Hogy mit is tanulok

Bocs, ha esetleg unalmas már megint az iskolával jönni, de konkrétan ez uralja most az életem, így aztán leginkább ezzel kapcsolatban van miről megnyilvánulni.

Azt már említettem, hogy történelem-földrajz szakon okítanak, amely egy négyéves program, s elvégzését honours bachelor’s degree-vel jutalmazzák a végén. Ez az ír National Framework of Qualifications besorolása alapján 8-as szintű képzés, a 9-es a master, a 10-es pedig a doktori fokozat. Akadnak diákok, akik az érettségi (level 5) után valamiért csak 6-os vagy 7-es szintű kurzusra vágynak (ún. higher certificate ill. ordinary bachelor degree), ők két illetve három évet tanulnak ezért. Hogy egyszerű legyen, ezen a szakterületen mindhárom szint eleje ugyanaz, így a jelenlegi társaim nagy része harmad- illetve negyedévtől már nem lesz velem – a 13 diákból csak öten csináljuk a négyéves kurzust. Ez mondjuk még változhat, elviekben számukra is adott lesz a folytatás lehetősége, némi papírmunkát követően, illetve mi is kiszállhatunk idő előtt, s bezsebelhetjük az alacsonyabb képesítések valamelyikét, ha addig eljutottunk a visszavonuló előtt. Most úgy tűnik, ketten már elkallódtak a 13-ból, egy hete eltűntek nyom nélkül.

Mivel elsőéves vagyok, most van egy csomó hülyeség a moduljaim között. Két darab is a felsőoktatásra való átállást megkönnyítendő született, s olyan esszenciális tudással lát el, mint pl. a másolás és beillesztés használata. Mondjuk ahhoz képest tetten érhető a fejlődés, hogy annak idején az ELTE hasonló óráján az egér használata is szóba került. Az óraszámokkal nem fukarkodnak: ez a két modul heti 5 órát takar, szerencsére állítólag csak az első félévben lesz hozzájuk szerencsém.

A választható németről már írtam, így lapozzunk a szakmai részhez. Nem túl izmos: két földrajzi és két történelmi tárgy jutott. Akad természetföldrajz, főképp geológia, egy meglehetősen problematikus benyomást keltő előadóval, míg a másik modul, a humán geográfia egy fokkal izgalmasabb lehetne, ha nem lenne teljesen bugyuta szintű. Igaz, bevezető, majd talán később komolyodik. Tanulunk az ír történelemről is, szerencsére az 1700-as évektől indulva. Ebben az a kihívás, hogy gyakorlatilag semmit nem tudok róla. Tananyagként nyilván sosem szerepelt, a személyes érdeklődésem pedig nem mondhatom, hogy túl mély lett volna korábban Koboldfölde iránt. Az átlag nem írnél többet konyítok hozzá, de ez azért nem túl sok. De majd belejövök.

A legutolsó modul pedig a folklór. Elsősorban, de nem kizárólagosan a szigetre koncentrál, s noha annyira nem hoz lázba a téma, aránylag érdekesen alakul eddig. Az első év fő projektje egy interjú, ami a pandémiára való tekintettel online is elvégezhető, s így nem feltétlenül kell helyben fellelhető forrást találni hozzá. Én a falusi Kína nyolcvanas évek beli helyzetét választottam magamnak, mint témát, alanynak pedig Mengsi apósát. Ehhez legalább értek és még érdekel is.

Az első két hét tapasztalata érdekes. Nagy megelégedésemre az oktatók érthetően beszélnek, én pedig valószínűleg egészen tűrhető módon megtanulok majd írni angolul, ha marad a nagy számú beadandók rendszere. Ez egy merőben új terület, s szoknom kell az angol tipográfiát is, de serkentőleg hat az agyamra.

Eddig bejön a suli. Egészen hasznos dolgok is ragadnak rám. Ami sose baj.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

8 hozzászólás

  • Drizari

    Van valami igazságtartalma a következő sztereotípiának: egy ír fiú 14 évesen rúg be először, utána csak szinten tart?

    • Liping

      Egyelőre személyesen még senkit nem láttam, mert csak egy óránk van a kampuszon, ami eddig elmaradt.
      De tartok tőle, hogy a kollégák zöme nem annyira nevezhető partiarcnak. Kissé fura, beltenyésztett benyomást keltenek inkább. 🙂

  • sellőlány

    Lehet, említetted már, csak nekem maradt ki… Hogy lett töri-földrajz szak a választásod? Egy ír irodalom és nyelvészetett, B szak politológiával vagy szociológiával előbb tippeltem volna. 🙂

    • Liping

      Az ír téma nagyon nem feküdne, szerintem nagyon randa nyelv, az irodalom pedig úgy általában mélységesen hidegen hagy.
      A politológia már inkább.

      Egyrészt elsősorban tanárképes képzést kerestem, másrészt tényleg ez a két tárgy áll hozzám legközelebb, bár nem okvetlenül a most érintett területeik.
      Plusz az kizárt lett volna, hogy Dublinban lakjunk, nincs az a pénz a világon, amiből ott ingatlan akadna. Férjem munkahelye pedig Nyugat-Írország felé terelt minket, az itteni lehetőségekből kellett választani.
      Arra sincs semmi garancia, hogy az esszém lenyűgözte volna a Trinity College döntnökeit, sőt.

      • sellőlány

        Az irodalom/nyelvészet csak azért vokt tipp, mert az a klasszik nyelvtanári szak, praktikus is magasabb szintű nyelvtanításhoz. 🙂 Egyébként nekem a nyelvészet nem feküdt, de magolva elég jól átvészeltem. De akkor meg fiatal voltam és idelista, most már én is a praktikum szerint döntenék. Nézegetem is a közeli campusok műszaki jellegű mastereit… hátha. De addig kellene egy B2es német nyelvvizsga.

        • Liping

          Áááá, össze sem lehet hasonlítani a helyzetet azzal, ahogy 20 évvel ezelőtt viselkedtem. Akkor engem sem érdekelt, lesz-e valami gyakorlati haszna a tanulmányaimnak.

          A harmincas évek vége felé járva már egész más. Vicces is nézni, ahogy a gyerekek vergődnek, most már a harmadik akarja bedobni a törölközőt. Pedig esküszöm, hogy egyedül a geológia szívás, azt be kell majd seggelni, de azon kívül az összes tárgy überkönnyű.

Hozzászólás a(z) Liping bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük