Lazítás

A jelek szerint Írországban is kezdetét veszi a pandémiás helyzet miatt bevezetett, egyébként kifejezetten szigorúnak számító korlátozások fokozatos feloldása. Kapkodásról ugyanakkor szó sincs, más országok gyakorlatához képest nagyon lassú folyamatnak nézünk elébe.*

 

Mielőtt a részletekbe mennék, indokolt talán áttekinteni, hogy a járvány errefelé miképp zajlott. Május 3-ig 21500 fertőzöttet diagnosztizáltak, s  mintegy 1300 halálesetet hoztak összefüggésbe a vírussal. Kifejezetten korán elkezdték az intenzív tesztelést és elég alacsonyan húzták meg a diagnosztikához szükséges kritériumokat. Emiatt egy időben rendesen el is úsztak a dologgal, s cirka negyvenezren vártak a vizsgálatra, de aztán szerencsére nagyjából sikerült utolérni magukat – többek közt hozzájárult az is ehhez, hogy német laborokba szervezték ki a munka egy részét.

 

Bár a tisztifőorvos a tetőzés idejére napi 2000 körüli új megbetegedést jósolt, ez szerencsére nem következett be, a fele igen. Április közepére jutottunk el idáig, aztán nagyon szépen jelentkezett a távolságtartás és a kijárási korlátozások hatása. A fegyelmezettségre sem lehetett panasz egészen húsvétig illetve az ezzel egyszerre bekövetkező tavaszig. Ez is jól látható nyomot hagyott a görbén, de a potenciálisan 2500 eurós büntetések megtették a hatásukat, s most már csak napi 200 körüli esetre bukkannak, az aktív esetek számának meredek esése mellett. A mi szempontunkból – különös tekintettel a politikai okokból mindenkor nyitott ír belhatárra – releváns Nagy-Britanniához képest egészen mennyei a helyzet és nem is tűnt egy pillanatig sem úgy, hogy hasonló szituáció alakulhatna ki.

Valószínűleg nem teljesen lényegtelen, hogy az ország első embere egy Trumpra hajazó populista (aki kis híján maga is az áldozatok számát gyarapítja) vagy egy civil szakmáját tekintve orvos.

 

 

Hogy Varadkar, a miniszterelnök személyesen mennyiben tehető felelőssé a valóban példaértékű járványügyi intézkedésekért, azt persze nem tudom biztosra megmondani, most mindenesetre egy hasonlóan megfontolt nyitás körvonalazódik, pontosan öt (és egy nulladik) lépcsőben, melyből az utolsó csak augusztus 10-én kezdődik el.

 

A mai naptól induló legelső enyhítés még nem része az öt lépésnek, ezért neveztem el nulladiknak. Eszerint immár a lakóhelytől 5 kilométerre – eddig 2 volt – is el lehet távolodni séta, edzés céljából, természetesen továbbra is social distancing mellett. Ugyancsak a mai naptól az eddig négy fal (vagy ha volt, a kert határa) közé zárt idősek is elhagyhatják az otthonukat ilyen célból, szigorúan távol tartva magukat a társadalom többi tagjától.

 

Május 18-tól a nem egy háztartásban élők is találkozhatnak a szabadban, az egészségügyi dolgozók gyerekeit fogadják a bölcsődék, ovik, és a nem zárt térben dolgozók fokozatosan elkezdhetnek munkálkodni. Egyes szabadtéri helyszínek is elérhetőek lesznek, s a szabadban áruló üzletek is megnyitnak.

 

Június 8-tól lehetővé válik mások otthonába látogatni, kinyitnak a könyvtárak és egyes kisebb üzletek, ahol a távolságtartás biztosítható.

 

Június 29-től már a nélkülözhetetlen dolgozók gyerekeit is megőrzik, kisebb nem-esszenciális üzletek és a játszóterek is kinyitnak, valamint visszatérhetnek dolgozni az alacsony szociális interakciónak kitett dolgozók is. Kisebb csoportosulásokat is engednek.

 

Július 20-tól a fodrászok, templomok, a nem távmunkában elvégezhető munkakörök és a múzeumok is megnyitnak.

 

Augusztus 10-től, az utolsó, ötödik fázistól indulhat újra az összes munkahely, s a soron következő tanévtől az iskolák is, s nagyobb csoportosulások is lehetővé válnak.

 

 

Ez a terv. Az is része, hogy a lazítás alatt folyamatos monitoring zajlik majd, s az aktuális eredmények függvényében esetleg halasztják az egyes fázisok bevezetését. Drukkolok, s továbbra is elégedett vagyok az ír módszerrel.

 

_______________________________________

* Bevallom, rajtam is úrrá lett a koronavírusos hírekkel szembeni telítődés, fáradtság, így lehetséges, hogy elsiklottam mások hasonló tervei mellett.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

4 hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük