• Újévi első – mindenféle dolgokról

    Sok apróságról írnék, de ezek külön-külön nem érdemelnek bejegyzést, így most egy ömlesztett, erősen szedett-vedett első poszttal kezdi meg 2016-ot a Szecsuánblog.

     

    Elsőként egy update az évvégi metrónyitogatós poszthoz. Kunming mégsem avatott fel új vonalat, valami csúszás következtében ez még egy ideig várat magára, ellenben Guangzhou és Changsha kimaradt a listából. Guangzhou a Guangfo vonal (vagyis a speckó, Guangzhou és Foshan városok között kiépült metró) egy kantoni szakaszát adta át, Changsha pedig a 2-es vonalon hosszított egyet.

     

    Más. Lezajlott az óévbúcsúztató mulatság. Joanna és Travis egész kellemes alakoknak bizonyultak és a meglátogatott klub sem volt rossz. Az árai pedig…
    Kínában az efféle szórakozóhelyek pedig rendszerint nem olcsóak. Simán kifizetheti az ember az otthon megszokott összegeket vagy még többet is. A szilveszteri műintézmény előtt viszont le a kalappal. Miután szerepelt az itallapon, whiskey kólát rendeltünk, 20 pénzért, amiért egy pohár itókára számítottam. A gyakorlatban egy kvázi vödörnyit kaptunk belőle, legalább egy literrel, s még azt sem mondhatom, hogy gyenge lett volna. Utóbb ugyanezért a konstrukcióért adtak egy nagy kannával is, cirka 1.5 literessel, szintén nem kispórolva belőle a spirituszt.
    A klub egyetlen gyengéje a zene volt. Elsősorban helyi feketék látogatják, így ilyen muzsika ömlött, amit annyira nem értékeltem, de ez minden rossz, amit elmondhatok.

    wp_20151231_23_53_44_pro.jpg

    Joanna és Travis és egy diák

     

    Más. Joanna lakhelyén indult az összejövetel, így most már feltérképezhettem a többi külföldi lakhatási viszonyait. Nem kollégiumban laknak, de nem sokkal jobb a helyzet. 
    A sulin belül van egy hotel (hogy miképpen került kapukon belülre, azt nem tudom megmondani), amely olyan, mint egy normál hotel. Egy kis részét fizikálisan is elkülönítették a tömbtől, ezt megvette az iskola, s ebben a háromszintes, szintenként három lakóhelyes akármiben laknak a többiek.
    Az épület lényegesen lepukkantabb a miénknél, a lakásokról meg már nem is szólva. Tényleg igencsak jól jártam itt. Náluk se fútés, se igazán gusztusos berendezés. Kínai viszonyok között nem kirívó, de a miénkhez viszonyítva nagyon nagy a különbség. A mi lakásunk javára. Furcsa érzés a kivételezettnek lenni, de valahogy igyekszem megbirkózni a helyzettel.

    wechatimage635873346569516683_2.jpg

    A többi kolléga ilyen helyen lakik

     

    Más. Már csak egy hét, egész pontosan négy nap vizsgáztatás vár rám, aztán beköszönt a szünet. Az egyik wuhani ügynökségem épp most tárgyal egy hellyel, ahol winter camp indul, ha meg tudnak egyezni, akkor lehetséges, hogy mégis lesz lehetőségem egy kis mellékes téli munkára. Ha az időpontok is egyeznek.

    Ha nem, akkor csak pihenek, járok a nyelvsuliba, aztán 25-én meg elreppenek Borneóra.
    Még mindig nagyon jó itt. Kifejezetten szeretem a munkahelyem, ami nálam nem gyakori.

     

  • Itt az év vége 1. – Metródömping

    Ahogy az az év ezen szakában Kínában lenni szokott, nagy számban időzítettek vonalátadásokat idén is az év végére.
    Mivel egy ideje nem volt a blogon metrós összefoglaló, így lássuk az utolsó néhány hónap fejleményeit is.

    Kezdjük szeptemberrel a sort. Ningboban a második vonal nyílt meg, október végén pedig Dalianben a szintén második, 1-es számú vonalat vehette használatba az utazóközönség. A kettő között átadtak pár állomást is még Chongqingban és Nanjingban is, majd november végén a hangzhoui 1-es vonalat toldották meg a kisebb szakasszal.

    wp_20151226_16_06_12_pro.jpg

    Daliani metró

     

    A december aztán elhozta a szokásos avatási sort. 16-án a 3-as számú vonal megnyitásával új metrós város debütált :a tengerparti Qingdao.
    19-én Shanghaiban rögtön három, a 11, 12 és 13-as vonalak egy-egy új szakasza jelent meg újdonságként, de 26-án a főváros, Beijing sem sokkal maradt el ettől: két vonalat hosszítottak, s átadtak pár állomást két másik vonalon is.
    A 26-a zsúfolt nap volt. a chengdui 4-es metró is ezen a napon nyílt meg, ahogy Jiangxi tartomány székhelye, Nanchang is ekkor került rá a metrós listára az 1-es vonal forgalmának beindításával.
    28-án lakóhelyem, Wuhan következett, a korábban a blogon már megénekelt 3-as metró, az itteni negyedik vonal vált a hálózat részévé.

    Bár az év ezzel lassan ki is múlt, metrós esemény még maradt: Kunming 3-as vonala is idén nyílik meg.

     

    Jövőre sem lesz eseménymentes az év. A már meglévő hálózatok fejlesztése mellett további hét új várossal bővül a lista: Dongguan, Fuzhou, Lanzhou, Nanning, Hefei, Xuzhou és Changchun is várhatóan metrót avathat.

     

     

     

  • Mindjárt kész a hármas metró

    A tervek szerint az év utolsó napjaiban megnyílik Wuhan negyedik metróvonala, számozás alapján a hármas vonal.

    A 23 állomást tartalmazó, 33 km hosszú metró építésébe 2012 tavaszán fogtak bele, mostanra már csak az utolsó simítások maradtak.
    Három állomást októberben meg is mutattak a sajtónak, s a hanyangi részeken már akkor minden 100%-os készültségű volt.

    wuhanstation1.jpg

    Kettő az új állomások közül

    wuhanstation2.jpg

     

    A vonal Hankout köti össze Hanyanggal, ezzel az első vonal, amelyik átível a Han folyón.

     

    wuhanmetro3.jpg

    Márciusban megérkeztek a szerelvények is

    wuhanmetro3_1.jpg

    2017 végére befejezik a másik három épülő vonalat (számozás szerint 6, 7 és 8), valamint némiképp toldozgatják a jelenlegieket is. Ekkora így néz majd ki Wuhan metrótérképe.

    wuhanm.png

    A wuhani metró most (fenn)
    és 2017-ben (lenn)

    wuhan_metro_map_of_2017_in_english.png

    A további vonalak (5. 9. 10. 12 és a 13-as elővárosi metróvonal) egyelőre tervezési fázisban vannak, s a fentiek elkezdése után kerülnek megvalósításra. Ha a távlati terveket nézzük, 25 vonalat terveznek Wuhannak (12 városi, 13 elővárosi) mintegy 1045 km hosszan, amivel, ha addig máshol nem épülnének metrót, magasan vezetné a listát.
    Miután ez nem valószínű, a metróépítések másutt is zajlanak tovább, így feltehetően soha nem lesz Wuhané a legkiterjedtebb metrórendszer, de hogy a legnagyobbak közé fog tartozni, az elég valószínű.

  • Kicsi metrós

    A legutóbbi ilyen hír óta újabb metrós várost köszönthet Kína. A Zhejiang tartomány beli Ningbo is felavatta az első vonalát, s idén nem is ez a város lesz az utolsó új játékos.

    Az engem jobban érintő Wuhanban sem lazsáltak, az egyes vonalat hosszították meg egy kicsit északra, immár a Fu folyón túlra. Sajnos a 4-es vonal Hanyangra való átvezetésével még várni kell decemberig, így azt már nem érem meg, de ez az utolsó bővítés, ami még a környéken talál.

    Nézegessetek wuhani metrótérképet, illetve egy másikat, ami kicsit összegzi a Kína-szerte véghezvitt metrós beruházásokat.

    wuhan-map_1.png

    Wuhan jelenlegi hálózata a négyes idén befejeződő nyugati hosszításával (fenn),
    a metrós városok listája Kínában – zöld: már üzemelő hálózat, piros: épülő (lenn)

     

    chinametro_1.jpg

     

  • Szokásos év végi metródömping – kiegészítés

    December 29-én Shanghai hálózata is bővült, rögvest két vadiúj vonallal, összesen közel 60 km-en. A frissiben átadott 12-es és 16-os vonalak egyben azt is jelentik, hogy a hosszúsági versenyben megint Shanghai került a dobogó első fokára az őt nem is olyan rég megelőző Peking helyett. Úgy néz ki, a jelek szerint ez a cím jó időn át kínai házidöntőn kerül majd kiosztásra.

    Shanghai hálózata a bővítéssel már így fest. Kattintásra megnagyobbodik!

    shanghai-full-map.png

    _________________________________________________________________________________________

    Szöul továbbra is kihozható első helyre, attól függően, hogy hogy nézzük. Beszámíthatóak a koreai vasút kezelésében lévő vonalak, ahogy a kínai városok elővárosi vasútvonalai. Vitatható a shanghaii 22-es vonal besorolása is, ahogy az is, hogy a Maglevet a hálózat részének tekintik-e.

  • Szokásos év végi metródömping

    Kínában természetesen nem telhet el úgy a naptéri év, hogy annak végén ne avatnának fel pár metróvonalat. Idén sem lesz ez másképp. Lássuk hát a menetrendet.

    26-án indul a sor Henan tartomány székhelyén, Zhengzhouban az egyes számra hallgató, s a város első metrójaként debütáló vonallal. 25.4 km és 20 állomás épült meg, de már zajlik a következő vonal építése is.

    28-ra marad a többi. Wuhanban átadják a 4-es vonal első részét, amivel nagyban fogják javítani az én komfortérzetemet is, hiszen immár a wuchangi vasútállomás is a bekerül a hálózatba.

    wuhan-map (1).png

    A kelet-kínai Suzhou hálózata is gyarapodik a második, kettes vonallal a tervek szerint, s hosszas késések után végre Guangzhou lakossága is fellélegezhet, miután elvileg a hatos vonal is elkezdi működését.

    A kínai főváros is igyekszik megtartani első helyét a vonalhossz terén, ennek keretein belül Pekingben is átadnak egy 6 állomásnyi szakaszt a nyolcas vonal belvárosi részén.
    Nem is olyan rossz katalógus.

  • Wuhan – tömegközlekedés

    Wuhan Közép-Kína legnagyobb metropolisza, egyben Hubei tartomány székhelye. A szűkebben vett városban közel hétmillióan élnek, míg a város irányítása alá tartozó teljes közigazgatási területen mintegy tízmilliónyian. (Mint egy korábbi posztban erről már szó volt, a teljes, a település által hivatalosan magába foglalt vidék tartalmaz mindenféle jellegű országrészeket: termőföldeket, falvakat, városokat, stb. Minthogy Wuhan valóban nagyváros, így azért itt a beépített terület túlnyúlik a központi kerületek határán. A tényleges népességet valahol a két szám között találjuk meg.)

    wuhan-map.png

    Testét a Jangce vize szakítja ketté, s egyike azon városoknak, amelyek valóban rendesen elterülnek folyójuk mindkét partján. Nálunk ez azért nem annyira meglepő, lévén Budapest tökéletes példája ennek, de világviszonylatban korántsem gyakori. Az az eset nem kirívó, ha a települések hely hiányában vagy egyéb okokból idővel átnyúlnak a túlpartra, de a belvárosok ilyetén jellegű megosztása nem általános. Általában akkor fordul elő, s erre megint remek példa Budapest, ha már létező, különböző települések egyesülésével jön létre az új város.

    Wuhanban is ez történt. 1927-ben, a Guomindang-Kína uralma alatt zajlott le a folyamat: a Jangcétól délre fekvő Wuchang, az északi part keleti részén lévő Hankou, s a tőle nyugatra, a Jangcébe ömlő Han folyó által elválasztott Hanyang egybeolvasztásával.

    A Xianninghez legközelebb eső Wuchang mintegy 3,5 millió kínai otthona, míg Hankout 2,5 millió, Hanyangot pedig közel egymillió ember lakja. 

    Láthatjuk, hogy nem apró városról van szó, ennek ellenére a minőségi tömegközlekedés kiépítése még csak jelenleg zajlik. A település méretéhez képest nagyon kevés a jelenleg meglévő (s teljes hosszában még ki sem épült) két metróvonal, így jobb híján a felszínen zajlik az emberek utaztatása.

    WP_20131109_003.jpg

    Hogy a metróépítés beindítása mennyire elodázhatatlanná vált, azt jól jelzi a város útjainak szélessége. Egyáltalán nem szokatlanok a 2×8 sávos utak, s ezekhez nem egyszer középen még négy sáv csatlakozik (részben parkolóként, részben közlekedési célokra), s e középső sáv felett oszlopokon még egy 2×4 sávos pálya. Hogy mennyi bontás előzhette meg ezeket az építkezéseket, abba jobb nem is belegondolni.

    Mindenesetre az egyáltalán nem szűk keresztmetszet ellenére a dugók mindennaposak, különösen ott, ahol korlátozott az áteresztőképesség, pl. a várost nagy számban átszelő hidakon.

