Az érzelmek hiánya

Emlékeim szerint már a blogon is felbukkant egyszer, hogy eléggé szenvtelen vagyok, és már baráti körből is kaptam időnként olyan jelzést, hogy esetenként nyersebb vagyok a kelleténél. Azt azonban nem gondoltam soha, hogy az akadémiai pályám során ér ilyen jellegű kritika.

Kérésre megkaptam a szakdolgozat belső bírálóinak megjegyzéseit. Két belső és egy külső értékelő vesz részt az eljárásban. Az első a témavezetőm, a második pedig esetemben a tanszékvezető volt (ez amúgy nem nyilvános infó, de a témavezetőm említette, hogy nálam ő lesz az).

Az első vélemény annyira pozitív, hogy egyértelműen öntömjénezés lenne akárcsak idézni is belőle. No de a második! A hölgy, akivel egyébként nem túl szívélyes a viszonyunk, mivel botor módon nagyobb őszinteséget engedtem meg az irányába, mint amihez ebben az országban szokva lehet, no meg mert látványosan nem jelentem meg az egyetemen, az értékelésében nagyon hangsúlyosan kritizálta az érzelmek hiányát. Ismétlem, egy tudományos dolgozatban. Szerinte sokkal magasabb is lehetett volna a jegy, de az írás túl steril és nincsenek benne érzelmek.

Na, most már ezt is tudjuk. Én azért nem bánom, hogy inkább a tényekre koncentrálok, de ez érdekes információ volt. Mivel magasabb pontszám esetén sem változhatna a végső értékelés, miután az már így is a legmagasabb sávban van, így nincs gyakorlati jelentősége, de azért ezt nagyon furcsa élmény volt olvasni. Olyannyira, hogy veletek is megosztottam.