Hétfőn már suli, de én inkább Magyarországra megyek

Egy múlt heti, hirtelen felindulásból elkövetett jegyvásárlás hatására szeptember harmadik harmadát az óhazában töltöm. 19-én indulok, s 30-án érkezem vissza.

Az utazást több tényező is elősegítette. Egyrészt, s ez a legfontosabb, hogy a Ryanair ezerrel akciózott, s oda 15, vissza 10 euróért kaptam jegyet, igaz, ebbe csak egy nagyon szerény fedélzeti poggyász tartozik bele, de valamit valamiért.
Másrészt, a hajamat már igazán kezelésbe kell venni, s itt legalább 160 euró lenne a beavatkozás, míg Kanizsán kb. 40-50. Vagyis, még ha belekalkulálom a további járulékos költségeket (út a repterekig és repterekről), akkor is 10-20 euró nyereséget mutat a mérleg, s mellette még jól is érzem magam cirka nettó 9 napon át. Az első két hét bejárós iskolai élményeiről így lemaradok – helyette lesz részem gyógyfürdőzésben – de erősen bízom benne, hogy ez a kiesés nem fog akadémiai sikereim útjában állni.
Férjem marad itt, tekintve, hogy neki ennyire last minute nem jön össze másfél hét szabi, meg valakinek a malacokra is felügyelni kell.

A Közép-Európában töltött idő során főleg a családdal tervezek punnyadni, de azért két nap pancsolás, a már belengetett fodrászat, egy útlevélcsere, s egy booster Sinopharm-vakcina* felvétele is a programot gazdagítja majd. Jó lesz.

_______________________________________________________________________
* A vakcinaigazolványhoz szükséges, EMA-engedélyes mRNS szurikból megkaptam a magamét, most már kvázi kedvtelésből jön ez a kínai is. Szimpatikus, hogy eképp a teljes vírussal is megismerkedem.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

2 hozzászólás

  • sellőlány

    Szuperek ezek a last minute utak, mi a napokban lőttünk két jegyet a hónap végére, Szicíliába. A bőröndnek ugyan többe került a repjegy, mint nekünk, de nem sajnáltuk tőle, hiszen a szekrényben rohadt két évig. Gondolom, a család teljesen fel van dobva, hogy jössz, legyen klassz az együttlét! A múlt héten egyébként tiszteletemet tettem a városodban kétszer is, hivatalos ügyekben, akkor fedeztem fel a Norma nevű remeket a főtéren. Nem tudom, mennyire új a hely, de ha még nem ismernéd, akkor csekkold le, mert nagyon jó. Októbertől egyébként én is visszaülök az iskolapadba, egy szakmai master erejéig, ráadásul németül, úgyhogy nem lesz kihívások nélküli az elkövetkezendő időszak sem.

  • Liping

    Valami új lehet, ott szerintem egy felfújt albán fagyis volt, amit ennek ellenére is nagyon bírtam. Mi a város szélén, lakótelepen lakunk, a belvárosban nem nagyon fordulok meg, így nem ígérem, hogy felkeresem. 🙂
    Jó tanulást neked is, előtte meg kellemes Szicíliát!

Hozzászólás a(z) Liping bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük