A második félév is telik

Figyelem! Ez egy nagyon erősen bő lére eresztett poszt, mely olvasóim domináns többsége számára abszolút irreleváns dolgokról szól a tanulmányaimmal kapcsolatban. Nyugodtan ugorjátok át, nem lesz sértődés.

Olyannyira, hogy jövő hónap végén el is fogy, pedig közben még egy tavaszi szünet is jön. Szerencsére ezúttal kevesebb a felesleges óra – különös tekintettel arra, hogy még a heti öt németből is csak egy zajlik „személyesen”, a többire emailben érkezik feladat, vagy még az sem.

Közben kijött kedvenc oktatóm decemberben leadott esszéjének eredménye is. Ez a tárgy teljes éven át tart, így csak a második félév végén kapjuk az értékelést – anno magyar viszonyok között ilyennel nem találkoztam, de itt több tárgy is ilyen.
Szóval, az a hirtelen összevágott, nemzeti parkos iromány valamiért 76%-ot kapott, pedig egyáltalán nem múlta felül az első, 64%-ra értékelt beadandót, sőt. Kb. negyedannyi idő alatt készült el. Hogy mi a változás oka, azt nem tudom, de nem is különösebben izgat, a hölgy akkor sem lopja bele magát a szívembe, ha a következő újabb 12%-kal jobb eredményt kap. Amit kétlek, mert erre sem vagyok hajlandó energiát pazarolni.

A leginkább kellemetlen, s a legtöbb diákot félelemmel eltöltő geológiai tárgyunk ellenben sokkalta kevésbé ijesztő, mint arra számítottak. Ez is teljes éves, 10 kredites tárgy, az értékelés 60%-a beadandókból jön össze, 40% az évvégi vizsga (a magyarázat szempontjából nevezzük ezt 60 és 40 pontnak, talán jobban érthető lesz majd). A beadandók sok darabból álltak össze, 1-4 pont körüli súllyal, s mivel még javítási lehetőségek is kerültek a rendszerbe, összesen akár 70 pontot is lehetne belőlük szerezni. Nem lehet persze, mert 60 a maximum, de ez így azt jelenti, hogy ezt a maximumot már akkor el lehet érni, ha az ember a beadandókat 85,7 %-os eredménnyel teljesíti. Ez nem fenyeget senkit, mert majd’ mindannyian kihagytunk néhány feladatot (én pl. nem jártam be személyesen a gyakorlatokra, mivel a vírus miatt nem volt kötelező, nekem meg így volt kényelmesebb), én vagyok jelenleg a legjobb pozícióban kb. 50,1 ponttal a maximális 60-ból. Még a tavaszi szünet után potenciálisan 3 ponttal növelhető lesz a dolog, vagyis akár 53 is lehet belőle.
Ami a lényeg, hogy mivel a tárgy teljesítéséhez 40% a követelmény, jelenleg a mi 11 fős, s a Geography & Outdoor Education szakosok kb. 20 fős csoportjából – ezt a tárgyat összevonva kapjuk velük együtt, s a tényszerűség kedvéért le kell írni, hogy közülük ketten is jobban állnak, mint én – nagyjából 5 diák van még, akinek matematikai esélye van elhasalni, a többiek akkor is átmennek, ha a vizsgán nem szereznek egy darab pontot sem. Feltehetően nem szeretne a tanerő szeptemberben pótvizsgákat tartani.
Ez persze megnyugtató, ahogy az is, hogy az elérhető 40-ből még 20 pontot sem kell szereznem a vizsgán a legjobb jegy (70%+) eléréséhez, de azért ennél valószínűleg jobban kéne szerepelnem, mert utalnak arra jelek, hogy bír az oktató, dacára annak, hogy egyáltalán nem érdekel az órája és nem is szoktam figyelni. Az nem lenne szép, ha ő is szembesülne vele, hogy magasan tojtam az egészre.

A folklór második beadandóját is sikerült meghekkelnem, bár ez nem volt szándékos. A feladat egy nyolcperces prezentációt ír elő, mégpedig egy ír ünnepről, annak folklife és folklore vonatkozásában is (nem tudom, ezeknek melyik magyar terminus technicus feleltethető meg). Nos, mivel patriknapi (holnap lesz, sok boldogságot annak, akit érint) vagy halloweeni témában nem akartam bővíteni a művek sorát, teszik azt elegen, így keresni próbáltam valami viszonylag kevésbé ismert darabot. Mondanom sem kell, nekem mind az.
Böngészés közben kiderült, hogy a modern ír ünnepek közé sorolhatóak különböző muszlim beütések és még a holdújév is. Hát, ha már így hozta a sors, egyeztettem, s mivel szerencsére nem ágált az előadó sem az értelmezés ellen, így kínai újévi prezentáció született. Nem mintha túl érdekes lenne, mert a legközönségesebb kínai ünnep, de legalább olyan téma, amibe nem kellett érdemben energiát fektessek.

Jól alakul az ír történelem és a német is, előzőből beadandók, utóbbiból vizsgák lesznek. Szerencsére egyik sem veszélyes. Aztán ennyi.
Fura, de tényleg el is megy egy tanév. Egészen gyorsan. Így már nem is tűnik olyan távolinak a diploma meg az állampolgárság. Na meg Kína a végén…

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük