg

    img_20171007_155421.jpg

    img_20171007_173117.jpg

    img_20171007_223344.jpg

    Nha Trangban voltak apróbb bonyodalmak a szállás elfoglalása körül, de végül ez is meg lett oldva. Az időjárás szuper, meleg van, de egyáltalán nem elviselhetetlen módon, mint Shenzhenben. Fúj a szél, s árnyékban abszolút kellemes.  Eddig nagyon is szeretek itt.

     

     

  • Zaijian Zhongguo! Chào mừng Việt Nam!

    Avagy viszlát Kína (kínai, de egy jó ideje nem engedi a dőlt betűs címeket a blog.hu) illetve üdv Vietnám! Utóbbi viet nyelven.

     

    Ma reggel 7 felé elindultunk shenzheni hajlékunkból, hogy előbb Hongkongba keveredjünk, majd az ottani reptérről elreppenjünk új lakóhelyünk felé. Erre menetrend szerint kicsivel du. 3-at követően kerül sor, s a Vietnam Airlines onnan Saigonba visz minket. Ott a vízumfelvételt követően még reppenünk egy órát Nha Trangba, majd elfoglaljuk a lefoglalt szállást.

     

    Útközben még lehet, hogy felbukkanok, de legkésőbb Nha Trangból jelzem, hogy megérkeztünk. Kínai kalandunk egyelőre véget ért.

     

    _______________________

    Vietnámba költözésünk egyúttal egy új nyelv megjelenését is jelenti a blogon. Ezt szerencsére nem írjuk át magyarul, így talán kevesebb fanyalgást szül a pinyinnél. Hanoi, a főváros és Saigon, a déli központ egybeírva kerül majd elő, az összes többi viet név és szó esetén a vietnámi formát fogom használni. Ha tudom, mert egyelőre magam is elég fogalmatlan vagyok.