    WP_20131110_006.jpg

    A tömegközlekedés is a felszínen zajlik. Meglepően sok a troli, a felsővezetékeket gyakorta látni mindenfelé. A trolik mellett azért a szállítás gerincét a buszok képezik. Mivel óriási távolságok vannak, a metró meg egyelőre még gyerekcipőben jár, így aztán a buszokra különleges feladatok hárulnak. Például hogy kilométerenként álljanak meg, vagy olykor még ritkábban. A Xunlimen és a wuchangi pályaudvar között közlekedő 706-os (vagy 607-es?) járatnak mindössze a hatodik megállója az utóbbi, mialatt a táv 8.7 km.

    A metró

    Hosszas előkészületek után végül 2000 decemberében fogtak neki az első vonal megépítésének. 2004-ben, a kínai városok sorában ötödikként adták át az első 10 állomásból álló szakaszt. A vonal teljes hosszában Hankouban, Wuhan leginkább központinak nevezhető városrészében fut, vezető nélküli magasvasútként.

    WP_20131110_010.jpg

    WP_20131110_011.jpg

    2010-ben meghosszították mindkét irányban, s ekkor kezdtek neki igazán a metróépítéseknek.

    WP_20131110_013.jpg

    WP_20131110_016.jpg

    Tavaly decemberre fúrták ki a kettes vonalat, amely Wuchang és Hankou közt, a Jangcét átszelve közlekedik.
    Idén debütál a négyes vonal első része, ha kész lesz, egyúttal a város metróközlekedésének gerince is elkészül, mivel ezzel a vonallal elérik Hanyangot is.

    WP_20131109_005.jpg

    WP_20131109_012.jpg

    Itt azonban még nincs vége. 2017-re már hét vonal lesz, ezeket már épülik is, s a hosszabb távú tervekben 25, ebből néhány részben elővárosi vonallal, s nagyjából 800 kilométernyi metróval számolnak. Ez a hossz a jelenlegi viszonyok közt a wuhani hálózatot emelné a dobogó első fokára.

    Wuhan_Metro_Map_of_2017_in_English.png

    Ha ennek bekövetkezte nem is valószínű (az építkezések máshol sem állnak le), az azért biztosan kijelenthető, hogy pár évtizeden belül Wuhan is a legnagyobbak közé fog tartozni. A jelenlegi közlekedési helyzetet elnézve erre szükség is lehet.

  • Metróügyi körkép

    Nyári hazautazásom előtt esett szó metrókról utoljára, de talán nem meglepő módon azóta is történtek fejlemények e téren. A földalattival ellátott kínai városok listája is kibővült, miután szeptember 26-án az észak-kínai Ha’erbinban átadták az első vonalat. Ez Kína eddigi legészakabban fekvő hálózatának első darabja, s hacsak Heilongjiang (melynek székhelye Ha’erbin) második számú városa, Qiqiha’er nem fúr a jövőben városi alagutakat, az égtáj szerinti címét minden bizonnyal tartani is fogja.

    Aránylag sok huzavona kísérte az építést, kétszer is félbeszakadt, de végül célt ért. Két további vonalat is át terveznek adni öt éven belül, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a jelenlegi 17 kilométernyi metró közel 90 kilométeresre bővül majd.

    Az egykori császárváros Xi’an is avatott új vonalat a múlt hónapban, de itt ez már a második volt, s a már elkészült kettes vonal után az egyes számra hallgató – mintegy 25 km-en.
    A metróval egyre keszekuszábban átszőtt Shanghai sem maradt ki a jóból, itt a 11-es vonal déli szakaszával búcsúztatták az augusztust, Tianjinben pedig a 2-es vonalat toldották meg ugyanebben a hónapban.

    Végül egy térkép a metróval vagy metrószerű képződményekkel ellátott kínai településekkel. A fejlődés érzékeltetéséhez csak annyit, hogy a kilencvenes évek elején mindössze három nagyvárosban volt valamiféle (a jelenlegi vonalhosszhoz mérten eltörpülő) hálózatkezdemény.

    Greater_China_Rapid_Transit.svg.png

  • Peking az élen

    Május 5-én tovább bővült a bolygó legnagyobb metróhálózata. Befejezték a külső körgyűrűt (merthogy van egy belső is), a 10-es számú vonalat, s egyúttal a 14-es, vadiúj metróvonal egy kisebb szakaszát is átadták.

    A hálózat immár így néz ki. (Katt rá, ha nagyobban szeretnéd látni!)

    beijing-map.png

    Az elsőség, mint ahogy egy korábbi poszt kommentjeiből is kiderült, nem annyira egyértelmű. Ahány lista, annyi helyezés. Attól függően, hogy a szöuli metró hosszához hozzáadjuk-e az ottani vasút kezelésében álló pár vonalat, előrehozhatjuk Szöul azt első helyre, Peking elé. Ugyanakkor Pekingben is van mintegy 80 km-nyi elővárosi vasút, ami nincs beleszámolva a metró teljes hosszába.