Koboldföldi kovi-update

Egy gyors magyarázat a címet illetően. Kedves édesanyám valamiért következetesen kovinak hívja a világot másfél éve megbénító vírust, dacára annak, hogy már néhányszor felvilágosítottam, hogy egy magyar felnőttfilmes producer fut ezen a néven. Végül ahogy az lenni szokott az ilyen esetekben, nem ő változott, hanem mi vettük át ezt a szakkifejezést családi használatra.

No, de most már ugorjunk az érdemi tartalomhoz. Úgy volt, hogy 5-én nyit a beltéri vendéglátás, azonban az egyre népszerűbb delta variációra való tekintettel ezt egyelőre elhalasztották. Olyannyira, hogy még új céldátum sincs, ellenben ha lesz, utána is csak az oltottak vagy koviból felépültek élhetnek majd a lehetőséggel, valamiféle, jelenleg még kidolgozás alatt álló igazolás segítségével.
A kabinet a NPHET (egészségügyi vészhelyzeti stáb, szakértői, kormánytól független összetétellel) jelentése után döntött így. Meglehetősen borúlátó forgatókönyveket vázoltak, a legrosszabb esetben 700 ezer új fertőzést az eddigi negyedmillió mellé, amennyiben haladnak a tervezett lazításokkal. Többek között a brit számokra alapozva, Skóciában pl. több mint tízszeresére nőtt az új esetek mennyisége, a miénknél magasabb átoltottság mellett. A szakértők legalább szeptemberig tartó halasztást javasoltak, ehelyett lesz ez a sokak által diszkriminatívnak bélyegzett megoldás.
Ugyancsak a NPHET ajánlására fel fogják használni az AZ és a Janssen vakcináit is életkorra való tekintet nélkül, hogy minél gyorsabban, minél több embert tudjanak immunizálni. Előrehozták azoknak a hatvanasoknak a második oltását is, akik AZ-t kaptak. Eredetileg 12 hétre rá kapták volna az ismétlő bökést, ezt már korábban 8 hétre csökkentették, s most ezt vitték le négyre, hogy ez az utolsó komoly rizikófaktoros csoport is védett legyen, mielőtt beüt az új mutáns.

A program egyébként szépen halad, június végére 4,1 millió oltóanyagot szúrtak a lakosságba. Több mint 1,6 millió ember (a nagykorúak 44 %-a) teljesen immunizálásra került, s a felnőtt lakosság 67%-a kapott legalább egy szurit. Napokon belül meglesz a 30-34-es korosztály regisztrációs dátuma is. Jelenleg vizsgálják, hogy a vendéglátóiparban dolgozó fiatalok oltását előrébb hozzák-e.

Az új rendelkezések elég szép vihart kavartak, az ellenzék egy része és természetesen az érintett szektor erősen tiltakozik. Jelenleg úgy fest, a nemzetközi reakciók is inkább gúnyolódó jellegűek. Én azért személy szerint értékelem az elővigyázatosságot. Annak fényében különösen, ami pl. akár csak Észak- Írországban megy.
Mindenkinek kellemes, kovimentes napokat kívánok!

Belfast városháza – poszt az ulsteri kiruccanásról hamarosan

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük