• Vietnám elhagyásának nem egyszerű története

    Ott hagytam abba, hogy már 24-én este megérkeztünk a saigoni reptérre. A vonaton aludtunk, így a ránk váró éjszakázás nem tűnt kifejezetten aggasztónak. Az előttünk álló repülés 13 órásnak ígérkezett, így utólag pótolhattuk volna az alvást, s ezzel egyúttal nagyjából rá is állt volna a szervezetünk az európai idő ritmusára.

    Hajnali 5 után, azért már kissé nyúzottan elindultunk becsekkolni, ahol először csak az tűnt fel, hogy nem haladnak a sorok. Egyik sem. Hamarosan felfedeztem, hogy a táblán a járatunk indulása előreláthatóan 15:30-ra módosult. Hurrá!

    Végül sorra kerültünk, kiderült, amit addigra már összeraktunk, késés van, a gép, amivel megyünk, még bokorban sincs, noha elvileg reggel hat után kellene érkeznie. (Maga a járatot üzemeltető Edelweiss egy kis légitársaság, főleg charterekkel foglalkozik. A korlátozott flotta miatt egy nagyobb késés kihatása valószínűleg napokig tart, különösen, hogy a gépek több útvonalat is repülnek, minimális fordulóidővel. Mint kiderült, a késés eredete egy Maldív-szigetekről induló járat kapcsán keletkezett.)

    Sebaj, gondoltam átfoglalnak valahová. De nem, a rendszerükben nem látták, hogy van csatlakozó járatunk, így nem tudnak mit tenni. Majd Zürichben a transzferben érdeklődjek, hogy mi lesz. Szuper. (A Swiss oldalán a foglalási szám alapján láttam mindkét járatot, de ez sem segít – ellenben azt is láttam ugyanott egy fél óra múlva, hogy a délután fél hatos, s egyértelműen elérhetetlen budapesti csatlakozást áttették másnap reggel fél nyolcra, a következő Swiss-es gépre.)

     

    A ránk váró, hét órás késés miatt kérésre adtak kuponokat, amit kajára válthattunk. Mint kiderült, a reptéren van egy direkt ilyen célra létrehozott kajálda, ami normál emberek számára nem is használható, kizárólag a kuponos szerencsétleneknek. Ennek megfelelő volt a színvonal is, s persze kávé sem volt.

    Nehezen maradtunk ébren, de végül du. négy felé felszálltunk. A repülés eseménytelen volt, s a levegőben töltött időre nem is panaszkodhatok. A lábtér elég szűkös volt, de valóban csak ketten voltunk oldalt. A kaja is rendben volt. Alkoholt csak pénzért adtak volna.

    Repülőn azért nem az igazi az alvás, így nyúzottságunk ellenére sem sikerült 5-6 óránál többet – valahol Türkmenisztán felett ébredtem fel, s onnan már fenn is voltam.
    Az eredeti fél négy helyett 11 körül érkeztünk meg Zürichbe, ahol aztán a transzferben kiderült, hogy kapunk szállodai elhelyezést, s ott elvileg élelmet is, a busz meg reggel ötkor visszahoz minket.

    Akkor még örültem, hogy a gép utastömege (javarészt átszállóak lehettek, mert legalább 150-en álltak sorban) javarészt a sorban mögénk került, s még együttérzően mondtam is férjemnek, hogy a vége jó ha éjfélre végez a reptéren.
    Viszont az öröm nem tartott sokáig, amikor kiderült, hogy monstrum méretű busz visz minket, s még fél órát vártunk, hogy megteljen.

     

    A szállás legalább közel volt. Normális kaját az időpont miatt nem kaptunk, ahogy reggelit sem, de még akkor éjjel voltak kihelyezett szendvicsek és üdítők. Mivel már elmúlt fél 2, mire lezuhanyoztunk és ettünk, nem igazán tűnt úgy, hogy sok értelme lesz aludni. Végül mégis kidőltünk, s mivel nem észleltük az ébresztőt, éppen csak nem késtük le a reggeli buszt.

     

    Innen már minden jól ment, a budapesti gép nem késett. A gépen egy csoffadt croissant-t kaptunk és egy valóban finom, kockányi csokit. Ez volt az első Swiss-es járatom, de arra nem tudtam rájönni, miért kerül náluk a Zürich-Budapest alapesetben hatvan-nyolcvanezer forintba. Előző nap megvéve a mi jegyünk, még Vietnámban csekkoltam, fejenként negyedmillióba fájt volna, ami egy alig több mint egy órás utazásért elég nevetséges.

    A magyar fővárosba végül 14 órával a tervezett időpont után érkeztünk meg, azóta meg már zajlik a kártérítési igény vizsgálata. Remélhetően legalább anyagilag nem járunk rosszul a végén.

    Nehéz volt, de végül hazaértünk.

  • Irány Shenzhen

    Már a bangkoki reptéren múlatom az időt egy jó ideje, miután a hotelből délben ki kellett jelentkeznem. Kitömegközlekedtem magam a helyszínre, s most a gépemre várok, szerencsére már csak egy órát kell.

     

    Valamikor 11 óra előtt érek majd Shenzhenbe, így erősen kérdéses hogy elérem-e még az utolsó metrót – tekintetbe véve hogy vegzálnak majd, sanszos, hogy nem. Járnak egészen sokáig buszok Shenzhenbeibe, az északi pályaudvarhoz, tőlünk három metrómegállónyira, úgyhogy így sem fog vagyonba kerülni az út.

     

     

    Határozottan jó volt most itt, de már ideje visszamenni. A 7/11-es szendvicstől is herótom van már. Telítődik az ember vagy mi. 

  • Az út Thaiföldre és onnan vissza

    A terveknek megfelelően már fél 7-kor megindultunk Hongkong felé. A gép ugyan csak fél 1-kor indult, de biztos ami biztos alapon időben oda akartunk érni. Metróval a Futian Checkpoint határátkelőig robogtunk, majd ott beálltunk a kínai határellenőrzés sorába.

    Noha legutóbb Kantonban a határőr biztosított afelől, hogy többé nem lesz vegzálásban részem, ebben nem bíztam maradéktalanul, s a megérzés be is jött, mert a szokásos procedúra következett: félrekísértek alaposabb ellenőrzésre. Újfent telefonálgattak majd útlevelet fénymásolgattak, majd mintegy fél óra után már mehettem is a dolgomra.

     

    A határ hongkongi oldalán, Lok Ma Chau (Luomazhou) állomáson újra metróra szálltunk egészen egy megálló erejéig, Sheung Shui-ig (Shangshui). Onnan buszozás jött a reptérig. Ha valaki erre vetemedik és a jegyet kp-ben kívánja rendezni, az gondoskodjon a pontos összegről, mert a buszon nem adnak vissza. Emiatt egy járattal később is mentünk. 

     

    img_20170405_090652.jpg

     

    Maga a buszozás nem tart egy órán át sem, így bőven időben megérkeztünk a reptérre. A hongkongi reptér sem a kisebbek közül való. Relatíve új, s többek közt pont a nem csekély forgalom miatt kellett az újat egy mesterséges szigetre felépülni. Jó, az legalább annyira belejátszott, hogy a régi, Kai Tak repülőteret a legrizikósabbak között tartották számon, mivel toronyházak sűrűjében kellett megközelíteni. Csak kifejezetten rutinos pilótáknak engedték a hongkongi le- és felszállásokat.

     

    kaitak.jpg
    Az egykori Kai Tak repülőtér, nem tartozott a pilóták kedvencei közé

    kaitak2.jpg

     

    Az új reptér nemzetközi színvonalú, s ahogy említettem, elég nagy is. Az egyes beszállókapuk között kis metrószerűség hordja az utazóközönséget, ezt nekünk is igénybe kellett venni mindkét irányban.

     

    img_20170405_100337.jpg

    img_20170405_104338.jpg

    img_20170405_104451.jpg

    img_20170405_105339.jpg

    img_20170405_110232.jpg

     

    Bangkokba enyhe késéssel érkeztünk, de szerencsére megvártak minket, s azonnal indultunk is Pattayába. Visszafelé is kihoztak a reptérre, s a változatosság kedvéért ekkor meg késéssel indultunk el Hongkong felé. Ezen az úton történt, hogy a nyomás a fülembe vitt némi nem odavaló cuccot az orromból, s ennek eredményeképp dugult be a fülem, illetve lett ez az enyhe középfülgyulladás.

     

    Hazafelé a busznak még annyi idő sem kellett, ami nem baj, mert az általunk használt határátkelőhely fél 11-kor bezár. Kicsit tartottam tőle, hogy nem érünk oda, s akkor átszenvedhetjük magunkat Luohu felé, ami egy elég jelentős kitérő lett volna.
    Szerencsére 10 óra után pár perccel már a határ kínai oldalának ellenőrzésénél tartottunk, s a kései órának annyi előnye is volt, hogy a félreállítás után rekordidőn belül, mintegy 10 perc alatt már útnak is eresztettek. Elmulasztottam figyelni, hogy mit csináltak, de gyanakszom, hogy ezúttal elmaradt a fénymásolós-telefonálós kör, mert ők is mentek volna haza.

  • Vissza Kínába

    A bangkoki hotelből fél 9-kor csekkoltunk ki, s elvileg a céges emberek is ott kellettek volna, hogy legyenek.
    Mivel ők csak ma indultak el, valószínűleg még édesdeden aludtak, így aztán Virággal együtt 8:55 magasságában fogtunk egy taxit, majd kimentünk a reptérre.

    Miután csak költőpénznek kaptunk az ottlét alatt 30 ezer baht-ot, a két önköltséges taxizást nagy duzzogva benyeltem. (Miután kifele feleztük, összesen volt 850 baht). A reptéren aztán én Kanton fele vettem az irányt.

    A China Southern-nel utaztam, s meglepően finom volt a kaja. Helyenként a kilátás is, amikor már a dél-kínai tenger felett röködtünk, s azt is el kell ismerjem, hogy a guangdongi táj sem utolsó.

    wp_20160925_09_40_09_pro.jpg
    Kicsit hosszú volt a sor a becsekkolásnál (fenn), beszállókapu környéke (lenn)

    wp_20160925_11_19_46_pro.jpg

    wp_20160925_13_28_14_pro.jpg

    wp_20160925_13_28_36_pro.jpg

    wp_20160925_13_54_38_pro.jpg
    Ez még valahol a déltengeri szigetvilág felett (fenn), Guangdong is dimbes-dombos, hegyes sok felé (lenn)

    wp_20160925_15_32_45_pro.jpg

    Guangzhouból (ez lenne Kanton, de hol ez, hol az a név jön a számra) aztán elbuszoztam Shenzhenbe, s itt némi kóválygás után megtaláltam a szállást is.
    A jelek szerint, ha minden igaz, talán elsejétől már saját albi is lesz, de még ne kiabáljuk el.

    Jövő héten meg Hongkongba kell átruccanni a vízumomat rendezendő. Kicsit zsúfolt napok jönnek most, de utána már nyugi lesz legalább. 
    Talán nem lesz itt annyira rossz.

  • Az út és egyes különösen idegesítő állatfajták

    Tényleg kifejezetten jó most itt lenni. Nem akarok fújni az otthon hagyott világra, de erőt vett rajtam valami megkönnyebbülés, ahogy Dohában a budapesti gépről lekászálódva végre magam mögött hagytam a honfitársaimat.

    wp_20150901_16_09_54_pro_highres.jpg

    Ahogy látható, Szíria és Irak teljesen kimaradt az útvonalból

     

    Nem kifejezetten vagyok ellene a hazai viszonyoknak, sok szempontból kifejezetten kellemesek is, s valóban szerettem is most otthon lenni. Igaz, a magyar lakóhelyem egy vidéki kisváros, szóval arrafelé még aránylag konszolidáltak a körülmények.

    Nem is volt bennem szabadulási vágy, de a Budapest-Doha gépen tapasztaltak után alig vártam, hogy elkeveredjünk.

    Az előttünk lévő két sorban egy nagyobb társaság utazott, egyikük még épp átcsúszott a mellettünk lévő helyre is. Amit levágtak, attól legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

    A Qatar egy kifejezetten színvonalas, jó hírű légitársaság, ennek megfelelően  a kiszolgálás is tökéletes. Doha felé is végigmásztak legalább ötször a sztyuik italokat kínálgatva, plusz ott volt még a kajáltatás is. Az angolul amúgy nem beszélő, közvetlenül előttünk helyet foglaló hármas minden egyes ilyen alkalommal módszeresen állt neki lepakolni minden mozdíthatót a tologatós kocsiról, s mellé még állandó jelleggel rendelgettek is legalább 2-3 féle, alkoholos italt. Egy alkalommal még a kiszolgáló kisasszonynak is felajánlották, hogy nagyvonalúan őt is meghívják egy körre.

    wp_20150901_15_18_00_pro_highres.jpg

    Sajnos ennél jobban nem sikerült megörökíteni a helyzetet, de nem tudtam feltűnésmentesen fotózni

     

    Természetesen még a kaján is variáltak. Extra zsömléket kértek, meg két adag kaját, s mindezt a legnagyobb természetességgel.

    A légiutas-kísérő természetesen mosolygósan és szenvtelenül tűrte a helyzetet, de azért a vége felé már akadtak pillanatok, amikor elég jól lehetett olvasni az arcáról.

     

    No, de hogy azért ne csak a magyarokat fikázzam, a Doha-Chongqing járaton a kínaiak voltak a topon. Ennyire irritáló lényeket nem láttam, de az kétségtelen, hogy őket is nehéz lehet elviselni. Az úgy általában a lehető legkevésbé sem érdekelte őket, hogy mikor kellene az öveket bekapcsolni, s a landolás utáni gurulás után folyamatosan futkároztak a sztyuárdeszek, hogy a helyükön tartsák őket.

     

    A légi kaják ezúttal sem voltak a legfinomabbak, de a Chongqing-Wuhan járaton egész ízletesnek bizonyult a menü. Zárásként egy kép a Budapest-Doha ételkínálatáról.

     

    wp_20150901_14_45_40_pro.jpg

    A csokis süti finom  volt, meg a Mars szelet is, a többi nem annyira

  • Utasellátás a magasban

    Ha nem fapadossal repked az ember, az magával hordozza a fedélközi, repjegy árába foglalt ellátást is. Ami az étkeket illeti, ebben ritkán van nagy köszönet. Disznót szinte sehol nem kínálnak, tekintettel a világ lakóinak azon terjedelmes részére, akik esetében tabut jelent az amúgy kifejezetten ízletes lábasjószág fogyasztása. Így aztán, rendkívül ritkán fordul elő, hogy ne a standard választási lehetőséget kínálják fel: csirke vagy hal.

    Az Aeroflot Shanghai-Moszkva járatán kifejezetten kellemesnek nevezhető élelmet kaptunk, mint arról írtam már a blog hasábjain korábban. Ez nem gyakori, úgyhogy meg is lepődtem.

    Képek a három járatról a galériában.

  • Útra fel!

    Kicsivel több mint egy óra múlva jön értem a sofőr, s visznek Wuhanba a reptérre. 
    Ha nehezen is, de sikerült belepréselnem minden cuccomat a bőröndbe, azzal együtt, hogy a kézipoggyász is rendesen ki lett tömve. Néhány apróságot, többek közt a laptopot, még el kell pakolni, de az természetesen az utolsó lesz a sorban.

    Reméljük, a hazaút során minden rendben alakul, s kis szerencsével talán időben érek Shanghaiba is, s akkor még csinálok pár képet Kína legnagyobb városáról is.
    Az internetlefedettségtől függően még előfordulhatok Moszkvából is, de legkésőbb otthonról jelentkezem majd.

    Xianninget elhagyom. Kevésbé sajnálom, mint Fengjiet.