• Életvitel

    A tavalyi év során elég jelentős változások történtek az életemben. Számos közülük elkerülhetetlen, egyik-másiknak pedig már jócskán ideje volt, míg néhány egy picit talán radikálisabb a kelleténél.

     

    Ott volt az országváltás, ezt muszáj volt, bár szerencsére eddig egyáltalán nincs rá panaszom. Mintegy 15 év után leraktam a cigit is, amit már egy jó ideje terveztem, csak sosem volt rá elég jó alkalom. Az abbahagyás nem volt nehéz, kb. három hétig volt bennem sóvárgás, de addig sem folyamatosan, azóta meg nagyon ritkán jut az eszembe. Most már talán azt is kijelenthetem, hogy sikerrel jártam, mert már nyolc hónapja, hogy nem gyújtottam rá, s őszintén szólva egyáltalán nem is hiányzik a dolog. Innen visszszokni elég nagy baromság lenne.
    Az időzítést akkor leginkább azzal lehetett megindokolni, hogy ideát igencsak drágán mérik a füstölnivalót, s nem szeretnék havonta 500 eurót erre elcseszni. Azóta kiderült, hogy nagyjából a feléből is megoldható lett volna a dolog, mert széles körben hozzáférhető a lengyel csempészcigaretta, de szerencsére nem ezt választottam.

     

    A leszokással nincs is semmi gond, az viszont tagadhatatlan, hogy ezzel párhuzamosan elkezdtem hízni. A cigi csökkenti az éhségérzetet és gyorsítja az anyagcserét, ezek a stimulusok kiestek, így óhatatlanul is állandóan éhes voltam. 178 centimhez gyárilag 64 kiló versenysúly jár. Hozzászoktam, hogy egy 60+ kilós nőt látatlanban tehénnek gondolnak, de én 50 kilósan valószínűleg nem lennék életben, mivel már a 64 mellett sincs rajtam egy deka felesleg sem, 20-as BMI-nek megfelelő érték. Az eseményeknek hála elég gyorsan 70 felett találtam magam, aztán a 75 is meglett.

    Alapesetben nem szokott gondot jelenteni, ha fogynom kellett, mert minden gond nélkül visszafogtam a kalóriabevitelt és elég gyorsan formába lendültem. Ezúttal azonban ez nem működött, be kellett lássam, hogy nem tudok koplalni, gyarló testem csúnyán megtréfált. Erre fel jött a rendszeres mozgás ötlete, amiről írtam is korábban.

     

    woman-with-fat-around-abdomen.jpgIdáig szerencsére nem fajult a dolog, még a huszonéveim közepén elért abszolút csúcs idején sem, ami a mostani felső értéknél is majdnem egy tizessel több volt – soha többé olyat!

     

     

    Nos, ez nem bizonyult tartósnak. Egy hónapra szólt az első bérletem, ezt épp kihasználtam, aztán itt le is állt a dolog. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy elkezdett fájni a térdem, ami, figyelembe véve, hogy mennyit bicikliztem és tapostam, nem is csoda, különösen, hogy mellé ott volt az extra súly is. A másik, hogy mindössze annyi eredménye lett, hogy tartottam a (túl)súlyomat, mivel az edzések miatt még többet ettem. Ez így nem mehetett, így szünet került beiktatásra meg porcerősítő és pihentetés. Szerencsére elég hamar elmúlt a fájdalom, én pedig 78 kg lettem.

    Végül aztán szerencsére januárra eljutottam odáig, hogy úgy éreztem, megszoktam már ezt az új helyzetet. Na nem a dagadtságom, azt nem, de sikerült átállnia a szervezetemnek a nikotinmentes létre és már nem vagyok éhesebb a kelleténél, s újra megy a diéta is. Azóta szerencsésen visszamentem 70 alá, s remélhetően áprilisra visszaállok a normál kerékvágásba.

    A mozgást viszont újra szeretném kezdeni. Mindenképp térdkímélő formában. Az elég jó biznisznek tűnik, ha mellette emelt kalória mellett is tartom a súlyom és a fittségemnek sem fog feltétlenül megártani.
    Az átmeneti testsúlyos hullámvölgy ellenére megérte az egész cécó. Most már rendesen funkcionálok, így leküzdhető a probléma, s ami a legfontosabb, hogy a cigimentességet tartom. Bár egy ponton, a kilátástalannak tűnő terebélyesedés időszakában egyszer megfordult (nem igazán komolyan) a fejemben, hogy inkább visszaszokom, de nem vállalom, hogy dagadt leszek, a lényeg hogy mégsem tettem. Ez a fő.

    (Azért, hogy mi lesz a mozgás sorsa, arra majd visszatérek később. Bár komolyan szeretném, ha tartósan az életem része lenne, azért várjuk ki a végét. Akaraterő sok van bennem, de lustaság is.)

  • Felvételi

    Elvileg a mai nappal lezártam a felsőoktatási jelentkezésem, amit lehetett, megtettem a siker érdekében. Mint érett kategóriájú versenyző, február 1-ig köt a határidő, úgyhogy addig még variálhatok ezt-azt, ha muszáj, de már nem szeretnék.

     

    Túl sok dolgom nem volt. Az ezeréves, otthoni érettségimről kellett készíteni egy fordítást, amit teljesen elfogadható, hivatalos formában, postázással együtt 55 euróért készített el az egyik legnagyobb ilyen iroda, szerencsére anélkül, hogy nekem ehhez bárhová is mennem kellett volna – elég volt a jó minőségű kép a nevezetes dokumentumról.

    Mivel éppen nagykorúként még nagyon nem voltam férjnél, így a név az érettségin nem stimmel a jelenlegivel. Ennek feloldására a szerencsére már nagyon modern, háromnyelvű, hazai házassági anyakönyvi kivonatom másolata szolgált, amit ma sikeresen készítettem el az IELTS eredményének duplikálásával egyetemben. E két másolatot még hitelesíteni kellett, amit fél perc alatt, teljesen ingyen elvégeznek a Garda (zsaruk) épületében. Annyiból áll csak, hogy lepecsételik, miután látják, hogy hasonlít az eredetire.

     

    Ezt a három papírt kellett ma feladnom még a Central Application Office-hoz, aztán onnan már ők szórják szét az érintett intézményeknek, igény szerint.

     

    Nálam csak egy ilyen intézmény van, a helyi főiskola. Ott végül a már említett földrajz-történelem mellett, mintegy utolsó túlbiztosításként megjelöltem az idén induló földrajz-outdoor education szakpárt is, ahol gyakorlatilag tuti, hogy nem lesz meg a teljes létszám. (Maga az outdoor education valami kifejezetten kamuszagú pálya benyomását kelti, de már ismertetett okok miatt ez mérsékelten izgatna.)

     

    Mint matúr jelentkező, az érettségi eredményem nem számít semmit, csak annyit igazol, hogy van előképzettségem a tercier oktatás berkeiben edukáltatnom magam, ismét. A jelentkezésem elbírálása az általam megírt cover letter alapján zajlik, amiben igyekeztem minden álmom netovábbját megtalálni a megcélzott iskola személyében. Remélhetően a szakon ez lesz az egyetlen ilyen kis esszé, amit idén olvasniuk kell.

    Ezt azért még egyszer átnézem majd még hónap vége előtt, ordító nagy hülyeség ne maradjon benne. Aztán várunk az ítéletre.

     

     

  • Írországról fél év után

    Nem stimmel napra pontosan, de nagyjából ennyi idő telt el megérkezésem óta. Mely megérkezés előtt erősen húztam azért a számat, ocsmány időre, beltenyésztett, vörhenyes koboldokra és érthetetlen akcentusra számítva.

     

    Ez részben be is jött, de nem maradéktalanul. Legnagyobb félelmem, az időjárás még így december közepe felé járva sem tántorít el. A tengerimalacoknak még mindig van fű, jó eséllyel tavaszig is kitart, az egyetlen szépséghiba, hogy ahol leszedem, ott már nem nagyon nő vissza ebben az évszakban. De van, bőven, még ha a minőség hagy is maga után kivetnivalót. Télen ez is szuper.
    Van hideg is, 5-10 fokos csúcshőmérsékletek, de a házban jó fűtés is, s a nap is egész sűrűn süt. Az eső nem zavar, errefelé pedig nem igazán van szél, ami sokkal jobban zavarna, ha lenne. Szóval az az igazság, hogy az időjárásra különösebben nem tudok panaszkodni, jól érzem magam benne.

     

    Ami a vörhenyes és talán az egészségesnél egy cseppet belterjesebb szigetlakókat illeti, ennek van alapja. Ez egyéni ízlés kérdése, de se nekem, se férjem nem igazán gerjedünk a tősgyökeres, helyi arcokra. Akadnak persze helyesebbek is, főleg kamaszkorban, de aztán elég gyorsan mindenki, nemtől függetlenül krumpliformát vesz fel. Ezt a hasonlatot férjem találta ki, de nem tudok vitatkozni vele.
    Az akcentus tekintetében rosszabbra számítottam, de szerencsére boldogulni lehet. Azért akadnak népek, akik alaposan feladják a leckét, de velük nem sűrűn érintkezem.

     

    No, de nézzük, mit érdemes még megjegyezni így fél év után. Pontokba szedem.

     

    1. Az infrastruktúra fejletlen

    Az internet, a mobil-lefedettség, a közúthálózat vagy épp a vasúti közlekedés elég gyatra. Sok tekintetben előrébb tartunk Magyarországon, de nem mindenben. A számhordozás például egy néhány perces folyamat. A mobilszolgáltatók appjai viszont kivétel nélkül 2.0 vagy az alatti minősítést kaptak a gugli áruházában, s ez nem is alaptalan, az esetek nagy részében be sem lehet lépni rájuk.
    A vasút relatíve kényelmes, de folyamatosak a késések, s ami a fő gond, alig járnak vonatok. A buszok gyakorisága sem sokkal jobb, errefelé nem igazán tömegközlekednek, ennek megfelelően valamirevaló tömegközlekedés sincs, talán csak Dublin felé.
    Az autópálya-hálózat amúgy nem olyan gyér, egészen sok vonal van, de Mayo megyét nem érinti egyik sem. Bár az itteni utak gyakran szűkek, az állaguk azért lényegesen jobb, mint az otthoni mellékutaké. A városon belül sincsenek kátyúk, mostanság is újítgatták az elkerülőt, ami felújítás előtt sem látszott problémásnak. Ugyanakkor egy lámpás gyalogátkelőhely legalább szeptember óta nem működik megfelelően (csak az egyik oldalon ég a lámpa, s használható a nyomógomb), s azóta se csináltak vele semmit.

     

    2. A bürokrácia nem túl hatékony

    Ezen a téren magyarként nincsenek túl magas elvárásaim, de az sokat elárul, ha a hazai ügyintézőket kompetensnek találja az ember néhány itteni élmény után.

     

    3. Az emberek kedvesek

    Ez viszont tagadhatatlan. Mindenki udvarias, kedves, kivétel nélkül. Otthon csak olyan átlagos mértékben voltam savanyú, de itt sokszor azon kapom magam, hogy muszáj egy kicsit változtatnom, mert nagyon kilógok a sorból. Ilyen téren ez az ország egészen biztosan jót fog tenni nekem, bár ha az idomulás után látogatást teszek Magyarországon, tutira hülyének néz majd mindenki. De ez mondjuk nem annyira érdekel, tagadhatatlanul jó a lelkemnek, hogy mindenki barátságos.

     

    4. Nincsenek megélhetési gondok

    Bár csak egy kereső van nálunk jelenleg, s ő is csak a helyi minimálbért kapja (jelenleg bruttó 9,80 euró, az elvonás minimális), a kb. havi, óraszámtól függően 1600-2000 eurós bérből kényelmesen megélünk, igaz, albérletre nem kell fizetnünk. Ha erre is számolok egy 6-700 eurót, úgy már nem maradna nagyon megtakarítás, vagy maximum egészen minimális, de még akkor sem fenyegetne a veszélye annak, hogy ne jusson mindenre.
    Ahogy mi, úgy mások is boldogulnak. Ha maguktól nem annyira, úgy elég nagylelkűen segít az állam is, amivel szerintem elég jól vissza is élnek. Itt sem ismeretlen az egyedülálló sokgyerekes anyuka jelensége, aki szociális bérlakásban él és állami pénzből viszi egzotikus helyekre nyaralni a porontyait. Mindent a szaporodás érdekében.

     

    Összegzés?

    Egyelőre abszolút elégedett vagyok az itteni helyzetemmel. Kínában tagadhatatlanul jobban szeretek élni, de Írország a második legjobb dolog, amivel életvitelszerűen találkoztam. Stresszmentes, nyugodt, kényelmes itt lenni, remélem, ez így is marad az elkövetkezendő évekre.

  • Hekk

    Na nem a hal, hanem sikeresen meghekkeltük az Allied Irish Banks rendszerét.

     

    Meséltem, hogy cseh ismerősünk nem tudott számlát nyitni proof of address hiányában, de ez sikeresen orvosoltuk. Írtam egy levelet a nevében a castlebari Intreo irodának (itt intéznek mindenféle dolgokat, segélyek, PPS-szám, egyebek), hogy legyenek oly kedvesek tájékoztatni a nyitvatartási idővel kapcsolatban. Ezt megtették, így megszületett a kívánt hivatalos levelezés.

     

    Némiképp húzta rá a száját a múltkori, a rendszerkritikát nehezen viselő hölgy, de kénytelen-kelletlen elfogadta. A kelet-európai, kiskapukat mindenütt fellelő agyműködés ellen még nincsenek felvértezve.

  • Gasztro: fosókeksz

    Közkívánatra, s erős tépelődés után. Nem voltam és vagyok benne teljesen biztos, hogy debilitásom ilyen mértékű felfedése nem jár-e megítélésem jelentékeny romlásával, de végül úgy döntöttem, vállalom a kockázatot.

     

    Szóval, a történet ott kezdődik, hogy férjem meglehetősen édesszájú. Miután megjött, s mialatt én még otthon vártam, hogy megteremtse itteni életünk alapjait, nekiállt feltérképezni a helyi áruházak kínálatát. Mivel elég spúr népek vagyunk, így eleinte ez javarészt úgy zajlott, hogy fél órán keresztül sorolta messengeren, mi mennyibe kerül, én kalkuláltam, aztán reagáltam, hogy nagyjából mi az, amit megengedhetünk magunknak. Azóta egy kicsit felengedtem ezen a téren, s valamivel bátrabban költök, de kellett némi akklimatizációs időszak, amíg nagyjából sikerült leszoknom arról, hogy ne az otthoni árakhoz, hanem az itteni bérekhez kalkuláljak, de akkor majdnem mindent cefetül drágának találtam. Nem úgy az alapvető édességeket.
    Van ugyanis 5-6 különféle rágcsa/keksz/csokis valami, melyek cirka 30-70 cent körüli összegbe kerülnek, s minden lánc tart belőlük sajátmárkás verziót, teljesen megegyező áron. Jaffa cakes nevű narancsos piskóta, bourbon cream, malted milk vagy épp ginger nuts nevű kekszek, na és egy bizonyos chocolate digestive biscuit. Némi kreatív és elvonatkoztatott fordítással érve ebből lett nálunk a címben szereplő fosókeksz, bár egyébként nevével ellentétben nem tapasztaltuk, hogy bármiféle hatást gyakorolna az emésztésre.

     

    A fosókeksz tartósan 40 cent mindenütt, férjem a Supervalu nevű lánc termékére esküszik, szerintem a Tesco-ban jobb, s az Aldié meg a kettő közt van. Engem annyira nem érdekel, hetekig itt lehet mellettem anélkül, hogy egyek belőle, bezzeg ha valami sós rágcsa lenne…
    A keksz egyik felét csoki borítja (de van csokimentes és étcsokis is, azokkal nem élünk), teljesen hétköznapi termék, de amúgy tényleg finom. Borzalmasan sok cukor van benne, valószínűleg ez a titka. A wikipedia szerint a néhai brit megszállóknak köszönhetjük az itteni meghonosítást, ők pedig két skót orvosnak, akik a 19. században az emésztés elősegítésére fejlesztették ki.

     

    chocolate-digestive-biscuits.jpegA sajátmárkás fosókekszek nem néznek ki ennyire puccosan.

     

    Ha az itteni szigetvilág felé sodor benneteket a szél, s amúgy kedvelitek a vércukor hirtelen egekbe szökését, úgy mindenképp javaslom ezt a pénztárcabarát nassolnivalót.

  • Írországi abszurditások

    Ez most szerencsére nem engem érint közvetlenül, de azért kellően hülye szitu, hogy írjak róla.

     

    Még egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy nekünk elég flottul mentek a kezdeti ügyintézéseink, érkezés után kb. két héten belül (lehet, hogy ezzel sokat mondok) meglett a bankszámlánk és a PPS-számunk is, a kártyákat és a bankos PIN-t is kiküldték. A revenue-s (helyi NAV) online hozzáféréshez járó első jelszóra valamivel tovább kellett várni, de az is egy hónapon belül lezajlott. No de nem mindenki ilyen szerencsés.

    Szóltam róla, hogy eleve akadhatnak kezdeti bonyodalmak amiatt, hogy PPS nélkül nem vesznek fel, PPS-t viszont nem nagyon adnak munka nélkül – valami ürügyet lehet találni, amiért mégis hajlandóak kiállítani, de csak úgy nem. Sokan arra hivatkozva kérik, hogy jogsit szeretnének, a tanfolyamra való beiratkozáshoz meg kell ez a szám. Állítólag működni szokott, bár annyi abszurditás még ebben is akad, hogy “igazolásként” kérik a tanfolyamhoz kitöltendő űrlap egy példányának benyújtását. Hogy ezzel mit csinálnak, s hogy eleve az egésznek mi értelme, azt nem tudni, de ha az ember ezek után még tényleg szeretne is jogsit, akkor tölthet ki egy új papírt hozzá, mert ezt nem adják vissza.

     

    De most nem erről akarok írni, hanem a bankolásról. Egész pontosan a számlanyitásról. Nekünk könnyű dolgunk volt, mert a munkaadó írt egy levelet, hogy kéne account, s ez a módszer, bár merőben informális, sok helyen működik. Akinek viszont nincs ilyen opciója, annak rendszerint ott bukik meg a dolog, hogy kell egy proof of address, vagyis bizonyíték a lakcímről. Erre nem jó ám egy bérleti szerződés, hiába igazolja akár közjegyző is azt. Nem, nekik ehhez más kell, többnyire egy közüzemi számla, a bérlő nevére szóló. Figyelembe véve, hogy kevés kivételtől eltekintve a kiérkezők jobbára szobát tudnak bérelni (ami nem a migránsok fikázása, anyagiaktól függetlenül nem fog kiadni nekik lakást senki, itt a bérlőknek kell elbűvölni a tulajt, ami referenciák, tartós munka, leellenőrizhető háttér nélkül nem túl esélyes), nagyjából nulla közeli a valószínűsége, hogy rájuk íratják az áramot. Ha mégis, minimum a második számla kell, s ezek gyakorta csak kéthavonta jönnek. Van még pár lehetőség, valamiféle hatósággal folytatott levelezés is megfelel, ha kellően jól csengő a feladó hivatal neve. A PPS-számos kártyát tartalmazó levél valaha elég volt, már nem fogadják el…

     

    Hogy ebből poszt lett, az annak köszönhető, hogy a napokban voltam az AIB nevű bankban férjem ismerősével, ugyanis ő nem beszél teljesen kifogástalanul az itt elvárt nyelvek valamelyikén. Ő és férje szerettek volna közös számlát, a pasinak már van saját egy másik banknál. Nekünk adja magát a kérdés, hogy miért nem a már meglévő számlára vezetik fel, mint tulajt, de itt ez nem járható út, egyéni számlából nem lesz közös, mert nem és kész. Jó.
    Kiderült, hogy a közös számlához személyesen be kell menni mindenkinek, míg az egyénihez az azonosítás elvégezhető online. Mivel a férj a nyitvatartási időben nem ért volna be, így azt javasolták, nyisson online egy egyéni számlát, majd ezután már anélkül nyithatnak joint accountot, hogy megjelenne, mivel már ellenőrzött ügyfél. Utána meg az egyénit szüntesse meg. Jó.

    Ezzel nincs vége, ugyanis ott voltak az iratokkal kapcsolatos problémák. Nincs a nevükön közmű, hivatali levél sincs, így proof of address nem okés. De nem baj, mert ha online nyitják a számlát, úgy kiküldenek postán egy kódot, s ezzel igazolják a lakcímet. De ez csak online lehetséges. Oké, akkor legyen online a csajnak is. De ott is van bibi. A bankfiókban megfelel az ő cseh személyije, de online csak az útlevél lenne jó, ami épp lejárt.

     

    Tehát, összefoglalva: személyesen jó a személyi, de legyen a neveden az áram. Online nem kell, hogy a tulaj rádírassa a vonalas telefont, elég, ha megkapod postán a kódot, de akkor készülj útlevéllel. Valamint: egyéni számlát nyithatsz anélkül is, hogy a lábad betennéd a bankba, de ha közöset akarsz, úgy ez nem opció. Kivéve, ha nyitsz egy egyénit online, majd úgy már elhiszik, hogy tényleg az vagy, aki…

     

    A folyamat egy pontján megjegyeztem, hogy “oh, it’s so complicated”, teljesen kedvesen, jólnevelten. A bankos asszonyság erre azonnal elkezdte védeni a mundér becsületét, hogy nem, ez nagyon egyszerű. Mellesleg, ha ő akarna Csehországban bankolni, akkor ő is ennek lenne kitéve. Hát, biztos.
    Azért nem hittem volna, hogy ezzel a lelkébe gázolok. Óje.

     

  • Holnap végre internet

    Egy kicsit elhúzódott a dolog, de úgy látszik, hogy nekünk azért sikerül kifogni néhány kevéssé gördülékeny folyamatot is, csak hogy érezzük a törődést. Itt megjegyezném, hogy az eddigi csekély tapasztalatok alapján az ír hivatalnokok, ügyintézők nem tűnnek egy cseppet sem kompetensebbeknek a magyarországiaknál, sőt, ellenben az tényleg áll, hogy igyekeznek működésük során ügyfélközpontú viselkedést tanúsítani.

     

    Szóval, a házban eddig internetet adó szolgáltató ajánlata nem tűnt megnyerőnek. Nem elég, hogy rohadt drága, ahhoz képest még a sebesség sem túl meggyőző. A drágaság sajnos másokra is áll, kisebb-nagyobb eltérések mentén elmondható, hogy nagyjából havi 50 euró környékén mérik a kábeles netet, ami otthon nem igazán lenne versenyképes díjazás, s nem mellesleg, a hálózat is jobban kiépítettnek tűnik Magyarországon. Ez áll a mobilnetre is. No, de mindegy, a bérek is mások, meg amúgy is ez van, ezt kell szeretni.

     

    Mi egy másik cégtől szerettünk volna internetet, akik egyértelműen jelen vannak az utcában, több szomszédos házban is ők szolgáltatnak. Ehhez képest a rendszerük nem találta a mi címünket, az nem szerepel benne. Ezt azután tudtam meg, miután telefonon sikerült beszélnem egy sales-es emberrel. Mindenesetre udvariasan közölte, hogy hozzáadják a címet,  s majd utána, kb. egy héttel később hív. Erre végül nem került sor, én meg szívesebben kommunikálok írásban, így chaten kerestem meg őket, hogy megtudjam, mégis mi van.

    Ez utóbbit kiszervezték Indiába, a nevekből ítélve, így aztán még annyira sem voltak képben semmivel, mint a telefonos írek, akik mondjuk szintén vajmi kevés rálátással bírtak a tényleges helyzetre. Az indiánok mindenesetre kb. ugyanazt mondták el, s valóban, néhány nappal később már szerepelt a cím az adatbázisban. Igaz, azt írta az oldal, hogy a címen nem érhető el a szélessáv. Na mindegy, még egy kört próbáltam a madraszi kollégákkal, de eredménytelenül, így aztán most hétvégén bementünk a cég castlebári üzletébe személyesen.

    A benn dolgozó hölgy üdítő jelenség volt, mert sikerült neki kb. öt perc alatt megrendelni a bekötést, azt azonban nem tudta megmondani, hogy vajon lesz-e internet. Az általa képviselt elmélet szerint holnap kijönnek a szerelők, bekötik a kábelt, majd ezután lesz két hetem megnézni, jönnek-e rajta a bitek, ha nem, akkor ennyi és fizetni sem kell. És nagyon szorít, hogy legyen net.

     

    Mivel a szakemberek csak holnap jönnek, egyelőre ténylegesen nem tudom megcáfolni, hogy valóban ez lesz a menetrend, de azért vannak fenntartásaim. Sanszosabbnak érzem, hogy barkácsolás helyett előbb inkább megvizsgálják, van-e hová bekötni a kábeleket, de lehet, hogy a végén én lepődök meg, ha holnap itt hagynak egy semmibe vezető zsinórral. Mindenesetre reméljük a legjobbakat.

  • Ennek mennyi az esélye?

    A helyi magyarokat is emlegető irományom után nem sokkal üzenetet kaptam, amiből kiderült, hogy itt, Castlebarban él egy párocska, akikről elmondható, hogy:

    1. a hölgyet Verának/Veronikának hívják,
    2. az elmúlt években Kínában éltek, angoltanárként,
    3. nagyjából fél éve vannak a szigeten,
    4. kb. 1-2 hónapja költöztek Castlebarba,
    5. valószínűleg tanulni is fognak itt,
    5. és magyarok.

    Annyi még kiderült, hogy nem ők feszegették bele a százast az öltözőszekrénybe, s hogy bő tíz évvel fiatalabbak nálam. A bejegyzés megírásához hozzájárultak amúgy.

    Az külön pozitív, hogy bár a hasonlóságok miatt írásra vetemedtek, pusztán az azonos kibocsátó ország okán még nem akarnak szocializálódni.

    Mik vannak!

  • Vannak itt még magyarok

    Legalábbis erősen sanszos.

    Mióta munka nélkül vagyok, már kb. két hete napi szinten járok a helyi Leisure Centerbe, különös tekintettel arra, hogy nehezen visszanyert alakomat a cigi lerakása óta nem egyszerű megőrizni, muszáj mozogni. Az eredmények bíztatóak, s fura módon még a kondis részt is egészen megszerettem (nem emelek súlyokat, csak bicikli meg evezés, taposás), az úszást meg mindig is csíptem. Így a napi programom általában abból áll, hogy előkészítem a kaját, ha épp elfogyott (két-három napra főzök), teszek-veszek a ház körül, majd elsétálok az emlegetett műintézménybe, ami szintén hasznos, mert oda-vissza kb. 5 km. Ott durván egy óra hasznos időt töltök a gépek között (ez húsz percről indult, de egyre többet bírok), aztán lemegyek az uszodába egy kilométert csapkodni a vizet (ez ment elsőre is, azóta igyekszem a tempót növelni). Az úszás előtt, majd után pedig az élvezeti faktor jön, a gőz és a szauna, amiket nagyon imádok.

    Az emeleten lévő edzőtermi részhez eleinte nem fűlt a fogam, de igazából egészen jólesik mozogni. Azért az uszoda sokkal kellemesebb, így a kettő párosítása kifejezetten hasznos, előbb túlesek a legkevésbé élményt jelentő részen, utána pedig jön a kényeztetés. Ki lehet bírni. Hazafelé még beugrok boltba, ha kell valami, aztán utána már férjem is megjön.
    Egy-két nap kimaradt, mert azért az izomláz is elért párszor, de úgy tűnik, ezen már sikeresen túljutottam.

     

    Ja igen, a magyarok. A centerben az öltözőszekrények egyeurós érmékkel működnek: behelyezi az ember a nyílásba, majd ezután el tudja fordítani a zárat. Nyitáskor a pénz visszajön.
    Van jónéhány szekrény, amiket eddig használtam közülük, mind hibátlanul működött. Legutóbb azonban sikerült találnom egyet, amibe valaki megpróbált egy százforintost beletömködni. Mivel magától nem nyelte el a szerkezet, így alkalmazott némi erőszakot, aminek hatására az érme se ki, se be nem mozog, a szekrény meg nem zárható. Persze nem kizárható, hogy nem magyar volt az elkövető, de azért legalábbis a gyanú megalapozottnak tűnik…

     

     

     

     

    A potenciális magyar jelenlét mellett akadnak feltűnőbb jelenségek is. Nincs tömegnyomor egyáltalán, de a megjelentek úgy egyötöde Down-szindrómás vagy valami más, látható problémával küzd. A szaunában legutóbb bejött mellém egy fiatalember, aki először csak halkan dünnyögött valamit, majd valami csapdába esett állatra emlékeztető hangokat produkált, mielőtt elhagyta a helyszínt.
    Hogy a jelenség mögött az áll-e, hogy a némiképp egysíkúbb génkészlet és a beltenyészet valamelyest ront az utódok minőségén, vagy szimplán az elfogadás miatt jobban szem előtt vannak, azt nem tudom, de az egyértelműen kijelenthető, hogy a Leisure Center némiképp nappali melegedőként szolgál számukra, feltehetően a nekik járó csökkentett árú belépő miatt is. Sok vizet nem zavarnak, elférünk együtt, csak szokatlan.

     

    No, most viszont szedem a sátorfámat, mert a mai mozgás még hátravan.  

  • Castlebárból szeretettel

    A blog szerzője és kedves ura immár szerencsésen elköltöztek és berendezkedtek új otthonukban, hurrá. Ez nagyon jó, mert a korábbi lakhely már kezdett egy kicsit idegesíteni, de szerencsére vége az áldatlan állapotoknak. Volt egy kis csúszás is, mivel a lakók maguk is költöztek egy másik házba, így előbb az ő távozásukat kellett megvárni. Ezért becsülettel fizették is a lakbérünket, s láthatóan sajnálták a kellemetlenségeket. Kibírtuk, megoldódott, fátylat reá.

     

    A költözés mellett időmet a kisregényírási hobbim is elvette, ebben most tartottam egy csekély szünetet, de nemsokára folytatódik majd a dolog, csak végre mindent intézzünk el. Az internetet ugyanis még nem kötötték be. Volt, de elvitték magukkal az itteniek, az újat, ami ráadásul másik szolgáltatótól lesz, pedig még nem sikerült bekötniük a jóembereknek. Remélhetően azért majd csak összekapják magukat.

     

    Castlebárba költözésünk amiatt is fontos volt, mert már jó előre kinéztem magamnak a helyi Leisure Centert, ahol végre kedvemre úszkálhatok, némi szaunával összekötve. Ráadásul kifejezetten barátságos áron is mérik a bérletet.

     

    Ja, és mielőtt kimarad. Beérett Írország krumpli és savanyú alma melletti legfontosabb földművelési terménye is. A képen látható. Némi Leisure Centerrel fűszerezve.