Jövő héten indul a felsőoktatás

Hétfőn online, az itteni kampuszra vonatkozó általános bevezetés, majd kedden személyes megjelenést igénylő, szakos fejtágítás jön.

Ha minden igaz, órák majd csak az azt követő héttől lesznek, s mindössze egy alkalommal, mintegy két óra hosszan kell a kampuszon lenni szerdánként, amúgy meg minden interneten keresztül zajlik.

A kampuszon maszkot kell hordani, belépés előtt egy erre a célra szolgáló online felületen regisztrálni kell (minden alkalommal), távozást követően pedig kitölteni egy másik űrlapot arról, hogy kivel érintkeztünk az ott töltött idő alatt.

Most még az is lehet, hogy ezen is szigorítanak, mert tegnap jött ki egy kormányzati utasítás arról, hogy a következő két hétben lehetőség szerint a minimálisra csökkenjen a felsőoktatás hallgatóinak személyes megjelenése (és így potenciális tömörülésünk). A járvány itt is erősödött, bár mi szerencsére lényegesen jobban állunk, mint az első alkalommal. 1-200, néha 300 esetet fognak, de a letesztelt népeken belül a fertőzöttek aránya 2% körüli csak. Férjem munkahelyén is teszteltek mindenkit, csak úgy preventív módon.

Akárhogy is lesz, azért reméljük, a már így is nagyon szokatlan oktatási módi ennél jobban nem lesz személytelen.

Suliba járni jó!

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük