• Még nem kapok szurit

    Bár meglehetősen lagymatag módon zajlik az itteni vakcináció, azért valamelyest kezd felpörögni. Olyannyira, hogy ma már az 59 éves korosztály regisztrálhat oltásra, s május 13-ig ez eljut egészen 50 éves korig.

    Az itteni szisztéma eltér a magyartól. Itt a regisztráció csak a múlt hónapban kezdődött el, a hatvanasokkal. Évek szerint, tehát az első nap a 69 évesek, következőn a 68, és így tovább. Ez egy opció csak, ha valaki akar, később is jelentkezhet az oltásra, csak hamarabb nem, minthogy az évfolyama számára megnyílna a lehetőség. A regisztrációt követően cirka két héttel elvileg meg is bökik őket.

    A programnak erősen bezavart az AstraZeneca majd a Jansen körüli cirkusz. Az AZ-t először felfüggesztették, majd engedélyezték, majd 60 éven felüli besorolást kapott. Most, hogy a 60-asokat javarészt beoltották, s maradt még egy kevés hatóanyag, kiterjesztették az alkalmazhatóságot az ötvenes korosztályra is.
    A Jansen eleve így kezdte, 50+-os ajánlással, illetve ezt az egydózisos szert jelölték ki a problémásan elérhető társadalmi csoportok (hajléktalanok, drogfüggők) immunizálására is, hátha nem bukkannak fel a második időpontra alapon.

    Mivel Jansen vakcina nagyjából annyi jön, mint aminek a beadására számítani lehet ebben a korosztályban, így felmerült, hogy az ötvenesekkel párhuzamosan kezdjék el oltani a 40-49 év közöttieket is, hogy addig se pihenjenek a raktárban az érkező mRNS oltóanyagok. Alapból ezeket nem akarták 50 felettiekbe bökni, hiszen akkor a nyakukon maradhatott volna egy rahedli Jansen és AZ vakcina, amiket meg az egészségügyi szervek ajánlása alapján nem lehet 50 alattiakon alkalmazni.
    Végül a szakemberek nem javasolták ezt a megoldást, így az én oltakozásom (csakazértis!) egyelőre még várat magára. Hogy átvágják a gordiuszi csomót, végül arra jutottak, hogy az előzetes terveknek megfelelően haladnak előre az ötvenesekkel, de beadnak nekik mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Viszont, hogy a vérrögképzős mellékhatású szerek se romoljanak rájuk, a megmaradó készleteket felhasználják majd a 40-49-esek vakcinációja során. Ez egyelőre még ellentétes a szerek engedélyével, de addigra ezt hozzáigazítják az új helyzethez.

    Szóval, ami rám nézve a lényeg, hiába lettem éppen csak negyvenes, még várakozó állásponton vagyok. A kormányzat még mindig azzal tervez, hogy június végére a lakosság 82%-a (cirka a teljes 30 feletti népesség) kap legalább egy csipet, de ez azért erősen kétséges, hogy valóban megvalósul. Jelenleg még 30%-nál sem járunk, a héten is csak 220-240 ezer oltóanyagot terveznek felhasználni. Ami a korábbi tempóhoz képest örvendetes mennyiség, de még mindig elég gyenge. De őszintén kívánom, hogy sikerüljön.

    Annak fényében különösen, hogy lassan elkezdődik itt is a nyitás. Meglehetősen óvatosan, de valami elindult. A külföldi utazás továbbra sem engedélyezett, s az országba történő belépés is még mindig nagyon macerás (egyes országokból 2 hét hotelkaranténnal jár, nem túl baráti áron). Bár a haláleset lehetővé tette volna, hogy mi lelépjünk, visszafelé két hét itthoni karantén mindenképp jött volna. Meg Magyarországon is valami hasonló, hacsak nem váltjuk ki két negatív teszttel.
    Férjem épp most váltott munkahelyet, s szabadságot sem kapott volna, meg eleve nem is várták volna meg, amíg ez az egész hercehurca lezajlik, így mi csak online vettünk részt a szertartáson. Jövő nyár előtt nem is sanszos, hogy arra járunk.

    Most mindenestre várunk. Engem júniusban talán tényleg megfertőznek autizmussal. Talán. Sose gondoltam, hogy egyszer még örülök neki, hogy vénülök.

  • Véget ért a tanítás

    Múlt héten elfogyott a második félév is. Most még a vizsgaidőszak zajlik, de ez mindössze egy geológia vizsgát takar majd 17-én. Van még egy beadandó is hátra, május 10-re esedékes, de ezektől eltekintve már minden lezárult.

    A pontos teljesítményem még nem ismert, mivel majdnem minden tárgy esetében vannak beadott, de még ki nem értékelt munkáim, de azért nagy meglepetésre nem kell számítani. A geológia vizsgát elég 50%-osra teljesítenem ahhoz, hogy abból is meglegyen a legjobb jegy, s egyedül a Társadalom és környezet címen futó, nem kedvenc oktatóm által vezetett modul esetén kéts