Újabb életjel
Kissé elhanyagoltam a blogolást, de túl sok dolog nem történt azóta. De hogy azért legalább egy poszt legyen évente, most adok egy kis helyzetjelentést.
Állampolgárság
A napokban adjuk be a kérelmeket, aztán remélhetően két éven belül hallunk felőlük, de az sem lenne elviselhetetlen, ha hamarabb. Remélhetően nem olyan nagyon sokára mi is koboldok lehetünk.
Edukáció
A hátralévő időben nekem még be kell fejeznem ezt a remek mesterképzést, amit tavaly szeptemberben kezdtem. Szerencsére nyár végére ezen túl is leszek.
Nem állítom a legkevésbé sem, hogy élvezem, mert az én agyam számára borzasztó modulok vannak, de az első félév eredménye alapján valószínűleg sikerül a legjobb sávban végezni. Bár ez már mesterképzés, és az egyetem elvileg egyike a top200-as világlista szereplőinek, a korábbi suliban magasabb volt az elvárás. Ez amiatt is lehet, hogy bár az én alapképzésem szakdolgozattal zárult, a jelek szerint ez nem általános, így aztán az erre való felkészítés is majdhogynem az alapokról indul. A másik potenciális ok, hogy mindössze hárman vagyunk, akik alapképzés során is történelmet tanultunk. Emiatt a másik kötelező alapmodul meg főleg erre fókuszál, hogy nagyjából képbe hozzon mindenkit.
Koboldföldei vihar
A magyar média is hírt adott a megjegyezhetetlen és egyúttal kimondhatatlan nevű viharról, ami néhány hete letarolta a szigetet. Ez olyan jól sikerült, hogy több mint 2 hét után tudták csak teljesen helyreállítani az áramellátást. Nálunk szerencsére öt nap után helyrehozták, de addigra természetesen már víz sem volt. Hogy a helyzet még jobb legyen, az első néhány napban gyakorlatilag sehol nem volt mobilszolgáltatás sem, legalábbis itt nyugaton, így vészhelyzetben fogalmam sincs, hogyan jelezhettek az emberek.
Amúgy, bár ez a vihar most ütősebb volt a szokásosnál, évente fél tucatnyi alkalommal megesik, hogy nincs áram ennél sokkal kisebb zuhikat követően, de a legrosszabb ezt megelőzően egy napig tartott, jellemzően pedig még aznap helyre is állt.
Az infrastruktúra mindenesetre sok tekintetben elég gyér errefelé, de nem panaszkodom emiatt, főleg hogy most már talán nem tart olyan elviselhetetlenül sokáig.
Aki keresett, köszönöm, minden rendben, csak nem sok kedvem van írni, ha nincs miről. De majd még igyekszem jelentkezni idén.
2 hozzászólás
Sellőlány
Szia Veve, ezer éve nem írtam, de mindig eszemben vagy. Most is beugrott, hogy (de rég jártam erre) biztos meg volt már az 5 év, és lehet, már folyamatban az állampolgárság. És lőn. 🙂 De mit ülnek ezen 2 évig? Egyébként összességében, hogy látod – megérte a továbbtanulás? (még emlékszem, mi volt az eredeti purpose… mégis). Mi leszel, ha nagy leszel? Írországban tudsz ezzel a szakiránnyal érvényesülni? (Btw a kínai tervekkel mi a helyzet?) Közben én is befejeztem az osztrák masteremet (még tavaly). Hát ha előre tudtam volna, mennyi szívás vár rám, lehet el sem kezdem. 🙂 Nem volt egyébként felesleges, de egyelőre a mindennapi életben az erre oly sokat adó osztrákok között, nem sok hasznát veszem. De majd idővel ez is kiderül.
Liping
Szia! 🙂
A cirka átlag 1 és 3/4 év viszonylag gyorsnak tekinthető, legalábbis voltak időszakok, amikor ennél tovább tartott. Amióta online zajlik az ügyintézés és egyértelműsítették, milyen dokumentumokat akarnak igazolásként (hellyel-közzel), javult a helyzet. Most is nagy a szórás, van aki 4 éve vár, amíg másoknak 3/4 éven belül lezavarják. Akadnak olyan vélemények is, ezeket megerősíteni nem tudom, hogy a gyakorlatban elég erősen befolyásolhatja az ügyintézés hosszát az igénylő eredeti állampolgársága. Bár ez nem volna legális, utalnak rá jelek, hogy a jellemzően kellően világos árnyalatú népek által lakott helyekről származó igénylők gyorsabban végeznek. De a dolog természetéből adódóan ez nehezen ellenőrizhető, talán csak hangulatkeltés.
A suliknak gyakorlati hasznát itt valószínűleg nem nagyon venném, de ez nem is volt soha szempont. Annyiban mindenképp megérte, hogy valamivel el kellett tölteni ezt a pár évet, és most már be leszek biztosítva akkor is, ha natív országból származó diplomát kérnek. A kínai tervek továbbra is fennállnak, csak még egyelőre várni kell.