Kísérlet

Aktivitás nem nagyon zajlik a részemről itt, de a buksim azért töröm mindenféle dolgokon. Már egy ideje molesztál egy olvasóm, s korábban egy másik is felvetette az ötletet, hogy nem szeretnék-e podcast formában is működni. Ezt így abszolút egyértelműen ki merem jelenteni, hogy nem, de azért a gondolat szöget ütött a fejemben, így azt nem tartom teljesen elképzelhetetlennek, hogy hébe-hóba (még a blog frissüléséhez mérten is ritkán) lehessen egy-egy ilyen formátumú produktumot összehozni. Fenntartásaim természetesen vannak, hiszen ez egy teljesen más műfaj, s a beszélőkém meg az orgánumom nem okvetlenül tesz alkalmassá arra, hogy élvezhető jellegű anyagokat készítsek, arról már nem is szólva, hogy rendesen át is kellene gondolni, miképpen épülhetne fel egy-egy ilyen adás, hogy az végül tartalmazzon valami pluszt az írott formátumhoz képest.

Szerencsére már csak egy hónap választ el attól, hogy jelenlegi, egyáltalán nem szívlelt munkám véget érjen, s egyúttal újra aktívabb legyek. Ezt már felettébb várom, nem erre vagyok kalibrálva, s az is az igazsághoz tartozik, hogy az egyetemi beadandók és vizsgák is kissé kellemetlenebbek voltak így, hogy csak hétvégén tudtam a sulival foglalkozni. Szerencsére azért a szokott színvonalon abszolváltam őket, bár a végső átlagom a tavalyi 80,83-ról így is 78,54-re csökkent.

Mindenesetre most adott a kérdés, ami kapcsán olvasói reakciókat várok. Lehet kommentben is, a Facebook oldalnak üzenetet küldve, vagy a megadott szavazási felület segítségével is.

Tehát, szeretnéd-e kedves olvasó, ha egy kísérleti jellegű, hangos adással is megpróbálkozna a Szecsuánblog feltehetően valamikor augusztus vagy szeptember folyamán? Ha esetleg erre sor kerül, akkor számíthattok egy következő, hasonló szavazásra, ahol a már hallható anyag ismeretében dönthettek, legyen-e folytatás. (Hogy lesz-e, arra nincs garancia, de árral szemben egészen biztosan nem erőltetem a dolgot.)

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük