Egy félév elfogyott

Múlt héten véget ért a tanítás. Még egy apró feladatlap vár ránk január 8-ig, de az csak egy apróság, cirka fél órás dolog. A választható tárgyként marketinget felvett csoporttársak számára még egy vizsga is jön, de minket németeseket ez nem érint, a mi tárgyunk csak a második félév végén fejeződik be.

Még Letterkennyben járva jöttek sorban az email-ek a különböző oktatóktól. A Mengsi apósával készült interjúm 74%-ot ért, s ugyancsak 74% lett az eredménye az ír történelmi személyiségről írt esszémnek is. Ez utóbbi esetén csoportunk másik okostojása 64%-ot kapott, úgyhogy ez némiképp kárpótol a lápos sérelem miatt. Mégha ezen esszé valószínűleg megérdemelten is nyerte el a 64%-os eredményt (bár nem olvastam, csak az oktató elfogulatlanságából gondolom). Befutott még az egyik kamutárgyunk utolsó beadandójának eredménye is, szintén valahol 75% körül.

Most már nincs semmi dolgom január 18-ig, az új félév kezdetéig. Addig még érkezik néhány írásmű eredménye. Két történelmi cikk véleményezése, a lápos tárgy második esszéje a nemzeti parkok koncepciójának változásairól (ebben is ütközik az írásom az óra anyagával, így sok jóra nem számítok, de mivel a kredit akkor is jár, ha kitartok a véleményem mellett, így nem érdekel), nem kevés apró földtani feladatlap értékelése, s még a másik kamutárgyunk egy utolsó projektje is.

Eddig sima ügy volt.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük